Az Óbudai-sziget jövőképe

2020 elején sok szó esett arról, hogy milyen NE legyen az Óbudai-sziget. Most a Fővárosi Önkormányzat szakértői - a Kormánnyal és a 3. kerülettel egyetértésben - a környékbeliekkel és a sziget látogatóival együtt szeretné végiggondolni, hogy milyen legyen az Óbudai-sziget jövője.

A 2020 óta tartó tervezési folyamat során nem csak kérdőíven keresztül vontuk be a terület használóit a közös gondolkodásba, hanem a tervezői munka aktuális eredményeit is mindig közzétettük, hogy ezt véleményezni lehessen, sőt, helyszíni találkozókon keresztül beszéltük át részletesen is a különböző álláspontokat.
"
Ezek alapján elkészült a Stratégiai Terv, ami már tartalmazza az összes korábbi módosítást!
A dokumentumokat ide kattintva lehet letölteni. Az elmúlt években beérkezett gyakori kérdéséket és az azokra adott válaszokat ebben a cikkben gyűjtöttük össze - ezt hasznos lehet átolvasni azoknak, akik a korábbi folyamatban nem vettek részt.
HELY
III. kerület, Óbudai-sziget
(123 szavazat)
Szavazok

Kártyaszám:
Születési év:
Másik kártyával szeretnék szavazni
2021/11/22 - 13:34

Észrevételek az Az Óbudai-sziget jövőképe szempontjából:
Mivel a sziget fontos zöld terület, mindenképp fontos lenne ezen szerep megtartása. Minél kevesebb új funkció, a meglévők felújítása mellett.
Végignéztem a megadott dokumentumokat, nem tudom mennyire volt reprezentatív a kérdőív, de aszerint írom a meglátásokat.

Ha igaz, hogy a látogatók 50+%-a autóval érkezik, és a III. kerületből kerülnek ki, akkor a legnagyobb prioritásnak, ennek kellene lennie, hogy átszoktassuk őket, tömegközlekedésre, biciklire, stb. Viszont ez úgy nehéz, hogy pl.: a 226-as nem is jár egész évben. Ha közlekedik és nem használják a III. kerületi lakosok, akkor el kellene gondolkodni egy új járaton is, ami egy kerületi gyűjtőjárat lenne. A mostani útvonal a kerület alját érintik csupán, nem csoda, ha nem használják. Amennyiben ez sikerül, csökkenteni lehetne a 170 fős parkolót. A parkoló után nem lenne szabad autókat engedni a keleti oldalra. Az így felszabadult területet fel lehetne használni a keleti oldalon lévő vékony ártéri erdő bővítésére.

Mivel a dokumentációkban is többször, hangsúlyosan ki van jelentve, hogy mennyire fontos ökológiailag a terület, fontos lenne, hogy az ÖSSZES inváziós növényfajt eltávolítsák a területről.

Közvilágítás:
A szigeten csakis időzített közvilágítást lenne szabad üzemeltetni. Fel kell mérni a sziget látogatottságát, de ha hajnali kettőkor nyolcan lézengenek a területen, le kell kapcsolni a közvilágítást. Egyrészt felesleges, másrészt újra felhoznám az ökológiai szempontot, a fényszennyezést. Illetve látható a közvilágítási térképen, hogy körben a Dunával érintkező területek végig vannak világítva, kivéve a keleti rész egy részét. Mivel van kivilágított szakasz bőven, ezt meg kellene hagyni azoknak, akik szeretnék úgy is élvezni a területet, hogy nincs kivilágítva. Ezért látom szomorúan, hogy a keleti oldal kivilágítatlansága a probléma térképre került fel. Miközben ez egy előny, nem probléma. A kivilágított részek színhőmérséklete minél melegebb fényű legyen (~2200K) a lehető legkevesebb kékfény tartománnyal (magyarul nem tudom de angolul ezek a PC AMBER lámpák), és csak akkora fényerőt adjanak amennyi még éppen szükséges.

2021/11/22 - 22:56

Én ehhez hozzátenném azt, hogy a bkv-s buszokon sajnos személyenként csak egy kutyát szabad szállítani. Amennyiben ez nem változik, nagyon keveset érne egy külön buszjárat, hiszen a szigetre rengeteg több kutyás ember jár. Ha jól tudom, ajtónként/járművenként is korlátozzák a kutyák számát buszokon, így kutyásoknak sajnos sok esetben csak az autó marad. Amennyiben a jelenlegi járat nincs kihasználva, én elsősorban itt keresném a probléma okát.

2021/11/23 - 11:11

Köszönjük javaslatait melyet a tervezők számár továbbítunk. A stratégia terv prioritása - az Ön által leírtakkal összhangban - a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. A terület közösségi közlekedés számára való feltárását kiemelt feladatnak tartjuk, ezért is fontos a közhasználattól jelenleg elzárt déli területek megnyitása a közhasználat számára, busz kapcsolat kialakításával. A parkolásra használt területek csökkentése, a terület zöldfelület rehabilitációja szerepel a projektek között. Egyetértünk azzal, hogy a közvilágítás fejlesztése során az élőhelyvédelem, fényszennyezés mérséklés szempontjait is figyelembe kell venni. Erre jó megoldás lehet az Ön által javasolt "időzített közvilágítás" kialakítása.

2021/11/23 - 19:25

Egyetértek Nagy István hozzászólásával, viszont szerintem hévvel könnyen ki lehet jutni, negyed óra séta a nagyrét, és több kutyát is lehet vinni rajta, mint a
buszokon.

2021/11/23 - 19:56

Sajnos személyenként a héven is csak egy kutya szállítható a szabályok szerint, de az igaz, hogy járművenként több. Minden esetre a több kutyásoknak a hév sem opció sajnos, ha nincs annyi gazdi mint kutya. Csak azért hangsúlyozom ezt, mert minél többen tudunk a problémáról, annál nagyobb esélyünk van valamikor megváltoztatni ezt a szabályt.

2021/11/24 - 10:41

Sajnos a tömegközlekedés nem mindenkinek megoldás. A több kutyával, több gyerekkel utazók számára megoldhatatlan. Idősebb kutyák, beteg és/vagy idősebb gazdák számára a negyedóra séta a hévtől komoly kihívás, sok esetben lehetetlen vállalás lenne. Ráadásul a hév-hez is el kell jutni valahogyan. A jelenlegi parkolási rend mindenkinek majdnem ideális és a környezetre sem jelent nagy terhelést.

2021/11/24 - 13:29

Persze, én nem is úgy gondoltam, hogy mindenkinek megoldás lehet, csak, hogy nem a busz az egyetlen, illetve néhány esetben praktikusabb lehet a HÉV. Ettől függetlenül ha egy órát kell tömegközlekedni kutyával, az nagyon fárasztó, sok esetben nem megoldható, sok kutya nem is biztos, hogy alkalmas tömegközlekedésre.

2021/11/24 - 15:03

Igen, ez az 1 kutya per utas lehet visszatartó erő, mindamellett, hogy lehet nem hülyeség. Viszont az említett kerületi gyűjtőjáraton, lehetne kivételt tenni, pont úgy mint a szigeten a póráz használatával kapcsolatos kivétel. Nem tudjuk beválik-e de gy próbát megérne. Illetve akár olyan akcióval, hogy csak az első kutyának kell jegyet venni. Ezzel viszont lehet az lenne a baj, hogy a „kreatív” gazdik egymásnak adnák a kutyákat az utazásig. Ne felejtsük el, hogy milyen kreatív nép vagyunk. :)

Válasz

2021/11/22 - 17:15

Nem szeretnénk semmilyen komoly változást a szigeten, úgy jó ahogy van. Nem szeretnénk térkövezett utakat, elkerített területeket. Szeretnénk, ha kutyáink továbbra is szabadon szaladgálhatnának. A K híd felújítása szükséges egyedül, illetve a jelenlegi mezők rendszeres fűnyírása. Más nem kell. Aki magassarkúban akar sétálgatni, az menjen a Margit-szigetre, vagy a Kopaszi-gátra.

2021/11/23 - 11:18

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Egyetértünk azzal, hogy karakterében nem a Margit sziget jellegű, hanem egy ökológiai fókuszú közpark fejlesztése a cél az Óbudai-sziget esetében. Kezelői, üzemeltetői részről úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van. Ezt a 1600 fő által kitöltött online felmérés eredményei is alátámasztják. Ugyancsak fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását.

2021/11/23 - 12:59

Kedves BFFH Tájépítészeti Osztály!
A tervben említenek műszaki fejlesztéseket, valamint több helyen is olvastam nagyobb infrastruktúrális változtatásokat.
Véleményem szerint amit itt sok kommentelő említ, és amit én is látok rendszeres sziget látogatóként az pont abban rejlik hogy az Óbudai sziget egyedülállóan szinte érintetlen, nem történtek olyan óriási változtatások és beépítések amik a sziget természetességét elvennék.
Szuper hogy jelenleg is van kinti edzőpark, hogy van játszótér (ha nem tévedek több is) így jelenleg is már lehetőséget nyújt minden korosztálynak a kikapcsolódásra. Az Óbudai Szigetnek pont ez a csodálatos atmoszférája. A város telis tele van már okosparkokkal, közösségi terekkel, közösségi parkokkal amennyivan valaki egy olyan helyen szeretné tölteni az idejét ami több funckiót nyújt, arra van több lehetősége is a kerületben is, és a fővárosban is. Értetlenül állok azelőtt, hogy ha valami egyedülálló a maga szépségében akkor miért kellene olyanná tenni mint az összes többi közparkot?
Meggyőződésem hogy Önök is tisztában vannak azzal hogy a budapesti lakosok egyre inkább vágynak a zöld területekre ahol a természet infrastukrúlis fejlesztéseitől mentes közelségét élvezhetik nyugalomban, békében. Az Óbudai-Sziget pont erre ad lehetőséget.
Emellett érdeklődnék, hogy mit értenek az alatt hogy az Óbudai sziget "alulhasznosított". A hasznosítottságnak a mérése hogyan történik?
Köszönöm előre is!

Válasz

2021/11/22 - 17:33

Én a belvárosból járok egy évben kb. 300 napon a kutyámmal a szigetre sétálni, ez az egyetlen zöld terület az egész városban, ahol háborítatlanul lehet a természetet élvezni, feltöltődni, gondolkodni.

A K-híd felújítása valóban szükséges, de ezen kívül semmilyen más módosítást nem szeretnék.

Szépen kérem ne nyúljanak hozzá, ne építsék be, ne szabályozzák, korlátozzák, lehetetlenítsék el!

Köszönöm

2021/11/23 - 11:24

Köszönjük véleményét. Véleményünk szerint Budapesten több közparki illetve erdő területe is alkalmas a zöldfelületi környezetben való kikapcsolódásra. De az Óbudai-sziget adottságai, ökológiai értékei valóban egyedülállóak. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Kezelői, üzemeltetői részről úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van. Ezt a 1600 fő által kitöltött online felmérés eredményei is alátámasztják. Ugyancsak fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását.

2021/11/23 - 21:49

A Hajógyári kutyás Facebook csoport csaknem 4000 tagú ,így az 1600 kitöltés nem igazán tekinthető reprezentatívnak. Jól el lehetett rejtve a kérdőív, hogy ilyen kevesen töltötték ki.

Kutyázni ilyen felszabadultan más közparkban nem lehet, pl. a Városligetben közel vannak az utak és troli száguld rajta keresztbe.

2021/11/24 - 15:08

Gábor, beleolvastál egyáltalán a dokumentációkba? Ha megetted volna láttad volna, hogy ők is többször említik, hogy nem reprezentatív. De szerintem ennek a kutyások inkább örülhetnének, mert én nagyon nem hiszem el, hogy 53% kutyalátogatásért jár oda. Persze nagyon sokan igen, de messze nincs minden második kilátogatónál kutya. Illetve reprezentativitás. Itt a hsz-ek között is hihetetlenül nagy a kutyások aránya. Gondolom jól bepromótálták a facebook csoportba és jöttek ide jó sokat véleményt írni. Csak akkor ne kérjük számon a reprezentativitást. Annak ellenére, hogy én se akarok sok változtatást a szigeten, viszont kutyám sincs.

Amúgy tisztában van a reprezentatív szó jelentésével? 1000 fővel akár országos kutatásokat is lehet végezni reprezentatívan, nem hogy egy szigeten amit nem milliók látogatnak.

2021/11/24 - 15:19

Kedves István. Tudom mi az, hogy reprezentatív felmérés. A fenti kommentben hivatkoztak a felmérésre, mint a változtatási igényt alátámasztó pillérre. Ebből nekem implicit az jön le ,hogy reprezentatívnak tartják, mert ha nem, akkor miért lenne bármilyen módosításnak is az oka?
Igen, sok kutyás kommentel itt, mert a kutyások kárára terveznek változásokat. Ha a frizbizők kárára lennének a változtatások, akkor ők lennének sokan.
És igen, megfogott, mert egyelőre a kommentekből tájékozódtam.
Üdvözlettel.

2021/11/24 - 15:22

+1 amikor én járokna szigeten, szemre több mint 53%-a jön kutyával, különösen ha leszámítjuk a csúszdás játszótér környékét.

2021/11/25 - 12:43

A frizbiseknek, kutyásoknak, bringásoknak, családoknak, futóknak sétálóknak úgy csodálatos a sziget ahogy jelenlegi állapotában van. A régi ócska kiukákat kellene kicserélni fedeles kukákra és a K-hidat felújítani. A szigetre járó emberek ennek örülnének nagy többségben.

2022/05/20 - 16:42

Nagy Istvánnak: De. 53%-nál ha az éves forgalmat nézem, sokkal magasabb a kutyások aránya. Lehet, hogy egy napsütéses szombaton nem ez látszik, de a kutyás kimegy hétfőn esőben is. Meg kedden. Meg mínuszban. Meg ködben. Én pl 3 kutyával jérok ki és ha lehet, pont a hétvégéket kerülöm. De ha kijön hétközben, meglepődne, 90% körül bőven van a kutyások aránya. És mi ott vagyunk 12 hónap minden napján, nem csak a kellemes napsütötte elszórt hétvégéken májustól szeptemberig.
Sokan. NAgyon sokan.

Válasz

2021/11/22 - 17:45

Szeretnenk ha a sziget maradna ahogy most van. Az egyetlen hely Budapesten ahol szabadon lehet kutyazni. A kutyas-gyerekes csaladoknak is egyedulallo lehetoseg hogy a gyereke szabadon tudjanak a kutyakkal jatszani rohangalni. Fontos hogy a kutyak szabad mozgasa a jenlegihez kepest semmilyen formaban ne keruljon korlatozasra. Ez az is fontos hogy a sziget mellett mas egyeb ehhez hasnolo meretu szabad kutyas parkokat hozzanak letre. A kutya ma mar csaladtag, az o joletuk is fontos eppen annyira mint egy gyereke.

2021/11/23 - 12:28

Köszönjük véleményét. A fővárosi parki területek kezelőjeként mi is problémának látjuk, hogy a közparki területeken a kutyák sétáltatásának szokásai és a használat szabályai sokszor ellentmondásban vannak. A Március 15-e téren ennek kezelésére indítottunk egy integrált parkhasználati mintaprojektet. Célunk az integráltan használható parki területek körének bővítése, a szocializált kutyák számára többlet jogosultságok biztosítása úgy hogy a parki területet kutya nélkül vagy más kutyával látogatók is megfelelő helyet találjanak kikapcsolódásra, lehetőség szerint konfliktusmentessé váljon a terület szabadidős használata. Ehhez területhasználati házirend kidolgozása lehet a megfelelő megoldás, amit fontosnak tartunk a területhasználókkal egyeztetni előzetesen. Az Óbudai sziget esetében ehhez megfelelő alapot jelenthet a területen civil egyesület által kihelyezett táblán szereplő kutyás etikett. Véleményünk szerint az Óbudai-sziget területe elég nagy ahhoz, hogy mint a kutyával kikapcsolódni vágyók, mind azok akik mondjunk nem szeretik a kutyákat zavartalanul tölthessék el szabadidejüket.

2021/11/23 - 14:14

"Fontosnak tartjuk, hogy ennek szabályairól, a területhasználat differenciálisról a használókkal (kutyások és nem kutyások) történő egyeztetést követően készüljön el egy házirend. Ehhez a területen civil egyesült által kihelyezett kutyás etikett jó alapot jelent. A K-híd felújítása illetve a parki alapinfrastruktúra fejlesztése szerepel a projektjavaslatok között." A házirend már kint van, az élet alakította így évtizedek alatt. Már kialakult és a szigetre járók elfogadták. Semmi szükségét nem látjuk ennek kegészítésére a szigeten. Aki kilátogat, pontosan tudja, hogy ott lesz sok kutya. Mindig voltak és lesznek is. Higyjék el, semmilyen fejlesztésre nincs szükség a kuka cseréken és a K-híd felújításán kívül. yönyörűen működik a sziget! Aki szeretne kilátogat és jönni is fog, de még több embert már nem nagyon bír el a sziget. Pont minden klassz, ne rontsák el ezt a harmoniát! Miért szükséges mindenképp ránkerőlteni valamit, amit nem szeretnénk? Bárki bárhol tud bármit csinálni, de a kutyások kizárólag a szigetre tudnak jönni büntetlenül kutyázni. Egy akkora területről beszélünk, hogy ha egy magyarország térképen leszúrunk egy gombostűt a sziget területére, akkor mi csak itt, ezen az ici-pici területen tudjuk lemozgatni a szőrős családtagokat. Sehol máshol! Értem, hogy lesz majd erre lehetőség és próbálnak kialakítani még erre alkalmas területeket, de sajnos a Március 15 téren, amint most mindenhol emlegetnek, ott is van már probléma. Az időkorláttal is súlyog gondok vannak bizonyos helyeken. Ugyanis a sok kutya reggel két órát és este két-három órát lehet kint, ilyenkor nyilván koncentráltan vannak együtt és a hangzavar is nagyobb, amit a lakók nehezen viselnek. A sziget ezért csodálatos. nem véletlen szoktak ide a kutyások az évtizedek alatt és hordják mindenhonnan ide a kutyájukat. Ezt a gombostűs példát kérem tartsák szem előtt és értsék meg azt, hogy nekünk csak ez van. De sajnos ha lenne még két három ilyen szigetünk, az is kevés lenne. 3,5 millió kutya van haznkban, csak Óbudán körülbelül 30 000!!! Kutyából nem lesz kevesebb, de szerencsére, köszönhető a sok szuper kutyaiskolának, egyre több a jól szocializált kutya és a felelős gazdi. Nem kérünk több szankciót, több táblát! Hálás köszönet ha megértik és nem egy olyan területbe ölik a pénzt és az energiát, ami köszöni szépen jól van. Sőt boldog!

2022/02/17 - 21:16

Tisztet Tajepiteszeti osztaly! A valaszolukat olvasva komoly aggaly toltott el, hogy Onok valoban nem ertik amit irok vagy csak ugy tesznek mintha nem ertenek. Az egesz irasom pont arrol szol hogy pont azt szeretnem elkerulni amit a valaszukban jovokepnek vazolnak. Ez egy rossz irany, amit semmikeppen sem szeretnenk. Amig olyan szabalyokat hoznak ami egy kutya minosegi eletevitelevel osszegyeztetheteteln addig az igenyes gazdak a kutyajut erdekeit eloterbe helyezve azokat nem fogjak betartani. Ez onoknek sem jo. Egyetlen megoldas a szabad kutyazos teruletek jelentos noveles a budapesten tovabbi korlatozasok helyett. Az ellen termeszetesen nincs kifogasom hogy ujabb teruletet nyissanak meg a nem kutyasoknak ha es amennyiben az nem korlatozza a jelenlego hasznalatot - bocsanak ez mar nem jott ossze, a termeszetvedelmi tablak kirakasaval. Remelem ezeket mielobb eltuntetik mellesleg. Minel jobban szukitik a mozgasteret annal tobb lesz a konfliktus. A mai kutyas tarsadalomnak igeneyi elvarasai vannak, az adofizeto gazdaknak erdekeit Onoknek kotelesseguk szem elott tartani, mert a mi adobkbol kapjak a fizetesuket. Kerem a fentiek tiszeletben tartasat. Koszonom

Válasz

2021/11/22 - 17:58

Nem szeretnénk, ha bármi is változna a szigeten!!!!
Mi a kutyámmal távolabbról járunk heti rendszerességgel, mert Budapesten ez az egyetlen szabadon kutyázható terület. Nincs olyan kutyás aki ne imádná.
És pont azért szeretjük mert olyan, amilyen.

Egyedül a K-híd felújítása szükséges, minden más jó úgy ahogy van!

2021/11/23 - 12:50

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Kezelői, üzemeltetői részről úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség és igény is van. Ezt a 1600 fő által kitöltött online felmérés eredményei is alátámasztják. Céljaink között szerepel integrált parkhasználati házirend bevezetése a főváros kezelésében lévő több parki területen is. Jelenleg a Március 15-e téren indítottunk erre egy mintaprojektet. Ezeken a területeken kijelölésre kerülhetnek integráltan használható területrészek, ahol a szocializált (behívható) kutyák póráz nélkül sétáltathatók. Tapasztalataink szerint fontos az is, hogy kutyával nem látogatható területrészek is kijelölésre kerüljenek, mert vannak akik nem szeretik a kutyákat. Az Óbudai -sziget esetében ugyancsak fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását is.

2021/11/23 - 14:15

A házirend már kint van, az élet alakította így évtizedek alatt. Már kialakult és a szigetre járók elfogadták. Semmi szükségét nem látjuk ennek kegészítésére a szigeten. Aki kilátogat, pontosan tudja, hogy ott lesz sok kutya. Mindig voltak és lesznek is. Higyjék el, semmilyen fejlesztésre nincs szükség a kuka cseréken és a K-híd felújításán kívül. yönyörűen működik a sziget! Aki szeretne kilátogat és jönni is fog, de még több embert már nem nagyon bír el a sziget. Pont minden klassz, ne rontsák el ezt a harmoniát! Miért szükséges mindenképp ránkerőlteni valamit, amit nem szeretnénk? Bárki bárhol tud bármit csinálni, de a kutyások kizárólag a szigetre tudnak jönni büntetlenül kutyázni. Egy akkora területről beszélünk, hogy ha egy magyarország térképen leszúrunk egy gombostűt a sziget területére, akkor mi csak itt, ezen az ici-pici területen tudjuk lemozgatni a szőrős családtagokat. Sehol máshol! Értem, hogy lesz majd erre lehetőség és próbálnak kialakítani még erre alkalmas területeket, de sajnos a Március 15 téren, amint most mindenhol emlegetnek, ott is van már probléma. Az időkorláttal is súlyog gondok vannak bizonyos helyeken. Ugyanis a sok kutya reggel két órát és este két-három órát lehet kint, ilyenkor nyilván koncentráltan vannak együtt és a hangzavar is nagyobb, amit a lakók nehezen viselnek. A sziget ezért csodálatos. nem véletlen szoktak ide a kutyások az évtizedek alatt és hordják mindenhonnan ide a kutyájukat. Ezt a gombostűs példát kérem tartsák szem előtt és értsék meg azt, hogy nekünk csak ez van. De sajnos ha lenne még két három ilyen szigetünk, az is kevés lenne. 3,5 millió kutya van haznkban, csak Óbudán körülbelül 30 000!!! Kutyából nem lesz kevesebb, de szerencsére, köszönhető a sok szuper kutyaiskolának, egyre több a jól szocializált kutya és a felelős gazdi. Nem kérünk több szankciót, több táblát! Hálás köszönet ha megértik és nem egy olyan területbe ölik a pénzt és az energiát, ami köszöni szépen jól van. Sőt boldog!

2021/11/30 - 21:28

Egyetértek az előttem szólókkal!

2021/11/30 - 21:28

Egyetértek az előttem szólókkal!

Válasz

2021/11/22 - 18:29

A korábbi hozzászólók leírtak mindent (köztük azt is, hogy mit kellene újítani), jó lenne ha nem barmolnák szét, ami jó és inkább azzal foglalkoznának, ami valóban felújításra szorul!

2021/11/23 - 12:51

Köszönjük véleményét. Válaszaink a korábbi hozzászólók észrevételei alatt megtalálhatók.

Válasz

2021/11/22 - 18:29

Nem szeretnénk, ha Margit-sziget lenne a Hajógyári-szigetből, ahol egymás hegyén - hátán van minden és mindenki! Nagyon sokan vagyunk, akikek a kutyázás a fő szempont, ezért szeretjük és járunk a szigetre, értelem szerűen főként a sziget északi részére, valamint azért, hogy nyugalomban és póráz nélkül élvezhessük a környezetet a kutyáink társaságában. A Városliget megszűnt kutyás hely lenni, a Margit-szigeten lépni sem lehet, mi szeretnénk a Hajógyárit megtartani annak, ami, egy szabad, kutyás, zöld helynek.

Köszönjük!

A K-íd rekonstrukciója nagyon fontos eleme kell, hogy legyen a rekonstrukciós tervnek, emellett a padok, kukák, ivókutak, cseréje és / vagy fejlesztése, valamint a világítás racionlizálása a számunkra is fontos szempont.

2021/11/23 - 13:00

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Egyetértünk azzal, hogy karakterében nem a Margit sziget jellegű, hanem egy ökológiai fókuszú közpark fejlesztése a cél az Óbudai-sziget esetében. Ugyancsak értéknek tekintjük az Óbudai-szigeten az integrált parkhasználat lehetőségét. Fontosnak tartjuk, hogy ennek szabályairól, a területhasználat differenciálisról a használókkal (kutyások és nem kutyások) történő egyeztetést követően készüljön el egy házirend. Ehhez a területen civil egyesült által kihelyezett kutyás etikett jó alapot jelent. A K-híd felújítása illetve a parki alapinfrastruktúra fejlesztése szerepel a projektjavaslatok között.

2021/11/27 - 23:13

Ne legyen cél a sziget fejlesztése! Nem kell fejleszteni! Ki kérte, hogy fejlesszék? Mi, akik odajárunk, biztosan NEM! Vajon mit szeretnének még kitáblázni? Hogy a csúszda csúszik? Vagy hogy vigyázat Duna? Kérem szépen lássák be, hogy teljesen felesleges a szigethez nyúlniuk a kukacseréket kivéve! Minden néyzetcentiméterét szeretjük ilyennek amilyen most! Van csodálatos játszótere, két sport pálya. Nincs értelme tovább fejleszteni és mégtöb embert bevonzani erre csepp szigetre. A szigetre járóknak elegük van abból, hogy ezt a békés, csodás helyet valaki mindig meg akarja változtatni. Nem engedjük! Így szeretjük!

Válasz

2021/11/22 - 18:44

Két mentett kutyámmal az Óbudai sziget az egyetlen terület az egész városban, ahol tudunk szabadon sétálni. Autót is azért fogok vásárolni, hogy minél többször kijussunk (ahogy biztosan tudják, két kutyával sajnos nem szabad felszállnom a bkv-ra, sőt még a carsharing sem lehetőség). Olvasom a tervezetet és egyre inkább pánikba esek. Az Óbudai sziget NEM alulhasznosított, NEM akarunk még egy Margitszigetet! Óriási érték egy ennyire természetközeli hely egy nagyvárosban - nem tönkretenni ('parkosítani', mesterséges virágoskerteket létrehozni) kellene, hanem büszkélkedni vele. A 'kutyabarát területek létesítése' egyenlő azzal, hogy rengeteg helyről ki leszünk tiltva. Ne tegyék ezt velünk! Aki nem szereti a kutyákat, mehet konkrétan minden más parkba, nekünk csak ez az egy hely maradt. Az év 365 napjában pórázon láb mellett sétáltatott és csak ici-pici zárt, fű nélküli futtatóban elengedett kutya rengeteget veszít az életminőségéből és ebből kifolyólag rengeteg viselkedési problémával is gazdagodhat. Amivel talán több embert meggyőzök, az a kutyás-gyerekes családok szempontja: Az Óbudai szigeten kívül legálisan sehol sem rohangálhat az összes családtag egy rét közepén. Nem dobálhat a gyerek egy labdát a kutyának, hiszen pórázon nem tud utána futni, futtatóban meg a gyereket nem szívesen látják. Én szeretnék gyereket, de félek, hogy a jelenlegi kutyaellenes szabályok miatt nem tudom majd az összes családtagomnak megadni azt az életminőséget, amit érdemelnének. Hagyjanak meg egy területet ebben a városban, ahol nem kell szabályokat szegni, ha egy család szabadnak akarja érezni magát! A sziget a jelenlegi formájában tökéletesen működik. Kutyások, nyugdíjasok, biciklisták, gyerekesek összhangban használják, minimális konfliktussal (én még sosem tapasztaltam kellemetlen helyzetet, pedig ha tehetem, naponta járok ki). Nem szeretnénk még egy díszparkot, amiben mindenkinek megvan a saját kis bekerített zónája. Az ilyen fajta 'parkosítás' csak ítéleteket és feszültséget szül. Helyette segítsük a különböző társadalmi csoportok békés együttműködését azzal, hogy megtartjuk és óvjuk a szigetet a jelenlegi formájában.

2021/11/22 - 18:54

Pontosítva: Szemetesek, padok kihelyezése és illemhelyek létesítése pluszpont lenne, ebben azt hiszem mindenki egyet ért. Bekerített kutyafuttatót és kutyabarát zónákat (amiknek a következménye az, hogy lesznek nem kutyabarát zónák is) határozottan nem szeretnénk, ezekből van bőven elég a városban. Az északi rész maradjon meg a jelenlegi formájában. Az ártéri erdőt sem bolygatnám, hiszen rengeteg rendben tartott park van Budapesten. Jelenleg főleg a szigetcsúcs felé csodálatosan vadregényes ez a rész, kutyának-gyereknek remek akadálypálya. A vendéglátó egységek létrehozását sem pártolom, mert sajnos ezek körül elkerülhetetlen a szemét felgyülemlése és a részeg emberek jelenléte. Pont azért járnak rengetegen az Óbudai szigetre, hogy elkerüljék ezeket a Margitszigeten már jelen lévő kellemetlenségeket.

2021/11/23 - 17:21

Köszönjük véleményét. Az Óbudai sziget integrált kutyás parkahasználatának gyakorlatát fontos és megőrzendő értének tartjuk. Ugyanakkor véleményünk szerint az Óbudai-sziget területe elég nagy ahhoz, hogy mint a kutyával kikapcsolódni vágyók, mind azok akik mondjunk nem szeretik a kutyákat zavartalanul tölthessék el szabadidejüket. Hangsúlyozzuk, hogy a terület használatával kapcsolatos házirendet előzetesen egyeztetni fogjuk a területhasználókkal. Akárcsak a közparki infrastruktúra fejlesztésének terveit (szemetesek, padok kihelyezése pl.). Jelen dokumentum a célja a fejlesztési prioritások, a lehetséges rekreációs felvesztési projektek meghatározása. Elkerített futtató kialakítás nem szerepel a lehetséges fejlesztési projektek között. Közparki területen célunk, hogy a közterület a használók széles rétege számára kínáljon vonzó és biztonságos környezetet a kikapcsolódásra. A parkkal kapcsolatos fejlesztések egyeztetésesnek a során számítunk majd a kutyás területhasználók együttműködésére és empátiájára is. Az Óbudai-sziget a sziget fesztivál rendezvényeinek időszakát leszámítva a jelenleginél több fővárosi lakos számára tudna lehetőséget biztosítani a szabadtéri kikapcsolódásra. Így értelmezi a tervező az "alulhasznosított" kifejezés.

2022/05/20 - 19:34

nagyon jó gondolat, ha a sziget déli részét hasznosítják, a kutyás területeket nem bántsák, gyakorlatilag ez az egyetlen ilyen hely!

Válasz

2021/11/22 - 18:49

Bár tudom, hogy az álagember véleménye nem sokszor érvényesül, hiába a különböző felmérések, mert általában ami korábban már el lett döntve, hiába az ellenkezések, véghez viszik. A várost és kerületet érintő változtatások ellenére nagyon jó lenne, ha a Hajógyái sziget megőrizné eredeti formáját és nem válna se Margit-szigetté, se Városligetté, akinek ez a preferenciája, könnyen eljuthat tömegközlekedéssel a Margit-szigetre. Az a gond az átalakításokkal, hogy elveszik a természet valódi tulajdonsága, cserébe kapunk egy művi valamit. Nem utolsósorban a kutyasoknak ez az EGYETLEN nagy területű terület, ahol kedvükre futkározhatnak, labdázhatnak, sétalhatnak póráz nélkül. A kutyafuttatók a kutyák testi és szociális igényeit nem tudják kielégíteni, így mit kapunk ezek után, frusztrált városi kutyákat.

2021/11/23 - 08:01

A következők jutottak még eszembe. A stratégiai megvalósításban szerepelnek az alábbiak:
Rekreációs terület: véleményem szerint a Pünkösdfürdő szakaszának átalakítása pont ezt a célt szolgálja, könnyebben megközelíthető és egy adott célcsoportnak szól. Célszerű ezt a sziget déli oldalán kiépíteni.
Kerékpározási lehetőségek: szerintem egy kezén mindenki meg tudja számolni, hány biciklist látott a szigeten az elmúlt 1 évben. Ellenben a Római part bicikliút kiépítése sokkal nagyobb prioritást élvezne a part magas látogatottsága miatt, akik onnan kiindulva bicikliznek Szentendrére.
Futókör: Nem egy futópályához volt szerencsém, ami olyan rosszul volt kialakítva, hogy lejtett, így sokkal nagyobb károkat okoz a boka és térdszalagokban. A terepen való futás ezzel szemben sokkal természetesebb mozgásformának számít.
Parkosítás: egyesek szemét miért bántja, ha valamit a maga természetes módján hagynak? Miért kell parkrendezés jogán egy mesterséges parkot kreálni? Nem illik a tájképbe. Álalában pedig megfigyelhető, hogy több látogatóval együtt megemelkedik a szemetelés, rongálás, ittas fiatalok, bandák megjelenése.
Kutyasétáltató terület: ami kijelölt terület, az mát korlátok közé szorítja az embert. Nem véletlen teszi a Sziget fesztivál is szlogenjévé, hogy "The Island of FREEDOM". Az északi rész jelenleg a városban az egyetlen olyan terület, ahol a mindennapok korlátaiban élő ember a korlátozásokból végre kiszalakadhat egy jó séta erejéig, legyen az kutyás, gyermekes család vagy baráti társaság. A szigeten tényleg mindenki megfér egymás mellett. Tartsuk meg a sziget északi részének ezt a tulajdonságát. Köszönöm!

2021/11/23 - 17:38

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Egyetértünk azzal, hogy karakterében nem a Margit sziget jellegű, hanem egy ökológiai fókuszú közpark fejlesztése a cél az Óbudai-sziget esetében. A fejlesztés kifejezés nem egyenlő a túlépítésével, rekreációs funkciókkal való túlzsúfolásával. A park természetvédelmi, zöldfelületi illetve rekreációs fejlesztésének részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal, keresve a többség által elfogadható tervváltozatokat. A sziget integrált használatának szokásrendjét, az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat szeretnénk felhasználni a főváros által üzemeltetett több közparki területen is, hogy ne az Óbudai-sziget legyen az egyetlen park ahol kutyát futtató területen kívül is lehet póráz nélkül sétáltatni. Azzal nem értünk egyet, hogy több látogat több rongálást jelent. Parki területek felújítása során ezzel éppen ellentétesek a tapasztalataink. Az intenzívebb területhasználat távol tartja a deviáns területhasználókat.

2021/11/25 - 15:01

Kedves Tájépítészeti osztály,
Szerintem az, amit Önök gondolnak és elsődleges prioritásnak tartanak nem egyenlő sokak véleményével. Ha az Óbudai-sziget kiemelt ökológiai adottságokkal rendelkezik, akkor miért van szüksgég vadvirágos rétek "kreálására". Elnézve a piktogrammokat, az ökológiai gazdáskodás terület egybeesik a kutyáknak szánt területtel. Ez nekem kissé ellentmondásos. Továbbá a legtöbb ember a 3.kerületből nem más helyre akar utazni kutyát futtatni, ha a város próbál integrált kutyázási területeket biztosítani a póráz nélküli sétákra és nem csak sétálni akarnak vagy egy lekerített körben körözni... a felmérésből nekem inkább az tűnik ki, hpgy a többség nem akar vadvirágos réteket, csupán több szemetest, jobb közvilágítás és a K híd felújítását, persze mindenki tudja, hogy a statisztikákat többféle módon is lehet szemléltetni, ki mit szeretne látni.

Válasz

2021/11/22 - 19:08

Őszintén nem értem miért kell a szigethez hozzányúlni a szükségesnél jobban!? Miért kellene ankutyásoknak kijelölni területet amikor a felmérésből egyértelműen kitűnik, hogy a szigetet jóformán kityások használják. Az ide kijáró közösség vigyaz a rendre ès a tisztaságra, hála az égnek az átlagnál sokkal jobban! Persze van mit fejelszteni, mint a burkolatok és lehetne rendezni a partot, felújítani a K-hídat. Illetve nyilván a nem kutyás látogatók számára lehetne a játszótér mögötti sportolásra kialakított rèszt bővíteni, mert azt láthatóan sokan szeretik és használják. A fentieken túl a sziget az utolsó megmaradt és viszonylag érintetlen zöld terület, ahol még kutyázni is lehet szabadon Budapesten. Semmiképpen nem támogatom ennek a megszűntetését! Nem kell a szugethez ok nélkül nyúlni, hogy valakinek a fejlesztési mániáját tudják kezelni! Van Budapesten számtalan dolgo amit fejleszteni kellene, ami elmaradt az elmúlt évek semmitevése során!

2021/11/23 - 17:38

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. A sziget integrált használatának szokásrendjét fontos értéknek tartjuk. Ugyanakkor célunk, hogy a terület a jelenleginél több látogató számára nyújtson vonzó közparki környezetet. Ahogy Ön is írja, és a közvélemény kutatásunk is megerősíti, vannak fejleszteni valók a területen. A stratégai dokumentum célja, hogy rögzítse melyek azok a prioritások, értékek melyek megőrzésére a fejlesztések során kiemelt figyelmet kell fordítani. A terület részletes felújítási terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.

2021/11/23 - 17:51

Elnézést, de miért is szeretnének több látogatót erre a csepp szigetre bevonzani? Aki szerette a természetet eddig is kijöhetett és ki is jött! Miért szeretnének több embert? Tönkre foják tenni! Pont az a jó benne, hogy természetes! Több embernek több elvárása lesz és így lesz szépen lassan egy Margit-sziget belőle, amit nagyon nem szeretnénk! Kínosak kéne ügyelni arra, hogy ne változzon a jellege! nem idevonzani még embereket! Nem foja elbírni a sziget! Én minden nap kint vagyok! Ön milyen sűrűn jár ki?

2021/11/26 - 22:35

Ahogy azt fentebb is írják nem kéne egy újabb Margit-szigetet kialakítani Bp-en. A rombolásra és szemetelésre sajnos már azt és a Városligetet használják elegen! Miért nem lehet a Hajógyári-sziget érintetlen, tiszta és zöld továbbra is. Fejleszteni annyi mindent lehetne Bp-en, hogy a kedves főnökük akár már neki js láthatna. Példa kedvéért és segítségképpen jelezném, hogy lehet pénzt költeni a fővárosi burkolatok felújítására, a belváros tehermentesítése érdekében P+R parkolók kialakítására, a közterületek takarítására, a drogosok és elosztóhelyek felszámolására (Lehel tér es környéke)….. és még sorolhatnám! A sziget az utolsó természetes zöld terület, amelyet a jelen tervek szerint épp felszámolni akarnak nem fejleszteni. Értem én, hogy a fejlesztések után majd plusz bevételekre számítanank a sok lángossütő és büfé után, de köszönjük eddig is megvolt a szigeten mindenki enélkül. Megérné időnként felelős vezetőként kimenni sétalni egyet a szigeten és megnézni milyen jól érzik ott magukat az emberek már most is, makd ezek után át lehet fáradni a koszos és zsufolt Margit-szigetre, hogy mit is tenne a szuper terv a szigettel!

2021/11/26 - 22:35

Ahogy azt fentebb is írják nem kéne egy újabb Margit-szigetet kialakítani Bp-en. A rombolásra és szemetelésre sajnos már azt és a Városligetet használják elegen! Miért nem lehet a Hajógyári-sziget érintetlen, tiszta és zöld továbbra is. Fejleszteni annyi mindent lehetne Bp-en, hogy a kedves főnökük akár már neki js láthatna. Példa kedvéért és segítségképpen jelezném, hogy lehet pénzt költeni a fővárosi burkolatok felújítására, a belváros tehermentesítése érdekében P+R parkolók kialakítására, a közterületek takarítására, a drogosok és elosztóhelyek felszámolására (Lehel tér es környéke)….. és még sorolhatnám! A sziget az utolsó természetes zöld terület, amelyet a jelen tervek szerint épp felszámolni akarnak nem fejleszteni. Értem én, hogy a fejlesztések után majd plusz bevételekre számítanank a sok lángossütő és büfé után, de köszönjük eddig is megvolt a szigeten mindenki enélkül. Megérné időnként felelős vezetőként kimenni sétalni egyet a szigeten és megnézni milyen jól érzik ott magukat az emberek már most is, makd ezek után át lehet fáradni a koszos és zsufolt Margit-szigetre, hogy mit is tenne a szuper terv a szigettel!

2021/11/26 - 22:35

Ahogy azt fentebb is írják nem kéne egy újabb Margit-szigetet kialakítani Bp-en. A rombolásra és szemetelésre sajnos már azt és a Városligetet használják elegen! Miért nem lehet a Hajógyári-sziget érintetlen, tiszta és zöld továbbra is. Fejleszteni annyi mindent lehetne Bp-en, hogy a kedves főnökük akár már neki js láthatna. Példa kedvéért és segítségképpen jelezném, hogy lehet pénzt költeni a fővárosi burkolatok felújítására, a belváros tehermentesítése érdekében P+R parkolók kialakítására, a közterületek takarítására, a drogosok és elosztóhelyek felszámolására (Lehel tér es környéke)….. és még sorolhatnám! A sziget az utolsó természetes zöld terület, amelyet a jelen tervek szerint épp felszámolni akarnak nem fejleszteni. Értem én, hogy a fejlesztések után majd plusz bevételekre számítanank a sok lángossütő és büfé után, de köszönjük eddig is megvolt a szigeten mindenki enélkül. Megérné időnként felelős vezetőként kimenni sétalni egyet a szigeten és megnézni milyen jól érzik ott magukat az emberek már most is, makd ezek után át lehet fáradni a koszos és zsufolt Margit-szigetre, hogy mit is tenne a szuper terv a szigettel!

Válasz

2021/11/22 - 19:31

Amennyiben valóban foglalkoznak azok véleményével, akiknek fontos a Hajógyári-sziget sorsa, meghagyják olyannak, amilyen: az egyetlen olyan természetközeli hely a fővárosban, ahol még lehetőség van póráz nélküli kutyasétáltatásra és az állatok lemozgatásra is. Ezt a lehetőséget nem szabad elvenni az egyre csak növekvő kutyás társadalomtól. Kérdőív eredményéből és a tanulmányból is kiderül, hogy az ide érkezők nagy része kutyasétáltatás céljából látogat ide. Nem kell ide se szórakozóhely, se fittnesspark, amikből már Dunát lehet rekeszteni és egyébként meg üresen állnak. A Hajógyári maradjon meg a kutyásoknak!

