Zöldebb és élhetőbb Mester utca

A fővárosi közösségi költségvetés egyik nyertes ötlete a Zöldebb és élhetőbb Mester utca fejlesztése.

A Mester utca minden olyan adottsággal rendelkezik, mellyel a IX. kerület egyik legszebb, legzöldebb sétányává válhat. Ennek a folyamatnak első lépéseként a Ferenc körúttól a Haller utcáig tartó szakaszon, a járda úttest felőli szegélyére, forgalom elől elzárt területekre virágágyakat vagy növénykazettákat telepítünk.

Fontos tudni, hogy ez a projekt független a BKK által tervezett későbbi nagy felújítási munkáktól, de azzal teljes összhangban zajlik.

Az eddigi ötletgyűjtés és az első, áprilisi workshopunk alapján a Mester utca zöldítését körbekerített, két fahelyet tartalmazó növénykazettákkal fogjuk megvalósítani. Minden részletre kiterjedő felmérés alapján kijelöltük a burkolatbontással járó növénykazetták telepítésére alkalmas területeket, amelyeket térképen ábrázoltunk.

"
2022. július 12-én 16.00 órakor egy újabb helyszíni workshop keretén belül fogjuk együtt kiválasztani, hogy mely területeken valósuljon meg a növényesítés, erre szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Legyetek a partnereink a zöldfelület-fenntartásban! Az eszközöket és szükség szerint a szakértelmet mi biztosítjuk, az itt lévő fák ápolásáról gondoskodunk, ráadásul egy hulladékgyűjtőt is elhelyezünk az általatok kiválasztott terület mellett! A projekt keretében elsősorban azokat a helyszíneket választjuk ki, ahol a zöldfelület melletti társasház lakói, itt működő cégek támogatják a kezdeményezést, együtt kívánnak működni a fővárossal a fenntartásban, a zöldfelület gondozásában. Kérjük, amennyiben erre jelentkeztek, küldjetek emailt a zif@budapest.hu címre!

 

A projekt hátteréről és az eddigi bekapcsolódási lehetőségekről a HÍREK gombra kattintva tudsz részletesen tájékozódni.

HELY
Budapest IX., Mester utca (Ferenc körút - Haller utca közötti szakasz)
(7 szavazat)
Szavazok

Kártyaszám:
Születési év:
Másik kártyával szeretnék szavazni
Kiss Anna
2022/04/23 - 17:20

-növényzet nem csak a talajon lehet: növényfalak esztétika szempontból is nagyon modern/igényes megoldás, illetve jól lehet növelni vele a zöld területet. Látványosság-turisták (Pl: Millenáris park)

-Kiemelt növénykazetták szerintem a legszebbek és leg praktikusabbak (sok a kutya aki tönkre tenné-összepiszkítaná)

-Haller utca utáni terület: a legnagyobb fejlődés és új lakások száma itt növekszik rohamosan (city home a,b,c,d,e,f,k,l lakópark city pearl, Allure Rezidence és még sokan, itt lenne a legnagyobb igény az egészségesebb otthon környezetre és élhetőbb levegőre. Illetve fontos kiemelni, hogy itt már megkezdődött a civilizált-igényes lakóközösségé reformálódás.

Növények:
- A legfontosabb szempont a levegő javítás, jelenleg nagyon rossz a levegő, hiszen hatalmas átmenő forgalom megy át. Különösen a Könyves Kálmán krt. hatalmas forgalma miatt. Nagyon jó lenne ezt csökkenteni, illetve figyelembe venni, hogy közvetlen mellette már Budapest egyik legnagyobb lakópark közössége él rengeteg gyerekkel.

-Nagyon szép lenne egy utca front melletti alacsonyabb termetű dús lombozatú fa sor (pl: Andrássy út).
-utolsó szempont a változatos szép növényzet a szigeteken ami lehet alár sok féle zöld növény nem csak virág.

A járdák szerintem kellően szélesek, hogy a biciklis- ROLLER forgalom is felfestett helyet kapjon szépen békességben a gyalogos mellet. Az aszfalt minősége sosem lesz alkalmas ezekkel az eszközökkel való közlekedésre és nem is biztonságos!

Válasz

Mónika Varga
2022/05/27 - 15:30

Nem csak a növényzet telepítése, hanem a zajártalom csökkentése is fontos lenne! Elviselhetetlen ez a zaj, amiben mi itt lakók élünk. Legyen villamos üzemszünet a 23.30-5.00 közôtti idősávban! De teljes üzemszünetre gondolok, amikor még a remízbe tartó körúti villamosok is ki vannak tiltva innen. A BKV által kitalált 2B villamosvonal teljes agyrém, maximálisan ellentmond az élhető / sétányos Mester utca koncepciójának…

Válasz