Gőtés-tó és környezetének rendbetétele

A fővárosi közösségi költségvetés egyik nyertes ötlete a Gőtés-tó és környezetének rendbetétele. 

A négy egymással összefüggő vízfelület és környezete értékes élőhely, ugyanakkor pihenőhely és közösségi tér is, amelynek hamarosan megkezdjük a rendezését. Célunk, hogy hosszútávon megőrizzük a tavak gazdag ökoszisztémáját, és emellett a parkhasználók javaslatai alapján a szabadidős tevékenységek számára is teret adjunk. A projekt keretében biztosítjuk a vízáramlás útját a területen, és megszabadítjuk a parkot a felgyűlt hulladéktól. Egységes koncepció alapján rendbe tesszük a parkberendezéseket és a kerítéseket, padokat, asztalokat, hulladékgyűjtőket helyezünk ki, és felállítjuk a parkhasználat szabályait. 

"
Fontos számunkra a véleményed!

Mit gondolsz, milyen funkciókra lenne itt szükség? Hol legyen közösségi tér? A park melyik részét használhassák a kutyák és melyiket ne? Hova helyezzünk ki több padot, asztalt? Mondd el nekünk ötleteidet! 

Javaslataidat három módon tudathatod velünk:

  • Használd a helyszínen lévő táblákat, rajzolj vagy írj nekünk!
  • Gyere el helyszíni workshopunkra 2024. július 30-án 16:30-tól 18:30-ig, a Mező utca és Hegyláb utca közti pavilonhoz!
  • Írd le itt a honlapon hozzászólásban!

HELY
Budapest III. ker, Gőtés-tó
(9 szavazat)
Szavazok

Kártyaszám:
Születési év:
Másik kártyával szeretnék szavazni
2024/06/17 - 20:57

Csak a tó környékén rendbetétele nem elégséges. Maga a tó nagy mértékben feltöltödött szerves anyaggal (pl. a le nem aratott nád), így az most egy vízet meg nem tartó büzlő mocsár. Tudom, hogy a benne élő állatok miatt nem könnyű feladat, de a tómeder kikotrása nélkül, a környékre költött minden forint a közpénz elherdálása.

2024/07/25 - 09:46

Köszönjük javaslatait. A beérkezett véleményeket a tervezők összesítik és a 30-i helyszíni workshopon véleményeztetik az érdeklődőkkel. Ennek eredményét, a tervezői véleményekkel együtt megosztjuk a hírek között. Önt is szeretettel várjuk a helyszíni rendezvényen ha ideje engedi.

Válasz

2024/06/18 - 15:41

Esőbeállóra nincs feltétlen szükség, sőt padokra sem, hiszen a jelenlegit is többször felgyújtották már.
Érjük el, hogy ez egy különleges park legyen, amely nem a kutyákért, hanem a gyermekkel érkező családokért van. Kutyafuttató a lakótelepen van több is, sőt az Ófalu határában is, innen mintegy 200 méterre. Ha nagyon szükséges egy újabb kutyafuttató, akkor esetleg az "ELMŰ telep" keleti oldalán remek lehetőség kínálkozik erre, a régi árok mellett, a lakótelephez közel. Bár minden kutyatartó roppant felelős, de ha a kutyuska a fűre pipil, vagy netán hasmenése van és csak nyomokban tudja felszedni a felelős gazdi a maradékot, akkor abba beleülni, vagy egy járni még nem tudó babának beletenyerelni nem feltétlen kellemes. A kutyák ebben a parkban az ott költő tőkés récére veszélyt jelentenek, viselkedésükkel sokszor zavarják ezeket.
Fontos lenne a Szabó Úr által említett kotrás, a kerítés, a tájékoztató táblák (kutyamentes díszpark) elhelyezése, egyfajta mini öko-centrum kialakítása és az állandó őr jelenléte.
Közösségi teret pedig egyértelműen az "ELMŰ TELEP" nyugati oldalán lenne jó kialakítani.
Tisztelettel,

2024/07/25 - 09:46

Köszönjük javaslatait. A beérkezett véleményeket a tervezők összesítik és a 30-i helyszíni workshopon véleményeztetik az érdeklődőkkel. Ennek eredményét, a tervezői véleményekkel együtt megosztjuk a hírek között. Önt is szeretettel várjuk a helyszíni rendezvényen ha ideje engedi.

Válasz

2024/06/18 - 15:54

A tó és nád rendbehozatala szükséges, a lehetőségekhez mérten, hogy az élővilág ne sérüljön. A kutyásoké a „Villanytelep” melletti rész legyen, a park többi részén tilos, a kutyák futtatása, elengedése zavarja az élővilágot (mi sem visszük a gyerekeket a kutyafuttatóba)
Véleményem szerint padokra feltétlenül szükség van, esetleg1-2 asztal is lehetséges, (óvodás és iskoláscsoportok is szívesen sétálnak, játszanak a parkban).Elegendő szemetes, a bejáratoknál „csukható” ajtó
Térfigyelőrendszer (most csak „dísz”) működtetése. Méhlegelő ne legyen (magas fű és gaz nem is megy oda méh, virágot alig látni) – helyette virágzó bokrok.

2024/07/25 - 09:46

Köszönjük javaslatait. A beérkezett véleményeket a tervezők összesítik és a 30-i helyszíni workshopon véleményeztetik az érdeklődőkkel. Ennek eredményét, a tervezői véleményekkel együtt megosztjuk a hírek között. Önt is szeretettel várjuk a helyszíni rendezvényen ha ideje engedi.