2021/11/23 - 17:41

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. A sziget integrált használatának szokásrendjét fontos értéknek tartjuk. Ugyanakkor célunk, hogy a terület a jelenleginél több és többféle látogató számára nyújtson vonzó közparki környezetet. A stratégai dokumentum célja, hogy rögzítse melyek azok a prioritások, értékek melyek megőrzésére a fejlesztések során kiemelt figyelmet kell fordítani. A terület részletes felújítási terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.

Válasz

2021/11/22 - 19:41

Nem szeretnék semmilyen komoly változást a szigeten, úgy jó ahogy van. Nem szeretnék térkövezett utakat, elkerített területeket. Szeretném, ha kutyáim továbbra is szabadon szaladgálhatnának. A K híd felújítása szükséges egyedül, illetve a jelenlegi mezők rendszeres fűnyírása. Más nem kell.

2021/11/23 - 17:46

Köszönjük véleményét. Az Ön által leírtakkal alapvetően egyetértünk. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. A meglévő természeti értékek védelme, sőt fejlesztése mellett van lehetőség és a lakossági felmérésünk tanulsága alapján igény is a rekreációs szolgáltatások, közparki alapinfrastruktúra felújítására, fejlesztésére. Ugyancsak fontos feladatnak tartjuk a jelenleg elzárt déli területrész a közparki térrendszerbe való integrálását. A részletes fejlesztési terveket egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.

Válasz

2021/11/22 - 20:06

En hetente legalabb egyszer kint futok a kutyaval a szigeten es rendszeresen jarunk oda kutya pajtikkal setalni es labdazni is. Nyaranta hetente tobbszir megyunk uszni is, a kutya izuletei miatt nagyon jo, hogy rendszeresen tud uszni es elvezi is (a hidroterapia nem jon be neki 😉).
Szeretnem ha megmaradna a sziget olyannak mint most, az orokke megujulo zold teruletekkel, fakkal es elovilaggal.

2021/11/23 - 18:03

Köszönjük véleményét. A stratégiában az Ön által is kiemelt értékek védelmét szeretnénk rögzíteni.

Válasz

2021/11/22 - 20:12

Nagyon fontos hogy minel kevesebb változtatás történjen ezen a szinte egyedülállóan érintetlen területen. Budapest már egyre elhetetlenebb azok számára akik a természet közelségére vágynak (talán ezért is tartanak kutyat), és ez az egyetlen hely ahol zavartalan körülmények között lehet kutyaval sétálni.
Én erdő mellett lakom, mégis bejárok sétálni mert az erdőben nem szabad elengedni őket.
A k-híd felújítását támogatom.

2021/11/23 - 18:05

Köszönjük véleményét. A stratégia alapvető célja az Ön által leírt értékek védelme.

Válasz

2021/11/22 - 20:29

Nem szeretném hogy a hajógyári sziget északi részén komolyabb fejlesztések történjenek. Szükséges a szabad zöld területek ahol kutyások és családosok tudják élvezni az érintetlen területet ahol lehet tollasozni, frizbizni, biciklizni. Nem kell több beton. Védjük a zöld területet ha valakinek ennél többre van szükség járjon a kopaszi gátra vagy a Margit szigetre. Mi egy darab zöld területet szeretnénk. Nyírják a füvet helyezzenek ki padot és több ivó kutat maximum de semmi mást. Nem kell mindent IS beépíteni. Nem is értem hol vannak a zöld vezetők amitől amúgy lépten nyomon hangos a média. Mentsük a zöld területet ne beépítsünk még!

2021/11/23 - 18:23

Köszönjük véleményét. A sziget északi területrésze valóban kiemelkedő természeti érték. Ézért is szerepel a tervek között az galériaredő természetvédelmi oltalom alá vonása. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése.

2021/11/24 - 06:11

Tisztelt BFFH Tájépítészeti Osztály!
A legnagyobb probléma ezzel a mondattal van amit feljebb többször beírnak: “ Ugyanakkor véleményünk szerint az Óbudai-sziget területe elég nagy ahhoz, hogy mint a kutyával kikapcsolódni vágyók, mind azok akik mondjunk nem szeretik a kutyákat zavartalanul tölthessék el szabadidejüket.”
NEM SZERETIK A KUTYÁKAT??? Az egész szigetnek eddig is az volt a különlegessége hogy itt mindenki egyenlőre aki kijön tudja mire számíthat kutyákra, családokra, gyerekekre vallásra fajra nemre megkülönböztetés és szegregáció nélkül. Csak gondoljanak bele ha azt mondanám hogy nem szeretem a 0-6 év közötti toporzékoló gyerekeket ezért szeretnék egy elkülönített részt ahova nem jöhetnek be? 🤪 (nyilván ez nem igaz).
A kopaszi-gátról a kutyákat kitiltották a Margit-sziget szegregált több területen kutyák szempontjából és itt a sziget ami egyedüli elfogadó. Ne változtasd meg, ne táblázz és ne különíts el területeket!

Válasz

2021/11/22 - 20:34

Nagyon köszönjük a nagyszabású terveket, de ha lehet, nem kérünk belőlük. Mi kutyások, akik leginkább használjuk a szigetet, így szeretjük. Nem kellenek elkerített részek, vendéglátóipari egységek, stb.
Több kuka hasznos lenne, itt-ott padok, mozgásérzékelő lámpák, kutak, illemhelyek.
K-híd felújítása időszerű.

2021/11/23 - 18:25

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Egyetértünk azzal, hogy karakterében nem a Margit sziget jellegű, hanem egy ökológiai fókuszú közpark fejlesztése a cél az Óbudai-sziget esetében. Kezelői, üzemeltetői részről úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van. Ezt a 1600 fő által kitöltött online felmérés eredményei is alátámasztják. Ugyancsak fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit (pl. az parki berendezések fejlesztéséről) egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.

Válasz

2021/11/22 - 21:00

A K híf felújításán túl nem kérünk és nem is akarunk semmi mást.

2021/11/23 - 18:26

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Kezelői, üzemeltetői részről úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van. Ezt a 1600 fő által kitöltött online felmérés eredményei is alátámasztják. Ugyancsak fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.

Válasz

2021/11/22 - 21:07

Nem szeretnénk semmilyen komoly változást a szigeten, úgy jó ahogy van. Szeretnénk, ha gyerekeink és kutyáink továbbra is szabadon szaladgálhatnának. A K híd felújítása szükséges egyedül, illetve a jelenlegi mezők rendszeres fűnyírása.
kérem ne nyúljanak hozzá, ne építsék be, ne szabályozzák, korlátozzák, lehetetlenítsék el!

Köszönöm

2021/11/23 - 18:48

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai az Ön által írtakkal összhangban vannak. Prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Az 1600 fős online felmérést, valamit az ezen az oldalon lévő kommentek is erre erősítenek rá. Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. Fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.

Válasz

2021/11/22 - 21:30

Vélemény az Óbudai sziget jövőképével kapcsolatban:
Nem értem miért kell minden zöld terület használatát a kutyásoknak szabályozni, elkerített részeket tervezni? Lassan minden honnan ki leszünk rekesztve, vagy szabályok árán pórázon lógva sétálhatunk a szabadba. Mit akarnak a Szigeten?? Miért nem a Népligetet fejlesztgetik mit akarnak mindig ezzel elérni?? Nem elég az hogy a Folyamőr utcánál is szabályozni akarják, a zöld terület használatát,a kutyások részére, most még a szigetet is,el akarják venni tőlünk!!
Nem szeretnék semmilyen szabályokat, szabadon szeretnék sétálni szaladni a kutyánkal, ahogy eddig is. Fizetős parkoló na persze, és aki idős ember vagy a kutyusa nem tud már kigyalogolni az fizessen... vicc!! Nem kell több játszótér, nem kell mégegy Margitsziget maradjon meg ez érintetlenül. Illemhelyre, és ívókutakra szükség lenne+ környezetbarát közvilágításra. Legyenek szívesek ne nyúljanak ehhez a gyönyörű kincshez, mi úgy szeretjük ahogy most van! Számítson az emberek véleménye!

2021/11/24 - 17:19

Köszönjük véleményét. A stratégai terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Mi is védendő kincsnek tartjuk az Óbudai szigetet. Célunk továbbá az állami tulajdonban lévő déli elzárt területrészek megnyitása a közhasználat számára, nem újabb részek elkerítése. A Népliget területére vonatkozó stratégia tervet a mai napon fogadta el a Fővárosi Közgyűlés. Ott is szerepeltetjük integrált használatú parkrész kialakításának célját. A Folyamőr utcai zöldterületen a héten tartunk egyeztetést a területhasználókkal a használati házirend kialakításáról. Közterületeket sokan, sokféle képen szeretnének használni. A rendeltetés területhasználathoz ezrét szabályokra véleményünk szerint szükség van. A parki infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó tervek szerepelnek a stratégai javaslatai között. A terület felújításának részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.

Válasz

2021/11/22 - 22:15

Nem !nem ! Egyetlen szabad terület Budapesten ahol az ember szabadnak érezheti magát,kutyázhat.
Kérem ne nyúljanak hozzá,ne építsék be !

2021/11/23 - 18:48

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai az Ön által írtakkal összhangban vannak. Prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Az 1600 fős online felmérést, valamit az ezen az oldalon lévő kommentek is erre erősítenek rá. Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. Fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.

Válasz

2021/11/22 - 22:21

Szeretnénk ha maradna minden úgy ahogyan van. Nagy füves területek. Kutyával gyerekkel a legjobb Bp. környékén. Nem kell ide semmi más, tökéletes így.

2021/11/23 - 18:48

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai az Ön által írtakkal összhangban vannak. Prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Az 1600 fős online felmérést, valamit az ezen az oldalon lévő kommentek is erre erősítenek rá. Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. Fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.

Válasz

2021/11/22 - 22:24

Én Csillaghegyről járok a szigetre,hetente 4-5x ,hogy a kutyámat,aki családtag, lemozgassam. Minden évszakban gyönyörű ez a sziget.Hagyják meg így természetes szépségében.Az oda járó emberek sokat tesznek a sziget tisztán tartártásában.K-hídra ráfér felújítás. És esetleg az északi részen használaton kívüli épületek egyikéből kehetne köz wc.Azt hiányolom csak.A kutyás közösségnek nagyon-nagyon hiányozna ez a nagy terület, ahol a kutyák szabadon kimozoghatják magukat Sportolók, gyerekesek, kutyások jól megférnek itt.

2021/11/23 - 18:47

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai az Ön által írtakkal összhangban vannak. Prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Az 1600 fős online felmérést, valamit az ezen az oldalon lévő kommentek is erre erősítenek rá. Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. Fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.

Válasz

2021/11/22 - 22:27

Észrevételeim:
Szeretném hogy a régi, fedél nélküli kukákat cseréljék ki legyenek kedvesek olyan kukákra, amelyekből 11 darabot kaptunk három éve az Óbudai Önkormányztattól. A bedobónyílása fölött egy korong van, amitől a madarak és egyéb vadállatok nem férnek hozzá a begyükbe, pocakukba egyáltalán nem való meki maradékokhoz és azért, hogy péntek estétől hétfőig a kukák környéke a szemetesből az állatok által kidobált mindefélétől ne nézzen úgy ki, mint egy trágyadomb. Kb. 200 fényképünk van az elmúlt 10 évben ezekről a pillanatokról. (A kutyások szedik össze, hogy ne vigye be a Dunába a szél) Fontos lenne, mert az új kukákból kevésbé tudják kiszedni. Szeretnénk, ha nem kapna a sziget az új trendi fém padokból, mert rettenetesen kényelmetlenek, nyáron meleg, télen hideg, a már meglévő padokat lenne célszerű felújítani. Nem szeretnénk erősebb világítást a kint élő állatok miatt, pár éve volt optimális, most ez sok, de inkább maradjon így és ne legyen több és erősebb fény. Az Óbudai Kutyás Egyesület álta kitett hajógyári etikett táblával mindenki egyetért, ennék se több, se kevesebb információ nem szükséges a békés egymásmellett éléshez. A kutyások nem mennek a játszótér közelébe, csak ha az anyuka kisgyerekkel és kutyával is érkezik, de mindenki figyel a másikra. A szigetre járók békésen elvannak egymás mellett, a kisgyerekesek, kutyások, bringások, futók, frizbisek. Semmilyen túlzó szabályozásra nincs szükség, ez így van évtizedek óta. Nem szeretnénk fölöslegesen elzárt területeket, a nagy zöld réteket kell megóvni! Ebből van kevés országszerte, erre kell vigyáznunk! Egy kincs, így ahogy van. Bármilyen fejlesztés elkezdődik, sajnos Margit-sziget lesz belőle és azt nagyon sokan nem szeretnénk! Így jó, ahogy van! Ami viszont nagyon fontos lenne, az a K-híd felújítása, nem másik hídszelvény beépítése. Érdemes lenne felújítani és megvédeni ezt a hidat, a K-híd az életünk része. A nagyparkoló után viszont jó lenne, ha sebességkorlátozás lenne, mert ott mennek át a kisgyerekesek a játszótérre és ott, azon az egyenes szakaszon imádnak száguldozni, ami balesetveszélyes. Bukkanókat a buszjárat miatt nem lehet építeni, úgyhogy egyelőre a sebessékorlátozás lenne a megoldás.

2021/11/24 - 07:06

Köszönjük véleményét. A fedetlen kukák cseréje szerepel az alapinfrastruktúra fejlesztési projektek között, egyetértünk azzal, hogy ez egy sürgető feladat, köszönjük a szemét összeszedésében nyújtott segítséget. A padok cseréje során a kényelemes használhatóság alapvető szempont lesz. A közvilágítás fejlesztése során a fényszennyezés elkerülése szintén prioritás lesz. A terület felújítási terveit a területhasználókkal egyeztetni fogjuk. A sziget közparki területi a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában vannak, viszont a déli illetve nyugati oldalon lévő beépített területek tulajdonosa a Magyar Állam. A stratégai készítés egyik célja, hogy a stratégai prioritásait (zöldfelületi és természeti értékek védelme) az állami területek üzemeltetőivel, fejlesztőivel is elfogadtassuk. Ugyancsak egyeztetünk Sziget Fesztivál szervezőivel, hogy a rendezvény lehetőség szerint kevésbé terhelje a sziget védelemre tervezett értékeit.
A területre kihelyezett kutyás etikettet sajnos nem egyeztették a tulajdonos Fővárosi Önkormányzattal. A táblára leírt kutyasétáltatással kapcsolatos elvárásokkal egyetértünk. A területre a tulajdonos részéről kihelyezendő házirenden a park általános használati szabályait is szerepeltetni tervezzük, amik kutya nélkül ide látogatókra vonatkoznak, illetve az üzemeltető elérhetőségeit, hogy parki berendezés, zöldfelület károsodás esetén kit kell értesíteni. Ugyancsak rögzíteni szeretnénk az extenzív gyepfelületek területét, melyeket kérjük, hogy kutyával ne látogassanak. A házirend tartalmát területhasználókkal előzetesen egyeztetni fogjuk, amire várhatóan a terület közparki rendezési terveinek készítése során kerül sor. Egyetértünk azzal, hogy túlzó szabályozásra nincs szükség. A stratégai készítés nem jelent átalakítási szándékot a jelenlegi közparki területen, alapvető célunk a meglévő értékek védelme (ezek közé értve a park integrált használatának bevett szokásrendjét), kisebb - pl. az Ön által is jelzett - alapinfrastruktúrális fejlesztésekkel.

2021/11/24 - 14:36

Tisztelt Tájépítészeti Osztály!
"Ugyancsak rögzíteni szeretnénk az extenzív gyepfelületek területét, melyeket kérjük, hogy kutyával ne látogassanak" Ez pontosan az a mondat, amelyet a sziget jelenlegi használói nem szeretnének látni, egészen pontosan ettől félünk. Jelen pillanatban ugyanis éppen ezek az "extenzív gyepfelületek" jelentik az életet az odalátogatók és kutyáik számára.

Ezek után naívan kérdezem, hogy amikor azt írja a válaszaiban, hogy "A stratégai terv céljai az Ön által írtakkal összhangban vannak", vagy hogy a cél "nem az átalakítás", akkor az hogyan értendő? Ezek a kijelentések milyen viszonyban állnak a Zsófinak írt válaszával és az abban említett kutyák elől elzárt területtel? Hiszen ez maga A VÁLTOZTATÁS és annak egyértelmű beismerése. Kérem, segíten, mit nem értek jól? Előre is köszönöm

Válasz

2021/11/22 - 22:41

....Még annyit szeretnék hozzátenni, hogy ne fordulhasson elő az a rémálom, ami most, 2021 nyarán volt és kérjük, hogy a toklászokat minden esetben kaszálják le és vigyék el. Nagyon sok sérülés volt miattuk és sajnos a méhlegelőben a vadkender is felütötte a fejét. A pandémia alatt elkészített kérdőívet az eredmények tükrében biztosan nem csak szigetre járók töltötték ki, mert aki valóban kijár minden nap, az tudja, hogy nem stimmelnek az adatok, ami alapján elkészült ez a tervezet. Azt gondolom, hogy két edzőpályánál már többre nincs szükség a szigeten. Lett mosdó is és ha van fesztivál, akkor tavasztól késő őszig a rendelkezésünkre áll egy hatalmas, híresen tiszta wc, mosdó, pelenkázó a Sziget jóvoltából, tündéri wc-s nénikkel. Kérjük Önöket, hogy ne csináljanak a Hajógyáriból zsúfolt, lángosszagú Margit-szigetet! Pont ettől csodálatos, hogy olyan, amilyen. A hatalmas rétekkel, az ártéri ligeterdejével és a Dunapartjával. Vigyázzunk rá! Köszönettel! Gáspár Zsófi

2021/11/24 - 16:31

A szigeten lévő intenzív fenntartású gyepfelületek esetében időjárás függvényében évi 4-7 kaszálással gondoskodik az üzemeltető arról, hogy a gyepfelület járható és toklász mentes legyen. Köszönjük jelzésüket a toklászokkal kapcsolatban, mely alapján az üzemeltető gondoskodott az intenzív gyepfelületek a kaszálásból kimaradt területek toklászmentesítéséről. Az extenzív gyepfelületekkel (méhlegelők) a célunk, hogy a terület természetes flórájának és faunájának fajainak teremtsünk élőhelyet. A program első éves eredményei nagyon biztatóak, több védett faj is megjelent ezeken a területeken. A terület biodiverzitásának növelésével a terület honos növény, rovar és madár fajainak gazdagságát szeretnénk növelni. Az extenzív gyepfelület egyúttal az ártéri ligeterdő számára is pufferként szolgál.
A kérdőíves felmérést 2021 február és április között készítettük, a pandémia miatt online módon. A kitöltők többsége III. kerületi lakos, de az oldalon kapott válaszokból is kitűnik, hogy sokan keresik fel távolabbról a területet. A kérdőívben nem csak a jelenlegi, hanem a jövőbeli használók véleményére is kíváncsiak voltunk.

2021/11/24 - 21:34

Sajnos szerintem nincs arányban a toklászok által okozott sérülések és boszúságok és társadalmi munkák, a védett növényekkel, márt csak azért sem, mert gyanítom, hogy a védett növények eddig is ott voltak. A FŐKERT csodálatosan rendben tartotta a szigetet. Nem az évente hét kaszálásról szeretnék beszélni, hanem arról a kettőről, amelyet a méhlegelőn végeztek. A Főváros kiküldött emberei szerint sokunk nagy meglepetésére nem találtak toklászt a méhlegelőben. Mi ezt elég sok fényképpel tudjuk alátámasztani, hogy nem így van és igen sokan irtottuk ahhoz, hogy megkérdőjelezzük a kollégái állítását. A lényeg szerintem nagyon eyszerű és a legtöbb válaszból kiolvasható, miszertint egyáltalán nem szeretnénk elzárt területeket, újabb tiltó táblákat. Azt gondolom, hogy a szigertre járók mindent el fognak követni, hogy ez a sok évtizede tartó béke és harmonia megmaradjón és néhány fedeles kuka telepítésén és a K-híd felújításán kívül ne legyen változás a szigeten. Nekünk, akiknek az élete, a mindennapjai része a sziget, így tökéletes ahogy van. Azt gondolom ez a legfontosabb. Szeretnénk kérni, hogy ezt tartsák tiszteletben! Halljuk minden médiában, hogy nincs pénze a Fővárosnak. Itt például sokat spórolhatnának, ha a szigetet használó polgárok által nem igényelt , sőt kifejezetten ellenzett változtatásokra, újításokra fölöslegesen költenék. Mindannyian azt szeretnénk, ha ezeket a hozzászólásokat figyelembe vennék. Mi törekszünk a békés megodásra, egyelőre ezen a fórumon. Kérem, ne hozzanak olyan döntést, amit a szigethasználók elleneznek. Szeretnénk a jövőben is élvezni a sziget adottságait így ahogy van, ahogy tesszük ezt évtizedek óta, ahogy megszoktuk! Köszönjük! (Az északi oldalról van szó)

Válasz

2021/11/22 - 22:53

Nem szeretnénk beépített Óbudai Szigetet! Így jó, ahogy van. Családdal természetben lenni, szabadon kutyázni, futni. Nincs jobb hely ennél az előbbi tevékenységekre. Tiszta, nem szemetes, nem lepik be a lezüllött bandàk mint a Margit szigetet. Ha be lenne építve itt is ugyan ah lenne. Egy kincs a sziget úgy ahogy most van. A hidat kell egyedül felújítani.

2021/11/24 - 16:32

Köszönjük véleményét. Egyetértünk Önnel. A stratégai terv céljai az Ön által írtakkal összhangban vannak. Prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Az 1600 fős online felmérést, valamit az ezen az oldalon lévő kommentek is erre erősítenek rá. Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. Fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.

Válasz

2021/11/22 - 23:05

Maradjon az Óbudai sziget teljes egészében kutyabarát. Ahogy most van. Nem kell semmi plussz funkció, építmények és egyebek. Hadd legyen, maradjon Budapestnek legalább egy kutyabarát parkja. És maradjon a legtermészetesebb állapotában, nem kell városiasitani, úgy szeretjük ahogy van.

2021/11/24 - 17:26

Köszönjük véleményét. A sziget integrált kutyás használatának kialakult rendjét értének tekintjük. Ugyanakkor a terület biodiverzitásának növelése érdekében az idei évben kijelölt extenzív gyepfelületeken megjelenő értékes lágyszárú társulások védelme érdekében kérjük ezeket ne használják. A szigeten lévő intenzív (többször kaszált) gyepfelületei elég helyet biztosítanak a kutyákkal a területre látogatók számára (is). Az is célunk, hogy a főváros több parkjában kerüljenek kijelölésre integrált használatú parkrészek. A Fővárosi közgyűlés által a Népligetre illetve a Vérmezőre elfogadott stratégai tervek egyaránt célként jelölik meg az integrált használatú területek kijelölését. A közparki területek házirendjét, az integrált használatú parkrészeket a területhasználókkal történő egyeztetéseket követően tervezzük meghatározni.

Válasz

2021/11/22 - 23:21

Vannak dolgok, amiket fejleszteni kell, de a szigetre járók pont az érintetlensége miatt járnak ide.
Az olyan hangosan puffogtatható semmik, mint a “közösségi tér” teljesen nonszensz ebben a kontextusban. Ha BÁRKI, azok közül, akik ezt a PDF-et összerakták járna ki rendszeresen a szigetre, akkor tudná mi megy ott, és itt nézzük a K hídtól északra levő részt.
Gyerekesek, kutyások, és kutyás gyerekesek. Senki nem keresi a közösségi teret, meg a fejlesztéseket.
Maximum néhány igényes WC hiányzik, de ennyi. Jelenleg ez a legnagyobb kutyabarát terület Budapesten, ahol szabályosan lehet póráz nélkül kutyát futtatni. Aki azt mondja, hogy “dehát a tervben benne van a kutyafuttató” az nem látott sem kutyafuttatót, sem a hajogyarin nem volt még.
A legjobb dolog a szigetben a huszonegyedik századi építkezési és fejlesztési mániától való érintetlensége.

Az embereket rá kene venni a tömegközlekedésre? Valaha, bármilyen felmérésben találtak olyan embert, aki kutyával és/vagy gyerekkel inkább választja a tömegközlekedést Budapesten, mint a saját járművet? Hahó, Budapest lakossága hívja a demagóg PDF készítőket. 2021 van és még mindig egy oltári szakadék tátog az egyéni és a tömegközlekedés között.. Ki a fene akarna a retkes buszon még a kutyának is lukasztani - persze ha van módja mással menni -??? A gyereket, a kutyát meg a babakocsit majd inkább héveztetem meg buszoztatom fél óráig, ahelyett hogy 10 perc alatt odaérjek autóval, könnyedén. És ahogy látjuk a parkoló telítettségét, ezt nem csak én gondolom így.

Ha már fejleszthetnékük van, meg kene oldani még néhány autónak parkolóhelyet, és most jön a nőn plus ultra: elektromos toltoalllomas. Mondjuk elmuvel/MVM-mel szerződve (e-Charge vagy Mobiliti). Fizetős lenne, de lenne.

Szóval tessék újragondolni a tervet, és elsőszámú célként nem a szignifikáns pénzek építőipari felhasználását szem előtt tartani, hanem a sziget ÉLLHETŐSÉGÉT, és az odalátogatók kényelmét fokozni.
A k hídtól északra meg szépen békénhagyni, és a doksiban kihasználatlan területként jelölt keleti részt bolygatni. Egy kávézó, egy WC. Elég is.

2021/11/23 - 13:04

Maximálisan egyetértek!
Közösségi tér, okospark ésatöbbi mintha valóban lenne rá szükség, mintha lenne akik ezt keresik az Óbudai-szigeten. Nem kétlem hogy vannak akik változatosabb programokra vágynak a fővárosban viszont ők ezt már megtalálják a rengeteg többi köz/okos/interaktív parkokban. Elvenni a várostól az érintetlen Szigetet felháborító!

2021/11/24 - 15:16

Azért vicces az olyan véleménye aki egy hsz-ben ellentmond magának. Idézem: „érintetlensége miatt járnak ide.” , de ha arról van szó, hogy lehet több embernek kellene tömegközlekedve jönnie akkor meg fel van háborodva. Tudod mit, igazad van, betonozzák le az egészet, úgy mindenki jöhet kocsival, csak akkor ne sírjuk az érintetlenség miatt. :) „Ha már fejleszthetnékük van, meg kene oldani még néhány autónak parkolóhelyet, és most jön a nőn plus ultra: elektromos toltoalllomas.”

Megmosolyogtató, ne legyen semmi új dolog, csak az amit te akarsz kihasználni (minél több parkoló, villanyautó töltés). Tehát a te kényelmed szerint legyen változás. Én tartom a véleményem, hogy nem kell plusz funkció, de nem is mondom, hogy nem kell, de építsenek oda mondjuk egy uszodát.

„sziget ÉLLHETŐSÉGÉT” biztos a sok kocsi teszi élhetővé a szigetet. Ezt nem tudtam. :O

2021/11/24 - 17:30

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Az 1600 fős online felmérést, valamit az ezen az oldalon lévő kommentek is erre erősítenek rá. Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. Fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal. Célunk, hogy a terület közösségi közlekedéssel könnyebben elérhetővé váljon és ezzel párhuzamosan a parkolásra használat terület csökkenthető, parkosítható legyen.

2021/11/24 - 17:33

@Nagy István: Fáradt voltam munka után és nem figyeltem, hogy a telefon kijavítja-e a félrepötyögéseim, vagy nem.
A pár parkolóhely kialakítható egyébként úgy is, hogy a mostani szétszórt helyeket egybe hozza, és nem azt mondtam, hogy kétszer annyi parkolóhely legyen, hanem néhány. Hogy ezt hogyan értelmezed, azt rád bízom,
Tudod mennyi helyet igényel egy elektromos töltőállomás 2 állással? Maga az állomás 1 négyzetmétert, és mellette 1-1 autónyi helyet. Azt, hogy miért jó, hogy akik zöld rendszámossal érkeznek a szigetre, azok tudják fizetés ellenében tölteni, nem hiszem, hogy nagyon magyarázni kéne. Parkolóhely egy helyen - élhetővé tétel: Most a főkert körül is állnak autók, gyakorlatilag már majdnem a réten állnak. Minek? Van a K híd után egyből parkoló.

Válasz

2021/11/22 - 23:32

Véleményem szerint az Óbudai-sziget jelen formájában történő megőrzése lenne a legfontosabb, a tervezett beavatkozások a sziget természetes voltát károsítanák, a jelenlegi egyedülálló felhasználási lehetőségeit rontanák és idővel teljesen ellehetetlenítenék. Egy egyedülálló jelenségből egy tucat-parkká silányítanák.

1, A kutyák: az általános szabályozás szerint a kutyák póráz nélkül csak kijelölt futtatókban engedhetőek el, ugyanakkor a szigeten a mindenkori önkormányzat jóváhagyásával a kutyák póráz nélkül játszhatnak, ismerkedhetnek, tanulhatnak, már elég régóta. Ezzel ez a hely ebben a tekintetben (is) teljes mértékben egyedülálló Budapesten. Egy világvárosban. Az ország közel 2 millió lakosú fővárosában. De gyanítom az ország egyéb részein sem nagyon akad ennek megfelelő lehetőség. Míg a játszani kívánó gyerekek, futók, biciklisek, sportolni vágyók számára minden kerületben számos lehetőség áll rendelkezésre, a kutyák számára egyedül ez a sziget jelenti a nagy területen történő biztonságos szabad mozgás lehetőségét. Minden más esetben kizárólag maximum pár tíz négyzetméternyi elkerített területek állnak rendelkezésre, ahol legálisan mozoghatnak póráz nélkül, ahol a gazdik kivárhatják a sorukat, míg be tudnak jutni egy rövid játékra a városban élő kutya-családtagjukkal. A szigetre rendkívül sok kutya jár, mert ez egy egyedülálló lehetőség többek között a behívhatóság biztonságos gyakorlására, a kutyák biztonságos szocializálására, ahol számtalan más kutyával van lehetőségük találkozni, ugyanakkor van lehetőség a kellemetlennek tűnő találkozások elkerülésére is a terület mérete és a növényzet elhelyezkedése miatt. Amennyiben a szigetre tervezett beruházásokat megteszik, ez az egyetlen lehetőség végérvényesen elvész, ezzel helyrehozhatatlan károkat okozva a kutyás társadalomnak. Hangsúlyozom: az emberek számára tervezett lehetőségek minden kerületben megtalálhatóak, számtalan helyen, ők (mi) bárhol máshol használni tudják mindazt, amit erre a szigetre terveznek építeni. A kutyák számára viszont a fővárosban és a környékén nincs olyan hely, amely bármilyen mértékben át tudná venni a sziget szerepét.

2, Természet: a biodiverzitás, a természet megóvása és helyreállítása szépen hangzó fogalmak, ugyanakkor megtapasztalhattuk, milyen káros hatásai vannak a szigetre látogatók számára a méhlegelőknek és a rendszeres kaszálás elmaradásának. Emiatt az egyébként értékesnek tűnő fogalmakat is komoly fenntartással fogadom, de ez a – megalapozottnak tűnő- bizalmatlanság legyen az én privát gondom. Ami ennél fontosabb: a tervezett átalakítások teljes mértékben megszüntetnék az Óbudai-szigetet és kreálnának helyette egy második Margit-szigetet. Az Óbudai-sziget természeti jellemzőinek épp az adja a különleges értékét, hogy nem mesterségesen betelepített, művészien megtervezett virágágyások, belépés elől elzárt, különös műgonddal óvandó speciális díszövezetek, díszsétányok és tanösvények szabdalják, hanem tágas, szabadon bejárható, kutyák számára is büntetlenül befutható, természetes zöld területek és spontán, természetesen létező fás ligetek alkotják. A tervezett beavatkozások ezt a természetességet megszüntetnék, a helyét pedig átvenné egy mesterkélt díszpark, amely ugyanolyan lenne, mint a többi mesterkélt díszpark.

3, hozzáférhetőség, megközelíthetőség: abban teljesen egyetértek, hogy a K-híd felújításra szorul, ugyanakkor véleményem szerint nincs szükség további (gyalogos, biciklis, hajózási) belépési pontok létesítésére. A sziget forgalma már most akkora, amennyit a sziget még kb. elbír. Ez remekül látszik a szebb napokon, amikor elképesztő tömegek zarándokolnak el a szigetre (és igen, ki is tudnak jutni oda valahogy). Nem gondolom, hogy a tervezett kapcsolódási pontok és a tömeg következményes fokozódása a sziget javára válnának; sem a természetnek, sem a helyszín élvezhetőségének.

4, építmények és egyéb további beavatkozások: a szigeten egy egész évben működő, épített nyilvános illemhely jól jönne (az átmenetileg megjelenő konténeres megoldás helyén akár), meg maximum pár fedéllel rendelkező szemetes, de semmilyen további épületre vagy egyéb beavatkozása nincs szükség. A játszótér átalakítása a saját jelenlegi területén szóbajöhet, ha az azt használók ezt indokoltnak vagy hasznosnak látják, de sem további sportpályára, sem futókörre, sem bicikliútra, sem újabb játszóterekre nincs szükség egy olyan szigeten, ahol a háborítatlan természet és a nyugalom lenne a lényeg. A felsorolt facilitások rendkívül sok egyéb helyen megtalálhatóak minden kerületben, ekkora békés, biztonságos, érintetlen zöld terület viszont rendkívüli ritkaság a városban (hiszen a többit már jórészt beépítették, „felújították”).

A legnagyobb tisztelettel kérem, valójában könyörgöm, hogy ne szüntessék meg az Óbudai-sziget jelenlegi formáját és ne alakítsák át egy második Margit-szigetté. Az Óbudai-sziget egy pótolhatatlan érték, egyedülálló és a tervek szerinti megváltoztatása mindezt teljes mértékben lerombolná.

2021/11/24 - 19:20

Köszönjük véleményét! Egyetértünk Önnel abban, hogy az Óbudai sziget pótolhatatlan érték. A Fővárosi Önkormányzat ennek szellemében, a III. Kerületi Önkormányzat támogatásával kezdeményezte a terület galériaerdejének természetvédelem alá vonását. A sziget biodiverzitásának további növelése érdekében indítottuk extenzív gyepgazdálkodási mintaprojektünket. A biodiverzitás növelése keretében a sziget természetes, honos faunája és flórája (lágyszárú növények, rovarok, madarak) szeretnénk növelni. Fontos eredménynek tartjuk, hogy az első éven is megjelentek a területen védett növényfajok, illetve a rovarvilág értékes fajai.
A mi jogszabály értelmezésünk alapján kutyák nem csak kutyafuttató területén engedhetők el, hanem az erre a tulajdonos által kijelölt integrált parki területeken is. Ez a jogszabály értelmezésünket kutyás érdekvédelmi egyesülettel is egyeztettük. Éppen ennek biztosításához tartjuk szükségesnek a terület tulajdonosa és üzemeltetőjének elérhetőségét tartalmazó párhasználati házirend kihelyezését az Óbudai szigeten és a főváros több parkjában, kijelölve azon területeket ahol a szocializált kutyák póráz nélkül sétáltathatók. Az egyes területek házirendjét a területhasználókkal egyeztetve tervezzük kialakítani. Fontosnak tartjuk, hogy a kutya tulajdonosokat ösztönözzük arra, hogy a városi kutyatartás általános szabályait megismerjék, kutyájukat szocializálják, képezzék. Tapasztalataink szerint egyre több kutyatulajdonos tartja ezt maga is fontosnak többek között saját kutyájának a jóléte érdekében.
A sziget jobb megközelíthetősége érdekében az Árpád hídra való közvetlen gyalogos, kerékpáros kapcsolat kialakításának lehetőségét érdemesnek tartjuk megvizsgálni. A déli állami tulajdonban lévő területeket érintően a Budapest Fejlesztési Központ tanulmányterveket készít az ún. H híd melletti újabb gyalogos híd kialakítására. A K-híd felújításának feladatát tartalmazza a stratégia. A K hídtól északra viszont a természeti értékek védelme miatt nem tartjuk elfogadhatónak újabb híd kialakítását.
A stratégai tartalmazza az parki alapinfrastruktúra (padok, szemetesek, közvilágítás, illemhelyek) korszerűsítésének, fejlesztésének feladatait. A készülő terveket a használhatókkal egyeztetni tervezzük. Szettnénk ha a sziget több budapesti számára kínálna lehetőséget az egészséges környezetben való szabadidő eltöltésére.

2021/11/26 - 07:45

Tisztelt Tájépítészeti Osztály!

Köszönöm a válaszukat. Az kitűnik belőle, hogy sajnos több ponton nem értünk egyet. A gyepgazdálkodási mintaprojektet a szigetre járók egyértelműen nem sikerként könyvelték el, és sajnálom, hogy az általa okozott nyilvánvaló károk az önök számára egyetlen pillanatra sem jelentették megfontolás tárgyát. Ez azért is rémülettel tölt el, mert kijelölni látszik a párbeszéd effektivitását. A szigetre tervezett újabb hidak és egyéb új funkciók szükségességében sem értünk egyet, mint ahogy a kutyasétáltatásra kijelölt és az elől elzárt területek kialakításával sem igazán.

Úgy tűnik számomra, hogy a lakossági igények és a bemutatott terv egyelőre nem, hogy nincsenek összhangban egymással, de rendkívül messze vannak egymástól, a terv ebben a formában a jelek szerint nem szolgálja a lakosság valódi igényeit és ezért felmerül a terv megváltoztatásának, esetleg egy teljesen új koncepción alapuló, a beavatkozásokat kizárólag a déli részre tervező terv megalkotásának szükégessége. Bízom benne, hogy legalább ennyi azért önök számára is világossá vált.

Köszönöm a megértésüket és az együttűködésüket.

Válasz

2021/11/23 - 00:11

Szeretnénk, ha az Óbudai Sziget maradna olyan szabadnak, mint amilyen most is. Mindenki, aki odajár vigyáz a környezetre, nincs szemetelés, nincsenek összetűzések, a legszuperebb hely a kutyásoknak is. Nekünk nagyon fontos, hogy a kutyáink kellően le tudnak fáradni, szocializálódni, és mindezt egy körülhatárolt, biztonságos közegben. Télen nyáron gyönyörű és ideális kirándulni is, kiszakadni a városi betondzsungelből.

2021/11/24 - 19:26

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Az 1600 fős online felmérést, valamit az ezen az oldalon lévő kommentek is erre erősítenek rá. Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. Fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal. Szeretnénk ha a jelenlegi használóknál több budapesti is megismerné a sziget télen, nyáron egyedülálló értékeit, és használná testi, lelki felüdülésre. A sziget integrált parkhasználati gyakorlata szeretnénk ha a többi fővárosi park esetében mintául szolgálna.

Válasz

2021/11/23 - 00:34

Szerintem a sziget jelenlegi helyzete sokoldalúan szolgálja a budapesti lakosokat. Ez alól nem kivétel a kisgyerekes családok, sétálni vágyók és nem utolsó sorban a kutyások.
Sajnos Budapesten eléggé korlátozott a szabad kutyasétáltatási lehetőség, de a sziget egy üdítő kivétel.
Szeretnénk ha ez a jövőben is megmaradna.

2021/11/24 - 19:28

Köszönjük véleményét, egyetértünk Önnel. Szeretnénk ha több budapesti park területén is lenne lehetőség a póráz nélküli kutyasétáltatásra az erre kijelölt területrészeken.

Válasz

2021/11/23 - 02:50

Szerintem az északi rész maradjon természet! A déli részre lehetne inkább átcsoportosítani, a lebontandó kerítések erre lehetőséget adnak, az élménypark szerű beruházásokat.
Az északi terület közepét kutyás résznek kijelölni elég nagy ostobaság szerintem, mert a kutyások például nyáron főleg, pont azért jönnek a szigetre, mert van vízkapcsolata, mid a gazdik, mind a kutyák a Dunát élvezik. Ha már le kell keríteni egy részt akkor én az északi részt keríteném le, szigetcsúccsal együtt. Eddig sem falták és bántalmazták a kutyik a sziget madárvilágát az ártéri erdőben, szerintem ezután sem fogják.
A déli szigetcsúcs meg legyen azoké, akik nem szeretnének a kutyákkal érintkezni. Ez így lenne igazságos, egy szigetcsúcs a kutyásoknak, egy meg a kutyakerülőknek.
Arányosan ketté lehetne vágni a szigetet, ahogy most is van.
Egyik felében a szórakozni vágyók, a sportolni vágyók, élményparkot keresők, az északi részen meg a természetimádók.
Mindenféle felesleges művi építmény nélkül.
Csak annyi és olyan megformálású műtárgy kellene az északi részbe, ami összhangban van a természettel, és ami feltétlenül szükséges.
Futókör sem kell. Hiszen pont azért megy valaki a természetbe futni, hogy a füvön, a lehullott leveleken, a földön fusson, ahogy évszázadok óta tették az emberek a természetben.
A játszóterekből is párat át lehetne dobni a déli részre, azok maradjanak szerintem, melyek a természet szeretetére tanítanak az északi részen.

2021/11/25 - 08:02

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Nem tervezünk elkerített futtatók kialakítását, az terület integrált parki használatát értének tartjuk. A terület természetességét értéknek tartjuk, ezért is kezdeményezte a galéria erdő természeti védelem alá vonását. Egyetértünk azzal, hogy karakterében nem a Margit sziget jellegű, hanem egy ökológiai fókuszú közpark fejlesztése a cél az Óbudai-sziget esetében. Fontosnak tartjuk, hogy ennek szabályairól, a területhasználat differenciálisról a használókkal (kutyások és nem kutyások) történő egyeztetést követően készüljön el egy házirend. A területet jelenleg is sok futó használja. A futókör kialakításával nem tervezünk többlet burkolatok kijelölését, rekortán futópálya létesítését. A sziget közparki fejlesztés terveit a használókkal egyeztetni fogjuk.

2021/11/25 - 13:40

Köszönöm a választ, a térképen szerepelt egy ilyen kutyás kijelölés, és a szövegben meg az ártéri erdők élővilágának a védelme. Régóta járunk a hajógyárira falkákkal, és még nem találkoztunk olyan esettel, amikor a kutyák a természet állatait bántalmazták volna. A kacsákat megpróbálják egyesek elkapni ez igaz, de hát ez persze soha nem sikerül. Ami kisebb konfliktust jelent, ha pecások vagy kutyát nem annyira toleráló sütögetők jelennek meg az északi csúcsnál. Ezért is gondoltam arra az ilyen jellegű kikapcsolódást a másik csúcson kellene biztosítani. Pecahelyekkel, vagy kiépített sütögető helyekkel. Amúgy lehetne egy kisebb komp, hajójárat is a sziget két partján, hogy akár a gázgyár felől, akár a pesti oldalról, aki akar hajóval is érkezhessen, BKV bérlettel.
Elvégre egy szigetről van szó.

