A Népliget jövőképe

A Népliget Budapest legnagyobb közparkja, ami az elmúlt évtizedekben nem kapta meg azt a törődést, amit megérdemelt volna. A Fővárosi Önkormányzat - a Kormánnyal és a X. kerületi önkormányzattal egyetértésben - most a környékbeliekhez és a park használóihoz fordul, hogy közösen találhassuk ki,
"
"hogyan újuljon meg a Népliget?"
A közös gondolkodást megindító kérdőívet 2021. január 31-ig lehetett kitölteni. A KÉRDŐÍV gombra kattintva elérhető összesített eredményeket a Főváros szakértői mélyebben kielemezték - ennek eredményét ide kattintva lehet megismerni. A tervezők pedig - figyelembe véve a kitöltők véleményét is - már dolgoznak a jövőkép megalkotásán. Amint elkészül, ez is megismerhető lesz az oldalunkon!
HELY
X. kerület, Népliget
(167 szavazat)
Szavazok
2020/12/10 - 21:49

Szívesen látnám a Népligetben, a Planetárium megújítását, akár az úrhajózási múzeum is ide költözhetne Suminszky Nándor gyűjteményével.
Jó lenne látni egy Nagy.Magyarországi skanzent a Népligetben, a régi Néprajzi múzeum épületét visszaalakítva Múzeummá, ez volt a Tisztviselő telepi főgimnázium is! Itt csak magyarországi épületek és tárgyak lennének kiállítva. A Városligeti új Néprajziban pedig nemzetközi néprajz lenne.
A népligeti sörcsarnok később nagyvendéglő régi épületét is rekonstruálnám.
A víztornyot rendbe tenném!
A Tinódi Lantos szobrát visszavinném a Blaha Lujza térre, a rekonstrukción áteső Korvin áruház elé.

2021/07/20 - 10:22

Köszönjük, hogy javaslataival segítette a munkánkat.

A Planetárium megújítása szerepel a stratégai projektjei között (állami kompetenciába tartozó feladat). További beépítést eredményező múzeumok parkba való telepítése ellentétes a stratégia alapvető céljával, a Népliget zöld felületeinek megőrzésével és fejlesztésével.
A víztorony felújítása és közcélú hasznosítását szerepeltetjük a stratégai célok között. A Tinódi Lantos szobor áthelyezése nem tervezett a Blaha Lujza tér megújítása során. A szobor jelenlegi elhelyezkedése illeszkedik a Dísztér kompozíciójába.

Válasz

2020/12/11 - 01:43

1. Olyan egybefüggő, relatíve széles, jó minőségű aszfalttal borított körpályát létrehozni, amit mind a kerékpárosok, mint pl. görkocsolyázók stb. használhatnak. Az északi részen sokan használják már most is erre, csak mivel nem tudnak körbetekerni, folyamatosan fel-alá bicikliznek ott ahol normális aszfalt van. Amennyiben körbe lehetne pl. tekerni, az több kerékpárost is vonzana, nemcsak a sporttelepről, lévén kevés hely van erre Budapesten. Érdemes volna a Lengyel sétánynál az emlékmű előtti szakaszt, a "sikánt" kiegyenesíteni, teljesen feleslegesen van benne, csak a leendő funkciót rontja nagymértékben.
2. Zaj. Minél jobban lehatárolni jó magas, nem átlátható sövényfallal a Népligetet a környező Üllői és Hungária körutaktól, ha már a teljes elszeparálás nem lehetséges a főváros legforgalmasabb útjaitól.
3. A négy kapufunkcióval bíró helyen víz, esetleg vécé, ez tervezve van ugyebár.
4. Felesleges 4-5 kilométeres, a Vajda Péter utcán kishídon átívelő futópályát építeni, elég lenne egy rövidebb, de jó minőségű, 2 sáv széles, kivilágított rekortán futópálya. Szabadtéri kondipark (nem olyan, és nem ott, ahol és ami most van, hanem pl. ami a közeli Orczy parkban, vagy a JALTP-n van), egy az északi részre, egy a délire.
5. A tervezett trolibusz-hosszabbítás ltovábbi lehetőségét fenntartani a Hazlinszky Frigyes sétányon egészen a leendő vasúti megálló irányába (tekintve, hogy a teljes gyalogos-kerékpáros sétányosítás és az úttest kb. tervezett felszámolása ott ezt kizárná), így a 83-as troli (talán) eljuthatna egyszer a vasútállomásig is. Javítani az FTC telep és a metróállomás közötti tömegközlekedésen (ami most nincs).
6. A metrómegállónál a nem túl színvonalas büfék és hasonló törzsközönségük kiebrudalása. Rakétás emberek, meccs előtt izzító drukkerek raus, nekik van erre saját helyük, ahol csinálhatják.
7. Üllői úttal párhuzamos kerékpársáv, "sztráda" a déli oldalon.
8. Térfigyelő kamerák, mindenféle gyanús alakok és galerik ellen.
9. Jó minőségű játszótér a metró közelében is (ez is tervezett ugyebár a jelenlegi helyén/mellett), de akár még közelebb ahhoz.

Kb. ezek jutnak eszembe. Biztos van még sok ötlet :)

2021/07/20 - 11:05

Köszönjük, hogy javaslataival segítette a munkánkat.
A felvetésével egyetértünk, indokoltnak tartjuk legalább egyes szakaszokon fenntartani szélesebb utat a sokrétű szabadidős igény kielégítésére.
A „sikán” kiegyenesítésére vonatkozó javaslatát a terület részletes felújítási tervezési során fogjuk megvizsgálni.

A Népliget szélein a szabályozási tervben kijelölt környezetvédelmi parksávon belül célunk a sűrű védőnövényzet, cserjeállomány kialakítása.

Ivóvíz kutak és illemhelyek kialakítása szerepel a céljaink között. Ezek helyét tovább tervezés során célszerű pontosítani. Illemhelyeket a rekreációs funkciók (pl. játszóterek) közelébe célszerű telepíteni.

Amennyiben az utasforgalmi igények indokolni fogják, megvizsgálható a javaslatban szereplő hálózathosszabbítás lehetősége. Ez a felvetést kombinálva akár elképzelhető lenne az Vajda Péter utca – tervezett kiszolgáló út – Üllői út nyomvonalon is, hurokjáratként. A Hazlinszky Frigyes sétányt lehetőség szerint meg kellene tartani a gyalogos-kerékpáros forgalom számára.

A metrómegállóhoz közeli kaputérség színvonalasabb, igényesebb formában való átépítése fontos célja a stratégiának.

A futópálya tekintetében rövidebb, „új parki” részen kialakított futópálya valóban egy reális opció. Helye lehet azonban egy egész parkot érintő hosszabb futópályának is, akár rekortán akár természetesebb burkolattal. Ezek a kérdések a tovább tervezés során kerülhetnek pontosításra.
A testedző terek számának, eszközállományának bővítése valóban indokolt funkció lehet.

Az Üllői úttal párhuzamos kerékpáros kapcsolat a Hazlinszky Frigyes sétány nyomvonalán biztosított, a Népliget területén ilyen nem javaslunk.

Egyetértünk javaslatával, a Népliget közbiztonságának javítása érdekében célszerű a térfigyelő rendszer fejlesztése.

2021/07/28 - 22:11

Köszönöm a részletes választ! A troli meghosszabbításának alternatív útvonalait remélhetőleg megvizsgálja majd a BKK, hiszen a trolibusz-hálózat fejlesztési koncepciója és az erről szóló megvalósíthatósági tanulmány még a körvasúti megálló terve előtt született. (Nyilván a fővárosnak és a BKK-nak most kisebb gondja is nagyobb ennél, de akkor is átgondolandó.)

Válasz

2020/12/14 - 09:18

Köszönünk minden eddig beérkezett és ezután beérkező hozzászólást! Mindenkit biztatunk a posztolásra, hiszen így egyrészt már itt is kialakulhat egy online véleménycsere, másrészt a tervezők is meg fogják ismerni ezeket a hozzászólásokat, és a kérdőíven túl további inspirációt nyerhetnek innen!

Válasz

2020/12/14 - 15:33

Engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmüket egy olyan lehetőségre, ami jótékonyan hatna Kőbánya és egyúttal a Népliget fejlődésére is. A Népliget szomszédságában lévő Balkán parkot nem kell bemutatni senkinek, sajnos eléggé elhanyagolt a jelenlegi állapota. Amennyiben a vasúti sínek alatt összekötésre kerülne a népligeti Lechner Ödön sétánnyal, akkor egyúttal a térségben lakók sportolási, szabadidős lehetőségeit lehetne megkönnyíteni azzal, hogy összekapcsolódna a két zöld övezeti terület. Ezen felül a hármas villamossal közlekedőknek is előnyére válna, nem beszélve a terület további fejlődéséről. Balkán utcai 3-as villamos megállótól a Balkán Park kevesebb, mint 200 méterre található meg, csupán a T-System Zrt. épülete mellett kell végig sétálni, ezért könnyen lehetne kerékpárral és gyalogosan is eljutni erre a területre (és innen tovább a Népliget felé ha össze lenne kötve). A környéken több száz új építésű lakás került átadásra (Metrodom Park, Pöttyös Terasz) és a jövőben is folytatódni fog ez a trend (Geos Group, OTP Somfa liget), így a jelenleg és jövőben itt élő családok sokaságának segítenének ezzel a fejlesztéssel. A Déli Körvasút fejlesztésével kialakításra kerül az ecseri út mellett a népligeti megálló, ezzel egyidőben a nem messze található Balkán Park föld alatti összekötése a Népligettel is kivitelezésre kerülhetne új infrastrukturális elemként.