Válasz

2024/06/19 - 08:21

Több, mint 10 éve a tó közvetlen közelében élek. Tájépítészmérnök végzettséggel rendelkezem, környezetvédelemmel foglalkozom. A tó medrét kellene először kikotorni, megtisztítani, a nádat rendbe tenni. Az évek alatt a nád olyan szinten el lett hanyagolva, hogy a védett madarakat is jóval kevesebbet látunk a területen. Fontos lenne a tó vízének minőségi javítása. Ez a park egy csodás ökoszisztémája a területnek. Fontos szerepe van a klíma válságban is, mert hűti a területet. Fontosan tartanám a zöld-kék infrastuktúra elemek növelését a területen. A nagyobb mennyiségű villám árvízekre is gondolni kellene, hogy a terület ne elvezesse a vizet, hanem helyben meg tudja tartani. A parkban a fák állapotát is szükséges felmérni, tekintettel arra, hogy egy nagyobb vihar esetén szinte mindig kidől egy-egy fa, vagy letörik a fák nagyobb ága. A méh legelőnek kikiáltott rész csak arra jó, hogy a kullancsok tanyázzanak ott, gyereket nem lehet odaküldeni játszani, mert a gaz magasabb, mint maga a gyerek, sajnos semmilyen virág nem nő a területen. Nem utolsó sorban ronda látvány is ez a szintű elhanyagoltság. Valamint a méh legelőnek nevezett rész mögött, valamennyivel mélyebben fekvő rész, a hajléktalanok, fiatalok illemhelyként használják, rengeteg az eldobott papír zsebkendő, vagy használt (véres) betét, tampon!!!! A kis faház is a hajléktalanok, dorbézoló tinik törzshelye, ahol a buli után megmaradt szemét, üveg, használt óvszer!!!!! mindig halomban áll. Ezen csak szemléletformálással tudnának segíteni. Sajnos sok igénytelen alak jár a parkba. A családosok rendszeresen etetik a kacsákat kenyérrel, ami szintén nem jó, sem a tónak (lebomló kenyér), valamint az állatoknak sem. Ezen tiltó táblák elhelyezésével, szemléletformálással lehetne talán segíteni (járőr szolgálat bevonása?!). Véleményem szerint nem a kutyákkal van a gond, aki itt sétáltatja a kutyáját mindig felszedi a kutya után a végterméket, illetve a kutyások szedik össze az emberek után hagyott mocskot is a parkban - persze ezt azok nem látják, akik szidják a kutyásokat. Sajnos az emberek nem szedik össze maguk után!!!! a park zugaiban hagyják a saját mocskukat. Kutyákat nem tiltanám ki a parkból (pórázon miért ne sétálhatna ott?!) illetve az Elmű melletti részen meg szabadon is mozoghatnának a kutyák. Van igény arra, hogy a kutyát szabadon tudják engedni a gazdák. Vannak olyan kutyák, akik nem szeretnek futtatóba járni, illetve aki ezen a területen lakik miért menjen át a lakótelepre kutyát sétáltatni, ha itt lakik a zöldben????!!!!! Sajnos volt rá példa, hogy fecskendőt találtunk a parkban. Véleményem szerint itt nem a kutya a legnagyobb veszély, hanem maguk, a környezetükre igénytelen, emberek!!!! A meglévő padokat helyett újabb, természetes anyagból készült szabadtéri bútorokat, szemeteseket (ezekből még többet illetve a környező utcákba is kellene tenni, mert csak a parkban van szemetes és a kutya után felszedett ürüléket csak ide tudják kidobni a kutyások) kellene kitenni. Plusz bútor nem kell a területre, maradjon meg minél zöldebben, illetve az itt élő állatok nyugalma miatt nem javasolt az sem, hogy a jelenleginél nagyobb tömegeket vonzzon a terület. A faültetési, ápolási stb munkák miatt teherautó behajtását nem engedélyezném (március környékén ültetett fák után hónapokig látszódott a behajtó autó keréknyoma). Virágzó cserjék ültetése, évelő, egynyári kert kialakítása is lehetne ha már méh legelőt szeretnének a területen. A fa kerítés felújítása szükséges. Fontos a park rendszeresen karbantartása, a fenntartásra is ügyelni kell, mert nem csak a kivitelezés időszaka a fontos. A helyiek szemléletformálása nélkül a park felújított állapota nem lesz megőrizhető hosszú távon.

2024/07/18 - 23:23

Kedves Alexandra!Majdnem mindenben egyet értek. Kivéve a kutyákat.Sokan a pici gyereket hoznák ide,hogy nyugodtan tudjon mászni a fűben,vagy gurulni a dombról,mint anno az én lányom.Itt tapinthatta először a füvet.Sajnos a kutyák mindent összepisilnek,jelölnek.Legyen az ő területük az Elmű környéke.Sajnos,nem csak felelős kutyatartók vannak,és ha a tiltás ellenére így is jönnek,akkor teljesen elszabadulnának ,és ezt a területet is ők uralnák,mint szinte az egész lakótelepet.Sehol nem lehet füves területen elengedni egy kisgyereket,aki esik kel még.Ezt úgy mondom,hogy az enyém már nagy.

2024/07/19 - 09:27

Kedves Hajnalka! A hajléktalanok, fiatalok, részegek, drogosok vizelete se jobb dolog. Én soha nem vittem a fűbe mászni a gyerekeimet, pont emiatt. Nem látta, amit én. Nem szedte össze a huligánok utáni mocskot a parkban még,ahogy én meg sok más kutyás megtette. Illetve nem csak a kutyák járnak pisilni a parkba: Hajnalban a vaddisznó, nyomukat lehet is látni, valamint rókák, nyestek is vannak itt. A kutya a legkisebb probléma....

2024/07/25 - 09:46

Köszönjük javaslatait. A beérkezett véleményeket a tervezők összesítik és a 30-i helyszíni workshopon véleményeztetik az érdeklődőkkel. Ennek eredményét, a tervezői véleményekkel együtt megosztjuk a hírek között. Önt is szeretettel várjuk a helyszíni rendezvényen ha ideje engedi.

Válasz

2024/06/26 - 15:14

Nagyon várjuk a tó és környéke rendbetételét . Javasolnánk, hogy a kutyafuttató a tótól elkülönítve a transzformátor állomás túlfelén, a buszmegálló és a transzformátorállomás között valósuljon meg. Szeretnénk, hogy a tó melletti a transzformátor állomás és a focipálya közötti gyalogút is legalább újra murvázásra kerülne a keretből, hogy ne legyen sár és derékig érő gaz. A murva pár évre megoldást jelentene, de jobb lenne valami szilárd burkolatú járda.
Mindenképpen legyenek padok, gyerekeknek kreatív fajátékok .... még ha egy kidőlt fa is, amire mászhatnak . A kaszálás fontos a pihenési célú használhatósághoz, de így a természetesen sarjadó fákat is kiírtják a fűvel együtt. A fűzfák így teljesen kiszorulnak a tó környékéről, és csak telepített fák lesznek. Azt kellene, hogy kaszálás előtt hozzáértők kijelölnék azokat a sarjakat amiket nem kéne levágni . Had legyen tényleg természetes a tó környéke.
Korábban volt a tóban törpeharcsa is, amit nem kéne benne hagyni a tóban.
A tó látható élővilága: vadkacsa, vizityúk, patkány, teknős, béka, de láttam már szürkegémet is.