Válasz

2021/11/23 - 06:12

A Szigetet mindenképpen ebben a formában kellen megtartani. Mi 80 km távolságból látogatjuk rendszeresen a Szigetet. Az ország egyetlen olyan helyre, ahol békében megférnek egymás mellett a kutyások, gyerekesek és sportolási, kirándulási céllal érkezők. Olyan közösség jár ki a Szigetre, ahol ismeretlen emberek mosolyogva köszönnek egymásnak. Ott nem számít kinek mi a világnézete, nem számít ki mennyire gazdag. Az oda járók igyekeznek betartani az írott és íratlan szabályokat, ott nincsenek konfliktusok, minden kutyás és nem kutyás mosolyogva barátként tekint a másikra. A Sziget nem csak a természet közelségét jelenti a városon belül, annál sokkal több! Szeretetre, a másik elfogadására tanít. Számomra mindig a béke és a boldogság Szigete marad a K-hídtól északra lévő rész, ahol összeszedik maguk után a szemetet. A mai gyülölettel és félelmekkel teli világban egy olyan pont, ahol bárki nyugodtan sétálhat. Maradjon meg ilyennek!

2021/11/25 - 08:07

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Persze jó lenne, ha 80 km-nél kisebb távolságra is találna olyan zöldterületet ahol akár kutyával is kikapcsolódhat kellemes környezetben. Célunk, hogy a főváros több parkjában is kijelöljünk integrált használatú parkrészeket. Természetesen a szigetet közparki területe mindeni számára nyitott, bárki, bármilyen távolságból látogathatja. Vannak akik a kulturális fesztivál idején több száz kilométerről látogatják ezt a különleges területet. Abban teljes mértékben egyetértünk, hogy a sziget a béke és boldogság szigete, amit fontos megőrizni.

Válasz

2021/11/23 - 07:24

Kutyával járok rendszeresen a szigetre. A K-híd felújítását a tömegközlekedés fejlesztését támogatom, viszont autós behajtásra is szükség van. A sziget északi részén nincs szükség semmilyen új funkcióra, sem kerítésre. Az egyetlen hely, ahol kutyával szabadon lehet sétálni. Maradjon is így! Szerintem tudunk konfliktusmentesen együtt lenni kutyások és nem kutyások.

2021/11/25 - 08:09

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Az 1600 fős online felmérést, valamit az ezen az oldalon lévő kommentek is erre erősítenek rá. Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. A gépkocsi behajtás lehetőségét nem tervezzük korlátozni, a K-híd melletti parkolóterület funkcióján nem javasolt a terv változtatást. Dolgozunk azon, hogy a főváros több parkjában lehessen kutyával szabadon sétálni. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal. Szeretnénk ha a jelenlegi használóknál több budapesti is megismerné a sziget télen, nyáron egyedülálló értékeit, és használná testi, lelki felüdülésre. A sziget integrált parkhasználati gyakorlata szeretnénk ha a többi fővárosi park esetében mintául szolgálna.

Válasz

2021/11/23 - 08:39

A sziget úgy jó, ahogy most van. Nem találtam még ezelőtt hasonló helyet, ahol kutyák, sportolók és családok így megférnek egymás mellett. Mindenkinek van helye, amire szeretné, nagyon szép környezetben, a Dunával és erdővel. Ezt elvenni az emberektől óriási hiba lenne.

2021/11/25 - 08:12

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Az 1600 fős online felmérést, valamit az ezen az oldalon lévő kommentek is erre erősítenek rá. Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal. Szeretnénk ha a jelenlegi használóknál több budapesti is megismerné a sziget télen, nyáron egyedülálló értékeit, és használná testi, lelki felüdülésre. A sziget integrált parkhasználati gyakorlata szeretnénk ha a többi fővárosi park esetében mintául szolgálna.

Válasz

2021/11/23 - 12:02

Miután láttam már, hogy a sofőr hogy húzta rá a buszt az úttesten sétáló kutyára, én nem erőltetném a 226-as buszt a Május 9. park megálló után. Az van a legközelebb a játszótérhez, onnan messzebb meg főleg kutyások mennek, akiknek nem igazán opció a tömegközlekedés (többször láttam üres buszt, mint utasokat). Pont ezért célszerű lenne a Hajóállomás megálló környékén parkolót kijelölni, hogy akik kutyát visznek, azok ne keveredjenek a játszótérre igyekvőkkel.

Egyébként az északi részen kukákon kívűl másra nincs igazán szükség, a játszótéren viszont el lehetne gondolkozni azon, hogy mennyire bölcs dolog fémcsúszdát napsütötte helyen tartani...

2021/11/25 - 08:14

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Az 1600 fős online felmérést, valamit az ezen az oldalon lévő kommentek is erre erősítenek rá. Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. Nem tartjuk indokoltnak a parkolóhelyek bővítését. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.

Válasz

2021/11/23 - 13:10

Hetente többször Újpestről járok át az örökbefogadott kutyáimmal a Szigetre, kocsival.
Köszönöm, de nem kérek a Sziget ilyetén fejlesztéséből!
A már meglévő padokat, szemeteseket, utakat, egyéb infrastruktúrát kérjük karbantartani, egyéb változást nem szeretnénk!
A sziget pont attól a legszuperebb hely a világon, mert olyan amilyen.
A terület az egyetlen olyan hely ahol a kutyákat szabadon sétáltathatjuk, szeretnénk ha ez sem változna a jövőben.

2021/11/25 - 08:14

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Az 1600 fős online felmérést, valamit az ezen az oldalon lévő kommentek is erre erősítenek rá. Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal. Szeretnénk ha a jelenlegi használóknál több budapesti is megismerné a sziget télen, nyáron egyedülálló értékeit, és használná testi, lelki felüdülésre. A sziget integrált parkhasználati gyakorlata szeretnénk ha a többi fővárosi park esetében mintául szolgálna.

2022/05/11 - 11:50

ne szolvaljom mintául! Ez a lényeg!

Válasz

2021/11/23 - 13:32

Rendszeresen járunk ide kutyámmal hosszabb sétákra, illetve sportolásra, mert a sziget ilyen szempontból egyedülálló lehetőségeket ad a maga 'vadságával', szabályozatlanságával. Úgy érzem, ezen a helyen természetes módon kialakult az egyensúly a kutyatulajdonosok és a kutyákkal együtt nem élők között, s megértéssel, jó viszonyban vannak egymással. Szeretném, ha ez a lehetőség megmaradna, s nem rontanák el túlzott külső szabályok megalkotásával, korlátozásokkal.

2021/11/25 - 08:18

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Az 1600 fős online felmérést, valamit az ezen az oldalon lévő kommentek is erre erősítenek rá. Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal. Szeretnénk ha a jelenlegi használóknál több budapesti is megismerné a sziget télen, nyáron egyedülálló értékeit, és használná testi, lelki felüdülésre. A sziget integrált parkhasználati gyakorlata szeretnénk ha a többi fővárosi park esetében mintául szolgálna. A közterületeket, parkokat sokan sokféleképpen szeretnék használni. A sziget elég nagy, hogy az eltérő igényű parkhasználók megtalálják rajta a saját igényeik szerinti kedvenc helyeiket. A konfliktusmentes területhasználat érdekében fontosnak tartjuk a területhasználati házirendet egyértelművé tenni a területre látogatókkal. Természetesen ennek tartalmát is egyeztetni tervezzük a használókkal.

Válasz

2021/11/23 - 13:44

Egy városrendezési stratégia kialakítása során a legfontosabb feladat megvizsgálni, hogy a közösség az adott teret hogyan, mire használja. Az Óbudai-sziget az elmúlt évtizedekben egy egyedülálló helyszíne lett a felelős kutyatartók minőségi időtöltésének. Családok, baráti társaságok, gyermekeikkel, kutyáikkal tölthetik együtt a szabadidejüket anélkül, hogy félni kellene attól, hogy kilövik a kutyát, csak azért, mert póráz nélkül van. Ennek a funkciónak a megőrzése már csak azért is a legfontosabb kell, hogy legyen, mert a közösség alakította ezt így, a kutyák száma évről-évre növekszik, és ez a tendencia várható jövőben is. Sőt! Több ilyen helyre lenne szükség. A felelős kutyatartás elsajátítása, megismerése, egymás segítése szintén az Óbudai-sziget fontos funkciói közé sorolható, amit nem mesterségesen telepítettek ide, hanem a közösség alakította ki!
A stratégia azon része, miszerint az infrastruktúrát fejleszteni kell, természetesen szükséges. A Sziget fesztivál helyszínének átgondolása is fontos, de! sokkal nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon az, hogy itt felelősen, mégis szabadon lehet kutyákkal sétálni.

2021/11/25 - 08:23

Köszönjük véleményét. A jelenlegi és a jövőbeli használók igényeinek megismerése volt a célunk az online felméréssel. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Az 1600 fős online felmérést, valamit az ezen az oldalon lévő kommentek is erre erősítenek rá. Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal. Szeretnénk ha a jelenlegi használóknál több budapesti is megismerné a sziget télen, nyáron egyedülálló értékeit, és használná testi, lelki felüdülésre. A sziget integrált parkhasználati gyakorlata szeretnénk ha a többi fővárosi park esetében mintául szolgálna, vagyis több ilyen park lenne Budapesten ahogy Ön is javasolja. És köszönjük javaslatát a felelős kutyatartás normáinak megismertetése kapcsán. Ezt mi is kulcsfontosságú feladatnak tartjuk, és köszönettel vesszük, ha ebben a partnerünk tud lenni az Önök közössége.
A sziget fesztivál helyszínét illetően egyeztetéseket folytatunk a szervezőkkel, akik szintén partnerek a sziget védett természeti értékeinek megőrzésében.

Válasz

2021/11/23 - 14:58

Ahogy a többi hozzászólásból is látszik, a legtöbb ember elégedett azzal, ahogy a sziget jelenleg működik.
Van lehetőség sétálni, futni, biciklizni, piknikezni, gyerekkel jönni játszani, stb.. és egyedülálló módon KUTYÁZNI. És mindenki elfér egymás mellett szinte nulla konfliktussal. Nincs szükség kívülről belenyúlni abba, hogy mire mennyi és milyen terület "jár", ez már tökéletesen kialakult itt az évek alatt és jól is működik
Szeretnénk, ha ezt nem rontanák el igazából öncélúan, mert a tervből a felhasználóknak a legtöbb dologra nincs is szüksége, sőt több kárt okoz, mint hasznot...

2021/11/25 - 08:24

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Az 1600 fős online felmérést, valamit az ezen az oldalon lévő kommentek is erre erősítenek rá. Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal. A sziget integrált parkhasználati gyakorlata szeretnénk ha a többi fővárosi park esetében mintául szolgálna. A közterületeket, parkokat sokan sokféleképpen szeretnék használni. A sziget elég nagy, hogy az eltérő igényű parkhasználók megtalálják rajta a saját igényeik szerinti kedvenc helyeiket. A konfliktusmentes területhasználat érdekében fontosnak tartjuk a területhasználati házirendet egyértelművé tenni a területre látogatókkal. Természetesen ennek tartalmát is egyeztetni tervezzük a használókkal.

Válasz

2021/11/23 - 15:02

Nem szeretnék semmilyen komoly változást a szigeten, különösen nem szeretnék új burkolatokat, térkövezett utakat, elkerített (kutyások/nem kutyások) területeket, övezeteket, pláne nem vendéglátó helyeket, büféket, stb. Szeretném, ha a kutyám továbbra is szabadon szaladgálhatna a teljes északi területen. A K híd felújítása szükséges, hogy még évekig be lehessen jutni a szigetre, ezen felül - ahogy már többen írták - néhány fedeles kuka, a meglévő padok, esetleg az utak felújítása és megfelelő, állandó mosdó (egyben ivóvíz felvételi lehetőség) kell csak, minden esetben a lehető legminimálisabb beavatkozással. Más nem kell, maradjon meg olyannak a sziget, amilyen jelenleg (ez legyen a cél): gyönyörű, természetes, háborítatlan, azok által látogatott, akik éppen ilyennek szeretik!

2021/11/25 - 08:25

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Az 1600 fős online felmérést, valamit az ezen az oldalon lévő kommentek is erre erősítenek rá. Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal. Szeretnénk ha a jelenlegi használóknál több budapesti is megismerné a sziget télen, nyáron egyedülálló értékeit, és használná testi, lelki felüdülésre. A sziget integrált parkhasználati gyakorlata szeretnénk ha a többi fővárosi park esetében mintául szolgálna. A közterületeket, parkokat sokan sokféleképpen szeretnék használni. A sziget elég nagy, hogy az eltérő igényű parkhasználók megtalálják rajta a saját igényeik szerinti kedvenc helyeiket. A konfliktusmentes területhasználat érdekében fontosnak tartjuk a területhasználati házirendet egyértelművé tenni a területre látogatókkal. Természetesen ennek tartalmát is egyeztetni tervezzük a használókkal.

Válasz

2021/11/23 - 15:36

Egyetértek a korábban hozzászólókkal.
A K-hídtól északra eső részen nagyon fontos lenne a szabad kutyasétáltatás biztosítása továbbra is. Az itteni kutyasétáltatás nagyon sok embernek jelent rendszeres szabadidő töltést, az életük fontos része. Ráadásul akik idáig elhozzák a kutyájukat, azok jellemzően egymásra és a környezetükre is vigyáznak.
A másik legfontosabb dolog az állam által tervezett új gát építésének és emiatt az ártéri erdősáv kiírtásának a megakadályozása lenne továbbra is, legalább az északi részen.
Ezek mellett apróbb fejlesztéseknek (1-2 új mosdó, szemetesek stb.) biztosan mindenki örülne.

2021/11/25 - 08:30

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Az 1600 fős online felmérést, valamit az ezen az oldalon lévő kommentek is erre erősítenek rá. Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal. A sziget integrált parkhasználati gyakorlata szeretnénk ha a többi fővárosi park esetében mintául szolgálna.
A Fővárosi Önkormányzat és a III. Kerületi Önkormányzat egyetértésben van arról, hogy a sziget egészét bevédő gát tönkretenné a terület egyedülálló természeti értékeit. Köszönjük a területhasználók támogatását az gátépítés megakadályozásában. A terület galerierdejének természetvédelmi oltalom alá vonása is ezt a célt szolgálja.

Válasz

2021/11/23 - 16:31

Tiltakozom! Felháborít hogy újabb zöld felületet akarnak beépíteni, annyita kevés a kutyázós sétás jólevegős terület! Sok rozsdaövezet van, tegyék rendbe azokat!!! Levegőt, zöldet, fát, füvet kutyákkal gyerekekkel, emberekkel, nem épületeket!

2021/11/23 - 17:49

Pontosan! 👍

2021/11/23 - 22:56

Egyetértek!

2021/11/25 - 08:32

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Az 1600 fős online felmérést, valamit az ezen az oldalon lévő kommentek is erre erősítenek rá. Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.
Azt fontosnak tartjuk jelezni hogy a terület déli illetve keleti részén lévő beépített, elkerített területrészek a Magyar Állam tulajdonában vannak. A stratégai készítés egyik célja az állami területek üzemeltetőivel megismertetni a sziget jövőjével kapcsolatos fővárosi prioritásokat és lehetőség szerint ebben konszenzust kialakítani.

Válasz

2021/11/23 - 16:31

Tiltakozom, felháborít!

2021/11/25 - 08:34

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Az 1600 fős online felmérést, valamit az ezen az oldalon lévő kommentek is erre erősítenek rá. Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.
Azt fontosnak tartjuk jelezni hogy a terület déli illetve keleti részén lévő beépített, elkerített területrészek a Magyar Állam tulajdonában vannak. A stratégai készítés egyik célja az állami területek üzemeltetőivel megismertetni a sziget jövőjével kapcsolatos fővárosi prioritásokat és lehetőség szerint ebben konszenzust kialakítani.

Válasz

2021/11/23 - 16:43

Nagyon kérem, ne nyúljanak a sziget északi részéhez. Több tízezer kutyásnak ez az utolsó hely, ahol szabadnak érezheti magát. Egy WC-re lenne még szükség a Sziget-csúcs felé és arra, hogy a terület - főleg a SZiget-csúcs és környéke hivatalosan is kijelölt kutyafuttató legyen, ne szoruljunk az éppen aktuális hatalom jóindulatára, ha már épkézláb szabályozást nem sikerül tető alá hozni.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a nem kutyások ne jöhetnének, sőt. De lenne hely - ahogy ma is -, hogy elférjünk egymás mellett, ismerkedjünk, odébb menjünk, ha feszültség van - ezt kutyafuttatókban nem lehet megtenni. A kutyasétáltatás ugyanolyan sport/életmódprogram, mint a futás vagy a kerékpározás, kutyásként köteles vagyok a kutyámat lemozgatni, emberként, pedig teszek az egészségemért, közösséget építek, része vagyok a városnak.
Kérem ne írják válaszol, hogy "több, mint 1600 fő válaszolta a kérdőívben" - higgyék el, tudnék olyan kérdőívet összerakni, ami 95%-ban csak a kutyázást tartja elfogadottnak a szigeten (én nem) - de persze nem teszem, mert kutyás vagyok, vagyis szomszéd, egészségtudatos felelős állampolgár, adófizető, közösségi lény, alkalmazkodásra kész, de mégis szabadságra vágyó, akinek a legszebb órái azok, amelyeket a szigeten tölt.
Ne vegyék el ezt tőlünk. Főleg nem azzal együtt, hogy folyamatosan - nagyon helyesen egyébként - a közösségi egyeztetés és a zöld területek fontosságát és a használók megkérdezését hangoztatják.
Nekünk nincs más, hasonló területünk, nekünk ez a hazánk.
Köszönöm, hogy meghallgattak.

PS.: Természetesen az észrevételeim csak az északi, a K-híd fölötti részre vonatkoznak, a Sziget Fesztivállal is együtt tudok élni, eddig is alkalmazkodtunk a sportolókhoz, gyerekekhez, rendezvényekhez,

2021/11/25 - 08:36

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Az 1600 fős online felmérést, valamit az ezen az oldalon lévő kommentek is erre erősítenek rá. Úgy látjuk és Ön is azt jelzi, hogy a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal. Szeretnénk ha a jelenlegi használóknál több budapesti is megismerné a sziget télen, nyáron egyedülálló értékeit, és használná testi, lelki felüdülésre. A sziget integrált parkhasználati gyakorlata szeretnénk ha a többi fővárosi park esetében mintául szolgálna. A közterületeket, parkokat sokan sokféleképpen szeretnék használni. A sziget elég nagy, hogy az eltérő igényű parkhasználók megtalálják rajta a saját igényeik szerinti kedvenc helyeiket. A konfliktusmentes területhasználat érdekében fontosnak tartjuk a területhasználati házirendet egyértelművé tenni a területre látogatókkal. Természetesen ennek tartalmát is egyeztetni tervezzük a használókkal.

Válasz

2021/11/23 - 17:48

Az Óbudai-szigetet meg kell őrizni a mostani formájában, nem kell sem újítás, sem utak, semmi. Nincs már érintetlen zöld sehol a városban és egyre nagyobb szükség lenne rá. Aki ezt a maradék zöld felületet is eltűnteti az nem tudja mit tesz. A szigetre nem csak emberek járnak ki, hanem fontos a saját allatvilaga, a növények. Vétek bántani a szigetet. Ez egy zöld oázis, viszonylag érintetlen, így is kellene maradnia!

2021/11/25 - 08:40

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Köszönjük a területen saját állat és növényvilágára vonatkozó megjegyzését. Messzemenően egyetértünk ezzel. Ezért is tervezzük a terület védett galériaerdejének természetvédelem alá vonását. Azt is fontosnak tartjuk, hogy a sziget egyre több honos növény és állatfaj számára kínáljon élőhelyet. Ezt a célt szolgálja extenzív gyepgazdálkodási (méhlegelő) programunk.

Válasz

2021/11/23 - 18:11

Nem szeretnénk semmilyen komoly változást a szigeten, úgy jó ahogy van. Szeretném ha figyelembe vennék hogy ez az egyetlen Budapesti park ahol megfelelő nagyságú és minőségű terület áll rendelkezésre a szabad, biztonságos kutyázáshoz. Nem szeretnénk térkövezett utakat, elkerített területeket. Szeretnénk, ha kutyáink továbbra is szabadon szaladgálhatnának. A K híd felújítása szükséges egyedül, illetve a jelenlegi mezők rendszeres fűnyírása. Kutya nélkül ott a Margit sziget, a Kopaszi gát és még sorolhatnám az összes parkot, teret, Duna partot... Cserébe ha az ember kutyával van, a Szigettel nincs összemérhető alternatíva. Az autóval érkezés kiváltása egy komplexebb probléma, hisz a buszon nagyon korlátozott kutyával utazni, (1 kutya/busz); biciklivel pedig... Budapest nem alkalmas jelenleg erre. Embernek egyedül is életveszély helyenként biciklizni, nem hogy kutyával, ezen kívül a kutyáknak sem egészséges városi terepen, betonon futni... Remélem bevonnak a tervezésbe és a döntésbe valóban kutyás embereket is, hogy élhető döntés születhessen. Remélem, hogy meghallgatjak azt az óriási kutyás közösséget akik valóban ott töltik az idejüket.

2021/11/25 - 09:02

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Az 1600 fős online felmérést, valamit az ezen az oldalon lévő kommentek is erre erősítenek rá. Úgy látjuk és Ön is azt jelzi, hogy a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal. A terület megközelíthetőségének javítása valóban komplex probléma, ezért a dokumentumban erre többféle lehetséges megoldás is szerepel. Ezek között a gépkocsival való megközelítés lehetősége is megmarad természetesen.

Válasz

2021/11/23 - 18:17

Tisztelt Tájépítésuázeti Osztály

Kutyásként elfogult vagyok, de elovasva a véleményeket teljesen egyértelmű, hogy az odajáró emberek nem akarnak mást mint K híd felujítását, kukák cseréjét esetleg a világítás minimális ésszerű fejlesztését. Jó lenne , ha elfogadnák az emberek kérését és hitet tennének arról, hogy valóban jót akarnak, mert az ember fia már fél , hogy valami más cél lebeg esetleg a nagy tervek mögött..........

2021/11/23 - 18:46

Köszönjük véleményét. Úgy látjuk a stratégai terv műfaja nem egyértelmű, a terület átalakításának szándékát láttatja az oldal olvasóival. A stratégai terv céljai az Ön által írtakkal összhangban vannak. Prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Az 1600 fős online felmérést, valamit az ezen az oldalon lévő kommentek is erre erősítenek rá. Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. Fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.

Válasz

2021/11/23 - 18:28

1. BKK járatain nem lehet több kutyát szállítani egy személynek, ráadásul mivel a sziget látogatók többsége kutyával érkezik ezért kb kutyákkal lenne tömve minden buszjárat. Így nagyon nem marad más opció mint hogy továbbra is autózzak a szigetre a kutyáimmal, ahova megdöbbentő módon azért járok én is meg még több ezren mert ez az utolsó és egyetlen hely Budapesten ahol háboríthatatlanul lehet kuytázni a természetben.
2. Jöhet ide is a copy-paste szöveg, de nem különösen érdekel a március 15-i mini projektjük, mivel teljesen más a terület elhelyezkedése (belváros vs egy sziget a Dunán!) mérete és felhasználók jellege, mivel az Óbudai szigetet jellemzően kutyások használják, nem az ott lakók vagy dolgozók, hanem konkrét cél miatt (kutyázás) érkeznek ide a város minden tájáról. De ha jól értem tömégével járnának ki a szigetre azok akik "nem szeretik a kutyákat" csak most a kutyások akadályozzák ebben őket? Ezért le kell korlátozni a kutyával használható területet, hogy aztán időjárás függvényében legyen minimálisan vagy semenynire kihazsnált az a terület ahova nem mehetnek be?

2021/11/25 - 09:06

Köszönjük véleményét. A BKK-val kapcsolatos jelzését javasoljuk a cég ügyfélszolgálatára megküldeni. A terület autóval való megközelítésének lehetőségét nem javasolja a terv megszüntetni. Célunk, hogy Budapest több parkjában is legyen lehetőség kutyával póráz nélkül sétálni. Egyre több kutyatartó ismeri fel annak fontosságát, hogy kutyáját szocializálja, iskolázza. Ezt mi kulcsfontosságúnak tartjuk nem csak a kutyákkal szembeni sajnos meglévő averziók csökkentésében, de a kutya és kutya közötti konfliktusok csökkentésében is.
Örömünkre szolgál, hogy nagyon sok komment jött az oldalra. Az azonos véleményekre, természetesen azonos választ adtunk, de figyelünk hogy a "copy-paste" válaszokat kiegészítsük az adott levélben lévő korábban nem szereplő részekre való visszajelzéssel. Az parkhasználati házirend minden területen egyedi kell legyen. Ebben egyetértünk. A Nehru parkra készülő háziriend is el fog térni a Március 15-i téri szabályoktól. A közterületeket, parkokat sokan sokféleképpen szeretnék használni. A sziget elég nagy, hogy az eltérő igényű parkhasználók megtalálják rajta a saját igényeik szerinti kedvenc helyeiket. A konfliktusmentes területhasználat érdekében fontosnak tartjuk a területhasználati házirendet egyértelművé tenni a területre látogatókkal. Természetesen ennek tartalmát is egyeztetni tervezzük a használókkal.

Válasz

2021/11/23 - 18:34

Egyedül a K-híd felújítása szükséges! A sziget pedig továbbra is maradjon szabadon látogatható szabad, zöld füves terület térkő, parkosítás nélkül ahol a gyerekeink és kutyáink szabadon szaladgálhatnak, focizhatnak a természetben! A rendszeres fűnyírás, gazmentesítés elengedhetetlen.
Klassz lenne, ha ez a csoda megmaradhatna a mostani formájában, funkciójában azoknak a családoknak, akik most is szeretik. A többiek továbbra is használják a Margit-szigetet, Kopaszi-gátat. Köszönöm

2021/11/23 - 22:58

Így van! Akinek igénye van ennél interaktívabb/okosabb parkra talál magának bőven! Viszont az Óbudai-sziget így csodálatos ahogy van.

2021/11/25 - 09:08

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. Az 1600 fős online felmérést, valamit az ezen az oldalon lévő kommentek is erre erősítenek rá. Úgy látjuk, hogy a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal. Szeretnénk ha a jelenlegi használóknál több budapesti is megismerné a sziget télen, nyáron egyedülálló értékeit, és használná testi, lelki felüdülésre. A sziget integrált parkhasználati gyakorlata szeretnénk ha a többi fővárosi park esetében mintául szolgálna. A közterületeket, parkokat sokan sokféleképpen szeretnék használni. A sziget elég nagy, hogy az eltérő igényű parkhasználók megtalálják rajta a saját igényeik szerinti kedvenc helyeiket. A konfliktusmentes területhasználat érdekében fontosnak tartjuk a területhasználati házirendet egyértelművé tenni a területre látogatókkal. Természetesen ennek tartalmát is egyeztetni tervezzük a használókkal.

Válasz

2021/11/23 - 18:54

Tisztelt Tájépítészeti Osztály!

Nagyon szép hosszú tanulmányt készítettek a pandémia és vészhelyzeti kormányzás idején, köszönjük szépen! Sajnos egy kicsit ijesztő a lelkesedésük a Hajógyári sziget jövőjével kapcsolatban. A tanulmány és az önök kedvenc szava a “rekreáció - rekreációs fejlesztés” aminek a fogalmába bőven beletartozik a wellness hotel- aruvedikus diszkó, kávéházak, éttermek stb. Ahogy a tanulmányban olvashattuk ezeket csak úgy lehet majd kialakítani, hogy lábakon álló épületek legyenek, az árvíz-belvíz problémája miatt.
Talán a legszerencsésebb mégis az lenne, ha Buda EGYETLEN használható parkját nem építenék tele, hanem hagynák jelenlegi formájában maradni. Ebben a városban siralmasan kevés a zöld terület, a tanulmányban ennek ellenére szinte kizárólag arról van szó, hogyan lehet ezt a kis megmaradt területet HASZNOSÍTANI. Rekreációs központ a Hajógyári sziget ebben a formában! Ahogy belép az ember a városból ebbe a zsebkendőnyi zöld területre rögtön megnyugszik. Nincsenek tömegek, a hajók nem rakják le félóránként a turisták tömegeit, (akiket iszonyúan nem fog érdekelni a biodiverzitás.) Önök szerint magas prioritást élvez, hogy kialakítsanak egy futókört? Van futókör és használják is. Továbbá magas prioritású a tanösvény? Láttak már tanösvényt 2-3 évvel az átadása után?? Mindegyik siralmas állapotban van, és soha nem lesznek felújítva. Javaslom ebbe akkor fogjanak bele, ha tudnak mutatni olyan tanösvényt ami az átadása után egyszer is fel lett újítva.
Ha bármi újat is építenének a biodiverzitás jegyében, ne használjanak betont, térköveket, téglákat stb.
Ahelyett, hogy csak a beépítéssel-átalakítással foglalkoznak, esetleg kihasználhatnák a sziget meglévő értékét, a kutyák szabadon futtatását- úsztatását. Padon ülni tudnak az emberek bárhol a városban, meg kávézni is stb de erre igazán lehetne támaszkodni, ha már mindenképp több embert akarnak a Hajógyárin. A beépítésre félretett pénzből pedig inkább teszteltessék a kerületi iskolás gyerekeket, hogy a kerületi oktatás biztonsággal folytatódhasson.

2021/11/27 - 08:22

Köszönjük véleményét. A Fővárosi Önkormányzat feladata a tulajdonában lévő zöldfelületek fenntartási, fejlesztési feladatainak elvégzése. Ehhez osztályunk koordinálaj a feladatokat megalapozó stratégai tervek készítését. A Gellért-hegy, Vérmező, Népliget stratégiáit követően most került sor az Óbudai-sziget stratégiájának készítésére. Rekreáció alatt mi a közparki kikapcsolódás lehetőségeit értjük. A sziget területen vannak építési területek, de ezek a Magyar Állam tulajdonában vannak. Célunk a stratégiával az állami szereplőkkel is egyeztetni a sziget természeti, ökológiai értékeinek védelmét.
Célunk a terület zöldfelületi, ökológiai értékeinek védelme, a mostani adottságok megőrzése és a parki infrastruktúra felújítása. Tehát a stratégia nem az átalakítás, hanem az érték védelem szándékával készül. A Főváros célja a városi zöldterületek további növelése. Sokan járnak futni a szigetre. Ehhez megfelelő terület kijelölését fontosnak tartjuk. Ez nem jelenti rekortán futópálya építését. A tanösvényt is kiemelten fontosnak tartjuk. Szeretnénk a sziget természeti értékeit bemutatni a látogatóknak a környezeti nevelés segítése, a sziget értékeinek megismertetése érdekében. Természetesen a parki infrastruktúra fenntartása, karbantartása kiemelt feladat kell legyen.

2021/11/27 - 11:57

Tisztelt BFFH!

Köszönöm szépen a válaszát! Amely egy mondatban összefoglalva az, hogy mivel önök szerint a változtatások magas prioritást élveznek, ezért mindenképpen neki állnak annak ellenére, hogy önök egyáltalán nem járnak oda- talán még sosem voltak ott ‘rekreációs’ célokból- úgyhogy azoknak a véleménye akik ténylegesen használják, nem is számít. Nem értem akkor minek rabolják az ügyintézőik idejét azzal, hogy “válaszoljanak” a teljesen értelmetlen “lakossági fórumon”. Ráadásul így még mindenkinek írásos bizonyítéka is van arra, hogy egyáltalán nem érdekli önöket a szavazóik véleménye, illetve, hogy fogalmuk sincs arról, hogy milyen igényei vannak a szigetet ténylegesen használó emberek számára.

2021/11/27 - 11:57

Tisztelt BFFH!

Köszönöm szépen a válaszát! Amely egy mondatban összefoglalva az, hogy mivel önök szerint a változtatások magas prioritást élveznek, ezért mindenképpen neki állnak annak ellenére, hogy önök egyáltalán nem járnak oda- talán még sosem voltak ott ‘rekreációs’ célokból- úgyhogy azoknak a véleménye akik ténylegesen használják, nem is számít. Nem értem akkor minek rabolják az ügyintézőik idejét azzal, hogy “válaszoljanak” a teljesen értelmetlen “lakossági fórumon”. Ráadásul így még mindenkinek írásos bizonyítéka is van arra, hogy egyáltalán nem érdekli önöket a szavazóik véleménye, illetve, hogy fogalmuk sincs arról, hogy milyen igényei vannak a szigetet ténylegesen használó emberek számára.

Válasz

2021/11/23 - 19:18

Egy hosszú ideje tökéletesen működő, egyedülálló szerepét kifogástalanul betöltő terület esetén, amelyet nem ér rendszeres kritika a kihasználatlansága, alulfejlesztett volta, rossz infrastruktúrája miatt (maximum az elmaradó kaszálások és a problémákat okozó méhlegelők jelentették eddig a kritika forrását), egyszerűen kizárt, hogy prioritást élvezzen bármilyen tekintetben a terület "fejlesztése". Egy ilyen beavatkozása nincs igény, nincs szükség, és végképp nincs sürgető jellege egy ilyen lépésnek. Amíg pusztán a fővárosban is számtalan VALÓBAN fejlesztésre szoruló terület van, addig semmi szükség arra, hogy egy "fejlesztésre" nem szoruló terület tervezett átalakításáról konzultáljunk. Egyszerűen semmi nem indokolja a területre tervezett beavatkozásokat. Érdekesnek és egyben végtelenül elszomorítónak találom, hogy lassan minden zöld területet bedarálnak a "fejlesztések". Kössünk alkut. Amikor a főváros minden olyan területe megkapta a szükséges fejlesztéseket, ahol erre az ott élők vagy rendszeresen odajárók szerint valóban szükség van, kizárólag utána kezdjünk el beszélgetni azokról a területekről, amelyek jól vannak úgy, ahogy vannak (mint pl. az Óbudai-sziget).

2021/11/27 - 08:29

Köszönjük véleményét. A Fővárosi Önkormányzat feladata a tulajdonában lévő zöldfelületek fenntartási, fejlesztési feladatainak elvégzése. Ehhez osztályunk koordinálaj a feladatokat megalapozó stratégai tervek készítését. A Gellért-hegy, Vérmező, Népliget stratégiáit követően most került sor az Óbudai-sziget stratégiájának készítésére. A stratégai célja a sziget értékeinek védelme, a közparki szolgáltatások színvonalának javítása. Az mind az előbbire mind az utóbbira mind az online közvéleménykutatás, mind az itt szereplő kommentek alapján igény van. A terület felújítás terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal. A területen megrendezésre kerülő nemzetközi fesztivál miatt a zöldfelületek felújítására rendszeresen szükség van. Célunk, hogy ez a rendezvény ne károsítsa a terület értékes természetes élőhelyeit.

2021/11/27 - 16:00

Tisztelt Tájépítészeti Osztály!
Az, hogy rendszeresen leírják válaszaikban, hogy a terv megvalósítására "az itt szereplő kommentek alapján igény van", mérhetetlenül dühítő és egyben elkeserítő. Az empátiának, illetve a vélemények megértésének nyomait sem mutatja, viszont felveti a cinizmus és az arrogancia gyanuját. Ha valódi párbeszédet szeretnének (ahogy én a magam részéről nagyon szeretném), akkor kifejezetten kérem, kerüljék az olyan politikusi, hazug szófordulatokat, mint "a kommentek alapján erre igény van", vagy az itt megjelenő kommentekkel a terv "összhangban van". Nem, nincs igény és nem, nincs összhangban.
Szeretnék partnert látni önökben, akikkel együttesen azon lehet fáradozni, hogy a szigetből kihozzuk a legjobbat, de addig, amíg ilyen válaszokat kapnak az aggódó, és immáron helyenként dühös véleményezők, addig nem látom az önök részéről a partnerség igényét.
Értő figyelmet és valódi együttműködést kérek önöktől, ebben az esetben tőlem is hasonlóra számíthatnak. KIZÁRÓLAG EBBEN AZ ESETBEN.

Válasz

2021/11/23 - 19:28

Észrevétel az Óbudai Sziget jövőjével kapcsolatban: Az egyetlen olyan parkosított terület Budapesten, amely a póráz nélküli, szabad kutyázását engedi, legálisan!!! Nincs már sehol erre lehetőség. Ezt továbbra is biztosítani szükséges, korlátozások nélkül! A K-hídtól balra eső ún. északi területen nincs szükséges újabb területek betonozására, vagy újabb útvonalak kiépítésére, max. a meglévő úthálózat megújítására. Köztéri padok kihelyezésére, zárható fedelű szemetesek kihelyezésére, állandó és ésszerű fűnyírásra valamint (pénzdíjas) illemhelyek kihelyezésére és karbantartására. A természethez nem szabad és nem kell továbbiakban mesterségesen hozzányúlni!!! Aki ide jár madárcsicsergésre vágyik, a jól szocializált kutyájával és a többi gazdival és kutyáikkal közös sétára, együtt eltöltött minőségi időre vágyik, anélkül, hogy közterületfelügyelők lihegjenek a nyakába, mert a kutyája szabadon sétál mellette.

2021/11/27 - 08:34

Köszönjük véleményét. Célunk hogy a főváros több parajkában is legyen lehetőség a póráz nélküli kutyasétáltatásra a szocializált kutyák számára. Az Óbudai-sziget integrált parki használatát értéknek tartjuk. A parki infrastruktúra (padok, szemetesek, illemhelyek) felújítása, fejlesztése szerepel a tervekben, véleményünk szerint akár a burkolt felületek csökkentésére is van lehetőség a zöldfelületek javára. Az erről készülő terveket egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.

Válasz

2021/11/23 - 19:32

A hozzászólásokból kiderül, senki nem szeretne a sziget északi részén semmilyen érdemi változtatást a K-híd rekonstrukcióját kivéve, kizárólag a meglévő szolgáltatás javítására (padok, szemetesek, esetleg WC) van igény.
Ami viszont nem került szóba, hogy a legnagyobb károkozó, ami a természetes állapotot éppúgy veszélyezteti, mint a folyamatos használatot, az a Sziget-fesztivál. Annak nem itt van a helye. Egyetlen napja többet árt a sziget állapotának, mint az összes többi használó egy egész évben, beleértve akár a jelenleginél kétszer több személyautót is. Arra (is) ki kellene térnie a tanulmánynak, hogy ezt a több százezres rendezvényt hol másutt lehetne és kellene megtartani.

2021/11/27 - 08:41

Köszönjük véleményét. Célunk hogy a főváros több parajkában is legyen lehetőség a póráz nélküli kutyasétáltatásra a szocializált kutyák számára. Az Óbudai-sziget integrált parki használatát értéknek tartjuk. A parki infrastruktúra (padok, szemetesek, illemhelyek) felújítása, fejlesztése szerepel a tervekben, véleményünk szerint akár a burkolt felületek csökkentésére is van lehetőség a zöldfelületek javára. Az erről készülő terveket egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.
A sziget fesztivál valóan jelentős terhelést jelent. Célunk, hogy a rendezvény a terület természeti értékeit kímélő módon, kevesebb parki terület igénybevételével és lehetőség szerint részben az déli, állami tulajdonú területeken lévő csarnok épületek igénybevételével valósuljon meg. Ez a rendezvény zajszennyezését mérsékelnél. A stratégai készítés egyik célja, hogy az erről szóló párbeszéd elinduljon az érintettekkel.

Válasz

2021/11/23 - 19:39

Folytatás....Én a XVII. kerületből kifejezetten és célzottan, csak és kizárólag azért járok a Hajógyári Szigetre, hogy szabadon és korlátozás nélkül tudjak sétálni a kutyáimmal!!! Ezt saját lakókerületemben sem tehetem meg, holott Bp. egyik legnagyobb zöld területével rendelkező kerületről van szó. Szégyen, hogy mindenhol üldözik a jól szocializált kutyák póráz nélküli sétáltatását! Azok, akik pórázon szeretnék vezetni a kutyájukat vagy félnek a kutyáktól, "ezer" helyen sétálhatnak. Az arány jelenleg: 1:1000-hez...egy európai fővárosban min. kerületenként 1-1 ilyen szabadon kutyázható parkra lenne szükség...szégyen, hogy ezt az EGYET is el akarják lehetetleníteni!!!

2021/11/27 - 08:46

folytatás ... A sziget közterület, szabadon látogatható bárki által (a rendezvény időszakát leszámítva). Éppen ezért tartjuk fontosnak a területhasználat normáit házirendben rögzíteni (nem csak a kutyásokra vonatkozóan), hogy a használók ne zavarják egymás kikapcsolódását. Ehhez jó alapot jelent a területen civil egyesület által kihelyezett kutyatartási etikett. Persze jó lenne, ha otthonához közelebb is találna integrált parkot. Célunk hogy a főváros által üzemeltetett parkban legyenek integrált használatú parkrészek kijelölve.

Válasz

2021/11/23 - 19:40

Egy pár kuka még jó lenne, de nem szeretnénk semmi más módosítást, úgy jó a sziget, ahogy van. Nem csak a város különböző részeiről, de 50, 100 km-ről is ide járnak a kutyások, mert annyira jó és annyira egyedülálló ez a hely. Ha a természet megóvása a cél, akkor egyáltalán nincs szükség vendéglátó egységekre, egyetértek az előttem szólókkal, az csak a szemetelés vonná maga után. Az Óbudai sziget nincs úgy a város középpontjában, mint a Margit sziget. Aki nagyon rendezett, szabályozott szigetre akar menni, az menjen oda, aki meg a természetbe akar menni, kutyát sétáltatni, stb meg jöhessen ide. Nagyon sok bicajos is jár ki, szerintem az ő tevékenységüket is zavarná, ha több ember lenne és jobban ki lenne építve. Szerintem jól működik a sziget, jól megférnek a kutyások, gyerekesek, sportolók stb egymással. Örülnék, ha olyan területek nyernének pénzt, és azokkal foglalkoznának, amik tényleg rászorulnak a fejlesztésre.

2021/11/27 - 08:56

Köszönjük véleményét. A parki infrastruktúra (padok, szemetesek, illemhelyek) felújítása, fejlesztése szerepel a tervekben, véleményünk szerint akár a burkolt felületek csökkentésére is van lehetőség a zöldfelületek javára. A parki felújítás célja az értékek megőrzése, a zöldfelületek minőségének, mennyiségének növelése lesz. Az erről készülő terveket egyeztetni fogjuk a területhasználókkal. A fővárosi közparkok funkciója az egészségmegőrzés segítése, hogy mennél több fővárosinak nyújtsanak rekreációs lehetőséget. Természetesen a közterületek szabadon látogathatók mások által is. Éppen ezért tartjuk fontosnak a területhasználat normáit házirendben rögzíteni (nem csak a kutyásokra vonatkozóan), hogy a használók ne zavarják egymás kikapcsolódását. Ehhez jó alapot jelent a területen civil egyesület által kihelyezett kutyatartási etikett.