2021/07/20 - 11:07

Köszönjük, hogy javaslataival segítette a munkánkat.
A stratégaii célja között szerepel a Népliget gyalogos, kerékpáros kapcsolatainak javítása Kőbánya irányába. A Balkán utcai átkötés valóban indokolt, azt a hatályos szabályozási terv tartalmazza. A megvalósítás a kapcsolódó állami fejlesztések kapcsán (új vasúti megálló kiépítésével, FTC sporttelep, ingatlanfejlesztésekhez kapcsolódóan) lehet reális.

2021/07/20 - 11:32

Köszönöm a válaszukat. Reméljük lesz rá forrás, illetve megvalósítási akarat és tényleg meg tud valósulni az átkötés minden környéken lakó és a 3-as villamost használók örömére. (és remélem, hogy egyúttal majd a Balkán parkot is többen tudjuk majd használni rekreációs célból)

Válasz

2020/12/14 - 20:36

Mindenképpen úgy kellene megújítani, hogy a közpark jellege megmaradjon, semmiféleképpen nem lenne célszerű ugyanazt véghezvinni "felújítás" címén, mint a Városligetben. Gondolok itt arra, hogy egyetlen egy fát sem kellene kivágni, anélkül kellene a felújítást lebonyolítani.Új épületet én biztos nem építenék a Népligetbe, viszont a közbiztonságot rendbe kellene ott tenni, sokan inkább amiatt nem akarnak a Népligetbe menni.
Szórakozóhelyeket, kocsmát stb. én szintén nem építenék oda, szerintem ahova ilyeneket építenek, az elveszti a közpark jellegét.

2021/07/20 - 11:11

Köszönjük, hogy javaslataival segítette a munkánkat.
Egyetértünk Önnel. A Népligetben nem cél a burkolt felületek és épületek arányának növelése. A fakivágás csak a beteg, elöregedett fajok esetén, valamint az invazív fajok uralta területeken lehet indokolt. Kisebb vendéglátó helyek (kávézó, fagyizó) véleményünk szerinti illeszkednek a közparki funkcióhoz.

Válasz

2020/12/14 - 21:05

@Monár Zsolt: Valóban, a Balkán-parki áttörés már mintha felvetődött volna korábbi tervekben is, valójában ez az FTC-nek is érdeke volna a villamoskapcsolat miatt, kár, hogy a nyilvánosan elérhető rendezési tervben ez nincs benne... Nagy hiba volna beépíteni úgy, hogy ne vegyék figyelembe ezt. Elvileg a volt kutyaiskola területét is hozzájuk akarják csatolni, ahol ez az összekötés keresztülhaladna...

Válasz

2020/12/14 - 21:06

@Monár Zsolt: Valóban, a Balkán-parki áttörés már mintha felvetődött volna korábbi tervekben is, valójában ez az FTC-nek is érdeke volna a villamoskapcsolat miatt, kár, hogy a nyilvánosan elérhető rendezési tervben ez nincs benne... Nagy hiba volna beépíteni úgy, hogy ne vegyék figyelembe ezt. Elvileg a volt kutyaiskola területét is hozzájuk akarják csatolni, ahol ez az összekötés keresztülhaladna...

Válasz

2020/12/14 - 21:40

@Daniel: Nyilván a hülyeség beépíteni a Népligetet, viszont az biztos nem fog menni több dolog miatt sem (és nonszensz is), hogy egyáltalán ne vágjanak ki EGYETLEN fát sem, tekintve például, hogy a vasút mellett elvileg új szervízút épül, a jelenlegi kiváltására. Sőt, a gond kifejezetten az azzal a résszel (a Rade Károly sétány mellett), hogy az átjárthatatlanság, a megközelíthetetlenség miatt egy közparki funkcióra teljesen alkalmatlan és nyomokban sem hasonlító, a természet által benőtt, átláthatatlan erdős-susnyás részen megvetik a lábukat azok, akik miatt a legtöbben nem szívesen járnak a Népligetbe.... Ameddig azt ott nem számolják fel és alakítják át, addig kb. a Népliget marad olyan, amilyen volt... Na ezért is kell többek között az az áttörés a Balkán-park felől. A Nagyvendéglőt sem véletlen takarították ám el (a kivitelezés mikéntje illetve egyebek, na az nyilván már más lapra tartozik) és még van egy-két erősen bozótos rész, ami figyelmet igényel...

Válasz

2020/12/14 - 22:43

Ez egy PARK, a növények, idős, nagy fák, szép gyepek, az élő zöldfelületek jelentik az értékét, nem a multi-funkcionalitása. Bármilyen fejlesztés a növények és egyéb élőlények pusztításával NE járjon egyáltalán! Nem kellenek új épületek, csend legyen, és ne gépjárművek zaja. Ne csináljanak a Népligetből forgalom átjárót vagy akármilyen garázst, parkolót. Fák eltávolításánál a tényleg balesetveszélyes, nagyon beteg fákon kívül az inváziós fák teljes eltávolítása nem szükséges, kisebb gyérítéssel jól kordában tarthatók, rendszeres és szakszerű karbantartással (Egy nagy város parkjában elfogadható ez) és ezek is lehetnek dekoratívak. A növényi esztétika (elhelyezkedésük, zsúfoltságuk) javítása is csak már alig élő vagy még fiatal növények eltávolításával történjen maximum, az ENYHÉN ligetesebb léte bőven elég lenne. Legfontosabb a budapesti lakosság, különösen a környékbeliek teljeskörű, folyamatos bevonása a döntések meghozásába és tájékoztatásuk mindenki számára könnyen elérhető felületeken.

2021/07/20 - 11:15

Köszönjük, hogy javaslataival segítette a munkánkat.
A Népligetben nem cél a burkolt felületek és épületek arányának növelése. A fakivágás a beteg, elöregedett fajok esetén, valamint az invazív fajok uralta területeken indokolt.
A Fővárosi Önkormányzat célja, hogy a Népliget fokozatosan tervezett megújítása a lakosság folyamatos tájékoztatása, kétirányú kommunikáció mellett valósuljon meg.

Válasz

2020/12/14 - 23:39

És ne közművesítsék keresztül-kasul a parkot lehetőség szerint, elfogadhatatlan lenne a Népligetet is úgy feltúrni, mint a Városligetet.

2021/07/20 - 11:15

A közműellátottság fejlesztése indokolt, elsősorban a közvilágítás és az ivó- és öntözővízellátás, illetve öntözőrendszer fejlesztése miatt. Abban egyetértünk, hogy a közműépítéseket úgy kell megvalósítani, hogy a nyomvonalak lehetőség szerint a burkolt felületek alatt kerüljenek kialakításra, a létesítmények a zöldfelületeket a lehető legkisebb mértékben érintsék.

Válasz

2020/12/15 - 10:22

Üdvözlöm Önöket! Jó lenne, ha létesítenének egy versenyek megrendezésére is alkalmas rádiótávirányítású modellautó pályát. Sajnos Magyarországon haldoklik ez a sport. Külterületi pályákon és vidéki sportcsarnokokban kerülnek megrendezésre versenyek. Így nagyon kevesen szereznek tudomást a létezéséről. Ha lenne egy mindenki számára elérhető pálya, ami lehetőséget ad a gyakorlásra és versenyzésre, akkor az sokat lendítene a sport népszerűségén. Egy kis kedv csináló: https://www.youtube.com/watch?v=5naLAIqI-H4

2021/07/20 - 11:20

Köszönjük, hogy javaslataival segítette a munkánkat.
Modell pálya kialakításához dedikált tér a zöldfelületek elől venné el a helyett. Viszont burkolt felületeken nem látjuk akadályát ennek a funkciónak a kiszolgálásának, igazodva a parkhasználathoz.

Válasz

2020/12/15 - 15:00

Nem nyílik meg a kérdőív, csak a kiértékelt grafikonok, meg a komment lehetőség!!!!!

Válasz

2020/12/16 - 08:59

Szeretnék némiképp csatlakozni az előttem szólókhoz, vagyis a gyalogos kerékpáros megközelíthetőségre jó lenne hangsúlyt fektetni a Balkán utca felől és a Vajda Péter utcai vonalon is. Itt ugyanis csak parkoló autókon keresztül lehet megközelíteni a parkot.
Szintén jó lenne a ha a meglévő dolgokat kicsit megújítanák. Ilyen a két régi játszótér, a kosárlabda pálya és a focipálya.
Bármilyen egyéb sportolási lehetőség jól jönne, én kicsit haza beszélve egy jó kis mtb kerékpáros mini pályát (a meglévő dombot felhasználva) valamint gördeszkás parkot látnék még szívesen. (https://www.twowheelingtots.com/kid-friendly-bike-park-pump-track-directory/)
Ill. az aszfalt felület csökkentésével fát, bokrokat és minél több zöldet.

2021/07/20 - 11:53

Köszönjük, hogy javaslataival segítette a munkánkat.
A gyalogos-kerékpáros megközelítés fejlesztése valóban fontos feladat a Népliget fejlesztése során. A Balkán utcai átkötést a hatályos szabályozási terv is tartalmazza. A területen lévő MÁV megálló fejlesztése során további gyalogos kapcsolat kialakítását tervezi az állam Kőbánya irányába.
A meglévő játszó és sportlétesítmények felújítása, korszerűsítése a stratégai projektjei között szerepel. Ezen túlmenően valóban indokolt lehet egy sokrétűbb sporthelyszín kialakítása is. Az aszfalt felületek csökkentés céljával egyetértünk. Ezeknek módosításoknak megtervezése, különös figyelemmel a zöldfelületek védelmének prioritására, lesz a részletes felújítási tervek kidolgozásának a feladata.