2024/07/25 - 09:47

Köszönjük javaslatait. A beérkezett véleményeket a tervezők összesítik és a 30-i helyszíni workshopon véleményeztetik az érdeklődőkkel. Ennek eredményét, a tervezői véleményekkel együtt megosztjuk a hírek között. Önt is szeretettel várjuk a helyszíni rendezvényen ha ideje engedi.

Válasz

2024/06/27 - 07:48

Első feladat a tó tisztítása, nádas rendbetétele, a bűz megszüntetése. Azután a fák állapotának felülvizsgálata, növényültetés (klíma adaptív, biodiverz növényeket fákat ültessenek, amik alkalmazkodnak a klímaválsághoz) Padok felújítása, pagoda felszámolása (csak a huligánokat vonzza, meg a hajléktalanokat, egy kisgyerek se megy be oda játszani, mert elhanyagolt, tele van szeméttel). Kukák, kerítés felújítása. Több kuka elhelyezése, kutyaürülék zacskók kihelyezése. Nem gondolom, hogy a kutyásokat kell kitiltani a területről, hiszen aki itt él, az nem fogja a lakótelepre vinni a kutyáját (okkal költözött ide a zöldbe). Aki itt él az sajátjának tekinti a területet, vigyáz rá, óvja. Azok szeretnék a kutyásokat elűzni innen, akinek nincsen vagy nem is itt lakó, hanem a lakótelepen. Szabályok felállításával (póráz használat), ürülék összeszedés, miért ne lehetne a kutya is parkban, miért akarják a futtatókba űzni őket??? A terület rendbetétele után fenntartás is legyen folyamatos. Esetleg parkőrök is lehetnének itt, akik figyelik a szabályok betartását.

2024/07/25 - 09:47

Köszönjük javaslatait. A beérkezett véleményeket a tervezők összesítik és a 30-i helyszíni workshopon véleményeztetik az érdeklődőkkel. Ennek eredményét, a tervezői véleményekkel együtt megosztjuk a hírek között. Önt is szeretettel várjuk a helyszíni rendezvényen ha ideje engedi.

Válasz

2024/07/03 - 21:35

Úgy harminc évvel ezelőtt, amikor még nem is laktam Békásmegyeren, rendszeresen hoztam fel diákcsoportokat a mai Gőtés-tóhoz, megfigyelni az ebihalak békává fejlődését. Akkor még nem hívták Gőtés-tónak, és nem volt díszpark, csak egy elhanyagolt gödör, ahova a lakótelep építésekor a selejtes betonelemeket dobálták, és csak azért nem építették be, mert fölötte húzódik a magasfeszültségű vezeték. Nem járt oda a kutya sem – pontosabban csak a kutya járt oda: a környékbeli kutyások sétáltatták ott kedvenceiket. Ez azonban nem ártott a természetnek, amely szép lassan visszafoglalta azt, ami egykor az övé volt. A gödör fenekén forrás fakad, az biztosította a vízutánpótlást, és a terület gondozatlan volt ugyan, de élt.

Aztán felismerte valaki a tóban rejlő természetvédelmi értéket. Védetté nyilvánították, nevet kapott, a környékét rendbe tették, vagy legalábbis olyanra alakították, ahogy a városrendezők a rendet elképzelik. Készítettek tanösvényt is: beültettek sorjában néhány tájidegen facsemetét, felcimkézve, mint az arborétumokban, amelyek aztán egy éven belül vagy vandalizmus áldozatai lettek, vagy kihaltak maguktól. Természetesen az elsők és egyetlenek, akiket kitiltottak, a kutyások voltak. Azok a kutyások, akik oda jártak akkor is, amikor a tó és környéke még senki földje volt, és akik jellemzően kora reggel és estefelé járogattak oda.

Így aztán a környék huligánjai napnyugta után zavartalanul szórhatták szét a szemetet, a használt óvszereket és fecskendőket, törhettek szét borosüvegeket, dobhatták a tóba a szemétkosarakat, hányhattak a padok alá és gyújthatták fel a pergolákat, amit talán nem tudtak volna megtenni, ha esténként kutyás jelenlét van a területen. Ezeket a károkozásokat nem a kutyák, és nem is a gazdáik követték el, mint ahogy nem ők telepítették be a tájidegen törpeharcsákat sem, amelyek felzabálták a kétéltűek petét, így a tavi békák és varangyok száma a töredékére csökkent, ebihalat alig látni. A levelibékák kórusa elhallgatott, a névadó gőték pedig gyakorlatilag eltűntek a tóból. Vízisiklóval sem találkoztam évek óta. De legalább a madárvilág gyarapodott: gyakoribb lett és felbátorodott a vízityúk, megjelent a szürke gém, a nyakra-főre etetett tőkés récék pedig úgy elszaporodtak, hogy némelyik évben az ürülékük megszínezte a tó vizét.

Akkor, amikor a környéken intenzíven jelen van a róka és a vaddisznó, a tó környékének tisztaságát a kutyáktól félteni értelmetlen hisztéria. Mint ahogy szintén demagóg csúsztatás szembeállítani egymással a kutyásokat és a kisgyermekes családokat. Budapesten minden harmadik családban van kutya – ez elég jelentős kisebbség. Igen sok kisgyermekes családban is van kutya, vagy fordítva: kutyás családban kisgyerek. És igen, ők is szeretnének kulturált, emberi körülmények között időt tölteni. Együtt, úgy, hogy a kisgyerek játszik a kutyával, mint a családi filmeken a moziban, ahol ez a bájos idill mindenkinek tetszik is. Igen, a lakótelepen van több kutyafuttatásra kijelölt, körbekerített kis parcella, amelyeken meg a gyerek nem tudna mit kezdeni magával (legtöbbjük kutyafuttatásra is alkalmatlan). A kutyakérdésre ugyanis nem a gettósítás a válasz. Megoldás lehetne esetleg az idősávok bevezetése: például lehetővé tenni a kutyafuttatást a reggeli és esti órákban. Jelenlétük minden bizonnyal fékezné a vandalizmust is, és a Gőtés-tó ugyanúgy lehetne a kutyás családoké is, mint bárki másé.