Válasz

2021/11/23 - 19:43

Nem tudom, mit jelent a sziget alul hasznosítottsága, bár elolvastam az ezzel kapcsolatos véleményüket, illetve a kifejtett vélemény miatt nem világos, milyen lenne a nem alulhasznosított sziget. Mi napi rendszerességgel járunk kutyát sétáltatni, és éppen az a rendkívül élvezhető, pihentető, hogy van tér, van levegő és gyönyörű a környezet. A kutyák és a gyerekek szabad, közös együttléte pótolhatatlan élmény az egész családnak. Vétek lenne újabb funkciókkal megterhelni a területet, bizonyos időszakokban így is sokan használjuk egyidejűleg, szerencsére a legnagyobb békében. Újabb funkciók csak zsúfoltsághoz, érdekellentétekhez és a természeti értékek rombolásához vezetne. Így szeretjük, ahogy van. Az sem világos, mit jelent a parki alap infrastruktúra korszerűsítésének szándéka. Kérem, ne korszerűsítsenek semmit, a sziget így jó, ahogy van. Legfeljebb néhány plusz fedeles szemétgyűjtő, pár pihenő pad kihelyezése, a K-híd felújítása éppen elég. A már kialakított szabályok mellett tökéletes hely így mindenkinek, aki a szigetet valóban használja.
A parkolóhelyek csökkentése a tömegközlekedés fejlesztése mellett is súlyos csapás lenne azoknak, akik több, vagy idősebb kutyával érkeznek, és az idősebb gazdáknak, gyerekes családoknak.
Kérem, ne tegyék tönkre ezt a gyönyörű helyet, és ne vegyék el azoktól, akik eddig is használták!

2021/11/27 - 09:02

Köszönjük véleményét. A parki infrastruktúra (padok, szemetesek, illemhelyek) felújítása, fejlesztése szerepel a tervekben. A legális parkolófelületek számát nem javasolja a terv csökkenteni, viszont számos burkolt felületet használnak jelenleg nem legális parkolásra jelenleg. Ezek helyén akár zöldfelülete is létesülhetnének. A park felújítás terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal. A fővárosi közparkok funkciója az egészségmegőrzés segítése, hogy mennél több fővárosinak nyújtsanak rekreációs lehetőséget. Természetesen a közterületek szabadon látogathatók mások által is. Éppen ezért tartjuk fontosnak a területhasználat normáit házirendben rögzíteni (nem csak a kutyásokra vonatkozóan), hogy a használók ne zavarják egymás kikapcsolódását. Ehhez jó alapot jelent a területen civil egyesület által kihelyezett kutyatartási etikett.

Válasz

2021/11/23 - 19:50

Sokat járunk ki kutyával, szeretjük a Szigetet úgy ahogy van. : ) Nem szeretnék komolyabb változásokat, ez a hely jelenleg egy egyedülálló lehetőséget nyújt az egész országban. Esetleg pár extra kuka kihelyezése és több ivó kút dobná csak fel. De másra szerintem nincs szükség.

2021/11/27 - 09:14

Köszönjük véleményét. A sziget jó úgy ahogy van, de parki berendezések felújításra szorulnak, a park zöldfelületei és természetes élőhelyeik fejleszthetők, a burkolatok mennyisége csökkenthető. Fontosnak tartjuk a déli elzárt terület integrálását a közparki térszerkezetbe illetve a galériaerdő természeti védelem alá vonását. Célunk a sziget fesztivál által igénybe vett közparki terület csökkentése, az hogy a rendezvény mennél kevésbé terhelje a zöldfelületeket. A stratégai készítés fontos célja rögzíteni a meglévő értékek megőrzésének fontosságát. A parki terület fejlesztésével kapcsolatos terveket egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.

Válasz

2021/11/23 - 20:18

Több mint 10 éve járok a szigetre - jelenleg - Dunakesziről, minden hétvégén. Budapesten ez az egyetlen olyan zöld terület, ahol békében és nyugalomban tudjuk a természet csodáit élvezni. Úgy szeretjük, ahogy van. Ha ezt is elveszik tőlünk, akkor már nem lesz hova szabadon kutyázva sétálni mennünk. Margit sziget beépítve, városliget beépítve, népliget nem biztonságos...szeretném ha a Hajógyári megmaradna nekünk, úgy ahogy van. A K-híd felújításának nagyon örülnék, más módosítást azonban nem szeretnék.

Köszönettel

Köszönöm

2021/11/27 - 11:03

Köszönjük véleményét. A sziget integrált parki használatát fontos, megőrzendő értéknek tatjuk, ezen nem célunk változtatni. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Kezelői, üzemeltetői részről úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség és igény is van. Ezt a 1600 fő által kitöltött online felmérés eredményei is és az ezen az oldalon tett kommentek is alátámasztják. A felújítás terveit a területhasználókkal egyeztetni fogjuk.

Válasz

2021/11/23 - 20:43

Az Óbudai Hajógyári-szigetre járok kb. 20 éve Kőbányáról. Azóta meg különösképp, mióta a X. kerületi közparkokban csak pórázon lehet kutyázni - a közteresek állandó vegzálása mellett. A kutyákat pórázon lemozgatni nem lehet, és szívből sajnálok minden kutyát, akit a pórázról nem engednek szabadon! A kutyafuttatók semmilyen módon nem alkalmasak a kutyázásra, egy picinyke zöld, ahol a kutyák elvégezhetik a dolgukat, semmi több! A 2004-es állatvédelmi törvény kimondja, hogy az állat igényeinek megfelelő életmód biztosítása a jó gazda feladata. Namármost, a kutya létszükséglete a fizikai aktivitás, a lemozgatás, a séta, valamint hogy póráz nélkül találkozhasson a fajtársaival, szocializálódjon. Ezt biztosítjuk mi, akik a szigetre járunk!!! Meg kell nézni a szigeten szabadon szaladgáló kutyákat, hogy problémamentesen tudunk együtt kutyázni - kb. 1000 videót fel tudnék tölteni bizonyítékként. Szóval, aki pórázon akar kutyázni, az Budapest bármely szegletében megteheti!!! Aki pedig a kutyáját póráz nélkül szeretné örömfutások közben látni, az CSAK IDE JÖHET büntetlenül!!! Ezt az egyetlen szabad kutyázos helyet is el akarják venni, ahelyett, hogy kerületenként legalább 1 ilyen lehetőséget biztosítanának?! Tessék kinevezni kutyás parkokat, ahol van élettér a szabad kutyázásra, akkor a nem kutyás parkokban majd joggal várhatják el a póráz használatot! Úgy, ahogy nem lehet bevezetni az útdíjat a belvárosban mindaddig, míg Budapest peremkerületeiben nem létesítenek százával P+R parkolókat, ahonnan át lehet szállni a BKV-ra, úgy nem lehet elvárni a pórázkötelezettséget, amíg nincsenek a Hajógyárihoz hasonló méretű területek kijelölve a szabad kutyázásra (az 5x10 méteres, semmire sem alkalmas futtató nem alternatíva!!!)! A Hajógyári jelenlegi állapotát meg kell őrizni!!!!!!!!!!!! A K-hídra ráfér a felújítás, és pár pad, meg szemetes hiányzik, de a természetet nem kell lebetonozni, nem kell átalakítani, hanem tudni kell élvezni minden szépségével, úgy ahogy van!!!

2021/11/27 - 11:06

Köszönjük véleményét. Célunk hogy több fővárosi parkokban, például a X. kerület Népligetben is legyen integrált használatú parkterület. Tudjuk, hogy a kutyák lemozgatása számára fontos lehetőséget biztosítani az állatok jóléte érdekében. Nem tervezzük kutyafuttató kialakítását az Óbudai szigeten, az integrált parkhasználat lehetőségét fontos értéknek tartjuk. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Kezelői, üzemeltetői részről úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség és igény is van. Ezt a 1600 fő által kitöltött online felmérés eredményei is és az ezen az oldalon tett kommentek is alátámasztják. A felújítás terveit a területhasználókkal egyeztetni fogjuk.

Válasz

2021/11/23 - 21:05

Érdekes volt olvasni a fejlesztési tervet, illetve azt, hogy a kérdőívből hányféleképp ki lehet olvasni az eredményeket. Az mindenesetre egyből szembetűnik, hogy a terv semmiképp sem a szigetet jelenleg használók kedvére készült. A Hajógyári szigetet rendszeresen használók jellemzően kutyások, kisgyermekesek és sportolók. Ők épp azért szeretik a szigetet, mert kellő rendezettség mellett megmaradt a természetközeli jellege, nem a zsúfolt és nem az épített környezet (beleértve a rengeteg tervezett ösvényt) dominál.
A biodiverzitás remek fogalom, sok mindent el lehet vele adni, de a tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy nálunk a gondozatlanságot jelenti. Remek példája, hogy a sziget egy jelentős területén méhlegelő címén nem volt levágva a fű csak szeptemberben, és lám annak jó részén toklász nőtt, óriási bosszúságot okozva főként a kutyásoknak, de adott esetben a gyermekeseknek is. A kutyások próbálkoztak annak ritkításával, nyírásával, de ez erő felüli feladatnak tűnt. Számtalan alkalommal hangot adtunk problémánknak, de sajnos nem kezelték kellő komolysággal. Azok a területek, amit biodiverzitás címén kivontak a forgalomból, frekventált helyen vannak közkedvelt területek a parkot használók számára. Ha mindenképp szeretnének „vadvirágos rétet” kialakítani a szigeten, miért nem az „alulhasznosított területen” valósítják meg. Az mindenki örömére szolgálna, ha a tereprendezést követően a biodiverzitás harmóniájában gyönyörködhetnénk.
A projekt számos pontja jelentősen megkeseríti a szigetet használók életét, közülük csak az első ütemből néhány:
gépjárműbehajtás fizikai korlátozása: A szigetre nem véletlenül járnak a kisgyerekesek és a kutyások autóval. Egyszerűen azért, mert máshogy nem oldható meg. Sem kutyával, sem kisgyerekkel nem életszerű tömegközlekedéssel járni, főleg nem többszöri átszállással. Amennyiben korlátozzák (engedélyhez kötik) a behajtást, azzal párhuzamosan sokak számára elérhetetlenné is teszik a szigetet.
Kutyabarát területek kialakítása: a szigetet használók pont tudják, hogy melyik rész az „övék”. A kisgyerekesek nyilván elsősorban a játszótér felé orientálódnak, a kutyások pedig attól függően, hogy mennyire szocializált a kutya, a tisztásra, vagy éppen a sziget egy eldugottabb részére. Figyelembe kéne venni, hogy Bp-en ez az egyetlen olyan hely, ahol biztonságosan el lehet engedni a kutyákat úgy, hogy senki nem zavar senkit. Pont a sziget óriási előnye, hogy nem kell mindent leszabályozni és így is működik. Ha minden le van szabályozva, az sokkal több konfliktusra ad okot és ez a béke szigete, kár lenne ezt a helyet is megmérgezni.
Futókör kijelölése: A futókör adja magát, csak nem zár össze, mivel kerítés akadályozza azt.

2021/11/27 - 11:28

Köszönjük véleményét. Célunk hogy a terület a jelenlegi és a jövőbeli használók számára is vonzó, biztosságos, zöldfelületekben, fában, virágban gazdag parkterület legyen. Igaza van abban, hogy a biodiverzitás nem elég közérthető fogalom. Mi ez alatt a szigeten lévő természetes és honos növény és állatvilág számának, élőhelyének növelését értjük. Talán egy laikus szemnek az extenzív gyepfelület (méhlegelő) gondozatlannak tűnik, de számos értékes lágyszárú és rovar lel ezeken a területeken otthonra és sok énekes madárnak jelent a terület táplálkozóhelyet. Extenzív gyepterületeket csak a sziget intenzív gyepfelületeinek egy töredékén jelöltünk ki. Figyeljük és mérjük a biodiverzitás változást a területen, az első év tapasztalatai természetvédelmi szempontból nagyon kedvezőek. Beállt gyepterületen a rurális gyomok (mint a toklász) is kikopnak egy-két év alatt. Az extenzív gyepfelület másik fontos funkciója, hogy a védendő galériaerdő pufferterületeként szolgáljon. A használói jelzés alapján azonban az eredeti tervekhez képest ennek területét csökkentettük, a kutyás látogatók által is használt nyugati gyalogút mellett 10 m-es sávban lekaszáltuk a gyepet.
Gépjárműbehajtás fizikai korlátozását csak ott tervezzük ahol a látogatói fogalom jelenleg is ki van tiltva. Célunk a parkhasználat biztonságának növelése. A jelenlegi használati szokások jó alapot jelentenek a használókkal való egyeztetés keretében kialakítandó házirendhez. Célunk hogy a terület használat szabályai minden látogató számára egyértelműek legyenek, jöjjenek kutyával vagy anélkül. Azt is fontos tudniuk a használóknak, hogy a üzemeltetési problémákkal kapcsolatban kit tudnak értesíteni. Ez az információ is rajta lesz a tájékoztató táblán. A futókört mi is a jelenlegi használati szokások alapján tervezzük kijelölni lehetőség szerint bevonva ebbe a sziget déli, jelenleg elzárt területét.

Válasz

2021/11/23 - 21:42

A Hajógyári sziget a jelenlegi formájában nélkülözhetetlen helyszín az itt kialakult kutyás közösség számára, lévén az egyetlen terület Budapesten, ahol póráz nélkül lehet kutyát sétáltatni. Komoly vonzerő ez a főváros távolabbi kerületeiben élők számára is, mivel a szabadságot, amelyet itt adhatunk meg kedvenceinknek, máshol csak szabályszegés árán vállalhatnánk. Az ide látogató kutyatulajdonosok készek a város távolabbi kerületeiből is rászánni az időt az utazásra, hogy azt a napi 1-2-3 órát itt töltsék el, van, aki naponta kétszer is kilátogat. Többedmagammal Újpestről járok, van, aki a XIV-XV. kerületből, a Bikás park irányából, Pomázról, stb. A terület nagysága lehetőséget biztosít számunkra, hogy biztonságosan sétáltassunk, kényelmesen játsszunk, nem utolsó sorban pedig kialakult itt egy kellemes társasági környezet is, amely nagyon sok egyedülálló (vagy a kutyáját egyedül sétáltató) ember számára a napi kapcsolatteremtés lehetőségét jelenti azokkal, akiknek hasonló az érdeklődésük. Volt szerencsém a Ligetben lévő kutyafuttatókhoz, ahol összezsúfoltan „ácsorognak” az ebek, a Margitszigeti parkokhoz, amelyeket tavasztól ellepnek a piknikes, bringóhintós látogatók és bár gyönyörű a virágos környezet, ez kizárólag a nemkutyásoknak jelent valódi kikapcsolódást. Nekünk, akik szeretjük az állatainkat az okoz boldogságot, hogy kutyáink szabadon játszhatnak anélkül, hogy azt kellene figyelni, mikor kinek az útjában vagyunk és mikor kell pórázra tenni az állatot. A fejlesztési tervek ezekkel a közparkokkal tennék a Hajógyári szigetet egyenértékűvé, éttermek, büfék, tömeg, beépített zöld területek. Jelenlegi formájában nagyon szépen megférünk egymás mellett: kutyások, sétálók, futók, családok, idősek, fiatalok, bringások, frizbisek. Érdemes lenne a döntéshozóknak legalább egy hétig minden nap, eltérő napszakban kilátogatni ide, hogy a valóságot lássák. Esetleg, ha lenne köztük egy-két elkötelezett kutyatulajdonos is, akkor talán még érthetőbb lenne, hogy mit jelent ez a hely a számunkra. Vigyázunk a környezetünkre, mivel fontos számunkra, nem kell tőlünk védeni a galériaerdőt, mert nem tesszük tönkre. Idén nyáron példaértékű összefogással irtották a hajógyári kutyások a toklászt annak ellenére, hogy nem nekik kellett volna. Rémisztő a gondolat, hogy ez az érintetlen, nyugodt hely is megváltozik egy ilyen „mindenáron elvárosiasítási” projekt hatására. Az előttem szólók említik a K-híd fejlesztését, illetve a szemetesek iránti igényt, ezen kívül valóban jól jönne még legalább egy illemhely az északi részen. Az elhagyott kerítések kibontása és a lebontott építmények helyének rendbetétele véleményem szerint rendben van. Más nagyívű fejlesztésre nincs szükségünk.

2021/11/27 - 11:34

Köszönjük véleményét. Célunk hogy több fővárosi parkokban legyen integrált használatú parkterület. Tudjuk, hogy a kutyák lemozgatása számára fontos lehetőséget biztosítani az állatok jóléte érdekében. Az integrált parkhasználat lehetőségét az Óbuda szigeten fontos értéknek, jó mintának tartjuk. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Nagy átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek, ebben talán félrevezető a dokumentum 62. oldalán lévő funkcióséma térkép. Az itt lévő sok piktogram valóban hathat ijesztően, ezt javítjuk. A séma a lehetséges fejlesztéseket tartalmazza, melyek szükségességét, arányát és elhelyezését tervezzük a továbbtervezés során egyeztetni. Fontos célunk a terület déli, jelenleg elzárt területének integrálásása a parki térrendszerbe.

Válasz

2021/11/23 - 21:45

A Hajógyári az egyetlen igazi kutyás hely Budapesten, kérem ,hogy ne korlátozzák a szocializált és behivható kutyák setaltatasat! Kutyás szempontból maradjon úgy a Sziget, ahogy most van. Az rendben, hogy nem lehet akárhol parkolni, de a játszóterek kivételével mehessenek mindenhová kutyák, legyen több kutyás szemetes.
Mindentől függetlenül, néhány kávé/üdítő automata is jó lenne a Sziget északi részén.

2021/11/27 - 11:38

Köszönjük véleményét. Célunk hogy több fővárosi parkokban legyen integrált használatú parkterület. Tudjuk, hogy a kutyák lemozgatása számára fontos lehetőséget biztosítani az állatok jóléte érdekében. Az integrált parkhasználat lehetőségét az Óbuda szigeten fontos értéknek tartjuk. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Nagy átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek, ebben talán félrevezető a dokumentum 62. oldalán lévő funkcióséma térkép. Az itt lévő sok piktogram valóban hathat ijesztően, ezt javítjuk. A séma a lehetséges fejlesztéseket tartalmazza, melyek szükségességét, arányát és elhelyezését tervezzük a továbbtervezés során egyeztetni. Ugyancsak fontosnak tartjuk házirendben rögzíteni a használat szabályait, a tulajdonost és az üzemeltető elérhetőségét. Ehhez jó alap a civil szervezet által a területre kirakott kutyás etikett. Fontos célunk a terület déli, jelenleg elzárt területének integrálásása a parki térrendszerbe.

2021/11/28 - 16:50

Tisztelt BFFH Tájépítés Osztály! köszönöm a válaszukat. Valóban segítene, ha nem félreérthető (vagy még rosszabb, szándékosan félremagyarázható) tervek születnének. Ennek szellében tényleg jó lenne, ha kijavítanák ezt a hibát. Ezen felül jó lenne valami garanciát kapni arra vonatkozólag, hogy a területet _valóban_ használók érdekeit milyen módon veszik figyelembe - valódi (!) párbeszédre lenne szükség, mielőtt tervek születnek. A jelenlegi terveknek tübb sarkalatos pontja mutat a kutyások részbe ni kizárására (pórázas övezek, kutyamentes övezet, méhlegelő, építkezések), ezek joggal keltenek félelmet a "törzslakosokban". Őszintén szólva nagyon fircsállom, hogy a jelenlegi fővárosi vezetés (illetve a korábbi zuglói) a városligeti fejlezstések során igen aktív volt a hely megőrzése melletti kampányban, most pedig "átállt" a másik oldalra. Nyilván a kutyások sem széttöredezett utakon és kidőlt fák között szeretnének létezni, de azt sem szeretnénk, ha tovább korlátoznák a városon belüli kikapcsolódást.

Válasz

2021/11/23 - 22:13

Sajnos ez az egyetlen szabad kutyas hely a városban, mi is más kerületből járunk át! A legtöbb futtató zsúfolt vagy kicsi. Kukakon es a K híd felújításan kívül nem szükséges más. Tökéletesen működik minden a szigeten, mindenki elfer. Nem szeretnénk más felújítást, főleg nem betonozást mint a Fertő tónál...
Az egesz csak a kutyások kárára valósulna meg.
Aki tehette az mind atjott a Margit szigetről a a hajogyarira kutyazni.ne tegyék tönkre a hajogyarit ahogy a Városligetet.

2021/11/27 - 11:39

Köszönjük véleményét. Célunk hogy több fővárosi parkokban legyen integrált használatú parkterület. Tudjuk, hogy a kutyák lemozgatása számára fontos lehetőséget biztosítani az állatok jóléte érdekében. Az integrált parkhasználat lehetőségét az Óbuda szigeten fontos értéknek tartjuk. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Nagy átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek, ebben talán félrevezető a dokumentum 62. oldalán lévő funkcióséma térkép. Az itt lévő sok piktogram valóban hathat ijesztően, ezt javítjuk. A séma a lehetséges fejlesztéseket tartalmazza, melyek szükségességét, arányát és elhelyezését tervezzük a továbbtervezés során egyeztetni. Ugyancsak fontosnak tartjuk házirendben rögzíteni a használat szabályait, a tulajdonost és az üzemeltető elérhetőségét. Ehhez jó alap a civil szervezet által a területre kirakott kutyás etikett. Fontos célunk a terület déli, jelenleg elzárt területének integrálásása a parki térrendszerbe.

Válasz

2021/11/23 - 22:54

Tisztelt BFFH,

Óbudai lakosként, és kutyásként - csatlakozva az előttem szólókhoz szeretném, ha a K hídtól északra eső kzöldterület természetessége -megfelelő ápolás, karbantartás mellett - megmaradna, és a szabad kutyázás lehetőségét is meghagynák. A sziget eddig is kuriózum volt e tekintetben, eddig is kiválóan megfértek egymással kutyások és nem kutyások, ez maradjon is így! Azt hiszem hogy egy több tízezres közösség tagjaként bátran mondhatom, hogy ezen a területen nincs szükség felesleges modernizálásra és építkezésekre.

2021/11/27 - 11:40

Köszönjük véleményét. Célunk hogy több fővárosi parkokban legyen integrált használatú parkterület. Tudjuk, hogy a kutyák lemozgatása számára fontos lehetőséget biztosítani az állatok jóléte érdekében. Az integrált parkhasználat lehetőségét az Óbuda szigeten fontos értéknek tartjuk. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Nagy átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek, ebben talán félrevezető a dokumentum 62. oldalán lévő funkcióséma térkép. Az itt lévő sok piktogram valóban hathat ijesztően, ezt javítjuk. A séma a lehetséges fejlesztéseket tartalmazza, melyek szükségességét, arányát és elhelyezését tervezzük a továbbtervezés során egyeztetni. Ugyancsak fontosnak tartjuk házirendben rögzíteni a használat szabályait, a tulajdonost és az üzemeltető elérhetőségét. Ehhez jó alap a civil szervezet által a területre kirakott kutyás etikett. Fontos célunk a terület déli, jelenleg elzárt területének integrálásása a parki térrendszerbe.

Válasz

2021/11/23 - 23:01

Udv, csaladoskent es kutyaskent alapvetoen egyetertek azzal, hogy fantasztikus egy olyan zold terulet, ahol szabadon szaladgalhatnak a kutyak, ahol nem kell lepten-nyomon vkit kerulgetni, ezek az ertekei hianypotloak Budapesten az Obudai-szigetnek.
Szemely szerint en el tudom fogadni, hogy a kihasznaltsaga a szigetnek lehetne intenzivebb, erre biztos sok jo otlet van (peldanak okaert csak: futopalya, gyerek jatszoter, kavezo/bufe, kalanpark, sok mindent ki lehetne talalni. Az viszont nagyon fontos lenne, hogy a nagy szabad terek, termeszetkozeliseg megmaradjon es szabadon mozoghassanak kutyak (poraz nelkul szereti legtobb gazdi latni oket). Sok sikert a projetkhez! Jelszo: a kevesebb a tobb :)

2021/11/27 - 11:42

Köszönjük véleményét. Célunk hogy több fővárosi parkokban legyen integrált használatú parkterület. Tudjuk, hogy a kutyák lemozgatása számára fontos lehetőséget biztosítani az állatok jóléte érdekében. Az integrált parkhasználat lehetőségét az Óbuda szigeten fontos értéknek tartjuk. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése ebben teljes mértékben egyetértünk önnel. Nagy átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek, ebben talán félrevezető a dokumentum 62. oldalán lévő funkcióséma térkép. Az itt lévő sok piktogram valóban hathat ijesztően, ezt javítjuk. A séma a lehetséges fejlesztéseket tartalmazza, melyek szükségességét, arányát és elhelyezését tervezzük a továbbtervezés során egyeztetni. Ugyancsak fontosnak tartjuk házirendben rögzíteni a használat szabályait, a tulajdonost és az üzemeltető elérhetőségét. Ehhez jó alap a civil szervezet által a területre kirakott kutyás etikett. Fontos célunk a terület déli, jelenleg elzárt területének integrálásása a parki térrendszerbe.
Igen a kevesebb valóban néha több.

Válasz

2021/11/23 - 23:09

Mi elég messziről járunk ki a szigetre, pont azért amilyen. Semmi változást nem szeretnénk! Gyerekekkel és kutyákkal járunk ki, és nagyon jó,hogy itt megfér egymás mellett gyermek és kutya, gazdi és szülő békében. A Hajógyári így jó ahogy van, nem szeretnénk lángosost, lebetonozott utakat, virágos kertet, arra van más hely, más lehetőség. Szeretnénk, ha a kutyáinkkal szabadon póráz nélkül, mindenféle korlátozás nélkül kalcsolódhatnánk ki, úgy ahogyan eddig!
Kérjük ne akarják ezt az egyetlen helyet, ami a kutyásoknak még megvan megváltoztatni, átalakítani, városiasítani...

2021/11/27 - 11:53

Köszönjük véleményét. Célunk hogy több fővárosi parkokban legyen integrált használatú parkterület. Tudjuk, hogy a kutyák lemozgatása számára fontos lehetőséget biztosítani az állatok jóléte érdekében. Az integrált parkhasználat lehetőségét az Óbuda szigeten fontos értéknek tartjuk. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Nagy átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek, ebben talán félrevezető a dokumentum 62. oldalán lévő funkcióséma térkép. Az itt lévő sok piktogram valóban hathat ijesztően, ezt javítjuk. A séma a lehetséges fejlesztéseket tartalmazza, melyek szükségességét, arányát és elhelyezését tervezzük a továbbtervezés során egyeztetni. Közterületeke sokan sokféleképpen akarnak használni. Ezért fontosnak tartjuk házirendben rögzíteni a használat szabályait, a tulajdonost és az üzemeltető elérhetőségét. Ehhez jó alap a civil szervezet által a területre kirakott, használati szabályokat tartalmazó kutyás etikett.
Fontos célunk a terület déli, jelenleg elzárt területének integrálásása a parki térrendszerbe.

Válasz

2021/11/24 - 09:15

A sziget északi részét meg kellene hagyni a jelenlegi állapotában. Semmi szükség további fejlesztésekre, maradjon meg amennyire lehet érintetlennek. Van elég közpark ahol lehet "élvezni" a civilizáció összes vívmányát.

2021/11/27 - 11:53

Köszönjük véleményét. Az integrált parkhasználat lehetőségét az Óbuda szigeten fontos értéknek tartjuk. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Nagy átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek, ebben talán félrevezető a dokumentum 62. oldalán lévő funkcióséma térkép. Az itt lévő sok piktogram valóban hathat ijesztően, ezt javítjuk. A séma a lehetséges fejlesztéseket tartalmazza, melyek szükségességét, arányát és elhelyezését tervezzük a továbbtervezés során egyeztetni. Közterületeke sokan sokféleképpen akarnak használni. Ezért fontosnak tartjuk házirendben rögzíteni a használat szabályait, a tulajdonost és az üzemeltető elérhetőségét. Ehhez jó alap a civil szervezet által a területre kirakott, használati szabályokat tartalmazó kutyás etikett.
Fontos célunk a terület déli, jelenleg elzárt területének integrálásása a parki térrendszerbe.

Válasz

2021/11/24 - 09:29

Nem szeretnénk, ha Margitsziget lenne az Óbudai szigetből. A jelenlegi állapotában teljesen megfelelő, a látogatók jól megférnek egymás mellett, nem szükséges új szabályokat bevezetni és a kutyás társadalmat újabb megkötésekkel sújtani. Az Óbudai sziget jelenlegi állapotában is természetközeli élményt nyújt, és az egyetlen hely Budapesten, ahol szabadon lehet kutyazni. A kutyatulajdonosok tábora egyre bővül, ezért nem korlátozni kellene a lehetőségeket, hanem továbbiakat biztosítani. A budapesti nem kutyas lakosságnak az Óbudai szigeten kívül is rengeteg lehetősége van a termeszetkozeli kikapcsolódásra. Az Óbudai sziget minőséget javító változásokkal egyetértek, de uj használati szabályok bevezetése felesleges.

2021/11/27 - 11:57

Köszönjük véleményét. Az integrált parkhasználat lehetőségét az Óbuda szigeten fontos értéknek tartjuk. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Nagy átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek, ebben talán félrevezető a dokumentum 62. oldalán lévő funkcióséma térkép. Az itt lévő sok piktogram valóban hathat ijesztően, ezt javítjuk. A séma a lehetséges fejlesztéseket tartalmazza, melyek szükségességét, arányát és elhelyezését tervezzük a továbbtervezés során egyeztetni. Közterületeke sokan sokféleképpen akarnak használni. Ezért fontosnak tartjuk házirendben rögzíteni a használat szabályait, a tulajdonost és az üzemeltető elérhetőségét. Ehhez jó alap a civil szervezet által a területre kirakott, használati szabályokat tartalmazó kutyás etikett.
Fontos célunk a terület déli, jelenleg elzárt területének integrálásása a parki térrendszerbe.
Javaslatával egyetértve célunk több fővárosi parkban is kijelölni integrált használatú területeket.

Válasz

2021/11/24 - 10:12

Tisztelt Budapesti Fővárosi Önkormányzat, Várostervezési Főosztály, Kedves Munkatársak!

Véleményemet leírták előttem sokan: én sem szeretnék integrált rekreációs parkosítást, kutyáknak, kutyáknak és embereknek, illetve csak embereknek kijelölt területeket, egy külső szervezet által beszabályozott, feldarabolt Hajógyári-szigetet.
Az itt meghirdetett véleményezésről és az Önök válaszaiból kirajzolódó diskurzus színvonaláról hasonló a véleményem. Álságosnak tartom, hogy a tervet nyilvánvalóan elutasító közösségnek azt a választ adják, hogy az Önök stratégiai prioritásai, értékei megegyeznek az általunk leírtakkal, mikor ez nyilvánvalóan nem igaz. Önök vagy nem képesek vagy nem akarják látni, amit a közösség világosan megfogalmaz: hogy nekünk az egyértelmű prioritás a szabadság. Ez az érték határozza meg a Hajógyári-szigetet az azt használók szemében, és ez teszi unikálissá ebben a városban, ahol a kutyás szabadidőtöltés egyre szűkebb keretek közé szorul. Ez a sziget ma valóban Island of Freedom, a szó legjobb értelmében, ahol kutyások és nem kutyások alapvetően már most, külső beavatkozás nélkül is konfliktusmentesen élnek együtt. Ennek az oka a hajógyári kutyás közösség önszabályozó képessége, ami – kutyásként több parkot, futtatót megjárva úgy látom, hogy – egyedülálló Budapesten. Az a szabályrendszer és területi felosztás, amit Önök vázolnak, semmibe veszi ennek a közösségnek az erejét, az érintettek véleményének figyelembe vétele nélkül (legalábbis válaszaikból erre következtetek) avatkozik be egy organikusan kialakult egyensúlyi állapotba, és tesz az évek során a közösség által ápolt kutyázós kultúra helyére egy leegyszerűsítő, életidegen szabályozást, amelynek valódi előnyei senkinek nincsenek, a kutyások szabadságát viszont nagy mértékben csorbítja.
Azt kérem, hogy süket fülek helyett fordítsák felénk értő figyelmüket, és adjanak teret valódi párbeszédnek. Küldjék el nekünk is azt a kérdőívet, amire hivatkoznak; szervezzenek fórumot, ahol a terv alakítóival, döntéshozókkal, tehát nem copy-paste bajnokokkal beszélgethetünk; végezzék el ténylegesen a feladatukat, ami az lenne, hogy megkérdezik az érintetteket.

Tisztelettel,
Tóth Dorottya

2021/11/27 - 12:12

Köszönjük véleményét. Az integrált parkhasználat lehetőségét az Óbuda szigeten fontos értéknek tartjuk. Integrált parkhasználat azt jelenti, hogy a parkterületet a kutyás és a nemkutyás parkhasználók együtt használhatják, a behívható kutyák póráz nélkül vezethetők. Egyetértünk Önnel, mi sem szeretnénk feldarabolt Óbudai szigetet. Ehhez kapcsolódva fontos célunk a terület déli, jelenleg elzárt területének integrálásása a parki térrendszerbe.
A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Nagy átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek, ebben talán félrevezető a dokumentum 62. oldalán lévő funkcióséma térkép. Az itt lévő sok piktogram valóban hathat ijesztően, ezt javítjuk. A séma a lehetséges fejlesztéseket tartalmazza, melyek szükségességét, arányát és elhelyezését tervezzük a továbbtervezés során egyeztetni.
Értéknek tartjuk az szigeti kutyás közösség önszabályozását, és hogy a kutyás etikettjükben rögzítették a használati normákat. A terület tulajosának azonban ennél komplexebb a feladata. Közterületeke sokan sokféleképpen akarnak használni. Ezért fontosnak tartjuk házirendben rögzíteni a valamennyi látogatóra vonatkozó használat szabályait, a tulajdonost és az üzemeltető elérhetőségét. Ehhez jó alap a civil szervezet által a területre kirakott, használati szabályokat tartalmazó kutyás etikett.
Javaslatával egyetértve célunk több fővárosi parkban is kijelölni integrált használatú területeket.

Válasz

2021/11/24 - 10:12

Egyedülálló, amit mi budapesti kutyások a szigettel kapunk. Minden évszaknak megvan a gyönyöre, nyáron a fürdetési lehetőség, tavasszal és ősszel a csodás színek, télen az esti séták lehetősége a kivilágított szigeten. Budapesten, aki arra vágyik, hogy ne egy 20nm-es futtatóban tudja csak szabályosan elengedni a kutyusát, annak nincs más lehetősége mint kijönni a szigetre. Sok-sok kutyást hoz össze ez a hely és tényleg pótolhatatlan az, amit a mostani formájában ad számunkra.

2021/11/27 - 12:17

Köszönjük véleményét. Önt kicsit kiegészítve, egyedülálló amit a budapesti kutyások, nem kutyások és a természeti élővilág számára nyújt az Óbudai sziget.
Az integrált parkhasználat lehetőségét az Óbuda szigeten fontos értéknek tartjuk. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Kutyafuttató kialakítása nem célunk. Nagy átalakításokat sem tartunk szükségesnek, ebben talán félrevezető a dokumentum 62. oldalán lévő funkcióséma térkép. Az itt lévő sok piktogram valóban hathat ijesztően, ezt javítjuk. A séma a lehetséges fejlesztéseket tartalmazza, melyek szükségességét, arányát és elhelyezését tervezzük a továbbtervezés során egyeztetni.

Válasz

2021/11/24 - 10:30

Nem szeretnénk semmilyen komoly változást a szigeten, úgy jó ahogy van. Nem szeretnénk térkövezett utakat, elkerített területeket. Szeretnénk, ha kutyáink továbbra is szabadon szaladgálhatnának. A K híd felújítása szükséges egyedül, illetve a jelenlegi mezők rendszeres fűnyírása. Más nem kell. Az Óbudai sziget egyedülállóan szinte érintetlen, a kerület lakosai már egyszer megmutatták amikor a gátépítés ellen tiltakoztak, hogy nem támogatunk olyan óriási változtatásokat és beépítéseket amik a sziget természetességét elvennék. A Jelenlegi állapotban nagyon jól megfér mindenki igénye, családosok, sportolók és kutyások mindenki örömmel és igényének megfelelően tudja élvezni a szigetet. Külön kiemelném hogy a kutyásoknak Budapest egész területén ez az egy hely van ahol szabadon tudják engedni és futattni a kutyáikat, valamint a nyári időszakban fürdetni őket.

2021/11/27 - 12:19

Köszönjük véleményét. Az integrált parkhasználat lehetőségét az Óbuda szigeten fontos értéknek tartjuk. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Nagy átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek, ebben talán félrevezető a dokumentum 62. oldalán lévő funkcióséma térkép. Az itt lévő sok piktogram valóban hathat ijesztően, ezt javítjuk. A séma a lehetséges fejlesztéseket tartalmazza, melyek szükségességét, arányát és elhelyezését tervezzük a továbbtervezés során egyeztetni.
Értéknek tartjuk az szigeti kutyás közösség önszabályozását, és hogy a kutyás etikettjükben rögzítették a használati normákat. A terület tulajosának azonban ennél komplexebb a feladata. Közterületeke sokan sokféleképpen akarnak használni. Ezért fontosnak tartjuk házirendben rögzíteni a valamennyi látogatóra vonatkozó használat szabályait, a tulajdonost és az üzemeltető elérhetőségét. Ehhez jó alap a civil szervezet által a területre kirakott, használati szabályokat tartalmazó kutyás etikett.
Célunk, hogy több fővárosi parkban legyen integrált használatú terület kijelölve.

Válasz

2021/11/24 - 11:25

Nem szetetnénk ekkora változásokat a szigeten. A Hajógyári-sziget egy fantasztikus, természetközeli hely, ahol békében megférnek egymás mellett a családosok, sportolók, kutyások.
Jómagam sportolásra és kutyázásra is használom a szigetet, soha nem volt konfliktusom egyik oldalról sem. Az egyetlen hely a környéken ahol szabadon sétálhatok, jászhatok, futhatok a kutyáimmal. Nélkülük pedig a két szabadtéri kondipark bármelyikét használom, tökéletesen kielégítik az igényeket.
Nem szeretnénk ha a kutyások egy kis helyre lennének elkerítve, rengeteg kutyás jár ki, akár hétköznap, akár hétvégén.
Akinek másra van igénye, nekik pedig ott van egész közel a Margit-sziget, ahol rengeteg piknikezésre alkalmas hely van, futópálya, ahol nem szaladgálnak kutyák a közelben és szórakozóhelyek, kertmozik stb.
A Hajógyári-sziget szépsége az érintetlensége. Nagyon bízom benne, hogy ez így marad és a jövőben is szabadon tudjuk élvezni családdal, kutyákkal, gyerekekkel, ahogy eddig is.

2021/11/27 - 12:21

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Nagy átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek, ebben talán félrevezető a dokumentum 62. oldalán lévő funkcióséma térkép. Az itt lévő sok piktogram valóban hathat ijesztően, ezt javítjuk. A séma a lehetséges fejlesztéseket tartalmazza, melyek szükségességét, arányát és elhelyezését tervezzük a továbbtervezés során egyeztetni.
Értéknek tartjuk az szigeti kutyás közösség önszabályozását, és hogy a kutyás etikettjükben rögzítették a használati normákat. A terület tulajosának azonban ennél komplexebb a feladata. Közterületeke sokan sokféleképpen akarnak használni. Ezért fontosnak tartjuk házirendben rögzíteni a valamennyi látogatóra vonatkozó használat szabályait, a tulajdonost és az üzemeltető elérhetőségét. Ehhez jó alap a civil szervezet által a területre kirakott, használati szabályokat tartalmazó kutyás etikett.

Válasz

2021/11/24 - 11:58

Egyet értek minden olyan előttem szólóval, aki valóban GYAKRAN látogatja a Hajógyári szigetet és arra kéri önöket, hogy ne nyúljanak hozzá! A sokan sokszor említett K-híd felújításán kívül. És mielőtt ezen írásom alá is beírják a sablon választ biztosítom önöket - felnőtt, tájékozott emberek lévén-, hogy mindannyian pontosan tudjuk, ezzel a "békén hagyással" fogják tudni megőrizni a " zöldterületi értékeket, növelve a terület biodiverzitását. Rendszeresen eme szigetre kutyával járóként állíthatom, gyakran találkozunk gyerekes családokkal, sportot űzőkkel, soha konfliktust nem tapasztaltam. Akit zavarnak a kutyák, csak az önök egyik válaszában leírtakat tudom idézni számukra: "Véleményünk szerint Budapesten több közparki illetve erdő területe is alkalmas a zöldfelületi környezetben való kikapcsolódásra." Minket, Hgy-i szigetre járókat kizárólag az önök terve zavar. És nagyon kérem, ne hivatkozzanak arra az 1600 emberre, aki véletlenül jó időben járt erre, a szigetre többségük nem nagyon, mert az érintettek már nem tudják kitölteni, azonban amennyiben szükséges, jelezzük 1700-an, hogy köszönjük, nem kérjük.

2021/11/24 - 23:49

Képzeld, a kitöltők 54%-a jelezte, hogy kutyával szokott kimenni. Tehát nem kell sírni, a kutyások igen is képviselték magukat a kérdőíven.
Én is azt akarom, hogy maradjon minél természetközelibb a sziget, de hagyjuk már ezt a hazug áldozati szerepet amit pár kutyás magára vesz itt. Képzeld a sziget nem csak a tiétek, nem kutyások is járnak ki, használhatják. Amúgy engem semennyire nem zavarnak az ottani kutyák, felőlem lehetnének többen is, de amit itt pár kutyás kiad magából, mintha csakis az övé lenne a sziget, meg, hogy nem voltak megkérdezve, felháborító! Szálljatok már le a földre.

2021/11/25 - 13:21

Kedves István! A hiba ott van, hogy a szigetrejárók nem 54 százaléka kutyás, hanem a 80! Ez nagyon nem mindegy. Azt is tudnia kell, hogy csodálatosan együttműköik mindenki. A Kutyások, sportolók, gyerekes családok. Van még egy dolog, ami nagyon fontos, de úgy látszik sajnos nehéz megérteni azoknak, akik nem kutyások (ez érthető, mert a szituácó nonszensz) miszerint, hogy az egész országban egyetlen egy ilyen biztonságos hely van ahol elengedhetjük a kutyáinkat, az pedig a Hajógyári-sziget. Bárki bármit csinálhat máshol az egész ország területén, de mi csak itt engedhetjük el a kutyáinkat. Írtam már sok levelet a Fővárosnak, hogy muszáj lenne kjelölni Budapesten több területet a kutyásoknak. Óbudán szinte annyi kutya van, mint 14 év alatti gyermek. Anyaként nagyon örülök annak, hogy van 50 játszóterünk, de kutyásként annak sajnos nem tudok örülni, hogy 10 futtatónk van, amiből három akkora, ahol valóban egy nagytestű kutyát is lemozgathatunk. Félreértett bennünket. Mi kutyások eddig is figyelmesek voltunk minden szietrejáróval, külön egyeztetünk a Hajógyári Kutyásik Facebook csoportban, ha bármilyen sport vagy bármilyen rendezvény van.,Pont azért, mert fontos a balesetmentes, egymásra odafigyelő magatartás. Mi nem azt szeretnénk, hogy Ön ne jöjjön ki a gyerekével, sőt! Mi is kimegyünk a gyereleinkel. Mi azt szeretnénk, ha az évtizedek óta megszokott békesség és harmonia nem borulna fel.