Válasz

2020/12/16 - 09:29

@Gyula Csepregi Ha az eredménynézetben látja a KITÖLTÖM gombot az oldal tetején, akkor arra kattintva tudja kitölteni a kérdőívet. Ha ez nem jelenik meg, az azt jelenti, hogy vagy Ön, vagy valaki más az Ön készülékéről már kitöltötte a kérdőívet. Mivel csak egy kitöltés engedélyezett, ezért már csak az eredményeket tudja megnézni. Ha további műszaki segítségre van szüksége, írjon az info@budapestdialog.hu-ra, és e-mailben segítünk megoldani a problémát!

Válasz

2020/12/20 - 08:07

Kb. hatodik éve rendszeresen, szinte naponta járok a Népligetbe, kocogni, levegózni, sétálni. Élethelyzetem változása miatt, és a szigorúan a sportolásra irányuló tevékenységem helyett, felfigyeltem a körülöttem lévő természeti és épített értékeire. Ezen túl felfigyeltem egy ipari, vagy inkább geodéziai műemlékre, egy öntöttvas háromszügelési pontra, amely alá egy kötábléba vésve ez van írva: Elhelyezték a "Népliget barátai" Érdekelni kezdett. Kik a Népliget barátai kör. Utána néztem és kiderült, hogy Pesti László, a Népliget hosszú időn keresztűli főkertésze, Tarjányi Ferenc, és sok a ligetet szerető enberek csoportja. A keresgéléseim során találtam rá a Népliget történetét bemutató cikkre, így találtam meg azokat a cikkeket, tanulmányokat, amelyekben vagy a Népliget fénykorát lehetett megismerni, de számtalan olyan cikkre is rábukkantam, ahol a liget egyre romló állapotáról, kihaltságáról rossz közbiztonságáról, és és elhanyagoltságáról írtak. Bennem a legmélyebb nyomot az"Elátkozott Népliget" jelző hagyta. Mindeközben azért olyan hírek és tervek is felröppentek, hogy mi lehetne a Népliget jövője, hogyan kellene újjá építeni, milyen lehetőségek, szolgáltatások szükségesek ahhoz, hogy valami új kezdődhessen. Tanulmány készült lakossági bevonással, fiatal szakemberek részvételével megvalósult helyzetfelméréssel, és az ebből kiinduló különböző fókszu lehetőségek összegyűjtésével. Mideközben azóta az évek teltek, a Népliget sorsa mégsem rendeződött. Viszont elindult egy a Népliget területét jelentős mértékben csökkentő ingatlanfejlesztési, és műemlékrombolási, természetkárosító tevékenység. Kiemelt beruházásként kezelt Fradi város állami ingatlanfejlesztése, Taraliget lakópark bővítése, Planetárium bezárása és magára hagyása, a Jurtaszínház átminősúlése liget Diszkóvá. a Víztorony elhanyagolása, az Országpark /Centenáriumi park/ pusztulásának. A beton utak jelents része járhatatlan, balaesetveszélyessé váltak. Sorolhatnám tovább de nem teszem. Most talán a stratégiai tervezés megkezdéséhez segítséget nyűjtó kérdőív megfelelő számú kitöltésével lehetőség adódik, hogy budapestiként, beleszólhassunk, elmondhassuk igényeinket, elképzeléseinket, a főváros legnagyobb közparkjának jövőjét illetően.

2021/07/20 - 11:55

Köszönjük, hogy észrevételeivel segítette a munkánkat.

A stratégia kiemelt célja a felsorolt problémák kezelése, a park átfogó megújításának megalapozása. Köszönjük, hogy csokorba gyűjtötte őket.

Válasz

2020/12/20 - 08:51

A kérdőívben összemosódik a funkció és a szolgáltatás kifejezés. Azt gondolom, hogy egy közparknek, így a Népligetnek funkciója, hogy zőld felúletével, a környezetében csökkenti a széndioxid, kéndioxid kibocsátás környezetkárosító hatását. Makro és mikroklína javító hatása van. A természeti környezet a szép növényzet a ligetet használók közérzetét javítja. Véleményem szerint ez a funkciója. Semmiképpen nem funkciója a Népligetnek, hogy PÉNZT TERMELJEN! Szükséges szolgáltatásokat ki kell alakítani, ami ahhoz szükséges, hogy a fenti funkciók kihasználása megvalósulhasson, akik igénybe veszik és használják a Népliget adta funkciókat. A népliget arborétum jellegét szükséges megőrizni, és minden új szolgáltatást ennek kell alárendelni. A beépítettség nem növekedhet, a különböző szolgáltatások kialakítása a meglévő épületekben valósuljon meg. Nincs szükség a kérdőívben jelzett több kaputérségre. mert a jelenlegi megközelíhetősége megfelelő. A jelenlegi kaputérség, a Ligetbe belépő bicikli útnál szükséges, illetve a Népligeti közlkedési csomópontnál. Planetérium, Jurta színház, Víztorony háromszög területe. Sport és rekereációs lehetőségek kialakítása azokon a területeken, ahol ezeket korábban kialakították, kibővítve szabadtéri fittnes gépekkel. A lezárt sport létesítmények, közhasználatuvá tétele. /Jó péda erre a Margitszigeti Sport Centrum. Térítés ellenében jól felszerelt öltöző-zuhanyozó, konditerem használható./ Autók átmenőforgalmát megszüntetni, parkolási lehetőséget minimálisra kell csökkenteni. A liget területén lévő beton utaka nagyrészét meg kellene szüntetni és más sóderrel, murvával, természetes anyaggal kell bűrkolni. Aszfalt út biciglizés, görkorcsolyázás biztosítására épüljön ki. A játszótereket szükséges felújítani új modern, a környezetbe illő játszóeszközökkel, körbekeríteni a gyermekek biztonsága érdekében. Figyelmébe ajánlom a tervezőknek, Pesti László tervét, elképzelését arról, hogy 2068-ban a Népliget 200 éves születésekor hogyan is nézzen ki. Nagyon sok hasznos ötlet, megvalósítható elképzelés van benne. A zőld terület roncsolása nélkül.

2021/07/20 - 12:03

Nem cél a park profitorientált fejlesztése, de a park funkcióihoz illeszkedő szolgáltatások bővítése véleményünk szerint támogatandó. fordítódjanak reális célkitűzés. Egyetértünk Önnel azzal a céllal, hogy a beépítettség a fejlesztések során ne növekedjen. Sőt, célunk hogy a zöldfelületek nagysága növekedjen a fejlesztések eredményeképpen.
A kaputérségek nem csupán a megközelítés javítását, hanem a park belépőpontjain szükséges szolgáltatások biztosítását szolgálnák. Véleményünk szerint a park megközelíthetősége jelentős fejlesztésre szorul, főként Kőbánya irányából.
A meglévő sport- és rekreációs létesítmények fejlesztése, a meglévő épületek közcélú hasznosítása, az elzárt területek megnyitása céljával egyetértünk, ezt a stratégiában szerepeltetjük.
A park felújítása során vízáteresztő burkolatok kialakítását fogjuk priorizálni. A játszóterek felújításának projektjét tartalmazza a stratégia.
Köszönjük, hogy felhívta figyelmünket Pesti László tervére.

Válasz

2020/12/20 - 20:49

Nem tölthető a kérdések özöne, ezen még dolgozni kell! A Táj, maradjon Táj, a meglévő műtátgyakkal jobban törődni, alkalmi takatítható Fesztiválokat rendezni, a nem oda való dolgokat eltüntetni!

2021/07/20 - 12:05

Köszönjük, hogy javaslataival segítette a munkánkat.
A stratégai terv a meglévő értékek megőrzését, a fenntartási feladatok elsődlegességét fogalmazza meg, ebben egyetértünk Önnel. Időszakos rendezvények megtartása továbbra is indokolt lehet a Népligetben, de csak megfelelően szabályozott keretek között, a zöldfelületek védelmének szempontjait szem előtt tartva.

Válasz

2020/12/21 - 13:20

A kitöltések számát figyelemmel kísérve meg kell állapítanom, hogy nagyon alacsony az eddigi kitöltések száma. Ennek véleményem szerint több oka is van.
1. A karácsonyi készülődés, vásárlás, advent időszakában nem a Népliget jövőjével foglalkoznak az emberek. Elhibázott lépés volt erre az évvégi időszakra tenni a kérdőív élesítését. Ha már eddig csúsztak, akkor lehetett volna az év elejére tenni, és legalább egy hónap időintervallumot, de legalább húsz napot adni a válaszadásra.
2. A Gellért hegyi 5000 válasz a Népliget esetében kérdéses, hiszen nem olyan preferált helye Budapestnek, mint a Gellért hegy. Nem ismerik, csak a rossz hírét.
3. Aki nem ismeri a helyet, nem érdekli a sorsa, az ki se tölti, nem veszteget rá időt. El kell ezért gondolkodni, hogy az online kérdőívek kiértékelése, ad-e elegendő információt, egy stratégiai terv elkészítéséhez!

2021/07/20 - 12:06

Köszönjük az észrevételeit, a kitöltési határidő meghosszabbítottuk.

Válasz

2020/12/24 - 12:56

A parkot kettévágja a Vajda Péter utca. Átgondolandó, hogy szükséges-e ez az utca. Ha az átgondolás után azt találják, hogy szüksége ez az utca, akkor két parkrész jobb kapcsolódásának megteremtése érdekében, átgondolandó lenne teljes vagy részleges lesűllyesztése.