2024/07/25 - 09:47

Köszönjük javaslatait. A beérkezett véleményeket a tervezők összesítik és a 30-i helyszíni workshopon véleményeztetik az érdeklődőkkel. Ennek eredményét, a tervezői véleményekkel együtt megosztjuk a hírek között. Önt is szeretettel várjuk a helyszíni rendezvényen ha ideje engedi.

2024/07/25 - 12:32

Tisztelettel Áron, hiszen Ön -szakmájából kiindulva- kiválóan ért az állatvilághoz, munkásságát nagyra tartom és tisztelem.
Mindazonáltal abban megegyezhetnénk, hogy attól, mert minden x. család kedvtelésből tart kutyát, annak szőrét, levét, ürülékét nem feltétlen a többinek kell viselnie, hiszen a kutyát nem a más öröméért tartjuk, hanem a magunk szórakoztatására. Nincs ezzel baj. Minden kutyatartó lakása, kertje rendelkezésre áll. Kihozzák kedvenceiket az utcára (egyesek nem szedik fel az ürüléket, de nyilván ne büntessünk kollektíven), hiszen az utca mindenkié és (jó esetben) nem tesznek kárt még a jelölésükkel sem (bár ez nyilván egy frissen telepített "oxigéngyár" (bokorcsoport) esetében erős csúsztatás. De persze csinálják a kutyák, hiszen a teremtő ezért adta nekünk őket (ja nem, a kutyák eredetileg nem erre lettek teremtve, de ez most nem fontos), majd az adóforintokból újratelepítjük a bokrokat, ha véletlen mégis kárt okozna az a pár kutyus (minden 3. családban van kutya?).
És hatalmas demagóg csúsztatás szembeállítani a gyerekes családokat és a kutyásokat, de mégsem, hiszen ha már ilyen szépen megalkották ezt a kis tavacskát (édesanyám közel 70 éve a mostani tótól pár méterre lakik), akkor azt bizonyosan azért csinálták, hogy a kutyukkal el lehessen menni egy olyan helyre, ahol azok jól szórakozhatnak. Véletlenül sem az emberek számára készült. És véletlenül nem lehetne most egy olyan park, ahova nem lehet kutyával bemenni?
És a csövesek, huligánok, stb. Mint a tájépítész hölgy és Ön is megírta: ezek a fő probléma. Teljesen egyetértünk. De egy kutyás jelenlét hogyan rettentené el ezeket a nem kívánt elemeket? Sehogy,
És félreértés ne essék: nem azokkal a kutyásokkal van a baj, akik a kutyájukat pórázon viszik (bár van olyan, aki még az utcán is elengedi) és a piszkukat összeszedik. De tudja, ha egyet beenged, akkor mind jön. És lesz köztük deviáns.

Tisztelettel, Endre

Válasz

2024/07/10 - 08:51

Ami a legeslegfontosabb feladat a kaszálás, a tó rendbe tétele. Padok felújítása, még több kuka elhelyezése (egyébként a hegy felőli oldalon nagyon nagyon kevés a szemetes, jó lenne ha a környező utcákba is kerülne, más forrásból). Mivel az itt lakóknak ez az egyetlen árnyékos közterület, így a nagy kánikulában csak itt tudják sétáltatni a kutyáikat. Nagyon sok kutyás szeretné, ha a kutyák bemehetnének és nem ellenségként tekintenének rájuk. A fa házat le kellene bontani, mert ott csak kétes alakok alszanak, buliznak. Reggel 6 óra után kelnek fel és mennek a dolgukra tovább (múlt héten is reggel fél 7-kor jött ki a hajléktalan a parkból és a gatyáját igazgatta mikor a kutyákat sétálattam). A fiatalok meg este hangoskodnak a bódéban hosszú órákon át. Több pad elhelyezése nem kell, azzal, hogy még több embert vonzanak ide azzal nem lesz jobb a park élővilága, tisztasága. Véleményem szerint az esetleges játszótér, közösségi tér kialakítása a másik oldalon lehetne, ahol van a biciklipálya. Így az a terület is normálisabban nézetne ki, és mindenki számára élhető funkciót kaphatna. A kutyások kiszorítását, lakótelepre űzésének felvetését mélységesen felháborítónak tartom. Aki itt él, nem fog elmenni a telepre kutyát sétáltatni, nem fogja egy kis szűk futtatóban sétáltatni a kutyáját, ha a tó mellett lakik, okkal költöztek ide az emberek. Nagyon sok gyerekes, kutyás család van, akik kutyástul gyerekestül mennének a parkba pihenni. A huligánok esti hangoskodása és a fura kétes alakok parkban alvását azzal is vissza lehetne szorítani, ha a kutyások reggel és este bejárnának, mint "járőrök". Sokakat zavar a kutya pisije a fűben, a drogosoké, hajléktalanoké nem zavarja őket? Sokszor látok arra fele vaddisznót, rókát ők is szoktak üríteni....illetve sok a patkány is erre fele, így megint a kutyásokat kikiáltani vétkesnek, megint alaptalan. A szétdobált fecskendős tű, használt óvszer? Valamint az emberi ürülékes papír zsebkendő? Esetleg használt betét? Igen, ezeket sokszor nem is látják, mert hajnalban a kutyások szedik össze, hogy kulturáltabb legyen a park. Futópálya kialakítását feleslegesnek tartom, hiszen ott van mellette a focipálya, tessék átmenni oda futni, pár száz méterrel van arrébb. Kutyák Elmű telepre szorítását sem tartom jó ötletnek, mert nincs elég árnyék ott. Bárkivel beszélek a tó körül lakók közül mindenki szeretné, ha a kutyájával bemehetne, miért kell a kutyásokat ellenségnek kikiáltani?

2024/07/25 - 09:47

Köszönjük javaslatait. A beérkezett véleményeket a tervezők összesítik és a 30-i helyszíni workshopon véleményeztetik az érdeklődőkkel. Ennek eredményét, a tervezői véleményekkel együtt megosztjuk a hírek között. Önt is szeretettel várjuk a helyszíni rendezvényen ha ideje engedi.