Válasz

2021/11/27 - 11:50

Köszönjük véleményét. Fontos számunkra mind a jelenlegi mind a jövőbeli használók véleménye. Azzal egyetértünk, hogy fölösleges számháborúba bocsátkozni
arról, hogy hányan töltöttek ki egy nem reprezentatív kérdőívet. Célunk hogy minden idelátogató biztonságos és vonzó környezetben töltődhessen fel a szigeten. Célunk, hogy több fővárosi parkokban legyen integrált használatú parkterület. Tudjuk, hogy a kutyák lemozgatása számára fontos lehetőséget biztosítani az állatok jóléte érdekében. Az integrált parkhasználat lehetőségét az Óbuda szigeten fontos értéknek tartjuk. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Szeretnénk a burkolatokat csökkenteni. Nagy átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek, ebben talán félrevezető a dokumentum 62. oldalán lévő funkcióséma térkép. Az itt lévő sok piktogram valóban hathat ijesztően, ezt javítjuk. A séma a lehetséges fejlesztéseket tartalmazza, melyek szükségességét, arányát és elhelyezését tervezzük a továbbtervezés során egyeztetni. Ugyancsak fontosnak tartjuk házirendben rögzíteni a használat szabályait, a tulajdonost és az üzemeltető elérhetőségét. Ehhez jó alap a civil szervezet által a területre kirakott kutyás etikett. Fontos célunk a terület déli, jelenleg elzárt területének integrálásása a parki térrendszerbe.

Válasz

2021/11/24 - 13:37

Tisztelt BFFH!
Véleményem szerint a hozzászólásokban olvasható, zömmel negatív hangvételű meglátások a tervezet homályos megfogalmazásainak, és a konkrétumok hiányának köszönhető. Szerintem az ivókutak, új szemetesek, szép padok, illetve a már lebetonozott utak javítása, illetve a romos épületmaradványok eltakarítása jó irány, de talán érdemes lenne nagyobb hangsúlyt fektetni rá, hogy mindez újabb építkezések, és az északi rész jelenlegi funkciójának megtartása mellett kerülne megvalósításra a tervek szerint (őszintén remélem, hogy ezt jól olvastam ki a dokumentumokból). A déli rész megnyitása során kérjük vegyék majd figyelembe a kérdőívből is kirajzolódó kérést, miszerint nem szeretnénk vendéglátóhelyeket, kertmozit, szabadtéri színpadot - itt tényleg a természeté legyen a főszerep, mert azt nem tudjuk máshová áttelepíteni - az említett szórakozási lehetőségekkel szemben.
Ami nagyon hiányzik a tervezetből, az a kutyás közösség igényeinek, és az őket (minket) érintő konkrét terveknek a megjelenítése, annak ellenére, hogy Önök is leírják, hogy a Szigetre látogatók több, mint fele (54%) kutyasétáltatás céljából érkezik. Érdemes lenne tisztázni, hogy mit takar a "kutyabarát területek" kialakítása: a toklász felszámolását, több kakis-zacskó kihelyezését, esetleg agility parkot - vagy olyan területek elkülönítését, ahol szabadon lehet kutyázni; de ezt annak a kárára, hogy a többi helyen erre már nem lesz lehetőség... "Szükséges kijelölni a pórázmentes, a pórázzal használható és a kutyával tiltott területeket". Egy ilyen mondat jogosan kelt félelmet a kutyásokban, szeretnénk kérni, hogy az erre vonatkozó elgondolások is legyenek közzé téve - melyik területeket érintenék ezek a korlátozások? Természetesen lényeges, hogy a nem kutyával érkezőknek is legyen lehetősége jól éreznie magát a Szigeten, de szerencsére ez nem csak úgy valósítható meg, hogy korlátozzuk az amúgy is mindenhol korlátozott kutyázási lehetőségeket. Pont a Hajógyárin és a harmadik kerületben számtalan jó példa van arra, hogyan lehet ezt a békés együttélést korlátozások nélkül, edukáció és tolerancia útján megvalósítani (ebben szerintem Gáspár Zsófi nagyon szívesen osztja meg tapasztalatait).
Várjuk válaszaikat a feltett kérdésekre, megfogalmazott aggodalmakra, hogy a kommunikáció mindkét oldalról nyitottabbá válhasson. Köszönjük előre is.

2021/11/27 - 17:52

Köszönjük véleményét. Igen jól értelmezte a stratégiában leírtakat, a terület jelenlegi használói számra kínált és kedvelt közparki funkciók, az integrált parkhasználat gyakorlatát meg kívánjuk őrizni. A stratégia terv műfaját úgy látjuk nem sikerült világossá tenni a dokumentumban, ezt megpróbáljuk javítani. A terv célja a terület átfogó fejlesztési de legalább ilyen hangsúlyosan a fenntartási prioritásait meghatározni, a lehetséges fejlesztések skáláját bemutatni. Ez még nem a felújítási tervezés fázisa, a 62. oldali funkciósémán bemutatott fejlesztési projektek csak egy lehetséges "menüt" tartalmaznak. A további tervezés során lesz majd feladat kiválasztani a menüből a területhasználókkal való egyeztetések során hogy mire van szúkéses és ezek a funkciók hol és hogyan helyezhetők el. Pontosítjuk ezzel a funkciósémát, mert a kommentek alapján valóban félreérthető.
A déli területek állami tulajdonban vannak, de fontos célunk, hogy ezen területek üzemeltetőit is bevonjuk a stratégia segítségével az egyeltetésbe, lehetőség szerint konszenzust alakítsunk ki az átfogó célok majd a konkrét projektek tekintetében.
Kutyabarát területek alatt az integrált használatú parkrészeket értjük, melyek kutyákkal látogathatók, ahol a behívható kutyák póráz nélkül sétáltathatók és melyet minden parkhasználó használhat. Ezek a területek a gyepfelületek intenzíven kaszáltak. Itt is félreérthető a 62. ábrán lévő piktogram, Nem csak a Nagyrétet gondoljuk erre kijelölni, a jelenlegi területhasználati szokásokból indulunk majd ki a részletes tervezések egyeztetése során (addig nyilván maradnak a jelenlegi használati szokások). Jelenleg is vannak területek, melyeket kutyával nem, vagy csak pórázon látogatnak (pl. játszótér). Kérjük, hogy az extenzív gyepfeleteket (méhlegelők) se látogassák kutyával vagy kutya nélkül sem, hogy a taposási károkat megelőzzük. Fontosnak tartjuk, hogy bővítsük a sziget növény és állatvilága természetes élőhelyeinek területét, mely pufferként szolgál a galériaerdő irányába. Ezek az extenzív gyepfelületek csak töredékei az intenzív, kutyával látogatható gyepfelületeknek. A sziget fesztivál szervezőit is kérni fogjuk, hogy ezeket a területeket kerítésék el a rendezvények idején. Itt is sokan leírták, hogy szigetet kutya nélkül látogatók többségét jelenleg sem zavarják a kutyák. Azonban a sziget területe elég nagy hoz, hogy kutyával nem látogatható rét is kijelölésre kerüljön azoknak akik nem szeretnek kutyákkal találkozni. De ez is csak egy lehetőség, ami a további tervezés során dönthető el. Egy ilyen területre akár a zöldterületek burkolt területek kárára történő fejlesztése során kialakításra kerülő új zöldfelületek is alkalmasak lehetnek. Kutyakakis zacskó tartó edények, kukák kihelyezését nem tervezzük. A felelős kutyatartóknál mindig van kutyakakis zacskó. Elkerített kutyafuttató, agility pálya kialakítását parki területen szintén nem tervezzük.
Egyetértünk, edukáció és tolerancia fontosságában, ugyanakkor azt gondoljuk, hogy egy közterületet sokan sokféleképpen szeretnek használni. Fontos ezért a mindenkire vonatkozó területhasználati házirend rögzítése, a konfliktusmentes kikapcsolódás segítése érdekében.

Válasz

2021/11/24 - 13:44

A belvárosból járunk rendszeresen a szigetre, az egyetlen hely elérhető távolságban, ahol úgy le lehet mozgatni a kutyákat, ahogy szükségük van rá. Rettenetes lenne, ha ez megváltozna. Példaértékű, ahogy a kutyások együttműködnek, hogy élhető hely maradjon mindenkinek, vigyáznak a területre, odafigyelnek egymásra és a kutyákra. Ráadásul ez elmondható a szigetre látogató nem kutyás emberekről: kisgyerekesek, biciklisek, frizbisek élnek együtt évek óta békében ezen a mára már egyedülálló területen. Nagyon kérjük, hogy ne változtassanak ezen!!!!

2021/12/04 - 13:08

Köszönjük véleményét. Az Óbudai-sziget integrált parkhasználatának gyakorlatát értéknek tartjuk nem tervezzük megváltoztatni, sőt szeretnénk ezt a főváros több parkjában is meghonosítani. Ugyancsak fontos értének tartjuk a területen kialakított extenzív gyepterületeken megtelepedett értékes élővilágot (őshonos lágyszárúak, rovarok, madarak). Kérjük vigyázzanak ezen kis szigetlakók élőhelyére, kutyával és kutya nélkül egyaránt.

Válasz

2021/11/24 - 15:57

Csatlakoznék az előttem szólókhoz ! Szeretnénk a szigetet úgy meg tartani ahogy most van ! Amihez egyszer hozzá nyúlnak abból még jó nem sült ki soha ! Ami jól működik abba miért is kéne bele piszkálni nem is értem ! Rengeteg ember szereti használja napi szinten a szigetet ,miért is baj az is ha kocsival megy ki az ember némely kutyát nem egyszerű buszra hévre fel pakolni hozzá teszem én sem tudnám hiszen a kutya soha nem utazott még BKV -val és nem is fog mert a kutyának is így kényelmesebb és egyszerűbb ! Remélem meg gondolják magukat és el állnak a tervektől !

2021/12/04 - 13:13

Köszönjük véleményét. Az integrált parkhasználat lehetőségét az Óbuda szigeten fontos értéknek tartjuk. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Nagy átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek, ebben talán félrevezető a dokumentum 62. oldalán lévő funkcióséma térkép. Az itt lévő sok piktogram valóban hathat ijesztően, ezt javítjuk. A séma a lehetséges fejlesztéseket tartalmazza, melyek szükségességét, arányát és elhelyezését tervezzük a továbbtervezés során egyeztetni. Többen jelezéték ezen az oldalon is, hogy a parki berendezések, burkolatok felújítása időszerű feladat, ezzel mi is egyetértünk.
Célunk, hogy több fővárosi parkban legyen integrált használatú terület kijelölve.

Válasz

2021/11/24 - 17:38

Maradjon úgy a sziget ahogy van! Könyörgöm :( Én is szeretnék véleményt mondani, olyan emberként, aki 4 éves kora óta rendszeresen jár a hajógyári szigetre: sétálni, biciklizni, sportolni, piknikezni, kutyát sétáltatni, elvonulni egy kicsit nyugalomban a természetben, fesztiválozni, és végezetül csak kiélvezni, hogy mennyire egyedülálló hely a Hajógyári sziget Budapesten. Hasonlítsuk össze pl. a Margit szigettel: be van építve, folyamatosan televan mindenféle emberrel, zajos, tömött, egyre kevesebb a természet. A Hajógyári sziget úgy tökéletes, ahogy van, egy csendes, békés, viszonylag elszigetelt pontja a városnak, teljesen egyedülálló, ilyen megközelítőleg sincs. Ez az a hely ahol munka előtt vagy után, hétvégén az ember kimehet a családjával, a barátaival, a kutyájával, leülhet a fűbe, élvezheti a fákat, a Dunát, nincs tömegnyomor, nincsenek boltok, éttermek, zaj, építkezés, csak a hatalmas végtelen természet. Különösen fontos a kisgyermekes és kutyás családoknak ez a hely. Több, mint 23 éve járok ki a szigetre az év minden szakában és teljesen összetörné a szívem, ha bármilyen beruházást, projektet nevezzük ahogy akarjuk elkezdenének itt, és nem vagyok egyedül, sőt. Most leggyakrabban kutyásként járunk ki párommal és mentett kutyánkkal, mert Budapesten ez az egyetlen olyan terület, ahol szabadon lehet kutyázni, elengedni őket. Nincs olyan kutyás aki ne imádná ezt a helyet. Össze sem lehet hasonlítani egy 10-20 négyzetméteres kutyafuttatóval azt a hatalmas nyitott területet, ahol itt szaladgálhatnak a négylábú barátaink. És pont azért szeretjük mert olyan, amilyen. EGY HELY, CSAK EGYETLEN EGY HELY BUDAPESTEN AMI MARADJON MÁR MEG ÚGY AHOGY VAN KÖNYÖRGÖM! Ennyit kérünk! Egy hely maradjon meg így ahogy van, tökéletesen. Ezt a pénzt inkább arra kéne költeni, hogy a betondzsungelből több természet legyen Budapesten. Köszönöm, ha elolvasták!

2021/12/04 - 13:16

Köszönjük véleményét. Az integrált parkhasználat lehetőségét az Óbuda szigeten fontos, megőrzendő értéknek tartjuk. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Nagy átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek, ebben talán félrevezető a dokumentum 62. oldalán lévő funkcióséma térkép. Az itt lévő sok piktogram valóban hathat ijesztően, ezt javítjuk. A séma a lehetséges fejlesztéseket tartalmazza, melyek szükségességét, arányát és elhelyezését tervezzük a továbbtervezés során egyeztetni. Többen jelezték ezen az oldalon is, hogy a parki berendezések, burkolatok felújítása időszerű feladat, ezzel mi is egyetértünk.
A kutyafuttatókat mi sem partjuk ideális megoldásnak a városban élő kutyák lemozgatására. Ezért is célunk, hogy több fővárosi parkban legyen az Óbudai szigeten kialakult gyakorlat mintájára integrált használatú parkterület kijelölve.

Válasz

2021/11/24 - 17:38

Teljes mértékben ellenzem!
Hagyjuk meg ezt a zöld ékkövet Budapest szívében.

2021/12/04 - 13:18

Köszönjük véleményét. Mi is Budapest különleges értéknek tartjuk a területet. A stratégia terv legalább annyira szól a terület értékeinek őrzéséről, színvonalas fenntartásáról, mint a parki terület zöldfelületeteket lehetőség szerint növelő fejlesztéséről.

Válasz

2021/11/24 - 20:55

A sziget úgy szép és jó ahogy van. Nem szabad hozzányúlni , komolyabb változásokat eszközölni!!!!

2021/12/04 - 13:20

Köszönjük véleményét. Az Óbudai sziget valóban mos is egyedülállóan értékes közparkja Budapesten. A parki területen komolyabb változást valóan indokolatlan, egyetértünk Önnel. A stratégia terv legalább annyira szól a terület értékeinek őrzéséről, színvonalas fenntartásáról, mint a parki terület zöldfelületeteket lehetőség szerint növelő fejlesztéséről.
Fontos célunk a déli, jelenleg elzárt területek feltárása a közhasználat számára.

Válasz

2021/11/24 - 21:34

20+ éve téma a K-híd felújítása. Most meg mindent is akarnának még. Jó lenne, ha megtartanák azon természetes állapotban, ahogy van. Elég neki az évi egy fesztivál, akkor is sokat sérül a természetes élővilág így is. Ne legyen ebből is Margitsziget, kutyátlan Kopaszi-gát vagy korlátozott Városliget. Mindegyik hely mástól szép. Ez egy szuper hely azoknak, akik kiszakadnának a természetbe és kismillió lehetőség a kutyásoknak, hogy nem kell korlátozva sétáltatni kutyájukat és megfelelően kimozgathatják őket az erdős részen vagy akár a rèten vagy a Dunánál. Jó lenne, ha nem fogyna el minden lehetőség, mert nem mindenki akar a betonon sétáltatni.
A Főkert épülettel szembeni két karó újabb parcellázást jelez? Mi várható oda?

2021/12/04 - 13:27

Köszönjük véleményét. Prioritásunk a sziget természeti értékeinek védelme, ezért kezdeményeztük természet védetté a galériaerdőt. Célunk a Sziget fesztivál terhelését mérsékelni, lehetőség szerint a terület délii, jelenleg elzárt területén lévő épületeket bevonni a rendezvény lebonyolításába. Ez azonban állami tulajdon, itt csak lobbizási lehetősége van a fővárosnak. Ezt a célt is szolgálja ez a stratégai.
Az Óbudai sziget valóban mos is egyedülállóan értékes közparkja Budapesten. A parki területen komolyabb változást valóan indokolatlan, egyetértünk Önnel. A stratégia terv legalább annyira szól a terület értékeinek őrzéséről, színvonalas fenntartásáról, mint a parki terület zöldfelületeteket lehetőség szerint növelő fejlesztéséről.
Kifejezett célunk, hogy a Margitsziget funkció intenzív karakterével szemben az Óbudai sziget egy természetközeli, ökológiai fókuszú közpark legyen.
A póráz nélküli kutyasétáltatás lehetőségét védendő értéknek tartjuk a szigeten.
A karókkal kapcsolatban egyeztetünk a Főkertes kollégákkal és visszajelzünk.

Válasz

2021/11/24 - 22:01

A Sziget Fesztivált tiltsuk ki, és üdvözlöm az erőszakos kutyalobbi korlátozását a gyerekesek nevében is.
Köszönettel,
Egy ős-óbudai lakos.

2021/12/04 - 13:34

Köszönjük véleményét. A Sziget fesztivál fontos kulturális rendezvénye Budapestnek, ezért biztosítunk lehetőséget ennek évenkénti megrendezésére. A rendezők által fizetett telekhasználati díj segíti a sziget fenntartási színvonalának javítását, a terület fejlesztését. Célunk a fesztivál zöldfelület- és környezet terhelését mérsékelni, lehetőség szerint a sziget délii, jelenleg elzárt területén lévő épületeket bevonni a rendezvény lebonyolításába. Ez azonban állami tulajdon, itt csak lobbizási lehetősége van a fővárosnak. Ezt a célt is szolgálja ez a stratégai.
A szigetet használó kutyás közösség példaértékű módon alkotott szabályokat a területen a kulturált kutyatartás szabályairól. Ez tartalmazza, hogy póráz nélkül csak szocializált kutyát lehet vezetni. A terület használati házirendben szükségesnek tartjuk jelezni, hogy a kutyák gazdái felelősséggel tartoznak azért, hogy kutyájuk más használókat (kutyákat, gyerekeket, bárkit) ne zavarjanak a pihenésben.

Válasz

2021/11/24 - 22:35

Tisztelt Tájépítészek!
Az emberek úgy vágynak egy darabka természetes természetre, mint egy falat kenyérre. Nem akarjuk, hogy a szigetből tizenkettő egy tucat park legyen mindenféle új úttal, elkerített, beszorított funkcióval. Évek óta békében élnek itt a gyerekek, a kutyások és a sétálók. Én magam is kutyákkal, gyerekekkel járok, élvezzük együtt a szabadságot. És igen, kocsival járunk, mert tömegközlekedéssel nem megoldható, és túl a 60-on eltekintenék a bicikli, gördeszka, roller stb-től is. A hely éppen azért értékes, mert a maga természetességében szép és szabad. Felbecsülhetetlen értéke, hogy itt póráz nélkül lehet kutyázni. Pillanatokon belül új lakónegyedet adnak át a szomszédban, holt biztos, hogy sok kutyás is lesz a lakók közt. A szűk kutyafuttatók szinte semmire sem jók... Biztosan Önök is tanultak azokról a pszichológiai kísérletekről, hogy mi történik, ha szűk helyre szorítják össze az állatokat... és persze az embereket is. Nyilván szükség lenne a K híd felújítására, kell közvilágítás, nyilván javítani kell sétautak állapotán, jó lenne még néhány pad, szükség lenne fedeles kukákra, mert a varjak szétszedik a tartalmát. Nyírni kellene a füvet, de ennyi és nem több. A toklász- és parlagfűmezők után ugyanis nem sírnék. Van sportpálya, játszótér, másra nincs szükség. Nem szeretnék, nem akarok "túlfejlesztett" Óbudai-szigetet, második Margitszigetet, második Kopaszi-gátat, és ezért óbudaiként és állampolgárként mindent meg is fogok tenni, ami tőlem telik.

2021/12/04 - 13:40

Köszönjük véleményét. Prioritásunk a sziget természeti értékeinek védelme, ezért kezdeményeztük természet védetté a galériaerdőt. Kifejezett célunk, hogy a Margitsziget funkció intenzív karakterével szemben az Óbudai sziget egy természetközeli, ökológiai fókuszú közpark legyen. A terület integrált parkhasználatának gyakorlatát nem tervezzük megváltoztatni, akárcsak a gépkocsival való megközelítés lehetőségét. A kutyafuttatókat többek között az Ön által leírtak alapján sem tartjuk ideális megoldásnak a kutyafuttatásra. A szigeten fel sem merült bennünk ilyen kialakítása. A színvonalas fenntartás, parki berendezések felújítása szerepel a javaslatok között. Az Óbudai sziget valóban mos is egyedülállóan értékes közparkja Budapesten. A parki területen komolyabb változást valóan indokolatlan, egyetértünk Önnel. A terület fejlesztésének teveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.

Válasz

2021/11/25 - 02:06

A valódi nehézség és vita a 2-es és 3-as területegység berendezése körül lesz: itt éleződnek ki leginkább a vélt, vagy valós érdekellentétek a terület jelenlegi és wannabe használói közt. Ők azok az aktív, felnőtt egyének és közösségek, akik menetrendszerűen használják, vagy használnák a jövőben is a szigetet. Ők fognak a legtöbbet közlekedni, akár busz hozza be őket, akár autó. Ők mászkálnak majd a legtöbbet az utakon, használnák a szemeteseket, sétálnának a közvilágítás alatt. Egy csomó egyéb része a megvalósulásoknak ezeken területegységeken fog múlni. A terv készítője helyesen veszi észre, hogy ide bárki, bármit tervez, azt a Sziget idejére el kell pakolni és vissza is kell aztán tenni. Másutt is aláhúzzák ezt a terv készítői, amikor a Sziget jelentős gazdasági előnyeit említik, és kvázi prioritásként ismerik el a rendezvényt. Itt egyetlen korlátozást "szenvedne" a fesztivál a dokumentum szerint: a galéria erdőt elzárná a fesztivál elől - teszem hozzá, hogy szerintem is nagyon helyesen. A korábbi Sziget élővízi strandja amúgy is vérciki volt szerintem.
Na de vissza az említett területegységekhez: sok kutyás félelme pl, hogy az említett, kijelölt kutyabarát hely, ahol talán pórázról is elengedhetőek az ebek, az végeredményben egy elkerített, a jelenlegi helyzetnél klasszisokkal bénább, felesleges "attrakciókkal" telepakolt dühöngő lesz. Egy nagy futtató, csak nem a belváros valamelyik zöld-szigetének egyik sarkában, hanem a korábbi végtelen mezőn. Akármilyen kacsalábon forgó kutyaparadicsomot építenek, az nem fogja helyettesíteni a szabadon szaladgálás és Dunába gázolás élményét. Az idelátogatók pontosan ezért jönnek ide a kutyáikkal, nem gagyi apportír telepekért, meg betoncsobogókért. Továbbra is szeretnének grasszálni a parkolótól és elérni egészen a Dunát is; egyszerűen azért, mert a városban ritkán tapasztalható dolgot lehet itt: megfogni a folyót. Kivételes hely és alkalom az ilyesmi. Minek is menne oda akárki is kutyázni, ha elveszik azt, ami miatt odajárt eddig évekig, mindennap, vagy hetente többször is? Vagy jártak. Hiszen nem egyének sokaságáról van szó, hanem komplett, kisebb-nagyobb közösségekről is, amik ilyen voltukban működnek hosszú évek óta. Ezeknek az embereknek és csoportoknak, évek óta a (családi) napirendjük, menetrendjük, munkarendjük része a hajógyári szigeti séta, időtöltés - amelyre a kutyáikat is elviszik magukkal. Össze lehet vetni a témával kapcsolatban az emberek véleményét, de többségében a kutyások azok, akik a leggyakrabban és a legrégebb óta használják a legnagyobb rendszerességgel a sziget 2-es és 3-as területegységeinek a nagy részét. Nem kell csodálkozni, ha ők a "leghangosabbak". Meg kell érteni. Többségük számára nem csak egy lehetőség a sziget, vagy alkalom a sok közül, hanem az életük egy aktív és fontos színtere is.
Ha pl a mesterséges kutyázós építmények a kutya-iskola területére kerülnek (ahol amúgy van helyük), akkor meg mi lenne a kutyabarát, póráz nélküli sétára kijelölt terület? Egy kerítéstelen szelet mondjuk az aszfaltos út jobb oldalán, aminek határait táblák jelzik az elvárt viselkedés házirendjével együtt? És ha nincs kerítés, akkor máshol miért nem lehetnek ugyanazok a szabályok? Milyen kárt tesznek a kutyák a galériaerdőben? Elzárjuk a természetet a természettől? 5 kutya visszafordíthatatlan károkat okoz a szigetcsücsök fás társulásait? Nem hinném. 500 kutya? Meglehet. De tényleg az volna a megoldás, ha 0 kutya mehet be, vagy szaladgálhat szabadon?
(Csak piszkálós kérdés: miért ne lehetne ugyanakkor a piknikezős helyet elkeríteni, vagy a legkisebbek játszótereit? - ezt csak azért írtam le mégis, mert egy csomó kutyás így gondol a saját kutyájáról)
Egyfajta kutyás házirend többfelé is működik már a kerületben; tapasztalataim szerint több, ritkábban kevesebb sikerrel. Ezek többnyire az alapvető etikettet és viselkedési szabályokat rögzítik és idősávokban szigorítanak és enyhítenek a terület ilyen célú felhasználásán. Szerintem elkerülhetetlen az ilyesmi, azaz az emberek/közösségek (kutyások-nemkutyások) edukálása, különben bármilyen "túl"erőletett szabály könnyen lehet kontraproduktív, ami hosszútávon sehogy se jó, senkinek sem.
Végtére is az az érzésem, hogy e két területegységre kerülő funkcióknak és azok felszereltségeinek csak a Sziget büdzséje szab határt, hisz' nyilván nekik kéne gondoskodni a terület rendezéséről, oda-visszapakolásáról :)

A galéria erdő megőrzésének alapvetése üdvözlendő, az ezen keresztülcsapó északi gyaloghíd nem-támogatását alá lehetne húzni még 100-szor. Érdekes ütközőzóna ez is amúgy: itt ismét akarva-akaratlanul továbbra is találkozni fognak a kutyások és nem-kutyások.

A busz közlekedés élénkítése klassz lehet, ha mindkét jelenlegi hidat tudná használni a 226-os, ami lehetne akkor már nem csak szezonális és az évezredes kutyás problémán is segíthetne, ha a BKK indítana "kutyás" járatot, ami frekventáltabb kutyasétás napszakokban többször is menne és azokon a járatokon nem alkalmaznák, vagy más keretekkel azt a 100 éves hülye szabályt, hogy egy ember, egy kutya, egy peronon. És mondjuk nem kéne az ebeknek sem hülye jegy :)
(Ilyesmit azonban nemcsak a Hajógyárival csinálhatna a BKK: van még pár kutyasétálós hely, amelyek esetében klasszisokkal több ember használná ezeket a járatokat - tudom, ez itt nem hatáskör, de le kellett írnom)

A jelenlegi egyéb infrastruktúra megújítása is örömteli kezdeményezés, manapság egyértelmű, hogy a természetes velejárója, azaz inkább előfeltétele egy közterület felfuttatását célzó programnak. Szóval ez mind klassz, csak légyszi ne legyenek zöld felületek idióta semmirekellő utakkal felszabdalva. Az a halál. A nagybetűkkel hirdetett természetközeli jelleg megőrzése nem történhet meg a térkövön álldogálva. A túl sok, anyagában és stílusában is táj- és téridegen köztéri bútorzat is kapufa.
Jó ötlet a nem használt épületek és műtárgyak eltakarítása is végre, meg a közvilágítás, szemetesek, ivókutak és mellékhelységek építése-fejlesztése.

Régóta jó volna a sziget régészeti feltárásait folytatni, bemutatni, mindenesetre kezdeni vele valamit, ha már ott van és amúgy értékes. Pláne, ha beleillik Óbuda színes történelmébe. Ziccer.

A futóút, meg a kondipark kilátással mindig alacsonyan lógó gyümölcs.

Ha meg már ennyi beruházás van, azt be is kell kamerázni: nem olvastam statisztikát ezzel kapcsolatban, de a Margit-szigeten is hasznos segítség a vészhívóval ellátott kamerarendszer.

Összességében tele van jó és néhány kevésbbé jó ötlettel ez a tervezet, és ez rendben is van, de ami a lényeg: a Hajógyári-sziget átalakítása, megújítása fontos dolog, költséges is, de leginkább: sok évre szól. Minden egyes elemnek nagy a súlya, járják jól körül. legyenek alaposak és transzparensek, ne féljenek a későbbiekben se a "bullshit" és a maszatolás helyett a valódi terveket és részleteket megosztani. Vállalják a konfliktusokat, hogy azok nyoma is segítsen megérteni a helyzet összetettségét, hogy a különböző álláspontok a megértésen alapulva közeledhessenek egymáshoz.

2021/12/04 - 16:57

Köszönjük véleményét és részletes javaslatait. A 3-as jelzésű területen az egybefüggő parkfelület terület jelenleg i használati funkcióin (integrált parki terület) kívül nem látunk indokoltnak további funkció sűrítést. Ezt az oldalon írt visszajelzések kellően alátámasztják. Elkerített futtató kialakítása kimondottan nem célunk. A 2-es területen a meglévő rekreációs területek fejlesztésére van lehetősége, a terület túlzsúfolása nélkül. Közpark felújítási szempontból az igazi lehetőséget a 4-es, jelenleg burkolatokkal fedett területe parki megújításában illetve a déli állami területek közparki térrendszerbe való integrálásában látjuk. Célunk, hogy a területet jelenleg használók a jövőben is megtalálják itt azt amiért szeretik a szigetet, zöldfelületekben gazdagabb, kényelmesebb, szebb parki berendezéseket használhassanak.
A terület kutyás etikettjét mi is jónak tartjuk, fontosnak tartjuk kiegészíteni a nem kutyás használókra vonatkozó szabályokkal, a védett természeti területek pontos elhatárolásával, illetve az üzemeltető elérhetőségeivel. A házirendet egyeztetni fogjuk a területhasználókkal, keresve a többség számára elfogadható kompromisszumokat.
Amennyiben a galériaerdő helyi védelem alá kerül (a védetté nyilvánítás folyamatban van) ezen keresztül jogszabály fogja tiltanai a híd építését. Ez szándékunk szerint hatékonyabb mint a 100-szor való aláhúzás.
Az egybefüggő zöldfelületek jelentik a parki terület legfontosabb értékét, nem szándékunk ezek felszabdalása, inkább a burkolatokat szeretnénk csökkenteni. De ez részletes továbbtervezésé keretében lehet pontosítani. Természetesen lehet olyan kitaposott ösvény ahol indokolt a burkolat kihelyezése.
A régészeti bemutató hely kialakítására a sziget déli, állami tulajdonban lévő részén lévő Hadrianus palota lenne leginkább megfelelő.
Futóút és kondipark alacsonyan lógó gyümölcs, ráadásul van is mindkettő. Nem célunk rektorán futósáv kialakítása a park szórt burkolatai most is a jövőben is alkalmasak a futásra. Mindössze kijelölésre lenne szükség, szintén a használók közötti konfliktusok elkerülésére. Térfigyelő kamararendszer szerepel a javaslatok között.
A legfontosabba tanácsnak az észrevétele végén leírtakat tekintjük. A terület tovább tervezését az érintettek bevonásával, helyszíni tervegyeztető workshopok keretében tervezzük megvalósítani (Folyamőr utcai parkfejlesztés kapcsán voltunk workshopolni legutóbb a kerületben). Ennek során be fogjuk mutatni az egymásnak ellentmondó igényeket, és az azok lehetséges feloldását. Ha nincs ilyen akkor a többség számára elfogadható kompromisszumot fogjuk keresni.
A terület fejlesztése biztosan csak több éven áthúzódó tervezés, egyeztetés, kivitelezés majd fenntartás során, lépésről lépésre valósítható meg. De ez jól is van így.

Válasz

2021/11/25 - 06:44

A szigetet évtizedek óta látogatjàk kutyások, nem kutyások, gyerekesek, gyerekes kutyások, szépen kialakulva, hogy ki merre és miért, legalábbis az északi részén. A terv alapján napnál világosabb, hogy a kutyások kiszorítása, ellehetetlenítése a cél. Semmilyen kárt nem okoznak a kutyák a természetben! Budapest egyetlen helye, ahol normális és szabályozott körülmények között mozgatható, érthetetlen ez a hozzáállás az Önök részéről. Jól mutattunk a gátépítés demonstrációján? Mert nem kevesen voltunk. Véleményem szerint a lebontott csárda helyén (hacsak nincs valami impozàns terv oda is) akár fizetős parkoló is kerülhetne, mivel ez egy park, így biztosítva az autós látogathatóságát. A park funkcióit felesleges bővíteni, jelenleg is megtalálja mindenki benne a neki való elfoglaltságot. A déli rész parkosítása bővítené ezeket a funkciókat, ha már ennyi anyagi forrás áll a rendelkezésre. Legyen felújítás persze, de ne újabb, értelmetlen, kiszorításokra alapuló szankciókkal. A méhlegelő meg mint olyan, nem működik, toklàsz tengerré változik egy jelentős terület, nehezen gondolható oda egy árva piknikező is, nyakig ér a gaz.

Egy szó, mint száz, ha valóban fontos az emberek véleménye ez a terv nem mi rólunk, az idelátogatókról szól, ebben a formában köszönjük, nincs rá szükség.

2021/12/08 - 10:07

Köszönjük véleményét! Félreérti szándékainkat, az integrált kutyás használatot értéknek tartjuk. Ugyanakkor a természeti védelemre tervezett területeket is. A terület használatának szabályait házirendbe tervezzük rögzíteni, melyet az érintettekkel egyeztetünk. Célunk, hogy Budapest több parkjában is legyen integrált használatú parkrész. A sziget beépített területrészei a Magyar Állam, ezekkel hasznosításának módjával kapcsolatban a főváros csak lobbizni tud. Ezt a célt is szolgálja a stratégai.
Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási, zöldfelület fejlesztési munkákat. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd.
A sziget biodiverzitásának további növelése érdekében indítottuk extenzív gyepgazdálkodási (méhlegelők) mintaprojektünket az Óbudai-szigeten és 23 további fővárosi helyszínen. A biodiverzitás növelése keretében a sziget természetes, honos faunáját és flóráját (lágyszárú növények, rovarok, madarak) szeretnénk növelni. Fontos eredménynek tartjuk, hogy az első évben is megjelentek a területen védett növényfajok, illetve a rovarvilág értékes fajai. Célunk, hogy az Óbudai-sziget ezen lakói számára élő és táplálkozó helyet teremtsünk. Az intenzív fenntartású gyepfelületek a természetes élővilág számára szinte „sivatagok”. Az Óbudai-szigeten kijelölt extenzív gyepfelületek csak töredékei az intenzív, kutyával látogatható gyepfelületeknek. A Sziget Fesztivál szervezőit is kérni fogjuk, hogy ezeket a területeket kerítésék el a rendezvények idején. Kérjük a taposási károk megelőzése érdekében ezeket a területeket kerüljék el (kutyával vagy anélkül is). A beállt gyepfelületekből a ruderális gyomok (pl. egérárpa) rövid időn belül kiszorulnak.

Válasz

2021/11/25 - 09:57

A Hajógyári szigetnek nincs szüksége fejlesztésre, maximum állagmegóvásra - itt padokra, kukákra, és a K híd felújítására gondolok kizárólag.
Pont azt szeretjük benne, kutyások, barátokkal sétálók, hogy természetközeli, nem művi, mint a Margitsziget.
Békésen megférünk egymás mellett mind, és az egyre növekvő számú kutyáknak a városban kizárólag itt van lehetőségük szaladgálni. Mindenki, aki idejön kutyával, kutya nélkül, pontosan tudja ezt.
Azért költöztem ebbe a kerületbe, hogy közel legyek a Szigethez, nem lenne jó, ha elveszítené a kerület ezt a varázserejét!

2021/12/08 - 10:08

Köszönjük véleményét! Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási, zöldfelület fejlesztési munkákat. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd.

Válasz

2021/11/25 - 10:00

Nem szeretném ha változás történne a szigeten. A 11. kerületből járok oda kutyát sétáltatni, mivel itt ahol lakom hétvégente nincs lehetőség normálisan lemozgatni a kutyát. A Bikás park fejlesztése óta szinte minden hónapban rendezvények vannak, ami ember tömegeket vonz (Plakát kiállítás, Foci meccs szurkólói bázis...stb), így mi, az évek óta itt élő kutyások kiszorulunk. Az Óbudai sziget remek hely, könnyedén megközelíthető, a nem kutyás emberek számára rentgeteg helyszín áll rendelkezésre (Margit sziget, Kopaszi gáz, Város liget...), ne vegyék ezt el tőlünk.

2021/12/08 - 10:09

Köszönjük véleményét! Félreérti szándékainkat, az integrált kutyás használatot értéknek tartjuk. Ugyanakkor a természeti védelemre tervezett területeket is. A terület használatának szabályait házirendbe tervezzük rögzíteni, melyet az érintettekkel egyeztetünk. Célunk, hogy Budapest több parkjában is legyen integrált használatú parkrész.

Válasz

2021/11/25 - 10:01

Észrevételek az Óbudai sziget jövőképéhez
A tervek egészben való megvalósítása horribilis összeget emészthet fel, megvan a veszélye annak, hogy az eredmény a megtakarítások miatt majdan kihúzott projekt részek miatt legfeljebb sajnálkozó megjegyzésekre adhat okot: pl. „inkább hagyták volna úgy, ahogy van!”

Idézet:
(13,/65 )
A Sziget Fesztivál évenkénti jelenlétének összehangolása a sziget egész éves használatával és értékeinek védelmével
„A meglévő természeti, épített és régészeti értékek
védelme mellett a sziget évente nemzetközi zenei,
kulturális fesztiválnak ad helyet, ezért minden fejlesztési
beavatkozásnál számolni kell a nyári fesztiválok
területigényével, funkcióival.
Cél, hogy csökkenjen a Sziget Fesztivál óriásrendezvénye
miatti ökológiai és zöldfelületi terhelés, annak
figyelembevételével, hogy a jelentős kulturális és
gazdasági hasznot hozó óriásrendezvény továbbra is helyet kapjon a sziget területén.”
A Sziget Fesztivál egész évre leamortizálja a sziget zöld felületét, szeméttel és piszokkal terheli, mindannak ellenére, hogy a rendezvény után takarítást végeznek. A növényzet csak a következő évi fesztivál előtt regenerálódik, majd a rendezvény alatt újból tönkremegy. Ennek elkerülése óriási összegeket emészthet fel, a fesztivál fővárosrnak hozott bevétele semmivé válik, ha komolyan gondolják a fesztivál utáni terület rehabilitációját.
A fesztivál területével szemben megépült a Waterfront City nevű, túlzsúfolt lakópark, az építkezés még most is folyik. Zárójelben: ki foglalkozik az ezzel kapcsolatban a közlekedésben bekövetkező változásokkal?) A hang, azaz zajterhelés erre a területre óriási lesz, mivel széljárástól függően Budapest északi és középső területei is szenvednek a zajtól, hangszigetelt sátrak ide-vagy oda.
Városszerkezeti kapcsolatok javítása
A tervezett funkciók közösségi támogatottságát összefoglalva az alábbi táblázat szemlélteti:
Kutyafuttató támogatottsága alacsony?! 21/65
Ez a terület Budapest hovatovább egyetlen szabad területe kutyafuttatás és úsztatás céljára, a kutysok szervezték meg azt a tiltakozó élőláncot, amely a FIDESZ Kormány Óbudai sziget csúcs beépítése ellen tiltakozott. Ennyire nem jutott el ez az információ a tisztelt Fővároshoz? Kéredezzék meg Szabó Tímea képviselő asszonyt!
Igenis óriási a támogatottsága a kutyafuttatónak, egész Budapest körzetében!
HIDAK
A K híd és H híd rekonstrukciója már nem várhat tovább, megnyitásuk a közlekedés számára a H híd esetében szükséges és sürgős, a két híd között szükséges járható aszfalt út kiépítése ugyancsak.
A Fő tér és a sziget között tervezett, a HÉV pályát áthidaló út létrehozása ellen tiltakozom az Óbudai lakótelep Fő teret környező házainak lakói nevében. Jól emlékszünk még a Fő térrel szemközti dicstelen diszkó működésére: híd nálkül is a Fő téren gyülekezett a diszkó közönsége, ami még nem lett volna baj, de a zajhatás a diszkó kezdete előtt és után a lakosságot pihenésében
zavarta, különösen a hétvégi pihenő napokon. Láttuk a Bús Balázs által benyújtott híd tervezetét, hídépítészeti szempontból is ronda. Sajnálom, nem tudok jobb kifejezést rá.
Mi a helyzet a Waterfront City tervezett Duna híddal?
Komfort eszközök
Több is szükséges belőlük.
Karbantartás
Fontos: Ha létrejönnek a jövőképben szereplő fejlesztések, a mindenkori karbantartásról is gondoskodni kell. Kis hazánkban mindig az a probléma, ha elkészül a fejlesztés, utána már egy vödör festékre se telik, mert nem tervezik be a költségét.

2021/12/08 - 10:22

Köszönjük véleményét! A sziget fesztivál rendezvény által igénybe vett területet csökkenteni tervezzük a zöldfelületek védelme érdekében. A rendezvény szervezői tapasztalataink szerint kiemelt figyelmet fordítanak a rendezvény alatti és utáni takarításra. Az tény, hogy a rendezvény által igénybe vett gyepek jelentősen károsodnak. Ezrét is fontos az öntözőhálózat kiépítésre vonatkozó javaslat, hogy a gyepek gyors regenerálódását segítse.
Kutyafuttató kialakítására az oldalra érkezett jelzések alapján sincs igény, illetve ezt szakmailag sem támogatjuk, nem tartjuk optimális megoldásnak a kutyák lemozgatásra alkalmas terület kijelölésére. A kutyafuttatók területén a zöldfelületek mindig jelentősen károsodnak, illetve tapasztalatink szerint ezeket a területeket sokszor a nem szocializált kutyák gazdái használják. Célunk, hogy Budapest több parkjában is legyen integrált parki rész kijelölve.
Az Óbudai-sziget csúcs védelme kiemelt szempontunk. Ezrét is indítottuk el a terület galerierdejének védetté nyilvánítását.
Jelen dokumentumot a Fővárosi Önkormányzat készíti elő, tárgya az Óbudai-sziget. A HÉV fejlesztéssel és a Waterfront City beruházással kapcsolatban a III. kerületi önkormányzat az illetékes. A területen tervezett gyalogos, kerékpáros Duna-híd a stratégiában elvi lehetőségként szerepel. Ez a híd javíthatná a terület megközelíthetőségét a III. kerület Folyamőr utcai lakótelep irányából is.
Egyetértünk abban Önnel, hogy a közparki terület színvonalas karbantartása elsődleges feladat. Függetlenül a tervezett fejlesztésektől.