2021/07/20 - 12:11

Köszönjük, hogy javaslataival segítette a munkánkat.
A Vajda Péter utcára a térség közlekedési kapcsolatai, térszerkezete miatt szükség van, mivel az fontos hálózati szerepet tölt be. Az út lesüllyesztése a közműhelyzet miatt, a jelentős költségigény miatt nem reális. A két parkrész között biztonságos gyalogos-kerékpáros átkötés kialakítása viszont valóban indokolt. Ezért a projektek között a Vajda Péter utca forgalomcsillapítása, az átmenő forgalom sebességének csökkentése szerepel.
A gyalogos, kerékpáros felüljárót helyigénye, magas költsége és használatának nehézsége miatt nem tartjuk jó megoldásnak.

Válasz

2020/12/27 - 15:29

Mivel a parkot forgalmas , széles utak határolják nagy a zaj a parkban. Nem tudom, a zajvédő fal mennyire segítene ezen, de ha igen, azt jó lenne építeni. A felnőtteknek készült tornapályát a mostani helyéről (Vajda Péter u. környéke) valamilyen csendesebb helyre jobb lenne tenni.
Vagy akár 2 is lehetne a parkban.

2021/07/20 - 12:13

Köszönjük, hogy javaslataival segítette a munkánkat.
A zajvédő fal létesítése városképi okokból nem célszerű, egyes szakaszokon zajcsökkentő terepplasztika kialakításának lehetőségét célszerű a továbbtervezés során megvizsgálni, az útmenti sávok sűrű növénytelepítése mellett. A tornapálya áthelyezése kérdését a tovább tervezés során lehet megvizsgálni.

Válasz

2020/12/29 - 15:42

Legyen zárható éjszakára a park, legyen rendes közvilágítás és rendőri jelenlét, valamint kamerák. Újítsák fel a Planetáriumot, hozzák rendbe a parkot és a tiltsák ki az autókat a területéről.

2021/07/20 - 12:16

Köszönjük, hogy javaslataival segítette a munkánkat.
A park teljes lekerítésének ötletével nem értünk egyet. De egyes parkrészek (játszó és sportterületek) éjszakai lezárása megfontolandó, az egyéb közbiztonsági intézkedések mellett, amennyiben a használat a lakások nyugalmát zavarja. A Planetárium megújítása cél, de ez állami kompetencia. A park belső területeinek autós használatának megszüntetésével egyetértünk.

Válasz

2021/01/05 - 20:01

Hosszu gorkorcsolyapalya nagyon jo otlet lenne, illetve konnyebb gyalogos megkozelithetoseg (valami miatt setalva mindig az az erzesem, hogy tul sok aluljaro/feluljaro/zebra/uttest valaszt el a Nepligettol). Kerekparutas+lampas megkozelithetoseg tobb iranybol.

2021/07/20 - 12:51

Köszönjük, hogy javaslataival segítette a munkánkat.
Egyetértünk azzal, hogy a fejlesztés során indokolt szélesebb aszfaltozott útszakaszok megtartása, felújítása a görkorcsolyások, gördeszkások számára. Természetesen figyelemmel a gyalogos használat prioritására. A gyalogos-kerékpáros megközelítés fejlesztése a stratégia céljai között szerepel.

Válasz

2021/01/06 - 20:45

Nagyon fontos lenne, hogy a meglévő, öreg, nagy fákat békén hagyják. Személy szerint nagyon szeretném ha újra működne a planetárium!

2021/07/20 - 12:53

Köszönjük, hogy javaslataival segítette a munkánkat.
Az idős értékes fák védelme kiemelt prioritásként szerepel.
Célként szerepel a Planetárium megújítása, de erre a Fővárosi Önkormányzatnak nincs közvetlen ráhatása.

Válasz

2021/01/15 - 15:47

Lehetne telente ideiglenes korcsolyapálya a Népligetben is. Nyilván nem a városligeti méretű létesítmény, hanem egy jóval kisebb, nem túl széles körpálya, a metrótól nem messze. Amikor nincs COVID, telente sok helyen szokott lenni (pl. Horváth Mihály tér, Bálna, bevásárlóközpontok), azonban ezek leginkább csak a méretüknél és főként a formájuknál fogva csak csúszkálásra alkalmasak. Egy 250-300 m hosszú, kb. 3 m széles körpálya sokkal alkalmasabb lenne a sportos korizáshoz, és talán az üzemeltetése sem kerülnek akkora összegbe, hogy horribilis jegyárak legyenek. Nyáron pedig a rekortán futópálya lehetne a helyén.

2021/07/20 - 12:57

Köszönjük, hogy javaslataival segítette a munkánkat.
Az időszakos korcsolyapálya kialakítása a tovább tervezés keretében vizsgálható. Itt is szempont, hogy ne zöldfelület kárára történjen a fejlesztés. Viszont a kialakítás magas költsége és a használati időszak korlátozott volta miatt mérlegelést igényel az ötlet.

Válasz

2021/01/19 - 13:20

1. Én is arra szavaztam, hogy nem kell sok új funkció. Kell vendéglátás, ivókút, illemhely, néhány sportfunkció. Látom, hogy a megújult Városliget beépített részei (játszótér, sportpályák, kutyás rész) nagyon kihasználtak. De azt is látom, hogy az Orczy-kert nagyrétje és a Margitsziget rétjei is kihasználtak. Szóval, ne csábuljunk el.
2. Nagy a liget, és most nincs közlekedésileg feltárva, ahogy például a Városligetbe bemegy a kisföldalatti. Valami mágnes funkció mégis kell a feltáratlanabb területekre, hogy egyenlőbben oszoljanak el a látogatók.
3. Szánkódomb maradjon, vagy kérünk még nagyobbat :).
4. Annyira alulhasználtnak látom, hogy első körben csak kisebb dolgokat (ivókút, takarított wc-k, lakókocsis evőhelyek) csinálnék és kampányt, hogy kiderüljön, merre, hogyan kezdik el jobban használni az emberek. Jöhetnének rendezvények (futóverseny, holdújév, minifesztivál, mikulásgyár), hogy lekerüljön róla a stigma. Aztán óvatosan jöhetnek az új funkciók.

2021/07/20 - 12:59

Köszönjük, hogy javaslataival segítette a munkánkat.
Egyetértünk azzal, hogy a liget megközelíthetőségét javítani kell. A szánkódomb az egyre melegebb telek miatt egyre kevésbé tölti be eredeti funkcióját. Azzal is egyetértünk, hogy a felújítást a kisebb léptékű fejlesztésekkel célszerű kezdeni.