Válasz

2024/07/10 - 12:54

Judit
Teljesen egyetértek Alexandra írásával! Majdhogynem szó szerint ugyanaz a véleményem! Mindenek előtt a tó medrének rendbetétele szükséges. Szerintem sem kutyafuttatóra sem bicikliparkra nincs szükség, sőt rontana a tó és környéke szép, csendes, nyugalmas mivoltán.
A kutyákat nem kellene kitiltani, persze póráz kötelező lenne. Nagyon sok szemét van a tó körül, én magam is szoktam összeszedni és kukába dobni, szóval nem a kutyával és kutyásoknak van a baj.
Ha pedig már elkezdik a felújítást, fontos lenne, hogy utána rendszeresen karban is tartsák.

2024/07/25 - 09:47

Köszönjük javaslatait. A beérkezett véleményeket a tervezők összesítik és a 30-i helyszíni workshopon véleményeztetik az érdeklődőkkel. Ennek eredményét, a tervezői véleményekkel együtt megosztjuk a hírek között. Önt is szeretettel várjuk a helyszíni rendezvényen ha ideje engedi.

Válasz

2024/07/10 - 15:44

A tó rendbetételén felül - amivel mindenki egyetért
- a kutyák pórázas sétáltatásának lehetőségét javaslom, ami számos helyen jól tud működni. A kamerázással valamelyest visszaszorítható lenne a vandalizmus. A park körül egy keskeny futópálya kialakítása hozzájárulna a kulturált park-használathoz is, és hasznos lenne sok sportolni szeretőnek - szinte minden nap lehet találkozni futókkal a környező utcákban.

2024/07/18 - 07:52

Futópálya kialakítását feleslegesnek gondolom, hiszen ott van a park mellett a focipálya, ami körül van futópálya is. Miért kellene csökkenteni azt a minimális zöldet is egy futópályával. Valamint, a ki itt él, annak ott a Róka-hegy, stb, ott is lehet futni, aki meg ragaszkodik a futópályához, az el tud sétálni a Táncsis parkig véleményem szerint.

2024/07/25 - 09:48

Köszönjük javaslatait. A beérkezett véleményeket a tervezők összesítik és a 30-i helyszíni workshopon véleményeztetik az érdeklődőkkel. Ennek eredményét, a tervezői véleményekkel együtt megosztjuk a hírek között. Önt is szeretettel várjuk a helyszíni rendezvényen ha ideje engedi.

Válasz

2024/07/11 - 14:22

500 méteren belül két kutyafuttató is található, azt gondolom, hogy a tónál az eredeti, kutyamentes állapotot kellene helyreállítani. Ha mindenképpen kell kutyafuttató, az kerüljön a transzformátor állomás túloldalára, a buszmegálló és az állomás közötti füves területre.
A kutyák kitiltásával a törékenyebb élővilág is visszatérhetne, több kacsa telepedne meg újra a tóban, a teknősök, és a gőték, szalamandrák is visszatérhetnének. Hivatalosan most sem mehetnének be kutyák, de valahogy a tiltó táblák mindig eltűntek. Ha rendesen körbe lesz kerítve a terület, kapukkal, akkor ez is jobban betartható lenne.
Mindenképpen hasznos lenne, ha a park kerítése nem érne el a transzformátor állomásig, hanem egy direkt átjárásra használt sétaút, ösvény is kialakításra kerülne ott, ahol most is átszelik az emberek a füves területet. A kutyásoknak, a kerékpárosoknak, a célirányosan a túloldalra tartóknak nem kellene ezért a parkon át kerülni.
A leendő pihenőparkban most is ott van egy pump track. Igaz, hogy nem legális, de sokkal kisebb ráfordítással lehetne véglegesíteni, és oda még egy játszótér is elférhetne.
Mi értelme lenne áthelyezni a terv szerinti részre? Nem hiszem, hogy akkora zajjal járna, hogy zavarja a szeretetotthon lakóit.

2024/07/12 - 14:41

Csak csöndesen jegyzem meg, hogy az "eredeti" állapot nem a kutyamentes volt, hanem az, amikor még CSAK a kutyások jártak erre az akkor még parkosítatlan, elhanyagolt területre. Akkor még voltak göték is (szalamandrák meg sosem), és sokkal több béka, a kutyák ugyanis ezeknek nem ártottak semmit soha. Akkor fogyatkoztak meg, illetve tűntek el részben, amikor a parkosítás hatására a környék apraja-nagyja elkezdett ide járni zsinórt áztatni meg kacsát etetni (mellesleg mindkettő tilos). A horgászok behozták a törpeharcsát, az etetés hatására pedig elszaporodott a tőkés réce - a béka- és gőtepetéket mindkettő felfalja (a kutya nem). A kutyafuttatónak becézett gettók pedig többnyire pont kutyafuttatásra alkalmatlanok, de ez már egy másik fórum tárgya.

2024/07/13 - 13:08

Sőt, az eredeti állapot az volt, amikor a terület még nem volt a lakótelep építés sittjével feltöltve, és egy mocsár volt az egész. Eredeti állapot alatt azt értem értelemszerűen, ami azután állt elő, hogy a tavakat kikotorták, és az ösvényeket kialakították.
A kutyafuttatók témájához nem tudok hozzászólni, de mivel ide is egy pont ugyanakkorát terveznek, feltételezem pont ugyanolyan alkalmatlan lenne, tehát vagy legyen egy nagy és jó, vagy ne legyen még egy harmadik semmire nem jó.

2024/07/18 - 07:55

Miért kellene kitiltani a kutyákat? Pórázon miért nem sétálhatnak? Nem ők teszik tönkre a parkot. Ha igazán ismerné a területet, nem írná ezt. Minden este fiatalok, fura alakok, hajléktalanok vannak a parkban, akik szemetelnek. Minden szemetet reggel, hajnalban a kutyások szednek össze, azért mert igényesek a környezetükre. Külföldön szinte minden parkba bemehetnek a kutyák, csak itthon vannak ellenségnek kikiáltva. Az, hogy elmenjenek a kutyások máshova sétálni azt meg abszurdnak tartom. Ha itt lakik miért menjen át a lakótelepre?