Válasz

2021/11/25 - 10:19

Rekreációs területnek a Pünkösdfürdő szakaszának átalakítása abszolút megfelel. Nem kell mindenhez hozzányúlni, ami jó. Nincs szükség mindenhol korlátozásokra, a sziget egy szinte utolsó megmaradt érintetlen zöld terület. Teljesen felesleges mindenhol művi parkokat, szabályozásokkal létrehozni, keressenek olyan project-et, ahol erre tényleg szükség van és ne vegyék el fokozatosan mindenhol az átlag polgártól a szabadidő eltöltésére alkalmas helyeket, ahol jelenleg korlátok nélkül jól érzik magukat. Az északi részt főleg kutyások használják, kutyákkal, gyerekekkel jönnek, rendben tartják. A kutyáknak póráz nélküli lemozgatására szükség van, amit nem elégítenek ki a kutyafuttatók. Abszolút nem életszerű az autóval behajtás korlátozása, nem valószínű, hogy akár egy többgyermekes család, vagy több kutyás távolabbról érkező igénybe tudná vagy szeretné venni a tömegközlekedést. Épp elég gond lesz nyáron a hátul parkolás megszűnése, idősebb embernek, vagy idősebb kutyának a melegben nem lesz elérhető a szigetcsúcs, a Duna, pedig ez a legnagyszerűbb dolgok egyike a szigeten. Tényleg mindenki jól megfér egymás mellett, konfliktusok nélkül. Tartsuk meg a sziget északi részének ezt a tulajdonságát. Köszönöm!

2021/12/08 - 10:36

Köszönjük véleményét! Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási, zöldfelület fejlesztési munkákat. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd. A területet természeti adottságait védeni, zöldfelületeit növelni tervezzük. Többek között az illegálisan parkolásra használt terület parkosításával. A gépkocsival való megközelítse továbbra is lesz lehetőség. Véleményünk szerint van lehetőség, hogy a terület több budapesti számára kínáljon lehetőséget az egészségmegőrzésre. Tapasztalataink szerint a sziget közparki részét kutyások és nem kutyások együtt használják, ezt az integrált használatot szeretnénk megőrizni.

Válasz

2021/11/25 - 10:43

Teljesen nyilvánvaló, hogy aki ezt írta nem csak, hogy a szigeten nem volt még, de mind a természeti értékeket, mind pedig az emberek véleményét teljesen figyelmen kívül hagyja.
Akiben egy pillanatra is felmerül, hogy a szigetre több embert kellene vinni, arról a fentiek egyértelműen kijelenthetőek. A terv teljesen nonszensz. Az utolsó természetközeli része Budapestnek az Óbudai-sziget. A terv egyértelműen hasonló célokat fogalmaz meg, amire most tökéletes a Margit-sziget - ahova éppen ezért már egyszerűen nem jó járni. Sem kutyával, sem anélkül.

A tervben megfogalmazottak megvalósulása egyértelműen visszafordíthatatlan bűnök a természeti értékek és a közösség ellen. Teljesen felesleges ide nekem is bemásolni a sztenderd szöveget.

Ha csak ismét valami parkolómutyira kell a pénz, újítsák fel a hídat (amire valóban szükség van), engem az sem zavar, ha ötvenszeresen túlárazva. Nyugodtan tegye belőle zsebre, akinek és amit kell, de legalább további károkat ne okozzon.

2021/12/08 - 10:39

Köszönjük véleményét! Kérésére nem írjuk ide válaszainkat, de ha mégis kíváncsi arra, hogy mit gondolunk a felvetéseiről itt elolvashatja: https://rdt.budapest.hu/dialogs/obudai-sziget/blog_posts/faq

Válasz

2021/11/25 - 12:11

Nem szeretnénk ilyen jellegű változásokat a szigeten!!! Úgy jó, ahogy van, ne nyúljanak hozzá! Ez az egyetlen szabadon "kutyázható" terület, még ezt is elvennénk tőlünk! Nem, nem, nem!

2021/12/08 - 10:39

Köszönjük véleményét! Félreérti szándékainkat, az integrált kutyás használatot értéknek tartjuk. Ugyanakkor a természeti védelemre tervezett területeket is. A terület használatának szabályait házirendbe tervezzük rögzíteni, melyet az érintettekkel egyeztetünk. Célunk, hogy Budapest több parkjában is legyen integrált használatú parkrész.

Válasz

2021/11/25 - 14:48

Ha igaz a leírás (” Az Óbudai-sziget Budapest kiemelkedő zöldfelületi és ökológiai értékeket hordozó pihenő szigete, ahol a természeti értékek védelme kiemelt szempont.”) akkor nem értem miért adnak teret a SZIGET fesztiválnak. Ha annyira védett a galériaerdő, és méhlegelőket terveznek, akkor miért kell minden évben kopaszra tarolni egy ökológia értéket hordozó zöldterületet.
A sziget látogatottságának növelését a normális közlekedés fejlesztésével érhetnék el (autós, és tömeg) , nem pedig azzal, hogy betonoznak, kijelölnek, szabályoznak mindent. Kirándulni nem azért járnak az emberek, hogy elrendezett parkokban a betonon sétálgassanak, meg virágágyásokat nézegessenek (arra ott a Margitsziget), hanem azért, hogy megcsodálják a természetet a maga teljes valójában. Hogy mezítláb sétálhassanak a füvön, hogy leteríthessenek egy pokrócot és hogyha elrúgnak egy labdát ne kelljen már a virágokat félteni (azokat úgyis letarolja majd a sziget fesztivál). Vegyék végre tudomásul, hogy az emberek jól érzik magukat egy mezőn, vagy egy erdőben. Nem kell mászófalat, tanösvényeket, közművet, bárokat meg éttermeket építeni. Ha már mindenáron építeni akarnak, akkor tegyék a déli részen. Újítsák fel az épületeket, csináljanak kerékpárkölcsönzőt, korcsolyapályát meg tervezzenek valami normális közlekedést akár BKV hajós megközelítéssel. De a sziget többi részét hagyják már végre békén. Az önök által tartott közvélemény-kutatás nagy része is ezt kérte önöktől (13% úgy jó ahogy van, 39% csak a meglévő funkciókat kell karbantartani. Ez 52% akárhogy is számolom.)

2021/12/08 - 10:50

Köszönjük véleményét. Az Ön által felvetett kérdés komoly dilemma. A sziget fesztivált a hagyománya miatt tarjuk megőrzendő értéknek a szigeten. Azt gondoljuk, hogy fontos nemzetközi kulturális rendezvényt jelent. A rendezvény szervezőivel egyeztetve gondoskodni fogunk a védetté nyilvánított területetek (galériaerdő, extenzív gyepek) elzárásáról a rendezvény ideje alatt. Erre a fővárosi önkormányzat természetőrei kiemelt figyelmet fognak fordítani. Célunk, hogy a sziget több élőhelyet biztosítson a terület természetes növény és állatvilágának. A parklátogatók számára fenntartott rétek a természetes élővilág számára szinte sivatagi környezetet jelentenek.
A sziget fejlesztése során a burkolt felületek növekedésének elkerülése, a zöldfelületek növelése kiemelt szempont. Célunk a kerékpárral és a közösségi közlekedéssel való megközelíthetőség javítása.
A déli területek állami tulajdonban vannak, de a stratégiával célunk az állami területek kezelőit is megszólítani, a déli területeket is bevonni a sziget közterületi hálózatába. A parki területen, az Ön által hivatkozottak szerint a meglévő közparki funkciók karbantartását tervezzük.

Válasz

2021/11/25 - 18:32

Szerintem a szigetet 90% ban kutyások látogatják. Rendben tartják összeszedik a szemetet.
Maradjon meg szabadon póráz nélkül sétáltatható területnek. Ha ezt elveszik pont olyan semmitérő park lesz mint amilyenből van vagy 100 Budapesten.

2021/12/08 - 10:54

Köszönjük véleményét. A park integrált használatát őrzendő értének tartjuk, a park természetességét szintén. Viszont véleményünk szerint a park a budapestiek szélesebb körének is nyújthatna lehetőséget a természetközeli környezetben való kikapcsolódásra. . A Fővárosi Önkormányzat által elfogadott Radó Dezső Terv egyeztetési protokollt határoz meg a 100 millió Ft feletti értékű közparki, zöldinfrastruktúra felújítások tervezése során. Az Óbudai-sziget közparki felújítási terveinek előkészítését is e szerint fogjuk végezni, lakossági workshopokkal, a többség számára elfogadható felújítási tervek kidolgozása érdekében.

Válasz

2021/11/25 - 18:43

Olvasva a a hozzászólásokat kb mintha sablonszöveg le ne. "Stratégiai terv priorítása” kb. mindenre ez a válasz. Elszomorító...
Az is hogy aki nem szereti a kutyákat legyen nekik hely. Hát van nekik hely a hajógyári szigeten kívül minden más zöldterület magyarországon... ez nem elég??? Nekünk csak ennyi van. Ez egy kutyás hely nem kell kutyamentes zóna!!!

2021/11/25 - 21:11

Tökéletesen egyetértek! Akik eddig használták a szigetet, vigyáztak rá. Kialakították a békés egymás mellett élés szabályait. Miért kellene idezsúfolni még bármit is? Miért kellene idejárnia azoknak, akik nem szeretik a kutyákat? Miért nem lehet a sziget északi része ugyanaz a kutyás paradicsom, ami eddig volt? Miért nem elég, ha csak a fenntartására, karbantartására megy az adófizetők pénze? Felesleges beruházások kellenek? Semmi nem elég? Ez egy kutyás hely, nem kell kutyamentes zóna.

2021/12/08 - 12:34

Köszönjük véleményét. Célunk, hogy a fővárosi közparkok – köztük az Óbudai-sziget – mennél több budapesti testi, lelki egészségmegőrzését szolgálja, lehetőséget adva a testmozgásra, rekreációra. Azt gondoljuk, hogy a szigeten békésen megférhetnek a különböző rekreációs igénnyel a területre érkezők is. Ahogy fontosnak tartjuk, hogy több fővárosi parkban is legyen kijelölve integrált parkrész a kutyás látogatóak, azt gondoljuk, hogy az Óbudai szigeten is kijelölhető lehet egy kutyával nem látogatható rét.

Válasz

2021/11/26 - 09:10

A belvárosból szoktunk heti rendszerességgel kijárni a szigetre kutyával. Ez az egyetlen hely a városban, ahol szabadon, nagy területen, változatos terepen tudunk sétálni. A tapasztalataim alapján nincs szükség semmilyen komolyabb változtatásra, a sziget úgy jó ahogy van. A K-hídra valóban ráférne egy felújítás, de másra fejlesztésre nincs szükség. Köszönöm.

2021/12/08 - 12:35

Köszönjük véleményét. Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási, zöldfelület fejlesztési munkákat. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd. Célunk, hogy több fővárosi parkban is lehessen kutyát póráz nélkül sétáltatni, ne kelljen a kutyák lemozgatásához ilyen messzire utazni.

Válasz

2021/11/26 - 09:27

Óbudai vagyok, kutyás vagyok, rengeteget járok és jártam ki a szigetre, akár fesztivál volt, akár hétköznaponként séta, akár csak megnézni a Dunát. Ez az egyetlen olyan hely ahol a kutyáink szabadon lehetnek. Semmilyen változtatást nem szeretnék. Nem szeretnék látni semmilyen beépítést se utakat sem semmi ilyesmit. Amit a tervekben szerepeltetnek felmérést, tele van fals információkkal. Nem azokat az embereket kérdezték meg akik ténylegesen kijárnak és szeretik a szigetet. Ne nyúljatank hozzá! Nem kell több út se épület ide.

2021/12/08 - 12:38

Köszönjük véleményét. Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási, zöldfelület fejlesztési munkákat. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd.
Célunk, hogy a fővárosi közparkok – köztük az Óbudai-sziget – mennél több budapesti testi, lelki egészségmegőrzését szolgálja, lehetőséget adva a testmozgásra, rekreációra. Ezért a jövőbeli használók véleményét is relevánsnak tartjuk. Olyanokét akik jelenleg nem töltenek elegendő időt a szabadban. Azt gondoljuk, hogy a szigeten békésen megférhetnek a különböző rekreációs igénnyel a területre érkezők is.

2021/12/08 - 20:50

Nem kell hozzá nyúlni semmilyen szinten. Ha mindenképpen fővárosi közparkkal szeretnének foglalkozni, induljanak el szépen a belvárosból, ott aztán van mit felújatni és tisztán tartan/fejleszteni. A jövőbeli használókat nem az fogja "lecsalni" hogy egy parkban mi található/vagy mi nem. Egészen nevetségesnek tartom már magát a feltételezést is. Akik nem töltenek elegendő időt a szabadban valószínűleg nem az átalakítások és a fejlesztések fogják lecsábítani egy adott helyre, ez tény. A sziget mindenkit befogad erendendően, ezért sem kéne hozzá nyúlni semmilyen szinten.

Válasz

2021/11/26 - 09:52

Jelenleg a Sziget az egyetlen hely, ahol - a zárt futtatók kivételével - el tudom engedni a kutyám szabálysértés nélkül. Szerintem a K hídon kívül semmilyen felújítást nem igényel, illetve az előttem hozzászólók közül többen írták, hogy a közvilágítást érdemes lenne szabályozni, ezt én is támogatom. Emellet nagyon fontos lenne, hogy a réteken a füvet folyamatosan nyírják, illetve több, fedeles és kutyagumi gyűjtő szemetest is lehetne kihelyezni.

2021/12/10 - 08:37

Köszönjük véleményét. Célunk, hogy több fővárosi parkban legyen lehetőség a póráz nélküli sétáltatásra kutyafuttatón kívüli területen. Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási (pl. fedett kukák kihelyezését, közvilágítás fejlesztését), zöldfelület fejlesztési munkákat. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd. Az intenzív fenntartású gyepfelületek rendszeres nyírásáról gondoskodunk, az extenzív gyepfelületeken viszont célunk hogy a sziget honos növény és állatfajai leljenek otthonra.

Válasz

2021/11/26 - 10:16

Évek óta járunk ki a szigetre kutyusunkkal és a családdal. Törökbálinton lakunk, de hétvégente mindig kilátogatunk a szigetre, mert ez az a hely, a kutyusunk felszabadultan játszhat, szaladgálhat, fürödhet és ismerkedhet más kutyákkal. Ezek a kirándulások nemcsak neki, hanem a család minden tagjának örömet és kikapcsolódást jelentenek a szabad, háborítatlan természet élvezetével. Szeretjük, hogy nem kijelölt betonutakon kell sétálnunk, nem elkerített kutyafuttatóban kell a kutyust megmozgatni, hanem lehet szabadon a fák között, a mezőkön és a Duna-parton bolyongani. Soha nem tapasztaltunk összeférhetetlenségi problémát a kutyások-gyerekesek-frizbisek-biciklizők- futók csoportjai között. Én csak azt látom, hogy mindenki pontosan azért élvezi a szigetet, amiért mi: a természetben való kikapcsolódásért. A Margit-szigetre mi soha nem megyünk, nem szeretünk pórázon sétálni a térkövezett utakon. Jó, hogy van olyan is, biztosan sokan élvezik, de elég belőle egy. Örülök, ha sok fejlesztés megvalósul Budapesten, nagyon szép parkok és közösségi terek épülnek mostanában, de nagyon-nagyon jó lenne, ha legalább egy terület megmaradhatna a maga természetes szépségében. Köszönöm, ha véleményemet elolvassák, és a döntésnél figyelembe veszik!

2021/12/11 - 17:59

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Egyetértünk azzal, hogy karakterében nem a Margit sziget jellegű, hanem egy ökológiai fókuszú közpark fejlesztése a cél az Óbudai-sziget esetében. Kezelői, üzemeltetői részről úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van. Ezt a 1600 fő által kitöltött online felmérés eredményei is alátámasztják. Ugyancsak fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit (pl. az parki berendezések fejlesztéséről) egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.
Célunk az integráltan használható parki területek körének bővítése, a szocializált kutyák számára többlet jogosultságok biztosítása úgy hogy a parki területet kutya nélkül vagy más kutyával látogatók is megfelelő helyet találjanak kikapcsolódásra, lehetőség szerint konfliktusmentessé váljon a terület szabadidős használata. Ehhez területhasználati házirend kidolgozása lehet a megfelelő megoldás, amit fontosnak tartunk a területhasználókkal egyeztetni előzetesen. Az Óbudai sziget esetében ehhez megfelelő alapot jelenthet a területen civil egyesület által kihelyezett táblán szereplő kutyás etikett. Véleményünk szerint az Óbudai-sziget területe elég nagy ahhoz, hogy mint a kutyával kikapcsolódni vágyók, mind azok akik mondjunk nem szeretik a kutyákat zavartalanul tölthessék el szabadidejüket.

Válasz

2021/11/26 - 10:27

Szeretném, ha kutyáim továbbra is szabadon szaladgálhatnának a többi kutyával. Nem értem, miért a sziget ezen részét kellene átalakítani. Ott van a déli rész, a K-hídtól délre, azt kellene rendbetenni más célra, nem elvenni a több száz kutyától az egyetlen teret, ahol még szabadon futkározhatnak szép fővárosunkban! Kérem, gondolják ezt át! Nem csak a kutyák, hanem gazdáik egészségét is segíti egy ilyen terület, amire közösen kellene vigyáznunk, nem pedig megfosztani az állatokat, embereket ettől a lehetőségtől. Ha minden maradna a régiben, a visszatérő Sziget-fesztivál már amúgy is megint tönkre fogja vágni évente ezt a területet, jó pár hónapra.

2021/12/11 - 17:58

Köszönjük véleményét. A sziget integrált kutyás használatának kialakult rendjét értének tekintjük. Célunk az integráltan használható parki területek körének bővítése, a szocializált kutyák számára többlet jogosultságok biztosítása úgy hogy a parki területet kutya nélkül vagy más kutyával látogatók is megfelelő helyet találjanak kikapcsolódásra, lehetőség szerint konfliktusmentessé váljon a terület szabadidős használata. Fontos célunk, hogy a terület más területhasználóknak is vonzó és biztonságos helyszínt biztosítson az egészségmegőrzéshez. A közterületeket sokan, sokféleképpen szeretnénk használni, ezért tatjuk fontosnak házirend kidolgozását, mely a terület kulturált, egymást nem zavaró használatának szabályait rögzíti. Az Óbudai sziget esetében ehhez megfelelő alapot jelenthet a területen civil egyesület által kihelyezett táblán szereplő kutyás etikett. Véleményünk szerint az Óbudai-sziget területe elég nagy ahhoz, hogy mint a kutyával kikapcsolódni vágyók, mind azok akik mondjunk nem szeretik a kutyákat zavartalanul tölthessék el szabadidejüket.
Ugyancsak fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását.

Válasz

2021/11/26 - 10:42

Úgy jó minden, ahogy eddig is volt. Nem kell a (szinte) utolsó természetes helyet tönkre tenni, pusztán anyagi okokból. Mindent betonnal töltenek meg, a fákat kivagják. Maradjon természetes. ELÉG ebből.

2021/12/11 - 17:55

Köszönjük véleményét. A sziget északi területrésze valóban kiemelkedő természeti érték. Ezért is szerepel a tervek között az galériaredő természetvédelmi oltalom alá vonása. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése.

Válasz

2021/11/26 - 10:43

Születésem óta élek Óbudán, a Sziget közel öt évtizede fontos része az életemnek.
Gyerekként imádtam a játszóteret, a nagy fociderbiket, később a kutyáimmal a sétákat, a görkorcsolyázást, futást, a fesztiválokat, majd a gyerekeimmel folytattam ugyanezt. A mai napig heti 3-4 alkalommal sétálok kint a kutyámmal.
A Sziget vonzereje pont abban rejlik, hogy természetközeli, nem kiépített, és amióta az eszemet tudom, a fent felsorolt tevékenységeket ugyanúgy lehet űzni a szigeten. Rét, erdő, víz egy helyen, ez egy csoda. És kizárólag ez az egyedülálló hely az, ahol szabadon lehet kutyázni.
A Sziget maradjon továbbra is ilyen, nem kell átalakítani!
Churchill nevéhez kötik azt a mondást, miszerint ‘Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok’ - valahogy így érzek én is az itt-ott hivatkozott felmérésekkel, de hogy íróasztal mögül képtelenség reális képet kapni arról, hogy hányan és milyen céllal látogatják a szigetet, abban biztos vagyok.

2021/12/11 - 17:53

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. A stratégia közvélemény kutatás részletesen ismerteti a felmérés módszereit és reményeit. Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. Fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal többek között helyszíni tervegyeztető workhopokon.
A sziget integrált kutyás használatának kialakult rendjét értének tekintjük. Célunk, hogy a főváros több parkjában kerüljenek kijelölésre integrált használatú parkrészek. A Fővárosi közgyűlés által a Népligetre illetve a Vérmezőre elfogadott stratégai tervek egyaránt célként jelölik meg az integrált használatú területek kijelölését. A közparki területek házirendjét, az integrált használatú parkrészeket a területhasználókkal történő egyeztetéseket követően tervezzük meghatározni.

Válasz

2021/11/26 - 12:04

Nem szeretnék semmilyen komoly változást a szigeten, úgy jó ahogy van. Nem szeretnénk térkövezett utakat, elkerített területeket. Szeretnénk, ha kutyáink továbbra is szabadon szaladgálhatnának. A K híd felújítása szükséges egyedül, illetve a jelenlegi mezők rendszeres fűnyírása. Más nem kell. Aki magassarkúban akar sétálgatni, az menjen a Margit-szigetre, vagy a Kopaszi-gátra. Én személy szerint naponta kétszer teszek meg 30-40 perces utat, hogy Budapest egyetlen nagy felületű zöld területén engedhessem el a kutyámat a megfelelő nem túl urbanizált környezetben. Pár évvel ezelőttig a Kopaszi-gáton is megtudtam ezt tenni, viszont onnan kiszorítottak mindenkit aki kutyát sétáltat. Önellentmondásnak érzem a Radó Dezső Terv célkitűzését azzal összevetve, hogy a meglévő, megbecsült és kihasznált zöldterületek urbanizálásáról beszélünk e projekt kapcsán.

2021/12/11 - 17:50

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás, vagy "urbanizálás". Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. Fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.
A sziget integrált kutyás használatának kialakult rendjét őrzendő értének tekintjük. Célunk, hogy a főváros több parkjában kerüljenek kijelölésre integrált használatú parkrészek. A Fővárosi közgyűlés által a Népligetre illetve a Vérmezőre elfogadott stratégai tervek egyaránt célként jelölik meg az integrált használatú területek kijelölését. A közparki területek házirendjét, az integrált használatú parkrészeket a területhasználókkal történő egyeztetéseket követően tervezzük meghatározni.

Válasz

2021/11/26 - 13:13

Nem szeretnénk semmilyen komoly változást a szigeten, úgy jó ahogy van. Nem szeretnénk ha elvennék a különböző beépítésekkel az Óbudai sziget egyedülállóan szinte érintetlen, természetességét. A jelenlegi állapotában is nagyon jól megférnek a kisgyermekesek a sportolni és kirándulni vágyok valamint a kutyások. Ráadásul a kutyásoknak a főváros egész területén csak a sziget van ahol szabadon póráz nélkül futtathatják a kutyáikat. A kerületi lakosok már a gátépítés kapcsán is kiálltak a jelenlegi érintetlen természetközeli állapot mellett. Egyedül a K- híd az ami felújításra szorul, illet mobil wc kihelyezésére lenne szükség a sziget több pontjára.

2021/12/11 - 17:45

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás. A Fővárosi Önkormányzat a III. kerületi önkormányzat támogatásával a terület természetvédelmi területté nyilvánításával áll ki a természeti értékeke megőrzésének fontossága mellett. E mellett úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. Fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.
A sziget integrált kutyás használatának kialakult rendjét értének tekintjük. Célunk, hogy a főváros több parkjában kerüljenek kijelölésre integrált használatú parkrészek. A Fővárosi közgyűlés által a Népligetre illetve a Vérmezőre elfogadott stratégai tervek egyaránt célként jelölik meg az integrált használatú területek kijelölését. A közparki területek házirendjét területhasználókkal történő egyeztetéseket követően tervezzük meghatározni.

Válasz

2021/11/26 - 14:35

Köszönöm a sok munkát, amit abba fektettek, hogy a Óbudai-szigetet átreformálják. DE EZ ÍGY JÓ, AHOGY VAN! Sok boldog kutya szabadon rohangálhat, játszhat, fürödhet. tanulhatja a kutyás életet. Nem egy pár méteres, bekerített kutyafuttatóban örjöng.

2021/12/11 - 17:41

Köszönjük véleményét. A park meglévő zöldterületeit mi is védendő értéknek tekintjük, akárcsak a sziget integrált kutyás használatának kialakult rendjét. Bekerített futtató kialakítása nem szerepel terveink között.

Válasz

2021/11/26 - 18:47

Megértem, hogy minden, Önök szerint "parlagon" heverő területet hasznosítani kellene, de a Hajogyári tökéletesen ellátja jelenlegi "funkcióját", ami miatt emberek és négylábúak ezrei járnak ki. A Hajogyári az egyetlen hely Budapesten, amit természetközelinek lehet még nevezni. A 13. kerületből járunk át, hetente minimum 3 alkalommal, 2 kutyával, és nem a közelebbi Margit - szigetre megyünk, hanem a Hajogyarira, mert nekunk az maga a Paradicsom! WC, padok és a K-hid felújítása és a közvilágítás minimális fejlesztése örvendetes lenne - bár a réten sötétben villogó nyakörvek kavalkádjának is megvan a maga varázsa. Azt gondolom, hogy kutya nélkül töménytelen mennyiségű választás áll az ember rendelkezésére, karnyújtásnyira. Van Városliget, Margit-sziget, Kopaszi gát... Kutyásoknak csak a Hajógyári, és nekünk az a MINDEN, kérem hagyják meg, a jelenlegi formában. Ha valaki tényleg naponta ott van, látja, hogy a kilátogatók minimum 60%-a kutyával van, és tökéletesen megférünk gyerekesekkel, egyedül sétálókkal, bringaedzésen izzadókkal, disc golf versenyzőkkel, mert tiszteletben tartjuk egymást. Kérem, Önök is tartsák tiszteletben a szigetet, a természetet, és a kilátogatók valós igényeit!

2021/12/11 - 08:35

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Egyetértünk azzal, hogy karakterében nem a Margit sziget jellegű, hanem egy ökológiai fókuszú közpark fejlesztése a cél az Óbudai-sziget esetében. Kezelői, üzemeltetői részről úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van. A fejlesztés kifejezés nem egyenlő a túlépítésével, rekreációs funkciókkal való túlzsúfolásával. Ugyancsak fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását. A sziget integrált kutyás használatának kialakult rendjét értének tekintjük. Elkerített futtató kialakítás nem szerepel a lehetséges fejlesztési projektek között. Célunk több fővárosi parkiban az integráltan használható parki területek körének kijelölése, a szocializált kutyák számára többlet jogosultságok biztosítása úgy hogy a parki területet kutya nélkül vagy más kutyával látogatók is megfelelő helyet találjanak kikapcsolódásra, lehetőség szerint konfliktusmentessé váljon a terület szabadidős használata. Ehhez területhasználati házirend kidolgozása lehet a megfelelő megoldás, amit fontosnak tartunk a területhasználókkal egyeztetni előzetesen. Az Óbudai sziget esetében ehhez megfelelő alapot jelenthet a területen civil egyesület által kihelyezett táblán szereplő kutyás etikett.

Válasz

2021/11/26 - 18:48

Az Óbudai-sziget jelenlegi, természetes állapotában egyedüli lehetőséget biztosít arra, hogy a kutyáinkat szabadon engedhessük mozogni, szagolni, szocializálódni. Két kutyával járok ki rendszeresen gyalog. A K-híd felújításán, fedeles kukák kihelyezésén, a területek kaszálásán/toklásztalanításán és esetleg több mobil wc telepítésén kívül semmilyen változtatásra, pláne beépítésre, elkerített területek kialakítására nincs szükség. Így is van lehetőség a szigeten játszóterezésre, sportolásra, sétálásra. A kutyások és nem kutyások egymás mellett békésen, kulturáltan élvezik a sziget természetességét, szépségét. Annyi más beépített park, terület használható egyéb közösségi célra, rendezvényre, kulturális programra. Az Óbudai-sziget maradjon meg ilyennek. Mi, akik rendszeresen kijárunk, így szeretjük, vigyázunk rá. Felbecsülhetetlen és egyedülálló a jelenlegi formájában.

2021/12/11 - 08:38

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Egyetértünk azzal, hogy karakterében nem a Margit sziget jellegű, hanem egy ökológiai fókuszú közpark fejlesztése a cél az Óbudai-sziget esetében. Kezelői, üzemeltetői részről úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van. A fejlesztés kifejezés nem egyenlő a túlépítésével, rekreációs funkciókkal való túlzsúfolásával. Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási (pl. fedett kukák kihelyezését, közvilágítás fejlesztését), zöldfelület fejlesztési munkákat. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd. Ugyancsak fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását. Az intenzív fenntartású gyepfelületek rendszeres nyírásáról gondoskodunk, az extenzív gyepfelületeken viszont célunk hogy a sziget honos növény és állatfajai leljenek otthonra.

Válasz

2021/11/26 - 19:05

Sokan messziről járunk oda, mert ez egy biztonságos hely a szabadon kutyázáshoz. Itt tényleg békében megférnek a bringás felnőttek/gyerekek, a póráz nélküli kutyák, idősek, fiatalok. Azok, akik arra a nyugalomra vágynak, amit a Sziget nyújt így, ahogy most van. Ismerünk minden fát, fűszálat. Szeretjük és szeretnénk, ha maradhatna így, ahogy most van.

Nem tudom még hány embernek kellene írnia, hogy figyelembe vegyék a véleményünket. Kérjük, hogy fejlesszenek ott, ahol igazán szükség van rá. A Sziget maradjon olyan gyönyörű, amilyen most.

I ❤️ Hajógyári

2021/12/11 - 08:41

Köszönjük véleményét. Célunk, hogy több fővárosi parkban legyen lehetőség a póráz nélküli sétáltatásra kutyafuttatón kívüli területen, ne kelljen ehhez sokat utazni. Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási (pl. fedett kukák kihelyezését, közvilágítás fejlesztését), zöldfelület fejlesztési munkákat. A fejlesztés kifejezés nem egyenlő a túlépítésével, rekreációs funkciókkal való túlzsúfolásával. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd.
Szisztematikusan készítjük elő a fővárosi nagyparkok stratégai terveit, melyek közül eddig a Gellért-hegy, Népliget és Vérmező tervei kerületek elfogadásra. Az Óbudai-sziget stratégiával az a célunk, hogy a sziget gyönyörű maradjon, sőt még zöldebb, vonzóbb legyen.

Válasz

2021/11/26 - 20:11

A hajógyári sziget Budapest legfontosabb és legnépszerűbb - és lassan egyedüli - szabadtéri terülte, ahol legálisan megvalósítható a szabad, vagyis póráz nélküli kutyázás. 2018-as adat szerint a magyar lakosság 36%-a él kutyás háztartásban, ennek a nagyon komoly tömegnek az igényeit ki kell elégíteni. A Hajógyári sziget és különösen a K hídtól Észak felé elterülő része évtizedek óta a kutyásoké, évtizedek óta teret biztosít többezer ember és négylábú társa egészséges és szabad életéhez. Ez egy működő és jó gyakorlat, vagyis ezen nem kell változtatni. Nem szeretném és nem támogatom ezt a tervet! Nem szeretnék átalakítást, a nagy ügybuzgalom első "termését" méhlegelőt és melléktermékét, a gyilkos toklászt több száz kutya sínylette meg. POntosan látszódik a tervekből, hogy kutyák számára hozzáférhető terület hogy szűkül majd, bizonyos helyeken pedig hogy tűnik el. Rengeteg közpark van Budapesten, és bízom benne még több lesz. Olyan helyek, amelyek elsősorban az embereké és csak másodsorban a kutyáké. Ezeket vagy pórázon, vagy egyáltalán nem lehet kutyával látogatni. A Hajógyári NE legyen ilyen! Nincs szükség a csodálatos ökológiai fejlesztésre, amely az állatokat kiszorítaná, erre ne küööltsük az adófizetők pénzét! Az így megspórolt pénzből pedig lehet olyan területeket fejleszteni, amelyekre valóban igény van.

2021/12/11 - 08:46

Köszönjük véleményét. Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási, zöldfelület fejlesztési munkákat. A sziget integrált kutyás használatának kialakult rendjét értének tekintjük. Elkerített futtató kialakítás nem szerepel a lehetséges fejlesztési projektek között. Célunk az integráltan használható parki területek körének bővítése, a szocializált kutyák számára többlet jogosultságok biztosítása úgy hogy a parki területet kutya nélkül vagy más kutyával látogatók is megfelelő helyet találjanak kikapcsolódásra, lehetőség szerint konfliktusmentessé váljon a terület szabadidős használata. Ehhez területhasználati házirend kidolgozása lehet a megfelelő megoldás, amit fontosnak tartunk a területhasználókkal egyeztetni előzetesen. Az Óbudai sziget esetében ehhez megfelelő alapot jelenthet a területen civil egyesület által kihelyezett táblán szereplő kutyás etikett. Ugyanakkor célunk, hogy a sziget több élőhelyet biztosítson a terület természetes növény és állatvilágának. A parklátogatók számára fenntartott rétek a természetes élővilág számára szinte sivatagi környezetet jelentenek, így fontos megtalálni a két szempont szerinti legjobb megoldást. Ezért a felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd.
Szisztematikusan készítjük elő a fővárosi nagyparkok stratégai terveit, melyek közül eddig a Gellért-hegy, Népliget és Vérmező tervei kerületek elfogadásra.

Válasz

2021/11/27 - 11:28

A Fővárosi Önkormányzat szakértői, a Kormánnyal és a 3. kerülettel egyetértésben látszólag kíváncsiak a szigetet kutyával vagy anélkül gyakran látgató, háborítatlan kikapcsolódásra vágyó emberek véleményére de a válaszokból mégis az derül ki, hogy itt nem egy valódi párbeszéd zajlik hanem rá akarják eröltetni az emberekre a saját elképzeléseiket. Teszik ezt olyan szakemberek akik maguk nem is látogatják a szigetet, pusztán egy projektnek tekintik azt. A K-híd rekonstrukcióját elengedhetetlennek tartom, tovabbá a szemetesek és padok számának növelése is indokoltá vált a szigeten. Illemhelyek létesítése is mindenképpen szükséges, jelenleg csak a játszótérnél van illemhely ami egyértelműen kevés. Nem szeretnék azonban bekerített kutyafuttatót és külön kutyáknak, kutyásoknak kijelölt zónákat a szigeten. Azt gondolom az északi résznek meg kell maradnia a jelenlegi formájában és az ártéri erdőt sem bolygatnám túlzottan, egy alapos takarítás természetesen référne. A szigetcsúcs egy különleges terület, maradjon meg a jelenlegi állapotában. Vendéglátó egységekre egyáltalán nincs szükség, ellenben ivókút több kellene a szigetre. Gyakrabban es alaposabban kellene szedni a szemetet és a közvilágításra is rafér némi fejlesztés. Nagyon várom a fejleményeket, az igazi párbeszédet a sziget további sorsáról.

2021/12/11 - 08:48

Köszönjük véleményét. Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási (pl. fedett kukák kihelyezését, közvilágítás fejlesztését), zöldfelület fejlesztési munkákat. A stratégai terv csak felsorolja a lehetséges fejlesztéseket. A részletes tervek kidolgozása ezt követi, ennek előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd. A sziget északi területrésze valóban kiemelkedő természeti érték. Ezért is szerepel a tervek között az galériaredő természetvédelmi oltalom alá vonása. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. A sziget integrált kutyás használatának kialakult rendjét értének tekintjük. Elkerített futtató kialakítás nem szerepel a lehetséges fejlesztési projektek között. Célunk az integráltan használható parki területek körének bővítése, a szocializált kutyák számára többlet jogosultságok biztosítása úgy hogy a parki területet kutya nélkül vagy más kutyával látogatók is megfelelő helyet találjanak kikapcsolódásra, lehetőség szerint konfliktusmentessé váljon a terület szabadidős használata. Ehhez területhasználati házirend kidolgozása lehet a megfelelő megoldás, amit fontosnak tartunk a területhasználókkal egyeztetni előzetesen. Az Óbudai sziget esetében ehhez megfelelő alapot jelenthet a területen civil egyesület által kihelyezett táblán szereplő kutyás etikett.

Válasz

2021/11/27 - 11:48

Rendszeres láogatója vagyok a Szigetnek....majdnem napi szinten...kisiskolás Gyermekeimmel, Kutyámmal....télen,nyáron, esőben,hóban.....K hídon kívül, illetve azin kívül,hogy a Főkertészek rendben tartjak a gyepet nem kellene változtatni!
Ide tényleg kulturált emberek jának, akik szedik még a szemetet, akisállataik utáni piszkokat, egy külön kis egymast segítő közösség, akik elvezik ezt az egész termeszeti jelenseget, amit most annyira modernizalni akarnak, pont ezzel elvenni aztamitol Obudai sziget, s belenyulnanak mindenfele modern beavatkozasokkal.....van itt mindenre lehetoseg, amire szukseg van, beken kellene hagyni ezt az egy helyet, ugy ahogy van...mar annyi zold teruletet tettek tonkre....hozzateszem a Sziget-fesztivallal pont szembe mennek az osszes kornyezetvedelmi allaspontjukkal...maradjon igy a Sziget!udv:Edina

2021/12/11 - 08:49

Köszönjük véleményét. A sziget északi területrésze valóban kiemelkedő természeti érték. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási (pl. fedett kukák kihelyezését, közvilágítás fejlesztését), zöldfelület fejlesztési munkákat. A fejlesztés kifejezés nem egyenlő a túlépítésével, rekreációs funkciókkal való túlzsúfolásával. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd. A sziget fesztivál helyszínét illetően egyeztetéseket folytatunk a szervezőkkel, akik szintén partnerek a sziget védett természeti értékeinek megőrzésében. Célunk a fesztivál által igénybe vett közparki terület csökkentése, az hogy a rendezvény mennél kevésbé terhelje a zöldfelületeket. A stratégai készítés fontos célja rögzíteni a meglévő értékek megőrzésének fontosságát.

Válasz

2021/11/27 - 12:08

98 óta lakom a sziget mellett és élek együtt ezzel a csodálatos hellyel. Nagyon nem szeretnék Óbudán egy újabb Margit-szigetet. Nem szeretném,ha átalakítások,szabályozások lennének és ha a rendszeresen ide látogatók helyett egy íróasztal mögött ülők rajzolgatva döntenének. Úgy érzem megint megy az asztalon rajzolgatás és ötletelés például azért,hogy még több ember használja a szigetet. Miért is? Ebből is látszik,hogy akinek ilyen ötlete van az nem jár ki a Szigetre,nem él együtt a szigettel,nem szedi a szemetet,nem írtja a toklász és egyáltalán...Ez Budapest egy különlegesen bájos zöld ékszerdoboza éppen azért,mert eddig szerencsére senki nem tette rá a mancsát és nem ötletelgette,fejlesztgette szanaszét. A K-Híd felújÍtásán kívül az ég világon semmihez nem kell nyúlni. Nekünk így tökéletes.

2021/12/11 - 08:52

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Egyetértünk azzal, hogy karakterében nem a Margit sziget jellegű, hanem egy ökológiai fókuszú közpark fejlesztése a cél az Óbudai-sziget esetében. Fontos célunk, hogy Budapest lakosságának mennél nagyobb aránya éljen egészségesebben, használja a közparki területeket rekreációra. Természetes úgy, hogy az adott terület értékeit nem veszélyezteti, más használókat nem zavar a pihenésben. Kezelői, üzemeltetői részről úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van. Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási (pl. fedett kukák kihelyezését, közvilágítás fejlesztését), zöldfelület fejlesztési munkákat. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd. Ezt a 1600 fő által kitöltött online felmérés eredményei is alátámasztják. Ugyancsak fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását.

Válasz

2021/11/27 - 13:19

Az egész város körba van véve zöld területekkel.
Azok a "nemkutyás" emberek akiket zavar a kutyák jelenléte bárhova mehetnek békében piknikelni, hiszen MINDENHOL MÁSHOL kötelező a póráz.
Az egész országban kuriózum a hely (jegyezzük meg szégyenletes, hogy így van), hogy itt lehet békében póráz nélkül és főképp biztonságban kuytázni.
Nagyon sokan járunk ki agarasok. Az agárnak nem alkalmas a teljes lemozgatáshoz egy körbekerített futtató sem, erdőben, mezőkön pedig a vadállomány védelme miatt nem engedi el a felelős gazdi.
Évente több mint 250 napon járunk ki a szigetre. Akkor is ha esik, akkor is ha mínusz van. Megértem a kizárólag napsütésben andalgó kirándulókat, de nekik millió más lehetőségük van.
De ha venné a fáradtságot a városvezetés és kijárna néha szemékyesen is, láthatná, hogy békében megvolt kutyás és nemkutyás eddig is a szigeten. A kutyások között erős önszabályozás működik, a gazdik egymástól is elvárják a korrekt viselkedést, nincs gond a gyerekesek és. kutyások között, nincs gond más körökkel sem.
Ha ebbe ennyi év béke után erőszakkal elkezdenek belepiszkálni, akkor majd lesz gond.
Valahogy azt hittem, hogy ez az országvezetés taktikája, hogy szándékosan hergelik egymás ellen a csoportokat, de úgy látszik ez városvezetés szinten is működő politikának tűnhet.
Annyi hely van, ami felújításra és fejlesztésre szorul, nem lehetne azzal foglalkozni és a működő dologkba nem belepiszkálni?

2021/12/11 - 08:56

Köszönjük véleményét. Budapest valóban gazdag zöldterületekben, de mi látunk igényt és szükséget is ezek körének bővítésére. Célunk hogy más parki területen is legyen integrált használatú parkrész ahol a szocializált kutyák számára többlet jogosultságok biztosítása úgy hogy a parki területet kutya nélkül vagy más kutyával látogatók is megfelelő helyet találjanak kikapcsolódásra. Ehhez területhasználati házirend kidolgozása lehet a megfelelő megoldás, amit fontosnak tartunk a területhasználókkal egyeztetni előzetesen. Az Óbudai sziget esetében ehhez megfelelő alapot jelenthet a területen civil egyesület által kihelyezett táblán szereplő kutyás etikett.
Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási (pl. fedett kukák kihelyezését, közvilágítás fejlesztését), zöldfelület fejlesztési munkákat. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd. A sziget északi területrésze valóban kiemelkedő természeti érték. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. A sziget integrált kutyás használatának kialakult rendjét értének tekintjük. Elkerített futtató kialakítás nem szerepel a lehetséges fejlesztési projektek között.