Válasz

2021/01/20 - 11:37

Olvasván egyes hozzászólásokat, eléggé elcsodálkoztam. Nem kell a statisztikát megnézni, látszik, hogy a legnagyobb számban olyanok töltötték ki a Népliget felújítására vonatkozó kérdőívet, akik nem is járnak oda! Miért nem lehet, hogy egyetlen egyszer azoknak próbálnak kedvezni, akik használják is a parkot, és nem azoknak, akik nem is fogják, akármit csinálnak vele?! Miért természetes az, hogy a klasszikus parkhasználók mindenhonnan kiszorulnak, mert a vegánbüfé fontosabb?
Csak egyetlen kérdéssorra érkezett válaszok statisztikáját néztem meg, és tényleg kétségbeejtőnek találom.
Parkfunkciók, szolgáltatások hiánya? Mit tekintünk parkfunkcióknak, halló?! Lehet sétálni, tele van belső úttal. Le lehet táborozni családdal, piknik kosárral, tele van kisebb-nagyobb, gondozott füves tisztással. Lehet futni, bringázni, nordic walkingozni - ezek a legnépszerűbb "haladós" sportágak, űzik is sokan, hely is van rá bőven most is. Az ó- és újligeti részen is van játszótér, igaz, a két régiben csak homokozó és hinta van, de ott az új a Fradi bejárata előtt. Én ugyan a büdös életben nem vinném oda a gyerekemet, mert levegőminőség szempontjából rosszabb helyre nem is tehették volna, egy forgalmas út mellé, de hát nem is az volt a cél, hogy ilyen szempontokból legyen jó, hanem hogy reklámértéke legyen, jó sokan lássák, milyen jó fej a beépíttető. 🙁
A hiányzó padokat vissza lehetne tenni valóban. Amikor filmforgatások voltak, mindig kiszedtek egy csomót, és a forgatások végeztével soha nem tették vissza az összeset. Jellemző módon, XX. század előtti vagy századelős környezetben játszódó filmek parkjeleneteit már csak itt tudták fölvenni Budapesten. Azért ez kellene, hogy jelentsen valamit. Egy Rembrandt képet sem festünk át csak azért, mert ma már más a kor szelleme. 🙁
Hogy milyen szolgáltatásokat hiányolnak, nem tudom értelmezni. Nem baj, kb. két év múlva majd föl lehet állítani egy pavilont, ahol műfát lehet kölcsönözni, ha valaki nagyon vacakolós, fölfújható gumiharkályt is kérhet hozzá, és ha eleget fizet, még távirányítós mókus is lesz. Nem kell park, pont elég az illúzió. 🙁
Aki sörözőre meg kerthelyiséges étteremre vágyik, az meg ne parkba menjen, hanem sörözőbe meg kerthelyiséges étterembe. Lába, autója elviszi, Dunát lehet velük rekeszteni a városban 🙁
Szemetesség: aki tényleg jár a ligetbe, de mondjuk nem jár, csak az elmúlt két évben akár csak egyszer is volt, maga láthatta, a Népliget nem szemetes. Minden reggel a Főkert több alkalmazottja járja be és üríti a kukákat és szedi össze a földön lévő szemetet. Két tipusú szeméttel találkozni: az egyik, amit napközben a varjak szednek ki a szemetesekből, a másik, amit a legkedvencebb városlakóim csinálnak - lomtalanításból származó kocsirakománynyi hulladékot szórnak le a kertészek háza mögötti területre. Ott időnként hűtőgép roncstól ágymatracig sok érdekes dolgot látni. Ez a kertészetnek is komolyabb logisztikai feladatot ad.
Balesetveszély, írják: mégis milyen?! Elképzelni nem tudom, mire gondoltak. Max az, hogy a Vajda Péter úton lent, a Könyves Kálmán körút felé eső részén nem képesek legalább egy zebrát fölfesteni az Ó- és Újliget között közlekedőknek.
Közbiztonsági problémák: nos, minden híresztelés ellenére, nincsenek közbiztonsági problémák. Október óta nem járok napi szinten a ligetben, ha Pesten vagyok, ma is ott sétáltatom a kutyáimat, nem bulltipusúak vagy nagytermetűek, hogy az jelentene védelmet - az évek folyamán soha inzultus nem ért, pedig naponta kétszer voltam kint velük másfél-két órát alkalmanként, sétálva az összes útján, a belsőkön is. Az látványos, és nem túl jó, hogy amíg a nagyvendéglő romja megvolt, a fiúk, akik keresték a boldogságot, ott voltak a romban, nem kóricáltak. Most az Óliget Könyves Kálmán körút melletti részén vannak esténként, ott várják a dílert vagy a baptisták tűcserélőit. De ez csak azt mutatja, mennyire nem jelent megoldást semmire, amikor ostobák erőből csinálnak valamit, anélkül, hogy átgondolnák, mi is a cél, amit el akarnak érni. "Majd rendet csinálunk!" - mondják, és ezzel rontanak a helyzeten.
Növényzet rossz állapota: nem értem. Elöregedett a faállomány, ez tény, sok köztük a fagyönggel fertőzött, az aljnövényzetet, borkokat az elmúlt három évben gyakorlatilag kiirtották - mi rossz van rajta? Lassan nincs minek rossznak lennie, akkora gyérítést rendeztek.
Épített berendezések, utak rossz állapota. A liget belsejében van a régi teniszpálya, amit a Taraliget tulajdonosa hosszú évek óta tartó küzdelem után végre a magáénak tudhat, már nem is teniszpálya, már Taraliget fejlesztő tudjafenemicsoda. A másik a SOTE volt teniszpályája a Vajda Péter mellett az újligeti oldalon - na, ha valahova vendéglőt szeretnének pluszban, az ott megoldható lenne, mert nem kell a liget belsejére ráereszteni a gépjármű forgalmat, hogy be tudjanak menni, nem kell a ligetből kihasítani hozzá részt, és a meglévő területén Fennazernyő Nincsenkas uraknak és hölgyeknek a műtó is elférne. Tök jó állapotban van ahhoz képest, hogy évek óta nem használja senki.
A harmadik a kertészek háza, aminek a helyére a tervek szerint egy rendezvényközpont működne, a kertészeket meg kicsapnák a vasút mellé. Talán ez a legfájdalmasabb. Egy baromi gusztusos kis épületről beszélünk, ami tökéletes állapotban van, és szuper jól illeszkedik a környezetébe. Hibátlan.
Végül van az a teniszpálya, ami az Építőké volt, de államosították - neuralgikus pont, mert számomra fölfoghatatlan, hogy miért lehet oda autóval bemenni. Nincs 200 méterre sem az aszfaltozott úttól, simán lenne hely ott letenni az autót, nem kilométereket kell sétálni a pályához. Így viszont az urak és a hölgyek össze vissza rodeóznak a liget belsejében, hogy oldják meg egyetlen lépés megtétele nélkül a dolgot. 🙁 Esetleg át lehetne tenni a bejáratát a másik oldalára, ott megnyitni a belső út felé, és ez a probléma magától megoldódna.
Az összes problémás épület a liget külső szélén vagy mellette van: a volt Jurta színház, a Planetárium és a Víztorony. Még szerencsés is tudna lenni, ha minden, egy park eredeti funkcióitól eltérő lehetőséget ezekre a helyekre passzintanának. A Planetáriumnak megvan a saját funkciója, azt az épületet föl kell újítani, és békén kell hagyni annak, amire épült, a kocsma, a műtavas étterem a szabadtéri színpad, a fene tudja, mi, amit a park belsejébe akarnak tolni a zöldterület rovására, az meg lehet a Jurta területén és a Víztorony körüli zöld sávon.
Utak? Olvastam itt olyan hozzászólást is, hogy aszfaltozzák le az utakat, hogy jól lehessen biciklizni rajtuk. NEEEEEEM! A liget tele van aszfaltozott úttal, ha valaki aszfaltozott úton akar biciklizni, biciklizzen azokon! Annyira jó lenne, ha már figyelembe vennének olyanokat, hogy az, ha egy úgy meg van hagyva természetes valójában, képes a hőt elnyelni, míg az aszfaltozott vagy térkővel borított a sokszorosát veri vissza nyáron a forróságnak! (És most azt a szabályt figyelmen kívül is hagyom, hogy egy park belső útjai járdának minősülnek, járdán pedig tilos biciklizni! Tőlem biciklizhetnek mindenütt, amíg nem 50nel húznak el mellettem és csinálnak úgy, hogy én húzzak el onnan, mert ott ő biciklizik.)
Halál boldog lennék, ha megjelenne a parkokról való gondolkodásban, hogy pillanatokon belül szüksége lesz a városoknak olyan területekre, ahol pár fokkal hűvösebb van! Ennek jegyében pedig egy park növényzetének a mennyiségében nem az lenne az első számú szempont, hogy a járőr egy pillantással át tudja látni, hogy van-e ott "rosszember" vagy nincs - ez nem kertészet által megoldandó feladat! -, hanem hogy emberek tehessenek egy hűsítő sétát, és visszatelepítenék árnyékot adó növénytakaróban mindazt a parkoknak, amit a ritkítások folyamán kiirtottak. Annak idején részben azért szoktam át a kutyáimmal a Népligetbe, mert amikor heteken keresztül 38-41 fok volt a városban, ott 3-4 fokkal hűvösebb volt. Az "elhanyagoltság" következtében.

2021/07/21 - 07:22

Köszönjük, hogy javaslataival segítette a munkánkat.

A kérdőívnek és a terület fejlesztésének célja, hogy a Népliget vonzóbb közparkká váljon, vagyis olyanok is használják akik korábban ne. De természetesen a területet használók véleménye, hely és probléma ismerete fontos segítséget jelent a fejlesztés során. Teljes mértékben egyetértünk azzal, hogy a közvélekedésben lévő közbiztonsági problémákkal kapcsolatos negatív. Célunk a Népliget felértékelése a fővárosiak mentális térképén. A Népliget történeti kert státuszú, értékes növényzettel rendelkező városi park. A felújítás során ezeket a szempontokat prioritásként kezeljük.
A fejlesztés során a Fővárosi Önkormányzat elsődleges kompetenciája a tulajdonában és kezelésében lévő területek ápolása, fejlesztése. Az egyéb tulajdonban, üzemeltetésben lévő területek fejlesztésével kapcsolatban csak a tulajdonosokkal való együttműködés keretében nyílhat lehetőség.

Válasz

2021/01/20 - 12:46

Tapasztalom, hogy nagyon lassan emelkedik a kitöltött kérdőívek száma. Mindeközben, két olyan kiemelt beruházásról adott tájékoztatást Vitézy Dávid a BFK vezérigazgatója, amely jelentős mértékben jelenthet káros következményeket a Népliget zöldfelületében. Az egyik nagy beruházásn a NIF és kormányzati beruházsban készülő vasúti bővítés, ami folytatása a Galvani hídon átmenő vasúti bővítésnek. Ennek a programnak a budapesti oldalon megvalósuló Népliget megálló, és a Kőbányai úton megépült Operaház műhelyház -Közelekedési múzeum kúltúrnegyed bővítése. A közreadott látványtervekből nem derül ki, hogy mindez hogyan alakítja a Népliget, már amúgy is jelentősen megcsonkított területét. /Ferencváros utánpótlás központ, illetve a II.-es telephelyén a volt Építők sportpályán tervezett beruházások, Taraliget lakópark, illetve a Taraliget ingatlan Kft. tulajdonában lévő ingatlanok/
Túlzottnak tartom új kapu térségek kialakítását, mivel jelenleg is megközelíthető:
- 1) a Népliget az Üllői út-Könyves Kálmán körúti aluljáró népligeti feljárójától,
- 2) A Vajda Péter utca-Könyves Kálmán körút kereszteződésétől az /1-es villamos, 99-es busz megálló/
- 3) Könyves Kálmán körút-Köbányai út kereszteződés /MOL kút/ elérhető a Kárpáthy Zoltán sétány
- 4) Kőbányai útról a Kismartoni úton át elérhető a Ráde Károly sétány
Minek is akkor még kaputérség, amely csak újabb zőld területet vennének el.
Nem látom ugyanakkor egy elképzelésben sem a Népligeti BKV buszok megállójánál, Metró 3 népligeti feljárójánál lévő bódék, és a környékének megváltoztatását.
Jelzem, itt lehetne kaputérség és nem a zőld területet kellene megbolygatni. Kíváló kaputérség lenne, a Jurta színház, a Víztorony megfelelő hasznosítása, a Planetárium felújítása, ahol a kaputérségben elképzelt szolgáltatásoknak megfelelő helyszínei lennének.
Tavacskára nincs szükségég.