2024/07/18 - 09:57

A park mellett lakom, szerintem elég jól ismerem. Ha figyelmesen olvas, láthatja, hogy nem azt írtam, hogy ki kell tiltani a kutyákat. Azt írtam, hogy a póráz nélküli futtatást kell szerintem megtiltani. Pontosabban nem kell megtiltani, mivel az most is tilos, hanem be kell tartani. Ugyanúgy, ahogy szemetelni is tilos, és azt is csak be kell tartani. Külföldön azért mehetnek mindenhová a kutyák, mert a gazdáik betartják a szabályt a pórázon sétáltatással kapcsolatban. Nálunk meg minden parkban szabadon rohangál minden kutya.
Nem igazán értem, miért olyan nehéz kutyásként elfogadni azt, hogy nem mindenki kedveli a kutyákat, és nem érzi jól magát amikor egy 60 kilós kutya rohan felé, miközben a gazdája 10 méterre a telefonját bámulja. Miért mindenki csak azt a szabályt szereti betartani és betartatni, ami rá nem vonatkozik?

2024/07/25 - 09:48

Köszönjük javaslatait. A beérkezett véleményeket a tervezők összesítik és a 30-i helyszíni workshopon véleményeztetik az érdeklődőkkel. Ennek eredményét, a tervezői véleményekkel együtt megosztjuk a hírek között. Önt is szeretettel várjuk a helyszíni rendezvényen ha ideje engedi.

2024/07/25 - 12:38

Áron, bocsásson meg. Az eredeti állapot nem a kutyás dolog volt. Az eredeti állapot az volt, amikor 1978-ban néztük a gőtéket a parton, ami nem is itt volt, henm jóval lejjebb. Kutya a faluban akkor még nem sok volt és ráadásul még kevesebben sétáltatták a kutyákat. Aki itt született, az tudja ezt.
Szabó Zoltánnal tökéletesen egyetértek, kutyafuttató a lakótelepi oldalon (40 méterre a másiktól)...

Válasz

2024/07/11 - 14:31

Annyit fűznék hozzá az előző hozzászólásomhoz, hogy a kutyák kitiltása alatt természetesen a póráz nélküli futtatást értem. Volt korábban konkrét példa arra, hogy egy vadász pick-uppal hozta a vizsláit, és a tóban gyakoroltatta velük az apportírozást. Ha be lehet tartatni a kutyásokkal azt, hogy kutya csak pórázon sétáltatható, akkor hajrá.

2024/07/25 - 09:48

Köszönjük javaslatait. A beérkezett véleményeket a tervezők összesítik és a 30-i helyszíni workshopon véleményeztetik az érdeklődőkkel. Ennek eredményét, a tervezői véleményekkel együtt megosztjuk a hírek között. Önt is szeretettel várjuk a helyszíni rendezvényen ha ideje engedi.

Válasz

Ede
2024/07/12 - 13:43

Szepnapot!
Jomagam nem tamogatnek semmilyen nem termeszetes letesitmenyt par padon es a meglevo pavilonon felul.
A terulet nem alkalmas erre.
Az ilyen eszkozokre szant penzt is a rendbetetelre, tartalekkepzesre, a folyamatos karbantartasra forditsak.
Koszonom.

2024/07/25 - 09:49

Köszönjük javaslatait. A beérkezett véleményeket a tervezők összesítik és a 30-i helyszíni workshopon véleményeztetik az érdeklődőkkel. Ennek eredményét, a tervezői véleményekkel együtt megosztjuk a hírek között. Önt is szeretettel várjuk a helyszíni rendezvényen ha ideje engedi.

Válasz

2024/07/15 - 09:32

Szerintem ezek a tervek nagyon jók, mivel tényleg ráférne egy felújítás a gőtés-tóra és területére. De, azt nem értem, hogy a mellette lévő dirt (bicikli pálya) miért van benne a tervekben. Azt én is tudom, hogy az a rész is az önkormányzat tulajdona, azonban most is nagyon sokan használják. Rendben van tartva a pálya, a szemét össze van szedve egy helyre, néha elvíve. Az odajáró (nagyrészt tinik) mindig rendben tartják, és épitik folyamatosan az egészet. A pálya legalább 15-18 éve ott van, és azóta nem volt lebontva az egész. Még a két (most 31, 30 éves) testvéreim is építették az “alapköveket”. Szóval nem kéne lebontani a fél generációval előttiek hagyatékát és építeni helyette egy “pihenőparkot”. Személyesen már 6 éves korom óta járok arra a pályára (még nem törtem el csontom, és nem szenvedtem súlyos sérüléseket itt). Ezeken kívűl, a néhai fűnyírásokon kívül az önkormányzat nem fizet semmit így minden karbantartást nekünk kell csinálnunk.

2024/07/18 - 23:55

Semmi közöm a pályához,de azt tényleg úgy kéne hagyni,ahogy van.Alakítsák a srácok,úgy ahogy szeretnék,nekik jó.Vagy kérdezzék meg ugyanígy külön a véleményüket.Tényleg sokszor látom,hogy alakítják gondozzák.

2024/07/25 - 09:49

Köszönjük javaslatait. A beérkezett véleményeket a tervezők összesítik és a 30-i helyszíni workshopon véleményeztetik az érdeklődőkkel. Ennek eredményét, a tervezői véleményekkel együtt megosztjuk a hírek között. Önt is szeretettel várjuk a helyszíni rendezvényen ha ideje engedi.

Válasz

2024/07/16 - 13:39

Még egy szavazat a kutyamentes terület kialakítására. Jólesne végre, ha lenne egy talpalatnyi hely, ahol nincsenek ott. A vizi élőlények életét sem zavarva, ellenben azzal ahogyan most történik. Rendszeres, random felügyelet szükséges ahhoz, hogy egy tiszta, békés, szemét- és kétes alakoktól mentes hely legyen. Üde zöld, természetes anyagok felhasználásával, a városra jellemző betontól mentesen.
A biciklipályát - eddigi tapasztalatom szerint - rendben tartják az azt használók.