Válasz

2021/11/27 - 14:48

Tisztelt BFFH Tájépítészeti Osztály!
Az elmúlt évben sok kellemetlenséget okozott nekünk a "méhlegelő" projektjük! Továbbra sem látjuk/értjük a toklászmező miértjét! Nagyon kevés olyan hely van ma Budapesten, ahol biztonságban és nyugalomban kutyázhatunk. Sok éve járunk ki a szigetre, nekünk pont megfelel az eddigi állapot, nem szeretnénk, ha mások "felülről" döntenék el, hogy mi a jó nekünk! Ha nagyon szeretnének "fejleszteni", a K hídra ráférne legalább egy felújítás, és a K hídtól délre eső, elhagyatott ipartelepre is ráférne a terület biodiverzitásának növelése! Tudják, van egy fontos szabály: "ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani"! A különleges és ritka, mi több különlegesen ritka ártéri erdők nem elég változatosak? Az ártéri erdőkben miként gondolják a "terület biodiverzitásának növelését"? A "spontán vadvirágos vegetációval" mi a probléma? Minden évben pipacsmező virít, a nagyréten kialakított "kísérleti ágyásokban" meg öntözés és ápolás során sem volt siker évekig... Ha a kertemben nem terem a banán és az olajfa, de a barack és a szilva ige, akkor talán érdemesebb az utóbbiakat telepíteni.
Szívesen vennék kis termetű virágzó cserjéket, akár sövényként, akár szoliterként, azok is növelhetnék a biodiverzitást, az autó utak mellett még szűrő hatásuk is lenne.
Azt hiszem, a többi gondolatomat már sokszor leírták előttem, egyet viszont szeretnék kiemelni, hangsúlyozni:
"A házirend már kint van, az élet alakította így évtizedek alatt. Már kialakult és a szigetre járók elfogadták. Semmi szükségét nem látjuk ennek kiegészítésére a szigeten. Aki kilátogat, pontosan tudja, hogy ott lesz sok kutya. Mindig voltak és lesznek is. Higgyék el, semmilyen fejlesztésre nincs szükség a kuka cseréken és a K-híd felújításán kívül. Gyönyörűen működik a sziget! Aki szeretne kilátogat és jönni is fog, de még több embert már nem nagyon bír el a sziget. Pont minden klassz, ne rontsák el ezt a harmóniát! Miért szükséges mindenképp ránk erőltetni valamit, amit nem szeretnénk? Bárki bárhol tud bármit csinálni, de a kutyások kizárólag a szigetre tudnak jönni büntetlenül kutyázni."

2021/12/20 - 13:21

Köszönjük véleményét. A szigeten lévő intenzív fenntartású gyepfelületek esetében időjárás függvényében évi 4-7 kaszálással gondoskodik az üzemeltető arról, hogy a gyepfelület járható és toklász mentes legyen. Köszönjük jelzésüket a toklászokkal kapcsolatban, mely alapján az üzemeltető figyelmét fel fogjuk hívni a jövő év folyamán az intenzív gyepterületek állapotának fokozott figyelemmel kísérésére. Az extenzív gyepfelületekkel (méhlegelők) a célunk, hogy a terület természetes flórájának és faunájának fajainak teremtsünk élőhelyet. Ahogy Ön is említi, akkor tud előjönni a spontán vadvirágos vegetáció, ami a leginkább növeli a biodiverzitást, és minimalizálja a fenntartást, ha a kaszálás mértéke csökken. A program első éves eredményei nagyon biztatóak, több védett faj is megjelent ezeken a területeken. Az intenzív fenntartású gyepfelületek a természetes élővilág számára szinte „sivatagok”. A terület biodiverzitásának növelésével a terület honos növény, rovar és madár fajainak gazdagságát szeretnénk növelni. Az extenzív gyepfelület egyúttal az ártéri ligeterdő számára is pufferként szolgál. A sziget integrált kutyás használatának kialakult rendjét értének tekintjük. Elkerített futtató kialakítás nem szerepel a lehetséges fejlesztési projektek között. Célunk az integráltan használható parki területek körének bővítése, a szocializált kutyák számára többlet jogosultságok biztosítása úgy hogy a parki területet kutya nélkül vagy más kutyával látogatók is megfelelő helyet találjanak kikapcsolódásra. Ehhez területhasználati házirend kidolgozása lehet a megfelelő megoldás, amit fontosnak tartunk a területhasználókkal egyeztetni előzetesen. Ahogy Ön is említette, az Óbudai sziget esetében ehhez megfelelő alapot jelenthet a területen civil egyesület által kihelyezett táblán szereplő kutyás etikett.
A terület közparki fejlesztési terveit a területhasználók bevonásával tervezzük elkészíteni.

Válasz

2021/11/27 - 15:14

Tisztelt Tervezők! Olvasva a terveket, sok kommentet és az Önök azokra adott válaszát remélem végül sikerül egy oldalra kerülnünk és belátni, hogy az amiket a kommentelők kifogásolnak a tervekben, nem feltétlen megvalósíthatatlanok. A természeti értékek megóvása mindenki közös érdeke, hiszen az ide látogatók nagyrésze pont azért jön ide, mert a Hajógyári még mindig egy kis "elfeledett", nyugodt oázis Budapesten. Mi kisgyerekes családként, két kutya gazdijaként azért ide járunk és nem a közelebbi Margitszigetre, mert itt nincs angolosan beépített, kiépített környezet, nincsenek őrült bringóhintósok, akik elcsapják a gyerekeket, a kutyáink is velünk lehetnek szabadon, mert abszolút alkalmasak erre, miközben a gyerekeink is szabadon futkározhatnak, sportolhatnak. A kavicsos, fövenyes Duna part, a nagy séták, a molyolás a kis erdős részeken, a mindenmentes kikapcsolódás teszi vonzóvá. Nem igen tapasztaltunk az évek alatt komoly konfliktusokat, sem a kutyás-nem kutyás, sem a gyerekes-kutyás vonalon, úgyhogy abban reménykedünk, hogy a piktorgramok a 62.oldalon valóban csak egy nagyvonalú tervezgetés eredményei és nem egy agyonszabályozott Hajógyári valódi tervei és nem fognak lekerített ilyen-olyan fakkokat gyártani ide is, mint a városban sok helyen tették. Hogy ide csak gyerekesek, oda csak sportolók, oda meg csak kutyások, mert az emberek, családok nem így működnek. Köszönjük!

2021/12/20 - 13:24

Köszönjük véleményét. A véleményeket olvasva, mi is úgy látjuk, hogy a terület jövőjével kapcsolatos elképzelések nem állnak távol a stratégia jövőképétől. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Egyetértünk azzal, hogy karakterében nem a Margit sziget jellegű, hanem egy ökológiai fókuszú közpark fejlesztése a cél az Óbudai-sziget esetében. Kezelői, üzemeltetői részről úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van. A fejlesztés kifejezés nem egyenlő a túlépítésével, rekreációs funkciókkal való túlzsúfolásával. Nagy átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek, ebben talán félrevezető a dokumentum 62. oldalán lévő funkcióséma térkép. Az itt lévő sok piktogram valóban hathat ijesztően, ezt javítjuk. A séma a lehetséges fejlesztéseket tartalmazza, melyek szükségességét, arányát és elhelyezését tervezzük a továbbtervezés során egyeztetni. Ugyancsak fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását. A sziget integrált kutyás használatának kialakult rendjét értének tekintjük. Elkerített futtató kialakítás nem szerepel a lehetséges fejlesztési projektek között. Célunk az integráltan használható parki területek körének bővítése, a szocializált kutyák számára többlet jogosultságok biztosítása úgy hogy a parki területet kutya nélkül vagy más kutyával látogatók is megfelelő helyet találjanak kikapcsolódásra. Ehhez területhasználati házirend kidolgozása lehet a megfelelő megoldás, amit fontosnak tartunk a területhasználókkal egyeztetni előzetesen. Az Óbudai sziget esetében ehhez megfelelő alapot jelenthet a területen civil egyesület által kihelyezett táblán szereplő kutyás etikett.

Válasz

2021/11/27 - 15:50

Köszönöm a sok fáradozást arra vonatkozóan, hogy változtassanak az Óbudai-szigeten, de NE tegyék! Így jó, ahogy van! Egy szuper hely, ahol sok boldog kutya futkározhat szabadon.

2021/12/20 - 13:25

Köszönjük véleményét. A sziget integrált kutyás használatának kialakult rendjét értének tekintjük. Elkerített futtató kialakítás nem szerepel a lehetséges fejlesztési projektek között. Célunk, hogy több fővárosi parkban legyen lehetőség a póráz nélküli sétáltatásra kutyafuttatón kívüli területen. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási (pl. fedett kukák kihelyezését, közvilágítás fejlesztését), zöldfelület fejlesztési munkákat. A fejlesztés kifejezés nem egyenlő a túlépítésével, rekreációs funkciókkal való túlzsúfolásával. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd.

Válasz

2021/11/27 - 18:18

Én a 8. kerületből jövök ide a kutyámmal minden hétvégén, mert ez az egyetlen hely, ahol le tudom venni a pórázról, hogy szabadon kutya lehessen egy kis időre. Nincs más ilyen hely Budapesten, a 8. kerületben a helyzet meg egyenesen botrányos. Én nem értem, hogy a méheket pl. miért pont itt kell annyira megmenteni, szerintem van erre más és jobb terület, amikor már vannak régebbi HASZNÁLÓI a területnek. Magyar ÁLLAMPOLGÁROK KUTYÁVAL, magyar CSALÁDOK KUTYÁVAL és nagyon sokan anélkül is. Én egy magyar állampolgár vagyok, adófizető és nem érzem úgy, hogy az én érdekeimet bármilyen szinten figyelembe vennék, csak mert a kutyás csoportba is beletartozok. Nagyon nem előremutató hozzáállás ez. Lehet itt lobogtatni a nagy kutyabarát meg állatbarát irányvonalat, amikor aztán a gyakorlatban ez annyit jelent, hogy kijelölnek egy falatnyi helyet, hogy tessék, örüljetek, hogy ennyi is jutott nektek. Semmivel sem jobbak, mint a másik oldal, iszonyat nagy csalódás, hogy a pár évvel ezelőtti gátprojekt visszaverése után most is meg kell védeni a Szigetet, de Önöktől. Akkor is elég egyértelmű volt a szigetetet aktívan használók véleménye a sziget használatával kapcsolatban: szabad kutyázás a sziget ezen területén és a sziget jelenlegi jellegének megtartása. Nyilvánvalóan vannak fejlesztései lehetőségek, pl. eddig nem nagyon törték magukat egy nyilvános WC elhelyezésével, nyilvánvalóan az a többezer kutyás ( és persze a rengeteg kutya nélküli ) állampolgár örüljön, hogy idejöhet, nehogy már még WC-t is akarjanak. Inkább mentsük pont itt a méheket. És azt leírni, hogy vannak, akik nem szeretik a kutyákat és ezért kell a kutyákkal szabadon járható területeteket leszabályozni, egyenesen vérlázító! Ez egy olyan sablonos, ócska hozzáállás, hogy nem is lehet erre mit mondani. Én meg nem szeretem mondjuk a gyerekeseket, állandóan üvöltenek, rohangálnak, rátolják az ember lábára a babakocsit és szanaszét dobálják a szemetet! Mégis tudok velük együtt élni, jó lenne, ha a kutyát nem preferálók is megpróbálnának együtt élni más társadalmi csoportokkal. Miért kell egy ilyen projektnek rögtön a kutyásokba beleszállni és egy olyan dolgot 'rendezni', ami eddig nem volt probléma? És jó lenne, ha a városvezetés is legalább olyan hozzáállást képviselne a kutyások felé is, mint amilyen progresszíven kiállnak a biciklisek érdekei mellett. Egyre élhetetlenebb ez a város, ez az ország és hogy maguk is egy lapáttal rátesznek, a csalódás nem is jó szó rá. A méhlegelőkről meg annyi, hogy én a méhekkel, bogarakkal vagyok, adakozom, támogatom, és persze legyen méhlegelő, de ott, ahol nem mástól veszik el a élethelyet, pl, a szigeten vagy itt a 8. kerülteben is toklászmezők lobogtak egész évben, még a pórázas séta is para volt, a gaz ráborult az útra, alig lehetett közlekedni, és akkor kaszálták le, amikor leszáradt az egész és a legveszélyesebb volt. Az egész kerület úgy nézett ki, mint egy lebukkant, koszlott, elhanyagolt romhalmaz, és aztán meg csodálkoznak, hogy a fideszesek rendet és tisztaságot követelnek és azt mutogatják, mennyire lepukkant a kerület. Reméljük, hogy Önök nem teszik tönkre nekünk a szigetet, mint ahogy a fidesz szétverte a Ligetet.

2021/12/20 - 13:37

Köszönjük véleményét. Célunk, hogy több főváros parkban, így például a II. János Pál Pápa téren, vagy a Népligetben is legyen kijelölve integrált használatú parkrész ahol a szocializált kutyák póráz nélkül sétáltathatók. Az Óbudai-sziget integrált kutyás használatának kialakult rendjét értének tekintjük. Elkerített futtató kialakítás nem szerepel a lehetséges fejlesztési projektek között. Célunk, hogy több fővárosi parkban legyen lehetőség a póráz nélküli sétáltatásra kutyafuttatón kívüli területen. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási (pl. fedett kukák kihelyezését, közvilágítás fejlesztését), zöldfelület fejlesztési munkákat. A fejlesztés kifejezés nem egyenlő a túlépítésével, rekreációs funkciókkal való túlzsúfolásával. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd. A biodiverzitás növelése keretében a sziget természetes, honos faunáját és flóráját (lágyszárú növények, rovarok, madarak) szeretnénk növelni. Fontos eredménynek tartjuk, hogy az első évben is megjelentek a területen védett növényfajok, illetve a rovarvilág értékes fajai. Célunk, hogy az Óbudai-sziget ezen lakói számára élő és táplálkozó helyet teremtsünk. Az intenzív fenntartású gyepfelületek a természetes élővilág számára szinte „sivatagok”. Az Óbudai-szigeten kijelölt extenzív gyepfelületek csak töredékei az intenzív, kutyával látogatható gyepfelületeknek. Jelen dokumentum az üzemeltetés és a fejlesztés átfogó feladatait mutatja be, a lehetséges fejlesztéseket sorolja. A terület közparki felújítás konkrét terveit az érintettek bevonásával fogjuk előkészíteni.

Válasz

2021/11/27 - 22:42

"A parkhasználói igények és a sziget értékei, adottságai alapján szükséges kijelölni a pórázmentes, a
pórázzal használható és a kutyával tiltott területeket, különös figyelemmel arra, hogy legyen hely
biztosítva a házi kedvenc nélkül érkezők számára a szabad piknikezés, pihenés lehetőségére.
A terület kialakításakor alapfeltétel a természetes vegetáció, a zöldfelület megőrzése, kiemelt
figyelemmel kell lenni rá, hogy a védett élőhelyekben a kutyák ne tehessenek kárt." Kik tesznek kárt és miben? Kutyák a védett előhelyekben? A kétlábúaknál nagyobb szennyező nincs a Szigeten, amit mind mi ide járók szedünk össze.Aki ezt a tanulmányt készítette járt akár egyszer is a Szigeten? Ide gyerekesek, kutyás családok,sportolók járnak békésen egyszerre és olyan minden nap a hangulat,ami Budapesten sehol sincs. Aki ide jön pontosan tudja mire számíthat, miért jön ide nem csak az agglomerációból hanem vidékről akár 50-60kmről is. Mert itt egy közösség van, itt még szólunk egymáshoz,figyelünk egymásra,itt minden elveszett telefonnak, slusszkulcsnak &labdának megkerül a gazdája :) óvjuk a Szigetet,figyelünk egymásra, barátságok szövődnek és még vannak kedves beszélgetések és évtizedek óta tudunk egymás mellett békében lenni kutyások és nem kutyások. Ne vegyék ezt el Tőlünk kérem.

2021/12/20 - 13:40

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. A biodiverzitás növelése keretében a sziget természetes, honos faunáját és flóráját (lágyszárú növények, rovarok, madarak) szeretnénk növelni. Az intenzív fenntartású gyepfelületek a természetes élővilág számára szinte „sivatagok”. Az Óbudai-szigeten kijelölt extenzív gyepfelületek csak töredékei az intenzív, kutyával látogatható gyepfelületeknek. Fontos eredménynek tartjuk, hogy az első évben is megjelentek a területen védett növényfajok, illetve a rovarvilág értékes fajai. Célunk, hogy az Óbudai-sziget ezen lakói számára élő és táplálkozó helyet teremtsünk. A területen kijelölt természetvédelmi területet valóban első sorban a nem rendeltetésszerűen használók emberektől kell védeni, akár kutyával akár kutya nélkül érkeznek a szigetre. Ezért is fontos a minden látogatóra vonatkozó területhasználati házirend kidolgozása.
Az integrált parkhasználat lehetőségét az Óbuda szigeten fontos értéknek tartjuk. Integrált parkhasználat azt jelenti, hogy a parkterületet a kutyás és a nemkutyás parkhasználók együtt használhatják, a behívható kutyák póráz nélkül vezethetők. Egyetértünk Önnel, mi sem szeretnénk feldarabolt Óbudai szigetet. Ehhez kapcsolódva fontos célunk a terület déli, jelenleg elzárt területének integrálásása a parki térrendszerbe. Értéknek tartjuk az szigeti kutyás közösség önszabályozását, és hogy a kutyás etikettjükben rögzítették a használati normákat. A terület tulajosának azonban ennél komplexebb a feladata. Közterületeke sokan sokféleképpen akarnak használni. Ezért fontosnak tartjuk házirendben rögzíteni a valamennyi látogatóra vonatkozó használat szabályait, a tulajdonost és az üzemeltető elérhetőségét. Ehhez jó alap a civil szervezet által a területre kirakott, használati szabályokat tartalmazó kutyás etikett.

Válasz

2021/11/28 - 13:51

Azokhoz csatlakozom, akik a legminimálisabb beavatkozást szeretnék látni a területen, ugyis mint kutyájával rendszeresen kijáró. A jelenleginél semmivel sem több korlátozást!

2021/12/20 - 13:41

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Egyetértünk Önnel, jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási (pl. fedett kukák kihelyezését, közvilágítás fejlesztését), zöldfelület fejlesztési munkákat. A fejlesztés kifejezés nem egyenlő a túlépítésével, rekreációs funkciókkal való túlzsúfolásával. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd. Az integrált parkhasználat lehetőségét az Óbudai szigeten fontos értéknek tartjuk. Integrált parkhasználat azt jelenti, hogy a parkterületet a kutyás és a nemkutyás parkhasználók együtt használhatják, a behívható kutyák póráz nélkül vezethetők. Értéknek tartjuk az szigeti kutyás közösség önszabályozását, és hogy a kutyás etikettjükben rögzítették a használati normákat. A terület tulajosának azonban ennél komplexebb a feladata. Közterületeke sokan sokféleképpen akarnak használni. Ezért fontosnak tartjuk házirendben rögzíteni a valamennyi látogatóra vonatkozó használat szabályait, a tulajdonost és az üzemeltető elérhetőségét. Ehhez jó alap a civil szervezet által a területre kirakott, használati szabályokat tartalmazó kutyás etikett.

Válasz

2021/11/28 - 14:49

Minél kevesebb változtatást szeretnék a szigeten. Inkább a meglévő infrastruktúra rendbetétele lenne fontos, sok az épületmaradvány, összefirkálva, nem túl szép látvány. A különböző létesitmények széteső, tájba nem illő kerítései sem szépek. Útépítést, térkövezést, ilyesmit nem szeretnék. Sőt, megmondom őszintén, a Sziget Fesztivált sem tartom fontosnak, ha már értékként kezeljük a biodiverzitást, a ligeterdőket, az értékes fákat (az invazív fajok helyett), a madarakat, a költőhelyeket, vidrákat, stb.... mert egy hét alatt ezeket nagymértékben tönkre lehet tenni. (Nyilván függ a látógatói létszámtól). Rengeteg új játszótér, okos park épül mindenfelé, a régiek meg pusztulnak. Nem kell semmiből több, viszont a hatalmas hőségben nyilván meg kell oldani az esetenkénti öntözést, a karbantartást. A pünkösdfürdői gáton is most parkositanak, játszótér, stb.. épül. A karbantartásra, a gaz lenyírására eddig sem volt pénz, sem energia. Tehát csak akkor és úgy, amennyiben karbantartható. A sziget így szép, ahogy van. A kutyások meg azért járnak kocsival - csak a hidon át, a parkolóig ... mert sok az idős - sétáltató és kutya is, azonkivül a másik oldalán nem is lehetne letenni a kocsit. Ez nem okoz akkora környezetterhelést, mint a városban a sok autó.

2021/12/20 - 13:44

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Egyetértünk Önnel, jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási (pl. fedett kukák kihelyezését, közvilágítás fejlesztését), zöldfelület fejlesztési munkákat. A fejlesztés kifejezés nem egyenlő a túlépítésével, rekreációs funkciókkal való túlzsúfolásával. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd. A sziget fesztivál helyszínét illetően egyeztetéseket folytatunk a szervezőkkel, akik szintén partnerek a sziget védett természeti értékeinek megőrzésében. Célunk a fesztivál által igénybe vett közparki terület csökkentése, az hogy a rendezvény mennél kevésbé terhelje a zöldfelületeket. A stratégai készítés fontos célja rögzíteni a meglévő értékek megőrzésének fontosságát. Teljes mértékben egyetértünk Önnel abban, hogy csak olyan beruházást szabad megvalósítani, aminek a fenntartása is biztosított. A tervezés során erre kiemelt figyelmet fordítunk.

Válasz

2021/11/28 - 15:03

Nem szeretnék új funkciókat a szigeten, csak a meglévőket áppolni, gondozni. Nyilván a lerobbant infrastruktúra felújítása fontos lehet, de új utat, aszfaltot, térkövet nem szeretnék. Vannak a sziget északi részén is különböző épületek (cégeké) ezek rendbetétele, a széteső kerítések esztétikai felújítása, a romos épületek elbontása fontos lehet. De a természeti környezetet (invazív fafajták nélkül) megtartanám. Személy szerint - ha már a biodiverzitás a fontos - a Sziget Fesztivált sem támogatom (nyilván a létszámtól is függ a károkozás mértéke), de egy hét alatt tönkre lehet tenni a sziget természeti értékeit. Többnyire kutyások használják, a sziget fogalommá vált.

2021/12/20 - 13:45

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Egyetértünk Önnel, jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási (pl. fedett kukák kihelyezését, közvilágítás fejlesztését), zöldfelület fejlesztési munkákat. A fejlesztés kifejezés nem egyenlő a túlépítésével, rekreációs funkciókkal való túlzsúfolásával. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd. A sziget fesztivál helyszínét illetően egyeztetéseket folytatunk a szervezőkkel, akik szintén partnerek a sziget védett természeti értékeinek megőrzésében. Célunk a fesztivál által igénybe vett közparki terület csökkentése, az hogy a rendezvény mennél kevésbé terhelje a zöldfelületeket. A stratégai készítés fontos célja rögzíteni a meglévő értékek megőrzésének fontosságát. Ugyancsak fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását.

Válasz

2021/11/28 - 15:42

Tisztelt Tájépítészeti Osztály!
Egy statisztikai módszereket teljesen figyelmen kívül hagyó felmérés adataira úgy hivatkozni, mintha reprezentatív felmérés lenne, több, mint bűn, de a polgárok lebecsülése is. Egy ilyen felmérésnél ráadásul éppen azokat kell megkérdezni, akik az adott területet használják, hacsak, már eleve el nem döntötték, hogy az adott funkciót ki akarják szorítani, vagy a lehetőségeiket lényegesen csorbítani. Aki nem jár ide, könnyen akarhat a kérdőíven toronyórát lánccal is, hogy aztán ne legyen jó senkinek. A sziget északi részét hosszú évek óta elsősorban kutyások, kutyás családok használják. Erre az egyedülálló lehetőségre büszke lehetne az önkormányzat, különösen azért, mert a rengeteg kutyás gazda nem csak használja a területet, de a saját közösségük által alkotott szabályokat betartja, és a közösség ereje be is tartatja. Mi a gondjuk ezzel? Miért ne maradhatna így?
Önök és a főtájépítész úr ráadásul a kérdőív eredményeit, sőt a tényeket sok esetben tökéletesen kiforgatva, a maguk elképzeléseihez hajlítgatva használják. Miközben toklászligetek között kellett ezt a nyarat eltöltenünk, sok sérüléssel, fájdalommal, orvosi költségekkel, azt állítják, hogy nincs a területen toklász. Az anyaguk szerint „a terület kialakításakor alapfeltétel a természetes vegetáció, a zöldfelület megőrzése, kiemelt
figyelemmel kell lenni rá, hogy a védett élőhelyekben a kutyák ne tehessenek kárt.” De, hát a kutyák eddig sem tettek kárt a védett élőhelyekben! Éppen a főtájéptész úr mondta, hogy megjelent egy védett növény a területen, amit a méhlegelőnek tulajdonít, valójában az adott növény februárban kezd virágozni, amikor a méhlegelő még legfeljebb a gondolatukban volt meg. A terület védelmét és tisztaságát éppen azok a jó idő beköszöntével, hétvégenként megjelenő piknikezők veszélyeztetik, akik után szemét-halmok maradnak, és akikből - Önök szerint - több kell. Az utánuk maradó szeméttől a Főkert mellett éppen a kutyások tisztítják meg a területet. Nem csak azért, mert kulturált közösség alakult itt ki, hanem azért is, mert az eldobált szemét a kutyáknak számtalan veszélyforrást jelent. Önök érintetlen, megóvandó természetről mantráznak, de fejlesztéseket, funkcióbővítéseket, ligetbe, mezőre, műanyag futópályákat, kerékpárútat és számtalan felesleges beruházást vizionálnak. A Szigetfesztivál sem probléma Önöknek: Ez is fényes bizonyítéka, mi mozgatja az elképzeléseiket. Addig gondolom, átköltöztetik a méhlegelőiket egy másik szigetre.
Akik piknikezni szeretnének és zavarják őket a kutyák, akik természetes talaj helyett futóköröket szeretnének, akik vurstliban akarják szórakoztatni a gyerekeiket és magukat, akik néhány órát sem bírnak ki vendéglő, kávézó, betonutak nélkül, azok menjenek máshová, gyakorlatilag bárhová az országban, mert mindezeket számolatlanul megtalálják.
Mi, nagyon sokan, akik eddig használtuk a szigetet és vigyáztunk rá, továbbra is háborítatlanul szeretnénk használni. Nem akarunk fejlesztéseket, nem akarunk funkcióbővítéseket, nem akarunk felesleges közpénzköltést, nem karunk toklászmezőt, amit olyanok találtak ki, akik nem ismerik a helyszínt, nem ismerik az ott kialakult hétköznapokat, és lássuk be, magasról tesznek is erre. Pedig nem kellene, hogy így legyen! Éppen elég sok pénzt lehet elkölteni a parkgondozásra, a tisztaságra, a felesleges romok és kerítések elbontására és az így felszabaduló hely parkosítására. Mindenképpen megéri viszont, mert a már kialakult funkciók, a felelős kutyatartók, felnőttek, gyerekek és kutyák örömére meglévő természetközeli terület, az északi szigetcsúcs kutya-fürdőzési lehetősége egyedülálló az országban, amire büszkék lehetnek. Ez az a természetet tisztelő és védő idilli állapot, amiről Önök nekünk beszélnek. Nem kell erről álmodozni, itt van, megvalósult! Ne tegyék tönkre azt, amit az állampolgárok eddig megvédtek!
A szigetet használók véleménynyilvánítását itt, az állítólag éppen erre kialakított alkalmazásban terheléses támadásnak nevezni, ahogy főtájépítész úr tette, nagyon beszédes. Ahogy az is, ahogy a felvetésekre válaszolnak. Megalázzák ezzel az állampolgárokat, akiknek az érdekeik szerint kellene dolgozniuk, közpénzen.
Utóírat: A kutyás családokban a kutya a család tagja. Mint állat, része a természetnek. Nekik is vannak érdekeik és az állatvédelmi törvényben is rögzített jogaik. Szembeállítani a kutyát és a természetet nonszensz. Egy rossz élmény, ami a főtájépítész úr feleségével fordult elő (a vele való interjú szerint) nagyon sajnálatos. Az emiatt kialakult irtózat a kutyáktól érthető, de ez a fóbia eredményesen kezelhető. A most rendelkezésre álló, kivételes adottságú, kutyázásra alkalmas sziget olyan lehetőség a kutyák szocializációjára, az emberek, állatok, a természet összhangjának, együttélésének tanulására, amelynek megszüntetése elfogadhatatlan, ellenben az ilyen helyek kialakítása másutt is kívánatos.
Szeretném figyelmükbe ajánlani dr. Csányi Vilmos etológus professzor munkáit a jobb megértés érdekében.

2021/12/20 - 13:57

Köszönjük véleményét. A stratégiát megalapozó felmérés módszertanát pontosan ismerteti az ezt bemutató kötet, sehol nem hivatkozunk arra, hogy a felmérés reprezentatív mintát használ. Célunk volt a felméréssel, hogy a jelenlegi használók mellett a jövőbeli használókat is megszólítsuk, hiszen szeretnénk a a fővárosi parkok mennél több budapestit segítenének az egészségmegőrzésben, a parki környezetben történő kikapcsolódásban.
A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak a parki infrastruktúra (padok, szemetesek, illemhelyek) felújítása, fejlesztése szerepel a tervekben, véleményünk szerint akár a burkolt felületek csökkentésére is van lehetőség a zöldfelületek javára. A fejlesztés kifejezés nem egyenlő a túlépítésével, rekreációs funkciókkal való túlzsúfolásával. A futókör kialakításával nem tervezünk többlet burkolatok kijelölését, rekortán futópálya létesítését. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd.
Az integrált parkhasználat lehetőségét az Óbuda szigeten fontos értéknek tartjuk. Integrált parkhasználat azt jelenti, hogy a parkterületet a kutyás és a nemkutyás parkhasználók együtt használhatják, a behívható kutyák póráz nélkül vezethetők. Egyetértünk Önnel, mi sem szeretnénk feldarabolt Óbudai szigetet. Ehhez kapcsolódva fontos célunk a terület déli, jelenleg elzárt területének integrálásása a parki térrendszerbe. Értéknek tartjuk az szigeti kutyás közösség önszabályozását, és hogy a kutyás etikettjükben rögzítették a használati normákat. A terület tulajosának azonban ennél komplexebb a feladata. Közterületeke sokan sokféleképpen akarnak használni. Ezért fontosnak tartjuk házirendben rögzíteni a valamennyi látogatóra vonatkozó használat szabályait, a tulajdonost és az üzemeltető elérhetőségét. Ehhez jó alap a civil szervezet által a területre kirakott, használati szabályokat tartalmazó kutyás etikett. A sziget fesztivál helyszínét illetően egyeztetéseket folytatunk a szervezőkkel, akik szintén partnerek a sziget védett természeti értékeinek megőrzésében, hiszen nem lehet az extenzív gyepfelületeket átköltöztetni máshova a rendezvény idejére.

Válasz

2021/11/28 - 16:30

Szeretném, ha a _Hajógyári sziget továbbra is annyira szabadon lenne kutyával látogatható, mint most. Ez ma már szinte az egyetlen olyan nagy terület, ahol békében és nem kerítések közé szorítva, egészségesen lehet kutyázni. Heti többször járok oda a belvárosból, sok ezer más kutyás társamhoz hasonlóan. Hétvégén megtelik a sziget, és ez így van jól.

2021/12/20 - 13:58

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Az integrált parkhasználat lehetőségét az Óbuda szigeten fontos értéknek tartjuk. Integrált parkhasználat azt jelenti, hogy a parkterületet a kutyás és a nemkutyás parkhasználók együtt használhatják, a behívható kutyák póráz nélkül sétáltathatók.

Válasz

2021/11/28 - 18:16

Tisztelt Városvezetés!
A Hajógyári/Óbudai-sziget a csaknem kétmilliós Budapest egyetlen nagyterületű, "kutyázásra" alkalmas része. Nemcsak vétek, hanem közösség elleni merénylet lenne ezt felszámolni, ami a tervekből egyértelműen következik. Attól tartok, megint a kutyaellenes és kutyatartó-ellenes lobbi került túlsúlyba, pedig sokan reméltük azt, hogy egy magát zöldnek hirdető politikai alakulat a kutyások érdekét erősebben képviseli majd, nem pedig ellenük tevékenykedik majd. Kérem, hogy ezt a tervet így ne fogadják el, mert tévedések és személyes mániák halmazán alapul.

2022/01/03 - 14:39

Köszönjük a véleményét. Az integrált parkhasználat lehetőségét az Óbuda szigeten fontos értéknek tartjuk. Integrált parkhasználat azt jelenti, hogy a parkterületet a kutyás és a nemkutyás parkhasználók együtt használhatják, a behívható kutyák póráz nélkül vezethetők. Mi sem szeretnénk feldarabolt Óbudai szigetet. Ehhez kapcsolódva fontos célunk a terület déli, jelenleg elzárt területének integrálásása a parki térrendszerbe. Értéknek tartjuk az szigeti kutyás közösség önszabályozását, és hogy a kutyás etikettjükben rögzítették a használati normákat.

Válasz

2021/11/28 - 18:31

Szóról szóra egyetértek az előttem szólóval:

Nem szeretnénk semmilyen komoly változást a szigeten, úgy jó ahogy van. Nem szeretnénk térkövezett utakat, elkerített területeket. Szeretnénk, ha kutyáink továbbra is szabadon szaladgálhatnának. A K híd felújítása szükséges egyedül, illetve a jelenlegi mezők rendszeres fűnyírása. Más nem kell. Aki magassarkúban akar sétálgatni, az menjen a Margit-szigetre, vagy a Kopaszi-gátra.

25 éve kutyázom, hetente járok ki, gyerekként kezdtem, most középkorúként is ez a kedvenc helyem Budapesten, úgy, hogy van. Mert természetközeli, mert nem park, hanem igazi TERMÉSZET a város közepén. Hihetetlen csoda, óvjuk megy így.

2022/01/03 - 14:40

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Egyetértünk Önnel, komoly átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak a parki infrastruktúra (padok, szemetesek, illemhelyek) felújítása, fejlesztése szerepel a tervekben, véleményünk szerint akár a burkolt felületek csökkentésére is van lehetőség a zöldfelületek javára. A fejlesztés kifejezés nem egyenlő a túlépítésével, rekreációs funkciókkal való túlzsúfolásával. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd.
Az integrált parkhasználat lehetőségét az Óbuda szigeten fontos értéknek tartjuk. Integrált parkhasználat azt jelenti, hogy a parkterületet a kutyás és a nemkutyás parkhasználók együtt használhatják, a behívható kutyák póráz nélkül vezethetők. Egyetértünk Önnel, mi sem szeretnénk feldarabolt Óbudai szigetet. Ehhez kapcsolódva fontos célunk a terület déli, jelenleg elzárt területének integrálásása a parki térrendszerbe. Értéknek tartjuk az szigeti kutyás közösség önszabályozását, és hogy a kutyás etikettjükben rögzítették a használati normákat.

Válasz

2021/11/28 - 18:55

Online kérdőív alapján a megkérdezettek
1. többsége 39% csak állagmegóvást támogat (22. oldal), ha ez így van akkor miért nem erről szól a terv, azaz leromlott épületek bontása, felújítása, közvilágítás, beton gyalogút felújítása.
2. 95% -a , ez mondható egyhangúan, támogatja a park jelenlegi természetközeli jellegének megőrzését.
Ha ez így van, akkor ezek az adatok hogyan vannak összhangban játszótér, utak, padok, beléptető kapu, tanösvény, virágos kert és még sorolhatnám a mesterségesen létrehozott dolgokkal?

A tanulmány nélkülözi, a helyszíni felmérést, személyesen senki nem kérdezte meg a szigetre érkezőket pl 1 héten keresztül.
A szigetet jelenleg a K hídtól északra leggyakrabban kutyasétáltatás céljából használják, ezt a tényt ez a tanulmány figyelmen kívül hagyja.

2022/01/03 - 14:40

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. A szigeten jelenleg is találhatóak épített elemek, pl. játszótér, utak, virágoskert. Egyetértünk Önnel, komoly átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak a parki infrastruktúra (padok, szemetesek, illemhelyek) felújítása, fejlesztése szerepel a tervekben, véleményünk szerint akár a burkolt felületek csökkentésére is van lehetőség a zöldfelületek javára.

Válasz

2021/11/28 - 19:46

Rendszeresen használom az Óbudai-szigetet sportolás, illetve kutyás séta céljából. Ami kívánatos lenne, az a K-híd felújítása, a romos épületek és az őket körülvevő, funkció nélküli kerítések elbontása, az ezen folyamat által felszabaduló területek parkosítása, esetleg egy illemhely létesítése az északi vég környékén. Úszóművek elhelyezése jól hangzik, de erősen zavarhatja a vízisport tevékenységeket (ha kajakkal, kenuval stb kerülgetni kell őket). Új hidak létesítését nem támogatom.
A terven szereplő 'kutyabarát területek kialakítása' pontot kizárólag akkor tudnám támogatni, ha a jelenleg használt északi terület legalább 90%-a ilyen lenne. Jelenleg a játszótereken kívül gyakorlatilag az egész sziget 'kutyabarát', és kívánatos lenne, hogy ez így is maradjon, ugyanis ahogy számtalan hozzászóló jelezte, Budapesten csak itt van lehetőség póráz nélkül szabályosan, elég nagy területen kutyát sétáltatni, mozgatni (sokaknak a kis területű futtatók különféle okokból kifolyólag nem jelentenek megoldást). Ha nincs napsütés, illetve kellemes időjárás, a szigeten szinte kizárólag kutyás látogatókat (és sportolókat) lehet látni, számukra ilyenkor is fontos ez a lehetőség. Ha a kutyás aktivitás lehetőségei csorbulnak, ők veszítik a legtöbbet, a kutya-ellenes látogatók messze nem nyernek annyit.
A hasznosítandó délkeleti részen az újonnan létrehozott közparkokban esetleg elfogadható lenne a kutyamentes területek létrehozása, de az eddig használt területeket a kutyasétáltatóktól elvenni indokolatlan és elítélendő lenne. A gyakorlatilag toklászgyárként funkcionáló, kezeletlen, 'méhlegelőkkel' már elég szenvedést okoztak a kutyáknak és a kutyásoknak, ezeknek nem itt van a helye. Ha igazi méhlegelőt szeretnének a szigetre, javaslom, hogy telepítsenek magaságyásokba vadvirágokat, szerte a szigeten, ezzel nem veszélyeztetik egy állat egészségét sem.

2022/01/03 - 14:41

Köszönjük véleményét. Kutyabarát területek alatt az integrált használatú parkrészeket értjük, melyek kutyákkal látogathatók, ahol a behívható kutyák póráz nélkül sétáltathatók és melyet minden parkhasználó használhat. Ezek a területek a gyepfelületek intenzíven kaszáltak. Félreérthető a 62. ábrán lévő piktogram, nem csak a Nagyrétet gondoljuk erre kijelölni, a jelenlegi területhasználati szokásokból indulunk majd ki a részletes tervezések egyeztetése során (addig nyilván maradnak a jelenlegi használati szokások). Jelenleg is vannak területek, melyeket kutyával nem, vagy csak pórázon látogatnak (pl. játszótér). Kérjük, hogy az extenzív gyepfeleteket (méhlegelők) se látogassák kutyával vagy kutya nélkül sem, hogy a taposási károkat megelőzzük. Fontosnak tartjuk, hogy bővítsük a sziget növény és állatvilága természetes élőhelyeinek területét, mely pufferként szolgál a galériaerdő irányába. Ezek az extenzív gyepfelületek csak töredékei az intenzív, kutyával látogatható gyepfelületeknek. A sziget fesztivál szervezőit is kérni fogjuk, hogy ezeket a területeket kerítésék el a rendezvények idején. Itt is sokan leírták, hogy szigetet kutya nélkül látogatók többségét jelenleg sem zavarják a kutyák. Azonban a sziget területe elég nagy hoz, hogy kutyával nem látogatható rét is kijelölésre kerüljön azoknak akik nem szeretnek kutyákkal találkozni. De ez is csak egy lehetőség, ami a további tervezés során dönthető el. Egy ilyen területre akár a zöldterületek burkolt területek kárára történő fejlesztése során kialakításra kerülő új zöldfelületek is alkalmasak lehetnek.
A déli területek állami tulajdonban vannak, de fontos célunk, hogy ezen területek üzemeltetőit is bevonjuk a stratégia segítségével az egyeltetésbe, lehetőség szerint konszenzust alakítsunk ki az átfogó célok majd a konkrét projektek tekintetében.

Válasz

2021/11/28 - 19:46

Kedves Illetékesek!
Ezúton is köszönöm a lehetőséget, hogy legalább ilyen formában megfogalmazhatom a véleményemet az Önök által megfogalmazott koncepcióról.
Összefoglava a véleményem minimális szinten egyezik az Önökével: a fejlesztésekre valamilyen szinten rendszeresen szükség van, viszont ezeket megfelelő adatokra, keresleti információkra kell minden esetben alapozni, valamint a Sziget egyedi adottságait és lehetőségeit megtartva végre felismerni, hogy jót, érdekeset és vonzót alkotni beton, térkő, tégla és malter nélkül is lehetséges. Jobb szerettem volna egy olyan tervet kézhet kapni és minden pontját támogatni, ami azon dolgozik, hogy hogyan lehetséges ez az alternatív út megvalósítása úgy, hogy a globális felmelegedés kellős közepén pont a visszaállítási irány látszódik minden épeszű ország esetében. (Pl.: Hollandi, Dánia, Svédország, Norvégia, Spanyolország). Alább találják egy fokkal részletesebb véleményemet és kérdéseimet- mely kérdések természetesen az Önök elég magas szintű stratégia szintjén tudtak maradni, hiszen a valós akciók csak részben olvashatók ki az összeállítótt dokumentumokból.

1. Módszertani meglátások:
- Benchmark hiánya: a megközelítésben nem találtam meg a nemzetközi jó példákat az ilyen projektekkel kapcsolatban - kifejezetten érdekes lett volna azoknak az országoknak a benchmark bevonása, amelyek jelenlegi klímája melegebb, mint hazánkban - hiszen a világ sajnos erre fog elmenni. Az én szolid kutatásom alapján pont visszaállítási projektek futnak most, ahol a mesterséges burkolatokat bontják / infrastruktúrát korlátozzák / őshonos - leginkább - fákat telepítenek. Füves, vagy ahogy Önök hivatkoznak rá extenzív gyepfelületeket csökkentik kifejezetten a klímához való alkalmazkodás miatt - ellenben az önök tervével, ahol ezen területek is bővítésre kerülnének.
- Ország / főváros statégiai vonalainak követése / kutatási eredmények érthetetlensége: néhány ponton ki van emelve, hogy miféle összhangot próbáltak követni a stratégiai célokkal kapcsolatban. Sajnálatos, hogy ezek között kirázólag a mára unott politikai téma kerül előtérbe: "építsünk már valamit". Ez a rengeteg fejlesztési és beruházási projekt rövid távon pörgeti a gazdaságot, csökkenti a munkanélküliséget, azonban hosszú távon egyszerűen a piacgazdaság fog győzni, mint minden ilyen helyzetben: ha nem lesz rá igény, vagy hangzatosabb nevén kereslet, akkor megette a fene az Önök által kitalált kínálatot (lásd a mostanában elindított fejlesztési projektet jó része). Ami számomra megdöbbentő, hogy az előzetes közvéleménykutatásukban egyszerűen visszafejthetetlen a keresleti oldal megértése - számos ellentmondást tartalmaz, kiragadott problémákra reflektálnak, globálisan nincs megfelelően bemutatva ez az oldal, illetve hát a mai világban aki ennyire ködösen, érthetetlenül mutatja be a közölt adatokat az szerintem más csibészségre is képes.. (pl.: statikus infografikára rátenni 20 különböző színű pöttyöt, térkép szinten kb 1500-at...). Mindenképpen köszönöm, hogy legalább megpróbálták.. :)
- Stratégiai dokumentum maga: meglátásom, hogy itt valaki nagyon szereti a stratégiát messziről szemlélni :) nemcsak az előző pontban említett állítólagos keresleti oldal bemutatása, de a jövőbeli célok bemutatása meglátásom szerint nagyon magas szintű. Olyan kifejezéseket használ, mint "gyepfelületek kezelése"; "komfortpontok fejlesztése"; "új funkciók telepítése"; "zöldfelület-gazdálkodás"; ami kifejezések annyira magas szintűek, hogy a mögöttük lévő konkrét akciók egyszerűen visszafejthetetlenek - a fejlesztés, kezelés, gazdálkodás szavak konkrét jelentésének csak az önök "kreatív" fantáziája és jóindulata szabhat határt, de ez alapján megérteni, de akár véleményt alkotni is pontosan ilyen szinten tud megtörténni mint ezek a "tanácsadói bullshit" kifejezések.
- Lakossági vélemények formája: ha pedig a véleményeknél tartottam, jó lett volna legalább egy picit érezni, hogy Önök valóban kíváncsiak a javító szándékú, konstruktív véleményekre. Az, hogy egy weblap strukturálatlan kommentszekciójába várják el a fentebb említett minőségű dokumentumok véleményezését... Sajnos kicsit sem tudja elhitetni velem, hogy fontos az álláspontom, van jogom és lehetőségem kiegészíteni, esetleg kritikával illetni a közölt adatokat. Szintén a mai világban, ahol tényleg csak az közöl így adatokat, akinek ez az érdeke.