2021/07/21 - 07:25

Köszönjük, hogy észrevételeivel segítette a munkánkat.
A kaputérségek kialakítása során olyan kulturált érkezési pontok kialakítása a cél, ahol a szükséges szolgáltatások elérhetőek. A felújítás során a Népliget zöldfelületeinek védelme, növelése prioritásként szerepel.
A 3-as metró felőli érkezési pontban mindenképpen indokolt a jelenlegi alacsony színvonalú környezet megváltoztatása és szolgáltatások fejlesztése. Ehhez a „fő kaputérséghez” kapcsolódik a szomszédos épületek (Planetárium, Jurta színház, Víztorony) hasznosítása.
A vízarchitektúrák (esetleg kisebb mesterséges tó, medence) kialakítása egy lehetséges fejlesztési opció. Az erről való egyeztetés a részletes tovább tervezés keretében történhet meg.

Válasz

2021/01/25 - 10:20

A naprendszer mindenképpen maradjon meg. Láthatóvá kellene tenni. 43 éve járok a ligetbe. Sose tűnt fel, csak ezen írás kapcsán értesültem róla: https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/budapest/setalo-naprendszer-nepliget/ Gyerekek és felnőttek részére egyaránt érdekes és egyedi.
Létre lehetne hozni tanösvényeket is oktató jellegű táblákkal. Fel lehetne hívni a figyelmet a különlegesebb növényekre. Egyik kedvencem a két narancseperfa a Szánkózódomb hátuljánál.
A játszóterek katasztrofálisak, leszámítva a Vajda Péter utcánál lévőt, amit a Fradi telep bejárata és az áramelosztóhálózati alállomás közt van. Ilyen helyre hogy tervezhettek játszóteret???

2021/07/20 - 13:04

Köszönjük, hogy észrevételeivel segítette a munkánkat.
A „naprendszer” sétaút megújítása a tovább tervezés során megvalósítható szempont. Tanösvény kialakítása a ligetben ugyancsak egy támogatható kezdeményezés. Egyetértünk azzal, hogy a játszóterek felújításra, fejlesztésre szorulnak. A játszótér bár az alállomás védőtávolságán kívül található, kétségtelenül nem a legkedvezőbb helyszínen létesült.

Válasz

2021/01/29 - 11:36

Csiki Kata hiozzászólásával teljesen egyetértek. Kiegészíteném: kellene - épp a nyári hőség miatt - egy-két ivókút, kényelmes (!!!) padok, WC-k. Az invazív és beteg fafajtákat ki kellene cserélni. Egyébként a lehető legkevésbé kellene beavatkozni a Népliget szerves fejlődésébe.

2021/07/20 - 13:06

Köszönjük, hogy észrevételeivel segítette a munkánkat.
Az ivókutak, illemhelyek számának növelése, a berendezések megújítása szerepel a stratégai projektjei között. Egyetértünk az invazív fajok és a rossz állapotú fák ütemezett cseréjével, szerepeltetjük a dokumentumban.

Válasz

2021/01/31 - 00:55

TÓRENDSZER - a Népliget délnyugati felén kialakítható összefüggő tórendszer mely 4 kisebb tavat és 2 nagyobb tavat tartalmaz, melyeket folyóágak kötnek össze, így az teljesen körbe csónakázható. A kialakításához nem kell fákat kivágni, a meder megtervezhető úgy, hogy a nagyobb vizes felületek tórészek-folyóágak a mostani teniszpályák (Építők SE), az aszfalttal burkolt felületeken és füves réteken helyezkednek el. Nem egy betonozott tavat képzeltem el, hanem egy biológiailag aktív, élő tórendszert. A tavak kiásásához kitermelt földből, három 9-17 méter magas mesterséges domb építhető, vertikálisan megmozgatva, izgalmasabbá téve és egyben tagolva a Liget síkvidéki jellegét. A tó vize fúrt kutakból származhat, mely az egyik mesterséges dombról vízesésként kerül a tóba, a vízesés nemcsak látványelemként funkcionál, hanem a tó oxigén szintjének szükséges mértékét is biztosítja. A tórendszer közepén az folyóágakkal körbe ölelve egy nagyobb területű sziget jön létre, erre a szigetre különböző irányokból hidak vezetnek, a tó partján az Építők tenisz-klubházának műemléki rekonstrukciójával (eredetileg a Millenniumi kiállítás egyik csarnoka volt) létrejöhet egy teraszos cukrászda mely egyben csónakkölcsönző funkciót is ellát.
KISVASÚT - a Szabadság hegyi Gyermek vasút mintájára, keskeny-nyomtávú vasútvonal kiépítése ~3000 méteren, a Népliget Metrómegállótól a Népliget főbb látványosságait érintve és összekötve a Közlekedési múzeumig, ahol kialakítható a szükséges üzemi berendezések (kocsiszín, fűtőház stb). A Népligeten belül hiányzik a közlekedés, a park és környezetének jelentős gyermekforgalmat vonzó intézményei (Planetárium, Gyermek és bábszínház > Jurta színház átalakításával , Csónakázótó-cukrászda, Közlekedési múzeum, Opera Látogatóközpont) a gyerekek számára legélvezhetőbb módon egy a fák között kanyaró és a tavat keresztező kisvasút kiépítésével köthetők össze, melynek kiépítése és fenntartása minimális környezeti terheléssel jár és nem vesz el a parktól zöld területet. A Kisvasúttal megteremthető az összes intézmény metrókapcsolata, illetve a kiépülő Népliget vasútállomáshoz elvezetve az elővárosi vasúti kapcsolat is. A kisvasút emelet a Közlekedési múzeum "mozgó előszobájaként" funkcionálva plusz élményt ad a múzeum gyermek látogatói számra, ráhangolva őket a kiállításra.
A LIGET MELLETTI TERÜLETEK - a Népliget "Gyermekliget" jellgét erősítheti a CSODÁK PALOTÁJÁNAK elhelyezése a Ganz kapcsológyár épületében,
illetve a Népliget szomszédságában egy VIDÁMPARK funkciójú terület kijelölése, és magán beruházás keretében történő felépíttetése. Erre rendelkezésre áll egy ~15 hektáros Fővárosi tulajdonú terület az Üllői út túloldalán, a Körvasút - Gyáli úti felüljáró - Ecseri út - Üllői út által határolt használaton kívüli sportpályákat tartalmazó négyszögben, mely kitűnő közlekedési kapcsolatokkal rendelkezik (M5 autópálya bevezető szakasza, Hungária körút, M3 metróvonal Ecseri úti megállója, leendő "Népliget" vasútállomás)

2021/07/21 - 07:30

Köszönjük, hogy észrevételeivel segítette a munkánkat.

A vízarchitektúrák (esetleg kisebb mesterséges tó, medence) kialakítása egy lehetséges fejlesztési opció. Az erről való egyeztetés a részletes tovább tervezés keretében történhet meg. Nagyobb vízarchitektúrák, mesterséges állóvizek kialakítása és fenntartása igen költséges. Ezek kialakítása zöldfelületek és a parkhasználók számára hozzáférhető területek csökkenését is eredményezheti, ami ellentétes a stratégia prioritásaival.
Kifejezetten nem célunk a terület beépítettségének növelése. Viszont a liget menti rozsdaövezetben van lehetőség rekreációs és kulturális célú fejlesztésre. Ennek egy jó példája a Közlekedési Múzeum a liget szomszédságába költöztetése.

Válasz

2021/01/31 - 10:29

Először is kezdő gondolatként üdvözlöm a pár évvel ezelőtti munkálatokat, amikor is a kétes alakokat magához csalogató romvárat felszámolták. Azóta máris barátságosabb helyszín lett a népligetből. Nos egy ekkora parknak több funkciót is biztosítania kell. Kezdjünk a meglévő épületekkel. Gyermekkorunk igazi törzshelye volt a Planetárium, amelyet teljesen érthetetlenül hagytak lepusztulni, hosszú évek óta az egykor briliáns épületből a park szégyene lett. Ha egy mód van rá, azonnal meg kellene kezdeni a Planetárium rekonstrukcióját és egy olyan modern, Európai léptékű Csillagszínházat létrehozni, amely egyrészt szórakoztató műsorokkal szolgál kicsiknek, nagyoknak egyaránt, másrészről hozzásegít az Univerzum alapjainak megértéséhez. Ez a projekt kiemelkedő jelentőséggel bír, azonnal hozzá kellene fogni a munkálatokhoz. Másik épület a volt Disco-központ a Liget Club, ami a pandémia hatására bezárt és megyszünt. Az egy vita tárgya lehet, hogy kell-e a népligetbe egyáltalán diszkoklub vagy sem. Az én magánvéleményem szerint belefér és nem ördögtől való gondolat, hogy a fiatalok és a középosztály szórakozhasson. Természetesen értem én ezt egy billárdszalonra is, de akár többfajta szórakoztatás helyszíne is lehetne az épület. Folytatásként nézzük magát a parkot. Szörnyen néznek ki az ágaitoktól megfosztott óriás fakolosszusok. Ezeknek a megcsonkított monstrumoknak el kellene tűnniük és új facsemeték sokaságával kellene felfrissíteni a faállományt. A lényeg, hogy a zöldfelületek aránya megmaradjon, de a park rendezett legyen. A park körül bicikliutat, a parkon belül pedig futópályát lehetne kialakítani. Néhány műfüves kisebb focipálya, pingpong asztalok, padokkal, székekkel ellátott pihenőhelyek inkább jót tennének a ligetnek. A középső nagy játszótérre nem ártana egy igazi felújítás, több játszóelemre is szükség lenne. Egy kisebb állatbemutató is elmenne hazai vadállományainkból, persze mindennek úgy kellene megjelenni, hogy a park látványa a szellősség látszatát keltse. Végül a kutyásokról szeretnék szólni. Megfelelő méretű kutyafuttatót kellene kialakítani, de a park belső területeiről a kutyákat ki kellene tiltani, mert az emberek nagy része csak kutyaszaros cipővel tud hazatérni egy jó kis séta után. Imádom és szeretem az állatokat, de elsősorban nem a kutyákért kell felújítani a parkot, hanem az emberekért, az emberek szabadidejének színvonalas és egészséges eltöltése érdekében.