2024/07/25 - 09:49

Köszönjük javaslatait. A beérkezett véleményeket a tervezők összesítik és a 30-i helyszíni workshopon véleményeztetik az érdeklődőkkel. Ennek eredményét, a tervezői véleményekkel együtt megosztjuk a hírek között. Önt is szeretettel várjuk a helyszíni rendezvényen ha ideje engedi.

Válasz

2024/07/18 - 23:44

A legfontosabb a tó tisztítása,rendbetétele,és bekamerázni!Madáreledel automatát javaslok kitenni.Több pad,esetleg napozóágy kihelyezése ,mint a Pünkösdfürdőn.Kerítés,kuka.Kutyáknak kialakított rész.Virágzó bokrok,vadvirágok ölelhetnék körbe,a kerítés mentén,hogy a dombok tiszta gondozott fűvel szabadok legyenek.A legfontosabb kérésem,NE csináljanak belőle "szabadidőparkot"futópálya,játszótér,kondipark stb.Nem kell!Van a közelben elég.Őrizze meg természetes jellegét.köszönöm

2024/07/25 - 09:49

Köszönjük javaslatait. A beérkezett véleményeket a tervezők összesítik és a 30-i helyszíni workshopon véleményeztetik az érdeklődőkkel. Ennek eredményét, a tervezői véleményekkel együtt megosztjuk a hírek között. Önt is szeretettel várjuk a helyszíni rendezvényen ha ideje engedi.

Válasz

2024/07/24 - 11:46

KEdves Szervezők! A Tilos Utcarádióban szeretnénk pénteken beszélgetni erről a jövő keddi programról: "helyszíni workshopunkra 2024. július 30-án 16:30-tól 18:30-ig, a Mező utca és Hegyláb utca közti pavilonhoz!" Kit kereshetek egyeztetés miatt telefonon ? Köszönöm.

2024/07/25 - 09:50

Kedves Júlia! E-mailben válaszolunk és állunk rendelkezésére.

Válasz

2024/07/24 - 14:38

A Zemplén Győző utca Mező utcai végét le kellene zárni az autóforgalom elől. A környező utcákra kikerülhetne a lakó-pihenő övezet tábla. Kutyák kitiltása a tavak környékéről, a madarak és kétéltűek védelmében, de pórázon át lehessen vezetni a park jelenlegi déli részén, a transzformátor telep kerítése mellett a Márton köz és a Zemplén Győző utca között. Akácos kivágása a Mező utca 8. és 9. előtt, és őshonos fákkal pótlása.

2024/07/25 - 09:50

Köszönjük javaslatait. A beérkezett véleményeket a tervezők összesítik és a 30-i helyszíni workshopon véleményeztetik az érdeklődőkkel. Ennek eredményét, a tervezői véleményekkel együtt megosztjuk a hírek között. Önt is szeretettel várjuk a helyszíni rendezvényen ha ideje engedi.

Válasz

2024/07/28 - 19:45

Kedves Mindenki! Szerintem a Gőtés tó területe elsősorban nem az embereké, hanem az ott lakó élőlényeké és az ő érdekeiket kellene figyelembe venni. Sajnos olyan kevés hely van már, ahol a természet az úr, nem kellene ezt is feláldozni az emberek kényelme miatt és beépíteni mindenfélével. Hiszen pont ez benne a szép, hogy olyan, amilyen. Csak karban kellene tartani rendszeresen, levágni a füvet kb. 3 hetente, hogy az ösvényeket ne lepje be a gaz és lehessen sétálni (akár gyerekkel, akár kutyával). Méhlegelőre a jelenlegi formában nincs szükség, mert ez egy gaz, ami jórészt pázsitfüvekből áll, és nem érdekli a méheket. (Több méh jön az erkélyünkre a park mellett, ami tele van virágokkal, mint az egész méhlegelőre). Ráadásul ez a 2 méteres gaz, tele van kullanccsal, ebben biztos nem fog egy gyerek sem hemperegni, de még a kutyák se mennek bele pisilni. Viszont az allergiásoknak nagyon rossz a sok pollen, főleg, hogy amikor kijönnek levágni egy évben kétszer, pont akkor vágják, mikore a legnagyobb a szárazsság és legnagyobb a polen koncentráció. azt gondolom egy méh legelőt meg kell tervezni (az alakját: legyenek kicsi kör alakú részek elszórtan; a gondozását: mikor érdemes levágni; milyen növények legyenek benne: akár célzottan ültetni bele tényleg virágzó növények magjait stb.) De azt határozottan ellenzem, hogy a jelenlegi formában megmaradjon, mert semmi érteleme, ráadásul a látképet is rontja.
Fontos lenne, hogy legyen több szemetes a környéken (ne csak a parkban, hanem a parkon kívül is az utcákon). A kutyapiszkot az egész környéken sehol nem lehet kidobni, csak a parkban. Ha nem lehet bevinni a kutyát, mégis hova dobjuk ki a zacsikat?
Azt gondolom senkit nem kell kitiltani a parkból. Mégis milyen alapon diszkriminálunk és döntjük el, hogy ki mehet be és ki nem? Én a park mellett élek és pont emiatt költöztem ide és a parkban való sétát a kutyámmal szeretném élvezni, nem fogom őt otthon hagyni és egyedül sétálni és nem fogok vele a lakótalepre menni a kutyafuttatóba, mivel ki nem állhatja a kutyafuttatókat. Ő is sétálgatni szeretn, bámészkodni, hemperegni a fűben. Sok kutya ilyen, miért száműznénk őket egy zárt helyre, ahol unatkozik. szerintem felesleges egy újabb kutyafuttató az Elmű másik oldalán, ahol egy csepp árnyék sincs. Nyáron pont azért megyünk a parkba, mert a forró betonon nem sétálhat a kutya, a füvön nem ég meg olyan könnyen a talpa és árnyékra is szüksége van, főleg, hogy a kedves emberiség miatt egyre forróbbak a nyarak.
Szerintem a park bejárataihoz olyan táblákat kellene kitenni, ami felsorolja a parkban való helyes viselkedés szabályait (kutyásoknak, gyerekeseknek és mindenki másnak): Ne szemetelj! Ne hangoskodj! Ne bánts az állatokat/növényeket! Ne etesd a kacsákat kenyérrel! Ne dobj bele semmit a tóba! Ne tedd tönkre a padokat! szedd össze a kutyapiszkot a kutyád után! stb Mert szerintem a park megóvása mindenki feladata és közös érdekünk a megóvása.
A parkba egyébként rendszeresen járnak a vaddisznók, rókák, egyéb állatok, akik szintén elvégzik ott a dolgukat, sőt még betegségeket is terjesztenek. Ezért és a kullancsok miatt sem ajánlott szerintem a kicsi gyerekeket letenni, hogy hemperegjenek. Szerintem itt nem a kutyákákat kellene célkeresztbe állítani. Persze kutya is van ilyen is és olyan is, ezért mindig a gazdi felelőssége, hogy ismerje a kutyáját és figyeljen rá. Ne engedje kergetni a kacsákat, ijeszgetni az embereket! De ember is van ilyen is és olyan is, nagyon sokan a nádashoz vagy a fák tövébe járnak be elvégezni a nagy és kis dolgukat és aztán ott hagyják plusz a szétdobált piszkos papírzsebkendőket is. Pedig ők nem kutyák, hanem értelmes emberek!!! ebbe ugyanúgy belefeküdhet, nyúlhat egy kisgyerek, de egy kutya is beleehet és megbetegedhet tőle, főleg, ha gyógyszerrel, kábítószerrrel szenyezett. Amire már több példa is volt. Az emberi piszkot miért nem lehet összeszedni??? A szaletli melegágya ezeknek a dolgoknak, ezért javaslom a lebontását, helyette legyen még egy két pad és a régieket sem rtana felújítani, mivel tiszta gomba/penész az összes, ettől is meg lehet betegedni. Ugyanúgy a kerítés is körben tiszta penész és elkorhadt.
A vihar által kidönött fákat rövid időn belül el kellen távolítani, mert veszélyesek. Most is van ilyen, ami legalább másfél hónapja csak lóg lefelé, amíg le nem szakad valakinek a fejére. És ha telepítenek újakat, az nagyon jó, csak ha lehet, akkor picit nagyobbakat kellene, ami nem 20 év múlva fog árnyékot adni.
Ha a tavat kitisztítják, vigyázzanak az élővilágra! Mert ők a legfontosabbak.
Amikor vágják a füvet hozhatnának valami takaró ponyvákat , mint ahogyan máshol is csinálják, hogy ne vágják rá az összeset az autókra és ne pattanjanak fel rájuk a kövek, mert ezek a sérülések rendszeresek sajnos.
A szúnyogirtás is fontos lenne, de nem utólagosan, hanem felkészülve rá mindig a szezon előtt szakszerűen, mert sajnos a szúnyoginvázió elviselhetetlen.

