Pünkösdfürdő ökologikus zöldfelület fejlesztése

Kezdődik a munka a Pünkösdfürdő Parkban!

 

Ezen a héten kezdődnek meg a nagy munkálatok a pünkösdfürdői fejlesztési területen. A kivitelezés első lépéseként a fák köré kisebb-nagyobb fa építményeket emelünk, ezek az un. kalodák, melyekkel a törzseket védjük a mechanikai sérülésektől. A háncsrész épsége a fa egészségének a záloga, ezért mindent megteszünk, hogy ne fordulhasson elő semmilyen sérülés, vágás vagy horzsolás a fatörzseken. 

 

A hét közepén vonul fel a kivitelező cég, és várhatóan egyszerre egy-egy nagyobb területrészt fognak lekeríteni a munkálatok idejére. A munkaterületen kívül a kivitelező nem fog parkolni, sem eszközöket, anyagokat deponálni, így ezek nem fogják zavarni a környéken élőket és az arra járókat. Az év végéig tartó kivitelezés első harmadában lehet számítani megnövekedett teherforgalomra, zajjal, porfelveréssel járó tevékenységekre, hogy a terep készen álljon a későbbi csendesebb építési, ültetési folyamatokra. Az ezzel kapcsolatos kellemetlenségekkel kapcsolatban megértésüket és türelmüket kérjük. Bízunk benne, hogy a kiépülő park mindenki megelégedésére szolgál majd és elfeledteti a kezdeti kényelmetlenségeket. 

 

A Pünkösdfürdő Parkról további részleteket, tervrajzot honlapunkon találhat: https://www.fokert.hu/jon-jon-jon/ 

 

Amennyiben az építkezés, parképítés kapcsán problémát észlel, kérjük lépjen kapcsolatba Ügyfélszolgálatunkkal az ugyfelszolgalat@fokert.hu címen vagy a +36 80 277 275 ingyenesen hívható zöld számon.


#Főkert #Budapest #Pünkösdfürdő #munkaterület #kalodázás #köszönjükatürelmet