Új közösségi funkciók a Szent István parkban

Befejeződött a “Közösségi funkciók a Szent István parkba” projekt kivitelezése

A lakosság kezdeményezésére a Fővárosi Önkormányzat közösségi költségvetési forrásának felhasználásával valósult meg a “Kis Szent István park” északi felén a zöldfelületek és közösségi területek megújítása, valamint a “Nagy Szent István park” labdapálya burkolatának felújítása. 

A Kisparki területet érintő “zöldrobbanás” projekt keretében a terület északi oldalán lévő zöldfelületeket újítottuk fel a szilárd burkolatok csökkentésével, több mint 1000 m2 gyepfelület felújításával és 400 m2 biodiverz évelőfelület kialakításával, öntözőrendszer kiépítésével. A közhasználat elől korábban elzárt zöldfelületeket megnyitottuk a közhasználat számára. A területen lévő pingpong asztalok közül hármat felújítottunk és két régi asztalt újra cseréltünk. A parki sétány tengelyében lévő 300 m2-es zöldsávot is megújítottuk évelők és hagymás növények telepítéséve, valamint öntözőhálózat kialakításával.
IMG_20231003_101625

A területen 8 db új hulladékgyűjtőt (közöttük szelektív gyűjtőedényeket) telepítettünk. Az elkerített parki részen mobil székeket helyeztünk ki, amit a használók igény szerint rakhatnak oda, ahol ücsörögni, nézelődni, társalogni szeretnének. A mobil székek kihelyezése egyúttal egy kísérlet is arra, hogy mobil bútorok alkalmazhatók-e közparki területen.

IMG_20231003_101630

A park felújítása során a használókat nem csak az előkészítésbe vontuk be – helyszíni tervezési workshopok keretében – hanem a megvalósításba is, közös növényültetések és aszfaltfestések formájában. Bízunk benne, hogy ezáltal a használók is jobban a magukénak érzik a felújított területet, segítenek a telepített növények, berendezések állapotának megőrzésében. 

A területet október 5-én adtuk át a használatra, azonban a gyepfelületet az első kaszálásig mobil kerítés védi, a központi sétány mellett pedig hálós kerítéssel védjük az évelőket a gyökeresedési időszakban.

IMG_20231003_102851

A Nagyparki területen 410 m2 kosárlabdapálya burkolatát újítottuk fel gumiburkolat terítésével. A területen a rossz állapotú palánkot elbontottuk. A labdapálya kosárlabdapálya funkcióval került megújításra, így focikapuk vagy labdafogó kerítés telepítését nem tervezzük. A kosárlabda palánkok azonban az év folyamán még lecserélésre kerülnek újakra.

IMG_20231003_102317

A Kisparki terület használatával kapcsolatos egyeztetések során felmerült a kutyás használat kérdésköre. A használatra most megnyitott zöldfelület tekintetében nagyon ellentmondó lakossági igények fogalmazódnak meg, voltak akik a kutyák kitiltását kérték, voltak akik integrált parkként javasoltok a területrészt kijelölni. A szomszédos társasházak erőteljes tiltakozása miatt, valamint a zöldfelület kicsi méretére tekintettel, a telepített növényzet védelme érdekében, a felújítás követően a területre nem lehet kutyát bevinni. A park központi sétányán kutyák pórázon vezethetők. 

A XIII. kerületi Önkormányzat saját közösségi költségvetési programja keretében kísérletet tesz kutyás „jogosítvány bevezetésére” a kerületi közparkokban. A jogosítvány azt igazolná, hogy az adott kutya szocializált, és az ilyen kutyákat a kerület beengedné pórázon vezetve olyan parki területekre, ahonnan a kutyák korábban ki voltak tiltva. Figyeljük a kísérlet tapasztalatait, és ha sikeres megvizsgáljuk alkalmazhatóságát ezen a területen is.

A beruházás tervezési költsége: bruttó 5 372 100 Ft 

A kivitelezés költsége: bruttó 63 827 659 Ft

Beruházó: Budapest Főváros Önkormányzata
Tervező: BKM Zrt Főkert Divízió (vezető tervező Szalkai Adrienne)

Generál kivitelező: Budapesti Közművek Zrt.