2021/07/21 - 07:57

Köszönjük, hogy észrevételeivel segítette a munkánkat.
A Planetárium rekonstrukciója szerepel a stratégia projektjei között, de ez nem a Fővárosi Önkormányzat kompetenciája. A Planetárium üzemeltetésének feladatai a Magyar Államhoz tartoznak.
A volt Liget Club pedig magán tulajdonban van. Itt a fejlesztés lehetőségeiről, a stratégia prioritásai mentén a magán tulajdonossal együttműködve szükséges megállapodni.

A faállomány megújítása fokozatosan célszerű, elsőként a balesetveszélyes, súlyosan sérült faegyedek cserjéjével kezdve. A faifjítások célja, éppen az idős faegyedek élettartamának növelése.
A terület rekreációs, sport funkcióinak növelése szerepel a stratégia projektjei között. Jelentős területigényű, beépítéssel járó projekt (állatkert) kialakítása ellentétes a stratégai prioritásaival, illetve az Ön által is fontosnak ítélt „szellősség” elvárásával.
A területen a kutyasétáltatás szabályozásának szükségességével egyetértünk. A terület méretei illetve a jelenlegi kutyás használat gyakorlata alapján integrált használatú parkrész kijelölését tartalmazza a stratégia. Ennek a részletek a tovább tervezés, lakossági egyeztetés során kerülnek kidolgozásra.

2021/07/21 - 07:57

Köszönjük, hogy észrevételeivel segítette a munkánkat.
A Planetárium rekonstrukciója szerepel a stratégia projektjei között, de ez nem a Fővárosi Önkormányzat kompetenciája. A Planetárium üzemeltetésének feladatai a Magyar Államhoz tartoznak.
A volt Liget Club pedig magán tulajdonban van. Itt a fejlesztés lehetőségeiről, a stratégia prioritásai mentén a magán tulajdonossal együttműködve szükséges megállapodni.

A faállomány megújítása fokozatosan célszerű, elsőként a balesetveszélyes, súlyosan sérült faegyedek cserjéjével kezdve. A faifjítások célja, éppen az idős faegyedek élettartamának növelése.
A terület rekreációs, sport funkcióinak növelése szerepel a stratégia projektjei között. Jelentős területigényű, beépítéssel járó projekt (állatkert) kialakítása ellentétes a stratégai prioritásaival, illetve az Ön által is fontosnak ítélt „szellősség” elvárásával.
A területen a kutyasétáltatás szabályozásának szükségességével egyetértünk. A terület méretei illetve a jelenlegi kutyás használat gyakorlata alapján integrált használatú parkrész kijelölését tartalmazza a stratégia. Ennek a részletek a tovább tervezés, lakossági egyeztetés során kerülnek kidolgozásra.

Válasz

2021/01/31 - 10:42

Teleki Nagy Krisztián tervei impozánsak, csónakázó-tó már-már paradicsomi látvány előrevetítését ígéri. Támogatásomat elnyerte azzal a megjegyzéssel, hogy kiszámolta-e már ennek a projektnek a beruházási költségeit. Ha igen, akkor honnan szed ennyi pénzt erre a projektre a főváros, ha nem, akkor szeretnénk kérni egy költségvetési keretszámot...

Válasz

2021/01/31 - 12:59

@Teleki Nagy Krisztián: A tervekben a tó többé-kevésbé az Építők teniszpálya helyén szerepél, és ott pont jó helyen is volna, csak annak a teljes területén kellene, hogy kb. akkora legyen, mint az Orczy-parkban lévő tó. Sok fát sem kellene kivágni hozzá. Nagyobb, csónakázásra alkalmas tórendszert építeni pedig rengeteg nagy fa kivágása árán és irreális költségek mellett teljesen értelmetlen.

Válasz

2021/01/31 - 13:11

@Kata Csiki:

Még hogy nem kellene újraaszfaltozni a már eleve aszfalt utakat (von Linné sétány pl.), ez hülyeség. Épp az a probléma, hogy vannak aszfaltozott utak, csak éppen ezek sportcélra (kerékpározára stb.) használhatatlanok. A kutyások is bőven elférnének a kerérpárosok mellett egy száz hektáros parkban, pláne, ha volna legalább 2 db kutyafuttató, ahová a kedves ebek végezhetik a dolgukat...

Válasz

2021/01/31 - 20:02

Keseru szajizzel fejeztem be a kerdoiv kitolteset mivel szo sincs benne az elbontott nagyvendeglo visszaepiteserol. Jo lenne, ha a Nepliget felujitasa mar nem "A multat vegkepp eltorolni" jegyeben folyna... Fuggetlenul attol hogy milyen funkciot kap az epulet mindenkeppen ujja kell epiteni eredeti allapotaban. Nelkule ugyanis a Nepliget nem Nepliget!
A Nepligetet autopalyak veszik korul ami eppen eleg kornyezeti terhelest jelent, az autokat tehat teljesen ki kell tiltani a ligetbol beleertve a Vajda Peter utca vonatkozo szakaszat is ami gyakorlatilag a Nepliget Kos Karoly setanya ahol szinten ugyanezt tervezik a joval nagyobb forgalom ellenere is. A Vajda Peter utcat a Konyves Kalman koruttol a korvasutig elegans sugarutta alakitanam viragokkal kandelaberekkel ahol a 99-es buszon kivul csak gyalogos, ill. kerekparosforgalom haladhatna.
A 83-as trolit is minel hamarabb, meg a nepligeti vasutallomas atadasa elott meg kell hosszabbitani idaig a Vajda Peter utcan es/vagy az Elnok utcan keresztul.
A zoldfelulet novelheto azaltal is, hogy az indokolatlanul szeles betonutakat keskenyebbe teszik, ahogy tortent ez nemreg az Olof Palme setanyon. A ligetben nincs szukseg autopalyakra, ellenben szukseg van elkulonitett kerekparutakra es egy minel nagyobb, teljes kort leiro futokorre, hogy a Margit-szigettel ellentetben itt ne alakuljon ki tomegnyomor.
A Konyves Kalman korut es az Ecseri ut kozotti tavolsag kozel egy kilometer. Ezen a hosszu szakaszon meg egy zebra sincs az Ulloi uton. A gyalogos atkeles gyakorlatilag lehetetlen, ami nonszensz. Egy feluljaro epitese indokolt a Nepliget es az uj kezilabda arena kozott. Ugyanigy szukseges a Balkan utcai attores egy gyalogos aluljaroval a vasut elvago hatasat enyhitendo.
A Kobanyai ut fele is jobb megkozelithetoseget kell teremteni. Az Eiffel Muhelyhazhoz vezeto keskeny kis setany nem kielegito, gyalogos es kerekparos forgalom egyuttes lebonyolitasara alkalmatlan.

2021/07/21 - 07:57

Köszönjük, hogy észrevételeivel segítette a munkánkat.
Az elbontott Nagyvendéglő korhű visszaépítése helyett kisebb, parkba illeszkedő vendéglátóhelyek létesítése szerepel a stratégia projektjei között. A Népliget történeti kert státuszú közpark. A tájépítészeit, zöldfelületi értékek megőrzése és helyreállítása a stratégia prioritása.
Egyetértünk Önnel, és szerepel a stratégia céljai között a belső úthálózatról a gépjárműforgalom kiszorítása. Teljes kitiltás viszont az üzemeltetés és a ligetben lévő épületek kiszolgálása miatt nem lehetséges.
A Vajda Péter utca településszerkezetileg fontos, kerületeket összekötő közlekedési útvonala. Az út forgalom csillapítása, a gyalogos átjárhatóságának javítsa szerepel a projektetek között
A trolibuszhálózat fejlesztésének egyik lehetséges eleme a 83-as trolibusz Elnök utcán való meghosszabbítása a Népliget/Könyves Kálmán körút vonaláig. Ennek kérdése azonban túlmutat a stratégia kompetenciáján, ez már közösségi közlekedés fejlesztési kérdéskör.
Egyetértünk javaslatával a túl széles burkolatok szűkítésével, rekreációs és zöldfelületi funkciókkal való megújítására. Ennek részletei a tovább tervezés során dolgozhatók ki.
Az Üllői út Népligetet érintő szakaszának déli oldalán jelenleg nincs olyan funkció, amely az Üllői úton szintbeni gyalogátkelő kialakítását indokolja. A tervezett Népliget vasúti megállóhely kapcsolatot fog biztosítani mind a Népliget, mind a tervezett kézilabdacsarnok irányába, ezáltal a térségben az Üllői út különszintű gyalogos keresztezése lehetséges lesz. A vasút keleti, Bihari utca felőli oldala és a Népliget, valamint a Kőbányai út és a Népliget közötti gyalogos-kerékpáros kapcsolatok biztosítása szerepel a stratégia céljai között. A MÁV vasútállomás fejlesztési keretében a beruházó itt új gyalogos kialakítását tervezi Kőbánya irányába.

