Elkészült a kivitelezés a Fővárosi Önkormányzat közösségi költségvetési beruházásának keretében, a lakossági kezdeményezésű „Beton helyett fák és bokrok” projekt egyik megvalósítási helyszínén. A X. kerületi Kerepesi út Mexikói úti kereszteződésénél a korábbi aszfaltburkolat elbontásával 340 m2 zöldfelületet alakítottunk ki. Az elbontott aszfalt helyét 38 cm vastagságban speciális összetételű ültetőközeg vette át (80% folyami homok, 20% komposzt ), majd erre a párolgást és a gyomosodást akadályozó ásványi mulcs került. Az ültetőközegbe 40 cserjét (húsos som, törpemandula, veresgyűrű som, cserszömörce, közönséges kecskerágó) és 520 évelőt telepítettünk (törpe sás, szürkés imola, barátszegfő, őszi vérfű, gyapjas tisztesfű stb.) amit az őszi időszakban biodiverz magkeverék vetése és hagymások ültetése követ majd.
A területen 6 db őshonos, illetve klímarezisztens fát telepítettünk (mezei szil, tatárjuhar, háromerű juhar), melyek számára 16 m3 ültetőhelyet alakítottunk ki, szintén speciális talajkeverékkel (67% termőföld, 28% komposzt, 5% bentonit). A kialakított terep a fák felé lejt, így segítve a leeső csapadék odavezetését.
A telepített növényzet alapvetően tűri a városi extrém szárazságot, de az ültetést követően 3 évig így is intenzív utógondozást igényel. Az öntözést a területen kialakított öntözőhálózat biztosítja.
A beruházás alapvetően a korábban burkolt középsziget „zöldítését” célozta, de a Budapest Közút kérésének figyelembevételével a gyalogátjáró menti rossz állapotú aszfalt burkolat felújítására, a gyalogos szegély lesüllyesztésére is sor került, a beruházás tartalékkerete terhére.
A kivitelezési munkák lezárását követően három éves intenzív utógondozási időszak következik. A beruházással – ha csak egy apró lépéssel is – Budapest közelebb került a Radó Dezső Tervben megfogalmazott célokhoz: a városi zöldfelületek és a biodiverzitás növeléséhez, a csapadék helyben tartásához, valamint a városi hőszigethatás mérsékléséhez.

Tervező: BKM Nzrt. FŐKERT Divízió (vezető tervező: Szalkai Adrienne)
Beruházó: Budapest Főváros Önkormányzata
Beruházás lebonyolítója: BKM Nzrt. FŐKERT Divízió
Kivitelező: Zen4 Park Kft.
Beruházási költségkeret: bruttó 34 157 eFt