Válasz

2024/07/31 - 12:14

A parkot jó lenne minél természetesebb állapotában megőrizni; nagyon kevés ilyen terület van Budapesten, ahol viszonylagos nyugalomban lehet élvezni a természet közelségét.

Szerintem az alábbi dolgokra NINCS szükség:
- Kutyafuttatóra. Van a környéken elég.
- Póráz nélkül rohangáló, a gyerekeket zavaró, kacsákat hajtó kutyákra. Ha már az eredeti elképzelés, miszerint kutyák nem mehetnének be a parkba, sajnos egyértelműen tarthatatlan...
- A pavilonra. A közelébe se megy senki az esténként ott szórakozókon kívül, akik szétszórják a csikkeket, a szemetet, az üvegeket jó esetben csak kidobják a pavilonból, és nem összetörik, vagy a tóba hajítják, valamint a környező bokrok és fák tövében és a távvezeték oszlopa körüli nádasban vezető ösvényen végzik a dolgukat.
- Több szemetesre. A szemetes vonzza a szemetet. A felső tónál eltűnt (igaz, a paddal együtt), azóta nem borítják csikkek és energiaitalos dobozok a földet. Esetleg ki lehetne próbálni, ami a II. kerületben bevált, ahol az Ördög-árok mellett vezető útról eltüntették a szemeteseket, és csak a bejáratoknál maradtak. Azóta ott sokkal kevesebb a szemét .
- Asztalokra, "közösségi terekre". Ld. pavilon.
- Gyakoribb kaszálásra. Most a szárazságban látszik, hogy ahol lenyírták a növényzetet, kisárgult, kiégett, ahol megmaradt, ott még van benne valami élet. Néhány terület elég lenne, ahol rövidebb a fű, ott lehetne piknikezni, üldögélni.
- Pump trackre. 50 méterre van a biciklis krosszpálya, amit a használói karban tartanak.

Ami viszont véleményem szerint hasznos lenne:
- A tavak kitakarítása. Ha kotrásra nincs is lehetőség, legalább az évek alatt beledobált szemetet jó lenne eltávolítani.
- A kidőlt fák pótlása. Az elmúlt években szinte minden vihar vagy nagy esőzés alkalmával kidől vagy letörik legalább egy fa. A felső két tó között egyébként folyamatosan nőnek a nyárfacsemeték, azonban kaszáláskor ezeket rendszeresen kiirtják.
- A látogatók edukálása. Kutyát csak pórázon sétáltassanak, a kacsákat ne etessék (rendszeresen látni családokat, akik vekni kenyereket dobálnak be szeletenként), a nádat ne húzzák ki, a letört faágakat ne húzzák be a vízbe, ne szemeteljenek, stb.
- A környezet kitakarítása. Ideértve a felszínre került sittet és a szemetet is.

Válasz

2024/07/31 - 18:12

Én azt szeretném, ha a pavilont lebontanák, mert az ami esténként ott megy, az felháborító. Tudom, hogy nehéz kivitelezni, de nagyon hasznos lenne ha normális kerítés venné körbe a tavat, amit este 19-20 órától zárva tartanának, hogy ez ne a környék ivó- és bulihelyszíne legyen.
Én a kutyákat úgy ahogy van kitiltanám, de mivel ez betarthatatlan, legyen a kutyásoknak az Elmű-telep mellett egy hely, ahol időt tölthetnek (de nem futtató)
Én annak örülnék a legjobban, ha megmaradnának a méhlegelők, legyen egy kis folt, ahol nyírva van a fű és lehet piknikezni (rendszeresen ez a fűvágás melletti indok)
A tó vízminőségével is jó lenne, ha valaki rendszeresen foglalkozna. Néha rózsaszín és bűzös.

Válasz