Válasz

2021/01/31 - 21:08

A mai napon kint voltam a Népligetben, hogy a sok-sok hozzászólás, tervezgetés és vélemény miképpen illeszkedhet ahhoz a pillanatnyi helyzetképhez amit mai szemmel látunk. Vagyis van-e bármilyen alapja grandiózus átalakításoknak szeretett parkunk közeli életében, illetve a mi életünkben.
Senkit nem akarok lelombozni véleményemmel, lesznek olyanok is, akik nem értenek egyet velem. Én most azt látom, hogy a tervezzük meg a parkot közösen címszót a választási kampány szerves részének érdemes tekinteni. Mondom ezt azért, mert a Népliget park felújítására a pandémia idején biztosan nem lesz pénz. És ide bizony nem aprópénz szükséges. Más a kisebb összegeket igénylő munkákra sincs pénz, akkor meg hogyan álmodozhatunk itt kisvasútról, tórendszerről, vagy csillogó pohárban pezsgőt kínáló vendéglőkről.
A pillanatnyi helyzet az, hogy az ősszel összeszedett, összegyújtott ágak, falevelek elszállítására sincs pénz. Nincs pénz jelenleg egy nyílvános, tiszta illemhelyiség és mosdó fenntartására sem, AMIHEZ VALLJUK BE MÉGV TERVEK SEM KELLENEK. Amire itt egyáltalán a következő években számítani lehet, bár nem tudom, hogyan lesz rá pénz,. az maximum az hogy esetleg a padokat újra festik, hogy megújul egy -két játszótér. Az aszfaltozott utak is borzalmas állapotban vannak, ezeknek az újra aszfaltozása is csodaszámba menne.....Amiről a legtöbben írtak az a Planetárium felújításának igénye, ha megvalósul tegyük össze a kezünket, csípjük meg magunkat, hogy nem álmodunk.
A főkert épülete körül éjjel-nappal világító fények, és az épületben látható néhány talicska homok felett is non-stop égő villany csak megerősített abban, hogy értelmetlen dolgokra mindig lesz pénz, ellentétben arra, amiket itt sokan szeretnének.....Amit ma láttam megerősített abban, hogy egy valamire biztosan jó ez a hózzászólási lehetőség, hogy mindeki leírhatja vágyálmait. Leírjuk, ők elolvassák és minden marad a régiben......Én csak azt sajnálom, hogy itt bizony sohasem lesz csónakázó-tó......de legalább elképzeltük...és ez is valami....

2021/07/21 - 08:10

Köszönjük, hogy észrevételeivel segítette a munkánkat.

A stratégia terv funkciója a Népliget fenntartásával és fejlesztésével kapcsolatos jövőkép kidolgozása. Ebben a fenntartás újszerű szempontjait (klímavédelem, biodiverzitás növelés) és a fejlesztési célokat is szerepeltetjük. A megvalósítás valóban egy hosszabb folyamat során történhet. A ligetet érintő több fejlesztés esetében a főváros nem közvetlenül kompetens. Ilyen pl. a Planetárium felújításai is, ami állami kompetencia.
Talán nem is baj, ha nem lesz csónakázó tó a Népligetben.

Válasz

2021/02/01 - 15:00

Kedves kitöltők és kommentelők! A kérdőív kitöltési határideje lejárt, megkezdődött a válaszok részletes feldolgozása. Hamarosan a kommentfalon beérkezett ötletekre, észrevételekre is reagálni fogunk.
Ám addig is érdemes itt, a projektoldalon alaposan körbenézni, hisz például a KÉRDŐÍV gombra kattintva megismerhetik az automatikusan összesített gyorseredményeket, a HÍREK között pedig elolvashatják a január 24-i online civil fórum emlékeztetőjét!

Válasz

2021/03/20 - 16:26

A Varosliget szar lett, mert a beepitesek miatt picive valt, mindig is turisztikai hely volt, megertem. De azt tudjuk, ha vmihez hozzanyulnak altalaban erdekek menten sikerul. Sztem kb. olyan jellegben kellene atalakitani, mint a Londoni Regents Park, vagy a New York-i central park. Pesten ugyanis az egyetlen karbantartott vmi a Margit Sziget, aminek park jellege van, de a kozponti hely miatt tomegek miatt sokszor elvezhetetlen. Sztem gazdasagosan, hogy penzugyileg megerje, csak tonkre tenne a parkot. En a planetariumot atraknam a varosligetbe, ebbol egy szabadido teri parkot csinalnek, ahol max. a kerteszhaz maradna meg, de kerulnek minden lezart belepos helyet.

Válasz

2021/03/20 - 16:33

A betonjardakat elfelejtenem, es minden ilyen aszfaltozast, csak szetfagynak, inkabb felszornam vmivel, amin egy babakocsit is lehet tolni, de meghagynam az erdei ut jelleget. Illetve pl. olyan latvanyossagokat raknek ide, mint soveny labirintus stb., de mindenkepp termeszetes, es nem acelbol oldanam meg.

2021/07/21 - 08:04

Köszönjük, hogy észrevételeivel segítette a munkánkat.
A stratégia prioritási a Népliget zöldfelületeinek védelme, természetközeliségének megőrzése. A burkolatok kialakítása során cél a vízáteresztő burkolatok használata, de a burkolat anyagának kiválasztásakor a várható forgalomra figyelemmel kell lenni. Ennek pontosítására és lakossági egyeztetésére a tovább tervezés során kerülhet sor.

Válasz

2021/05/06 - 19:27

Nagyon nem támogatnám, ha a Népligetbe jelentősebb szórakoztató/vendéglátó funkciók kerülnének! Ezekből van Budapesten bőven; a Népligetnek szerintem meg kellene maradnia minél természetközelibbnek - az ilyen területekből ugyanis nagyon kevés van!

2021/07/20 - 10:44

Köszönjük, hogy észrevételeivel segítette a munkánkat.
A stratégia tervben csak a park pihenési funkcióhoz illeszkedő vendéglátóegységek elhelyezését tartjuk indokoltnak, elsősorban a kaputerekben, meglévő épületekben, vagy nyitott kialakítással, szezonális jelleggel. Ezekhez a funkcióhoz más közhasználata szolgáltatások, pl. köz illemhelyek működtetése is kapcsolható.

Válasz

2021/05/07 - 20:30

A mi Népligetünk: https://www.youtube.com/watch?v=PaMiSZz6wXs&t=1s

Planetárium, Centenáriumi park, Jurta színház, őshonos növények, ritka fafajok. 💚 Ezek juthatnak eszünkbe a három kerület határán elterülő Népligetről. Ma alig járunk ide, pedig voltak idők, amikor sokkal többen használták, élvezték jó levegőjét, természeti és kulturális kincseit. 🌿
Alig egy éve civilek alakítottak csoportot a Népliget megmentésére: növényállományának, épített környezetének megóvására, a terület újrahasznosításának kitalálására. 🎡
De kik használták ezt a területet,milyen események történtek itt az elmúlt 150 évben?
Akik most szeretik, most járnak ide, ők hogyan képzelik el a mai Népligetet❓ Ennek jártunk utána.

2021/07/20 - 10:39

Köszönjük, hogy észrevételével segítette a munkánkat.
A stratégia készítése során célunk, hogy a városlakók felfedezzék a Népliget meglévő értékeit és ezek erősítésével ismét népszerű közparkká váljon. Így a jelenlegi és a jövőbeli használókat egyaránt célunk megszólítani a tervezés során.
Köszönettel vesszük a magánszemélyek, civil szervezetek segítségét a park értékeinek feltárásában, megőrzésében.

Válasz

2021/05/08 - 17:59

A déli részen valahol (hely van bőven) egy tó kialakítása szerintem nagyon sokat jelentene a parkot kikapcsolódásra használó, oda pihenni járó embereknek, arról nem is beszélve, hogy az ott élő állat és növényvilág is minden bizonnyal megköszönné a vizet! Lehetne ez a népligeti feneketlen (vagy akár fenekes) tó. 🙂

2021/07/20 - 10:35

Köszönjük, hogy észrevételeivel segítette a munkánkat.

A stratégiai tervben szerepel javaslatként mesterséges vízfelületek, vízarchitektúrák kialakítása. Ezek megvalósíthatóságát, helyét, méretét a tovább tervezés során fogjuk vizsgálni és egyeztetni az érintettekkel.

Válasz

2021/05/08 - 22:24

Szívesen látnám a Népligetet felújítva, de nem úgy, mint a Városligetet. Az utak rendbetétele, játszóterek kialakítása, futópálya esetleg és egy két magyar pénztárcának való büfé bőven elég lenne. Emellett a legfontosabb a fák és növények állapotát rendbe tenni és megőrizni. Ide semmilyen új, mihaszna épület ne kerüljön. Illemhelyiségek viszont több kéne. Soós Rezső stny., Soós Miksa stny., Hell Miksa stny., Hazlinszky Frigyes stny. és Räde Károly stny. mentén egy futópályát alakítanék ki.
A tenisz pályát egy az egyben kipaterolnám a parkból. Nem oda való.

2021/07/20 - 10:33

Köszönjük, hogy észrevételeivel segítette a munkánkat.
A stratégiai terv céljai és projektjei között a leírtaknak megfelelő javaslatok szerepelnek, úgy, mint a burkolatok megújítása, játszóterek fejlesztése, illemhelyek és futópálya kialakítása. A vendéglátó funkciókat valóban a használói igényekhez és pénztárcákhoz célszerű igazítani. Közhasználatú illemhelyek létesítése szerepel a projektjavaslatok között. Az egyik legfontosabb cél az értékes a növényállomány fenntartása, felújítása.
A tenisztelepek számának/méretének helyükön közhasználatú funkció kialakítása szerepel a stratégai céljai között. Mivel ezek a területek nem fővárosi tulajdonban vannak, így rendezésük csak a tulajdonosokkal való együttműködés keretében, hosszabb távon látunk lehetőséget.

Válasz