2. Részletes statégiához kapcsolódó észrevételeim:
- Parkok diverzitásának hiánya: A koncepció nem tér ki arra, hogy mi célt szolgál egy "újabb" - nagyon hasonló koncepciót követő szigetre, zöld területre, amiből jelenleg már több is található a környéken (talán utalást tettek arra, hogy valahány percen belül legyen mindenkinek elérhető valamilyen park.. itt úgy értem, hogy VALÓJÁBAN mi célt szolgál..) Ha minden zöld terület ugyan olyan lehetőségeket fog kínálni a városban, Önök szerint hogy juthatok valós természetközeli élményhez, mesterséges burkolatok, fém padok, embertömeg, sültkrumpli szag nélkül? Szívesen fogadom a javaslatokat, hogy hova érdemes ezentúl majd járnom a családommal.
- "Új hidak létesítése", megközelíthetőség javítása: Nem talátam olyan értelmezhető és megbízható becslést a statégiában, hogy a beruházásoknak köszönhetően a látogatottsági adatok hogyan fognak változni, így őszintén rácsodálkoztam a további hidak létesítésére - hiszen a jövőbeli kapacitásokat sem közölték - kérdésem, hogy miért égető akkor az infrastruktúra ilyen formában való fejlesztése, ráadásul többesszámban, "hidak". Elképzelhető, hogy az egyik legalapvetőbb céllal ütközik - vagyis hogy a zöld területeket óvjuk, védjük még a kutyáktól is, de természetesen a Sziget fesztivál, vagy a hidakon ki tudja mekkora volumennövekedés ezt nem fogja befolyásolni. Így legyen.
- Gátvédelem kiépítése: Nekem kizárólag az visszás a gondolatban, hogyha a stratégiájuk elsődleges célkitűzése a zöldterület érintetlenségének megőrzése, vetődik fel bennem a kérdés, hogy a természet által szabályzott vízmennyiséget miért szükséges mégis gátakkal, emberi szinten szabályozni? Nyilvánvalóan beruházásokat elvégezni egy ártéri területen nem lehet - értsd: vendéglátóipari egységeket, vagy ahogy Önök a stratégiában hivatkoznak rá "új funkciók" - így már természetesen értem, de szívesen meghallgatnám a véleményüket ez ügyben is - hiszen a természet évről évre megújul, az ártéri élővilág pedig kifejezetten ehhez a vízmennyiség ingadozáshoz alkalmazkodott.
- Megoldás a póráz nélküli kutyasétáltatásra: szívesen láttam volna szintén olyan számításokat, hogy a felméréseik alapján hány kutyás látogatja a szigetet, ezek az adatok alapján becsléseik szerint mekkora minimum területre lenne szükség az igények kielégítésére. A tervük alapján ránézésre - hiszen adatokat természetesen itt sem tettek közzé ;) - kb, a jelenleg kutyával használható terület 10%-a maradna meg kutyabarát területnek. Kérem megosztani az ezzel kapcsolatos kalkulációkat - terveik szerint hogyan lesz elegendő a szigeten egyre növekvő ebpopuláció a redukált területre. Illetve szívesen fogadnám meglátásukat, hogy milyen alternatív lehetőségeket kereshet fel az, akinek az Önök által "szolgáltatott" terület már nem felelne meg valamilyen okból kifolyólag.. pl.: erdőket, ahol tilos a póráz nélküli séta, vagy magánszántókat, ahova illegális a belépés, vagy esetleg a kerítéssel körbekerített leamortizált futtatókat? Meglátjuk, melyik tudja pótolni az űrt.
- Kutyabarát területek kialakítása: érdeklődéssel olvastam, hogy milyen javaslatok érkeznek, hogy a kutyások a területcsökkentés ellenére vajon milyen "csomagot" kapnak Önöktől, gondolkodóktól. És természetesen szomorúan konstatáltam, hogy mint oly sok mindent, itt sem sikerült mélységében megértenem a javaslatukat, aminek ide vonatkozó 1 mondatát be is illeszteném "Cél a használói szokásoknak megfelelő integrált használatú terület kialakítása, a valós használat számára megfelelő jogi és fizikai környezet biztosítása." Kérném segítségüket, hogy egy magamfajta egyszerű - egyébként pont vállalati stratégiai tanácsadással foglalkozó egyszerű magánszemély is értse, mit értenek ezalatt. A képeket elnézve gyanítom, hogy abba a hibába esnek, hogy a kutyának komplett agiliti pályára van szüksége, hiszen nyilvánvalóan minden kutya agilitizik :) A tapasztalatom alapján a kutyának térre, területre és ingerekre van szüksége, amit megítélni a fenti tanácsadói megfogalmazásuk alapján csak nagy bizonytalansággal tudnék. Kérem segítségüket ennek megértésében.

Ha Önök is úgy látják, több kérdés merül fel a kidolgozott stratégiájukkal kapcsolatban, mint válasz, szívesen élnék egy nyílt, személyes (vagy online - természetesen alkalmazkodva az aktuális járványügyi helyzethez) szóbeli egyeztetésre.
Üdv,
Hajdu Dalma

2022/01/03 - 14:48

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. A biodiverzitás növelése keretében a sziget természetes, honos faunáját és flóráját (lágyszárú növények, rovarok, madarak) szeretnénk növelni. Akár az Ön által említett külföldi gyakorlatok esetében is, az extenzív fenntartású gyepfelületek növelése a célunk, mivel az intenzív fenntartású gyepfelületek a természetes élővilág számára szinte „sivatagok”, a talaj vízháztartása is alacsonyabb, így sokkal kevésbé ellenállók a klímaváltozás hatásaival szemben. Extenzív gyepfelületeket egyre szélesebb körben használnak Európa szerte (pl. Cambridge-ben: https://www.kings.cam.ac.uk/digitalweek/wildflower-meadow-tour)
A készülő budapesti zöldfelületi stratégiai tervek a főváros zöldinfrastruktúra fejlesztési stratégiához (Radó Dezső Terv) illeszkednek, amiről itt tudhat meg többet és olvashat el: https://rdt.budapest.hu/
A stratégai terv a terület átfogó fenntartási, fejlesztési prioritásait, lehetséges fejlesztései projektjeit meghatározó megalapozó dokumentum. Ez még nem a konkrét felújítás tervezési fázisa, a 62. oldali funkciósémán bemutatott fejlesztési projektek csak egy lehetséges "menüt" tartalmaznak. A további tervezés során lesz majd feladat kiválasztani a menüből a területhasználókkal való egyeztetések során, hogy mire van szükség, és ezek a funkciók hol és hogyan helyezhetők el.
Köszönjük a visszajelzését azzal kapcsolatban, hogy a használt szakszavak nehezen értelmezhetőek a lakosság számára, erre igyekszünk a jövőben megoldást találni.
A sziget fesztivál helyszínét illetően egyeztetéseket folytatunk a szervezőkkel, akik szintén partnerek a sziget védett természeti értékeinek megőrzésében.
A sziget északi részének területhasználata és fejlesztési elképzelései nem teszik indokolttá a terület védművekkel történő bevédését. Ezen kívül a meglévő természeti értékek
megőrzésének célja miatt nincs is erre lehetőség. Az Óbudai-sziget déli részén a meglévő épített környezeti értékek (műemlékek és régészeti értékek) miatt indokolt a terület elöntés és – ahol szükséges – talajvíz elleni védelmének kialakítása mobilfallal. Értékes ligeterdővel érintett szakaszokon az élőhely kárára védmű építése nem támogatott. A jövőben a már meglévő árvízvédelmi parti létesítmények állagmegóvása, felújítása engedhető meg.
Az integrált parkhasználat lehetőségét az Óbuda szigeten fontos értéknek tartjuk. Integrált parkhasználat azt jelenti, hogy a parkterületet a kutyás és a nemkutyás parkhasználók együtt használhatják, a behívható kutyák póráz nélkül vezethetők. Egyetértünk Önnel, mi sem szeretnénk feldarabolt Óbudai szigetet. A sziget jelenlegi kialakult szabályrendszerét értéknek tartjuk, ezt mint tulajdonos, egy hivatalos házirendben szeretnénk rögzíteni, illetve a könnyebb kommunikáció érdekében az üzemeltető elérhetőségét szerepeltetni a házirend tábláin.
A gyakran felmerülő kérdésekre készítettünk egy összesítést a válaszokkal, amit az alábbi linken olvashat el: https://rdt.budapest.hu/dialogs/obudai-sziget/blog_posts/faq

Válasz

2021/11/28 - 20:15

Kutyánkkal hetente többször érkezünk az Óbudai-szigetre póráz nélküli kutyasétáltatás, kutya fürdetése céljából. Itt biztonságosan, szabadon, nagy területen játszhatnak a kutyák, ahogy sehol máshol Budapest (és valószínűleg az ország) területén közterületen. Ez az a funkció amit változatlan formában szeretnénk mi, helyi lakosok, budapestiek ha megmaradna. Ehhez semmilyen új fejlesztés nem szükséges.

A szigeten jelenleg jól megférnek egymás mellett a kutyások, családok, disc golfosok, akik a dokumentumban elsődleges
használati időszakként említett nyári időszakon kívül az összes többi évszakban is aktívan használják a szigetet. Kerékpározásra a közelben találhatóak alkalmasabb területek (EUROVELO kerékpárút), kutyáktól elzárt területen való sétára pedig a Graphisoft park. A közeli Margit-sziget kiváló futó pályát és sportolási lehetőségeket kínál, így ezekre a funkciókra semmi szükség nincs az Óbudai-szigeten. Ilyen szempontból kifejezetten előnyös, hogy a MOL Bubi lefedettsége nem éri el a szigetet.

A sziget izoláltsága (K-híd az egyetlen bejárat a betonfaltól északra eső részre) miatt fennmaradt növény és állatvilág megőrzését az szolgálja legjobban, ha a karbantartáson, általános fenntartáson felül semmilyen egyéb fejlesztési célú munka nem történik. A Fő térrel és az Árpád-híddal való közvetlen kapcsolat hiánya kifejezetten előnyös, az Óbudai-szigetet leginkább használó kutya gazdák (és kutyáik), családok (és gyermekeik) biztonságát szolgálja. Fenntartást szolgálja például a padok, hulladékgyűjtők, illemhelyek, csapok karbantartása, a kisgyerekekre, kutyákra veszélyes, egyébként is invazív egérárpa (Hordeum murinum) rendszeres kaszálása (akár teljes eltávolítása).

Az útburkolatok vizsgálatakor felújítás helyett a megszüntetés lenne sok esetben a jobb választás a betonfaltól északra eső részen, hiszen a közpark jelleg megtartásához semmilyen szükség nincs autóforgalomra. Sétány található a közeli Graphisoft parkban és a Margit-szigeten, így a játszótéri rész jó megközelíthetőségének biztosításán felül nem szükséges sétányok kialakítása, azok fenntartása.

Így a SWOT analízisben jól hangzó módon lehetőségként megjelölt Lakossági igény a valódi városi közpark és a rekreációs lehetőségek iránt, Budai kerékpáros infrastruktúra kiterjesztése, a Tematikus történelmi útvonalakba való bekapcsolódás és Az északi területen a tulajdonosi struktúra lehetővé teszi egységes fejlesztési és üzemeltetési koncepció kialakítását pontok reméljük, hogy kihasználatlan lehetőségek maradnak. A gyengeségek között megjelöltek között is kevés olyan elem van, amin való változtatással egyet tudok érteni, hiszen a hajléktalanság kérése átfogó programmal változtatható meg, helyi szinten kevés pozitív hatást lehet rá gyakorolni, az infrastruktúra nem fejlesztendő, csak karbantartásra szorul, az északi és déli rész között a kapcsolat nem indokolt az eltérő hasznosítás miatt, a kerékpáros forgalomba való bekapcsolás is teljesen szükségtelen.

Visszajelzések a hivatkozott dokumentumokra:
- a Kerületi Integrált településfejlesztési stratégia (2021) dokumentumban jelzett “a kutyafuttatás rendezése” kifejezés teljesen értelmezhetetlen, hiszen a póráz nélküli kutyasétáltatásnál jobb megoldás nem születhet és ez már adott, szabályozott és működő gyakorlat az Óbudai-szigeten
- a 2016 – A Hajógyári–sziget Közösségi és Kulturális célú Fejlesztési Koncepciója A Dunára szervezett kreatív kulturális-szabadidős élménypark kiépítése szintén teljesen felesleges, a fejlesztés helyett az Óbudai-sziget védelmét, izoláltságát szükséges szem előtt tartani
- a szintén említett 2016 – Budapest2024 Olimpiai pályázat szintén irreálisan a megóvandó Óbudai-szigetre javasolt sportlétesítményt, a 2016 – Óbudai-sziget tanulmánytervben pedig a sziget északi részén rekreációs, többfunkciós terek létrehozása szerepel, ami szintén ellentmond a természeti terület megóvásának, jelenlegi, jól működő közparkként, póráz nélküli kutya sétáltalásra alkalmas területként való hasznosításnak

A Megalapozó tanulmány dokumentum is kiemeli, hogy a fenti koncepcionális tervekből, melyek a funkcióbővítést célozzák nem valósult meg semmi, így lehetőség van a fenti tervektől eltérő, a jelenlegi funkciókat és a természeti értékeket védő, megóvó stratégiára épülő operatív terv megvalósítására.

A Stratégiai javaslatok dokumentum már az első mondatával (A város egyelőre még nem használja ki a szigetben rejlő lehetőségeket) arra utal, hogy írói nem tudják értelmezni a Megalapozó tanulmányban elhangzottakat. Fókuszterületei (növelés, javítás, fejlesztés) nem szolgálnák a jelenlegi használat megtartását, így a 3. kerületi és budapesti lakosok, a sziget egész éves tényleges használóinak az igényét. Bár mindkét dokumentum kiemeli., hogy a kapcsolódó felmérések nem reprezentatívak, nem kellő nagyságú mintán elvégzettek, mégis számos esetben hivatkozás történik az eredményeire.

Javasolt következő lépések:
- új, egyszerűbb, megóvást és karbantartást szolgáló stratégia készítése
- ennek a dokumentumnak a széles körű, statisztikai eszközökkel kiértékelhető kérdőív formájában történő véleményeztetése a budapesti lakosok körében (a jelenlegi bejelentkezéshez kötött, nem felhasználóbarát komment írási lehetőség nem tekinthető annak)

2022/01/21 - 12:41

Köszönjük a véleményét! A szigeten kialakult önszabályozó rendszert értéknek tartjuk, ezért szeretnénk házirendben rögzíteni a lehetőséget, hogy a sziget továbbra is integrált parkként működjön, azaz a visszahívható kutyák póráz nélkül is sétáltathatóak legyenek. Célunk, hogy több fővárosi parkban legyen lehetőség a póráz nélküli sétáltatásra kutyafuttatón kívüli területen.
A stratégia fő céljai a természeti értékek védelme és a fenntartás színvonalának növelése. Egyetértünk Önnel, valóban nincs szükség nagy fejlesztésekre, viszont úgy gondoljuk, hogy a bútorzat, hulladékgyűjtők és leromlott állapotú játszószerek felújítására, illetve illemhelyek és ivókutak létesítésére szükség van. A burkolatok felújítása során fontosnak tartjuk csökkenteni azt, ahol nincs rá szükség. Ezek pontosítására a park felújításának tervezésekor kerül sor, amikor lakossági workshopokat is szervezni fogunk.
A stratégia egyik célja a roncsolt területek felszámolása és zöldfelületté alakítása. A rekreációs területek fejlesztését a stratégia a jelenleg roncsolt vagy elzárt területeken képzeli el. Véleményünk szerint, attól, hogy az északi és a déli területek eltérő funkciókkal rendelkeznek, összekapcsolásuk fontos a megközelíthetőség miatt. Emellett a stratégia lehetőségeket kíván felvázolni a keleti és déli állami tulajdonú területek hasznosításáról a területek döntéshozói számára, mely az természeti értékmegőrzésre és növelésre irányul, célja a nem kívánatos építkezések megakadályozása.

2022/01/21 - 12:41

Köszönjük a véleményét! A szigeten kialakult önszabályozó rendszert értéknek tartjuk, ezért szeretnénk házirendben rögzíteni a lehetőséget, hogy a sziget továbbra is integrált parkként működjön, azaz a visszahívható kutyák póráz nélkül is sétáltathatóak legyenek. Célunk, hogy több fővárosi parkban legyen lehetőség a póráz nélküli sétáltatásra kutyafuttatón kívüli területen.
A stratégia fő céljai a természeti értékek védelme és a fenntartás színvonalának növelése. Egyetértünk Önnel, valóban nincs szükség nagy fejlesztésekre, viszont úgy gondoljuk, hogy a bútorzat, hulladékgyűjtők és leromlott állapotú játszószerek felújítására, illetve illemhelyek és ivókutak létesítésére szükség van. A burkolatok felújítása során fontosnak tartjuk csökkenteni azt, ahol nincs rá szükség. Ezek pontosítására a park felújításának tervezésekor kerül sor, amikor lakossági workshopokat is szervezni fogunk.
A stratégia egyik célja a roncsolt területek felszámolása és zöldfelületté alakítása. A rekreációs területek fejlesztését a stratégia a jelenleg roncsolt vagy elzárt területeken képzeli el. Véleményünk szerint, attól, hogy az északi és a déli területek eltérő funkciókkal rendelkeznek, összekapcsolásuk fontos a megközelíthetőség miatt. Emellett a stratégia lehetőségeket kíván felvázolni a keleti és déli állami tulajdonú területek hasznosításáról a területek döntéshozói számára, mely az természeti értékmegőrzésre és növelésre irányul, célja a nem kívánatos építkezések megakadályozása.

2022/01/29 - 11:53

Kedves BFFH Tájépítészeti Osztály! Nagyon köszönöm a válaszukat, amely sokkal pozitívabb, mint a véleményezésre kínált dokumentumok. Remélem, a végleges dokumentumok eszerint módosítva lesznek és nem tévesztik meg azzal a lakosságot, hogy informálisan mást kommunikálnak, mint a hivatalos, elfogadandó dokumentumokban, így Óbudai-sziget változatlanul tudja szolgálni az azt használó közösségeket. Üdvözlettel: Nikolett

Válasz

2021/11/28 - 20:43

A tanulmány nyelvezete és tartalma sok helyen értelmezhetetlen vagy ellentmondásos. A javaslatok nem képviselik sem a budapesti lakosok érdekeit, sem a biodiverzitást. Szeretném javasolni az újboli felmérést, mert valószínűleg hibás csoport véleményen alapszik a tanulmány.

2022/01/21 - 12:42

Köszönjük véleményét. A tanulmány valóban egy szakmai nyelvezetű szöveg, a jövőben igyekszünk nagyobb hangsúlyt fordítani a nyelvezet egyszerűsítésére a lakossági kommunikációban. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése.

Válasz

2021/11/28 - 21:36

Észrevételek az Az Óbudai-sziget jövőképe szempontjából:
Mivel a sziget fontos zöld terület, mindenképp fontos lenne ezen szerep megtartása. Minél kevesebb új funkció, a meglévők felújítása mellett. Rengeteg csoport élvezi az Obudai sziget természetes kialakìtását. Nyugdìjas Nordic walking csoport, terepbicikli oktatas kicsiknek es nagyoknak, terepfutas, sport frizbi, kutyasetaltatas es szocializacio, hetvegi piknikelos es home officeosok..stb. a belvaros zajatol ide menekul mindenki, aki abba a termeszetbe vagyik, ami a legtobb pestinek napi szinten elerhetetlen. Itt meg csend van esadarcsicserges. Egy kis pulzalo termeszet az asfaltdzsungel es kirakat miniparkok surujeben. Legyen nwkunk is Hyde es Cemtral parkunk! Ertekeljuk a termeszetesseget, a nyugalmat es a nem iranyitott kikapcsolodas lehetoseget.

2022/01/21 - 12:43

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás, vagy "urbanizálás". Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási (pl. fedett kukák kihelyezését, közvilágítás fejlesztését), zöldfelület fejlesztési munkákat. A fejlesztés kifejezés nem egyenlő a túlépítésével, rekreációs funkciókkal való túlzsúfolásával. Fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.

Válasz

2021/11/28 - 21:46

Mivel a sziget fontos zöld terület, mindenképp fontos lenne ezen szerep megtartása. Minél kevesebb új funkció, a meglévők felújítása mellet. Az Óbudai sziget jelenlegi természetes hangulata és nyugalma miatt egyedülálló. A Hajógyári sziget jelen formájában könnyen összehasonlítható a new yorki Cenrtal és, a londoni Hyde parkkal, ahol a park természetessége adja meg annak báját, illetve vonz látogatót minden korosztályból és minden érdeklősdési területről. Az emberek pont a természetességet hiányolják a mindennapokól. Van rengeteg gyönyörű gondosan megtervezett, megrendezett parkunk, lásd Városliget, Margitsziget. Néha a kevesebb, több. Budapest napjainkban jóformán zöldfelület nélküli, a Budapesten élő emberek egyszerűen elvágyódnak, nem centimérter pontosággal megtervezett parkba, hanem a természetbe. Ahol le lehet feküdni a fűbe, ahol lehet nézni ahogy megfér egymást mellett, a verseny frizbis, a terpebicilis oktatás, a terepfutók, kutyások, nyugdíjas Nordic walking group. Nincs hangos zeneszó. Nincs büfé és szemét és hangoskodás. A budapesti ember kikapcsolódni vágyik, mert nincs kertje, a belvárosi parkok büdösek és teli vannak drogosokkal és csövesekkel. Az Óbudai sziget az utolsó élő természet a belváros szívében. Tartsuk meg ilyennek és gondozzuk, hogy ilyen is maradjo; kicsinek és nagynak, öregnek és fiatlanak, aktívan sportólónak és a fűben heverészőnek egyaránt örömet nyújhasson.

2022/01/21 - 12:44

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Vagyis az értékőrzés és nem az átalakítás, vagy "urbanizálás". Egyetértünk azzal, hogy karakterében nem a Margit sziget jellegű, hanem egy ökológiai fókuszú közpark fejlesztése a cél az Óbudai-sziget esetében. Úgy látjuk a parki alap infrastruktúra korszerűsítésére szükség van, de ez nem szabad, hogy a területen jelentős változással, többlet beépítéssel járjon. Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási (pl. fedett kukák kihelyezését, közvilágítás fejlesztését), zöldfelület fejlesztési munkákat. A fejlesztés kifejezés nem egyenlő a túlépítésével, rekreációs funkciókkal való túlzsúfolásával. Fontos feladatnak tekintjük a sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását. A park zöldfelületi felújítási részletes terveit egyeztetni fogjuk a területhasználókkal.

Válasz

2021/11/28 - 21:50

15 évet éltem Budapesten, 1 éve agglomerációban de a Hajógyári sziget elérhető távolságában, ebből 10 éve kutyával/kutyákkal. A Hajógyári sziget (K-Hidtól északra eső része) az egyetlen és egyben utolsó terület a fővárosban, ahol az emberek a legközelebb kerülhetnek az érintetlen természet fogalmához, legyenek kutyával, vagy anélkül. A szigetnek ez a fő értéke, ez is volt, és ha valakinek nem téves fogalmai vannak a természet közelségéről, akkor ez is marad. A szigeten jelenleg is tökéletesen lehet sportolni - kutyával vagy anélkül, kikapcsolódni - kutyával vagy anélkül - és mindenképpen a jelenlegi formájában a legalkalmasabb arra, hogy aki egész héten a városban robotol, az akár nap végén akár hét végén feltöltődjön egy kicsit. Erre a fáknál, csendnél, és a néhol vadregényes részeknél jobb eszköz nincs. A tervben sincs. A szigetre járó közönség nagy része ennek megfelelően érkezik, viselkedik és távozik, leszámitva az elmúlt években kissé megszaporodó grillezős arcokat, akiknek még 30.000-ért is megéri a szigetcsúcsig autókázni, de valahogy az autókba visszafelé a szemét már nem fér bele. Na ezt mondjuk lehetne jobban szabályozni. De alapvetően ez az első oka annak, hogy a sziget úgy jó, ahogy van, nem kell bele semmi mesterséges, semmi lehatárolt, egy nagy közös tér, amit érdekes módon mindenki tud normálisan használni. Kutyásként pedig 10 év alatt minden zöldnek mondott vagy ténylegesen zöld pesti területet próbáltunk, csak itt lehet ténylegesen szabadon és felszabadultan sétáltatni, nem igaz, amit egy korábbi válaszban olvasni, miszerint erre ennyi meg annyi lehetőség van Pesten. Nincs. Nada. Nyet. Pest környékén persze sok az erdő, mező - jelenlegi lakhelyünk közelében is - ,de póráz nélkül a legtöbb helyen nem lehet vagy nem javallott sétáltatni, a kutya könnyen elveszhet, vadakkal vagy vadászokkal futhat össze, egyik sem kivánatos forgatókönyv. Tehát marad a fent is emlitett okokból a Hajógyári, még nem pestiként is gyakran visszatérünk. Ez a másik oka, ami miatt úgy jó a sziget ahogy van, és ami miatt nem kell bele semmilyen változás. Egy nagy közös tér...hadd ne irjam le újra. Legyenek kedvesek a K-Hidon renoválják a járdát, kukából sosincs elég, ahogy hétvégente üritésből sem. Maximálisan egyetértek a tervben emlitett tanösvényekkel / edukációs anyagokkal, az elhanyagolt részek rendbetételével, ill. a toklászt rendszeresen és mindenhol szükséges lenne lekaszálni, de nagyjából ennyi hiányzik a Szigetből. (Azt már csak halkan jegyzem, meg hogy vicces ahogy a tervezetben összeegyeztethetőnek itélik meg a Sziget Fesztivált és a biodiverzitás, természeti értékek megőrzése fogalmakat. Majd az azóta visszatért hódoknak, mókusoknak ill. az általában ott élő madaraknak, év elején remélem jelzik, hogy mettől-meddig ne tartózkodjanak a szigeten...bár végülis ha elkeritik az adott részeket, ahogy a tervben is szerepel, akkor már tuti nem zavarja őket a zaj. meg a fény. meg a szemét. ja. de. Ezt a részt javasolnám józan paraszti ésszel újra végiggondolni, aztán kérem döntsék el, hogy akkor a pénz a fontosabb vagy a természeti értékek. Mert ahogy általában ez szokott lenni, itt sem megy együtt a kettő). És akkor végezetül, hogy ne az legyen, hogy idejött a paraszt vmi facebook csoportból kommentelni, engedjék meg, hogy a tervből kiragadott néhány pontot is véleményezzek: "A szigetnek az aktív rekreációs kikapcsolódási lehetőségek mellett a passzív rekreációt is szolgálnia kell, egyfajta természet közeli élményt nyújtva a látogatóknak. Ehhez a funkciók megfelelő térbeli tagolása, az attraktív tájképi ligetes-gyepes növényállomány helyreállítása szükséges, séta és pihenőterek biztosításával. Kerülni kell a funkciók zsúfolását." - Az első mondatig teljesen igaz, a második mondat pedig úgy hangzik, hogy "Ehhez nem kell semmi, ezt tudja most a sziget". Mindenki ott rekreálódik ahol akar, ettől jó.
A terv szerint sok embernek lenne igénye természetközeli futókörre. Jelentem van. Úgy hivják h az a kavicsos út ott körben. Aki még természetközelibb akar futni, az futhat az ártéren a dzsugelben is, elég nagy élmény.
Ugyanitt kerékpáros kör: felesleges. komoly bringásoknak rövid a táv és nagy a tömeg. Gyerekekkel pedig most is tökéletesen lehet a betonos részeken bringázni, ahogy azt teszik nagyon sokan.
"Ahhoz, hogy a sziget területe valódi parkként működhessen, szükséges fogadóterek kialakítása." - Véleményem szerint attól, hogy lesz fogadótér, meg útbaigazitó tábla nem lesz valódibb egy park. A park attól lesz valódi, hogy sok benne a növény és kevés benne a beton. Mint mondjuk most a Hajógyári. Az egy igazi park élmény. És hát őszintén nem New York belvárosa szóval eltévedni elég nehéz rajta.
"A terület kiemelkedő ökológiai értékekkel rendelkezik, legfőképpen a sziget külső szélén húzódó ártéri erdőnek köszönhetően. Ezen felül értékes növényegyedek, növénycsoportok gazdagítják a sziget belső területeit is, amelyeknek megőrzése és védelme, valamint folyamatos, színvonalas fenntartása biztosítandó." - Ha tényleg igy van, akkor miért nem maradhat úgy ahogy van? A tanösvényekkel továbbra is egyetértek, de ha igy kezdődik a dokumentum, akkor igazából itt vége is lehetne. És mindenkinek úgy lenne a legjobb, mert pontosan ennyi, amire valójában szükség van. A Szigetnek és az idelátogatóknak legalábbis biztosan.

2022/01/21 - 12:44

Köszönjük véleményét. A stratégai terv céljai a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. A stratégiai terv formátum célja az erre való rámutatás és ezek rögzítése is, a fejlesztési lehetőségek megfogalmazása mellett. Ennek érdekében a Fővárosi Közgyűlés a hetekben fogadta el a sziget galériaerdőinek és azt szegélyező extenzív fenntartású gyepek természetvédelmi területté nyilvánítását, az erre vonatkozó szabályok megszegőit büntetni fogja a természetvédelmi őrség.
A szigeten kialakult önszabályozó rendszert értéknek tartjuk, ezért szeretnénk házirendben rögzíteni a lehetőséget, hogy a sziget továbbra is integrált parkként működjön, azaz a visszahívható kutyák póráz nélkül is sétáltathatóak legyenek. Célunk, hogy több fővárosi parkban legyen lehetőség a póráz nélküli sétáltatásra kutyafuttatón kívüli területen.
A K-híd felújítását fontosnak tartjuk, ugyanúgy ahogy a park alapinfrastruktúráinak felújítását is, padokat, hulladéktárolókat, leromlott állapotú játszószereket. Az infrastruktúra karbantartása mellett célunk a zöldfelületek fenntartásának minőségi emelése is, beleértve a toklászmentesítést.
A Sziget fesztivál szervezőivel egyeztetéseket folytatunk a természetvédelmi értékek megőrzése érdekében.

Válasz

2021/11/29 - 09:44

Egy fontos dolgot nem említettem a hozzászólásomban, de másnak eszébe jutott, most szeretném én is pótolni. A kutyasétáltatás sport. Olyan sport, amihez a kutyán kívül semmi más nem kell, csak a természetes környezet, ahol szabadon, biztonságban lehetünk. Ehhez a sporthoz nem kellenek épített utak és eszközök, legfeljebb a magunkkal vitt labda, kötéldarab, vagy a földön heverő faág. Ezt a sportot minden gazda olyan intenzitással, tempóban űzi, ami az életkorának, egészségi állapotának megfelelő. Az orvosok a leginkább javasolt testmozgásnak tartják minden életkorban. Én magam is beállítottam a lépésszámlálómat és az előre elhatározott lépéseket minden nap megteszem, ha esik, ha fúj. Ez több kilométer naponta, mint a legtöbbünknek. Ezt nem lehet bekerített, tenyérnyi helyen végezni. Tiszteljék a testmozgás ilyen, egyszerű formáját is, amire az Hajógyári sziget egyedülállóan áll sok éve rendelkezésre.

2021/11/29 - 10:48

Kedves Nóra! Nagyon tetszik az említett aspektus, kevés az ennyire személyre szabható, bárki által űzhető sport és még kevesebb az erre alkalmas környezet. Ezért is fontos, hogy az Óbudai-sziget megmaradjon a mostani állapotában. Üdv: Nikolett

2022/01/21 - 12:45

Köszönjük a véleményét! Egyetértünk Önnel, mi is fontosnak tartjuk a természeti értékek megőrzését, valóban érték az az élmény, amit a sziget jelenleg nyújtani tud a hangulata miatt. A szigeten kialakult önszabályozó rendszert értéknek tartjuk, ezért szeretnénk házirendben rögzíteni a lehetőséget, hogy a sziget továbbra is integrált parkként működjön, azaz a visszahívható kutyák póráz nélkül is sétáltathatóak legyenek. Célunk, hogy több fővárosi parkban legyen lehetőség a póráz nélküli sétáltatásra kutyafuttatón kívüli területen.

Válasz

2021/11/29 - 20:45

Tisztelt BFFH Tájépítészeti Osztály!
Először is köszönöm, hogy a hozzászólás lehetőségével legalább az illúzióját igyekeznek megteremteni annak, hogy amit itt többed magammal sokan leírunk, bármi foganatja is lehet, tudunk bármin is változtatni… Amíg ki nem derül, hogy mégsem, addig reménykedhetünk.
A hozzáférhetővé tett anyagok átolvasása után két dologban biztos vagyok:
Az egyik, hogy a Hajógyári Szigetnek jelenleg a legnagyobb „kézzelfogható” értékét az a többezer fős kutyás közösség adja, amelynek tagjai nap-mint nap kimennek oda és kutyáikkal szabadon, önfeledten játszanak, futkároznak, sétálnak – anélkül, hogy ezzel másokat zavarnának.
Hogy miért, azt jónéhányan leírták már, nem szükséges ismételni, csak összefoglalni: ilyen nagy területen, ilyen szabad együttélése embernek, állatnak teljes összhangban a természettel nem valósul meg sehol máshol a városban!
Ha ez nem óriási érték, akkor nem tudom, hogy miről beszélünk; véleményem szerint a Sziget északi része a jelenlegi formájában az adott terület hasznosításának csúcsát jelenti!
A másik, ami a koncepció tervezet elolvasása után egyértelművé vált, hogy ezt az idillt, ezt az állapotot a koncepció készítői korlátozni, csökkenteni szeretnék azáltal, hogy a mostani szabad övezetbe kutyától elzárt területeket, csak pórázzal használható területeket, 2 x 2 sávos tanösvényeket, Micsurin kerteket álmodnak, terveznek létesíteni.
Természetesen külön-külön mind nagyszerű ötlet, csak nem ide kéne…
A mi két kutyusunk közül a kisebbik, a félős mudi, - természetszerető emberekként pedig igyekszünk velük eljárni máshová is - csak itt tud feloldódni, csak itt tud boldogan futkározni, ismerkedni, barátkozni kutyákkal és emberekkel – igen, emberekkel, sok olyannal - gyerekkel és felnőttel is - aki kutya nélkül jár ki a Szigetre mert ők is élvezik ha megsimogathatnak egy-egy kutya buksit, vagy gyönyörködnek abban ahogy kergetőznek.
A mi kutyáink és mi is ezekkel a tervezett változtatásokkal egész biztosan veszítünk.
Viszont nem értem, hogy ki, és mit nyerne velük?
Bevallom én nem látom azt a jelentős latens kiránduló tömeget, amely évek óta a Sziget körül őgyeleg és csak arra vár, hogy végre a vérszomjas csivaváktól, a harcias westiektől és a vadul loholó tacskóktól elzárt területekere betódulhasson és ott azok teljes hosszában le és fel járkáljon napestig.
Azt sem tudom elképzelni, hogy ha az empátia valamely szuperteljesítménye folytán a Sziget ezen része mégis változatlan tudna maradni, akkor sötétzöld ökopartizán szélsőségesek „Biodiverzitás vagy Halál” táblákkal a nyakukban az Önkormányzat kapujához láncolnák magukat követelve a gaz kutyamaffia azonnali felszámolását.
Nyilván ezek elkeseredett túlzások, de akkor mégis mi értelme van ezt a mostani állapotot megváltoztatni, a mindenki által szabadon használható nagy teret felszabdalni, így -úgy- amúgy korlátozni, el - és lezárt részeket kialakítani, teljesen fölösleges, senki által nem igényelt, új funkciókkal telezsúfolni? Kinek lesz ez jó? Nekünk kutyásoknak biztosan nem - ha ez számít egyáltalán valamit.
Ne legyen senkinek kételye: ha egyszer itt megjelennek a kutyáktól elzárt, növénykísérletek miatt elkerített, vagy bármilyen egyéb okosság folytán korlátozott területek, azok száma és kiterjedése az idő haladtával csak növekedni fog, és nem csökkenni: az ötletek újabb ötleteket szülnek majd s a végén talán csak egy keskeny kutyafuttató marad – ha egyáltalán az is…
Elnézést kérek, de ennek a félelemnek a megcáfolására kevés a felvetésekre eddig érkezett – udvarias - de sok jóval nem kecsegtető -hivatalos reakció ….
A Sziget közösségének nincsen szervezete - egy Facebook csoportot tud csak felmutatni, nincsnek magas patrónusaink, ismert politikusok, népszerű zenészek, élsportolók, akik kiállnának értünk, csak sok aggódó-, ezt a csodálatos, máshol nem fellelhető miliőt féltő tagja van, akik még reménykednek hogy érhet valamit, ha véleményt írnak, állást foglalnak és talán elérhetjük, hogy a döntéshozók – legalább néhány közülük – felismerik, hogy az is fejlődés, ha azt, ami igazán érték úgy, ahogy van békén hagyják, nem akarják mindenáron megváltoztatni – ilyen a Sziget északi csücske is -az az ominózus 50 hektár – a kutyáival, az emberekkel, a természettel – a saját ethoszával együtt!

2022/01/21 - 12:47

Köszönjük véleményét. Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási, zöldfelület fejlesztési munkákat. A sziget integrált kutyás használatának kialakult rendjét értének tekintjük, a jövőben is támogatjuk, hogy a visszahívható kutyák póráz nélkül is sétáltathatóak legyenek. Elkerített futtató kialakítás nem szerepel a lehetséges fejlesztési projektek között. Célunk, hogy több fővárosi parkban legyen lehetőség a póráz nélküli sétáltatásra kutyafuttatón kívüli területen.

Válasz

2021/11/29 - 21:06

Véleményem szerint a legfontosabbnak említett cél, a karakterőrző fejlesztés a jelenleg is meglévő alap infrastruktúra karbantartását jelenthetné, hiszen minden más esetben pontosan a sziget karaktere csorbulna. Nagyon sokan pont azért járunk oda, mert a sziget viszonylag megőrizte az érintetlenségét. Minden olyan irányú fejlesztés, ami nagyobb számú embertömeget terel ide valójában a természetet rombolja, talán a Sziget Fesztivál utánni képek ezt eléggé demonstrálják. Egy szép napon gyakorlatilag így is tele van a sziget. Évek alatt az idelátogatóknak kialakult egyfajta önszabályozó rendszere, és úgy vélem jól megfér egymás mellett a sportolni vágyó, a gyerekes és a kutyás. Mivel elég széles társadalmi ŕéteget fednek le a kutyások és a meglévő szabályozások miatt gyakorlatilag csak a sziget maradt, ezért ahelyett, hogy csorbítanák ezt a lehetőségüket, helyette inkább az élére kellene állni és szigett északi részét valóban megőrizni ebben az állapotában.

2022/01/21 - 12:47

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak ahogy Ön is említi, felújítási (pl. fedett kukák kihelyezését, közvilágítás fejlesztését), zöldfelület fejlesztési munkákat. A fejlesztés kifejezés nem egyenlő a túlépítésével, rekreációs funkciókkal való túlzsúfolásával. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd.
A szigeten kialakult önszabályozó rendszert értéknek tartjuk, ezért szeretnénk szabályozásban megteremteni a lehetőséget, hogy a sziget továbbra is integrált parkként működjön, azaz a visszahívható kutyák póráz nélkül is sétáltathatóak legyenek. Célunk, hogy több fővárosi parkban legyen lehetőség a póráz nélküli sétáltatásra kutyafuttatón kívüli területen.

Válasz

2021/11/29 - 21:29

Szerintem probléma és kicsit zavaró, hogy a teljes sziget rendezésére egy nagy dokumentáció és tanulmány készül, egyben kezelve mindent, amikor a déli és az északi rész gyakorlatilag két teljesen különálló projekt kellene legyen. Különböző az elérhetőség, a kihasználtság, az adottságok, az állapot, a történelmi kincsek jelenléte és gyakorlatilag minden azon kívül, hogy egy sziget két feléről van szó.
A déli részre vonatkozó elképzelések nagy részével egyet tudok érteni és külön nem is szeretném részletezni az egyes alprojekteket, (habár azt nem értem, hogy egy új gyaloghíd a sziget déli részén mennyiben segítene a kaszásdűlői lakosoknak abban, hogy könnyebben tudják látogatni a helyet, amikor ahhoz, hogy begyalogoljanak a déli oldalon, el kell menniük a K-híd mellett) mert szükségesnek tartom, hogy rendezett, mindenki számára látogatható hely legyen, amit megértek, hogy komoly beruházás lenne rengeteg munkával.

Ugyanakkor az északi rész - ami harmadik kerületi kutyatartó lakosként jobban érint - szerintem egy sima ráncfelvarrással jobban járna, annál mintha egy kalap alá vennénk a sziget déli részével és az újítási hullám teljes spektrumával csapnánk le rá. Jelen állapotában a sziget északi része egy rendkívül vonzó és rendszeresen, tömegek által látogatott hely ami a kikapcsolódás rengeteg vállfaját képes egy helyre tömöríteni. Sport, kikapcsolódás, gyerekes programok, kutyás sportok ezek mind gyönyörűen megférnek egymás mellett. Itt sem szeretnék minden egyes alprojektet egyesével végigvenni, bár átolvastam az egészet, csak pár megjegyzést/személyes véleményt szeretnék tenni.

Az, hogy a K-hídnál levő parkolót esetleg bővítenénk, nem azt jelentené, hogy brutálisan növelnénk a szigeten a gépkocsi forgalmat. Nem kellenek különböző ördögi tervek arra, hogy hogyan tartsuk távol az autókat a szigettől, mert a parkoló a bejáratnál van. Ott az autósok szépen leteszik az autóikat és mennek tovább gyalog, bringával, rollerrel, stb ahogy szeretnének. Fizetős parkoló bevezetése akárhogy is tálalnánk maximum lehúzásnak illene be. Kétlem, hogy a hídtól maximum 200 métert bemozgó autók komolyabban károsítanák a sziget élővilágát, mind a sziget mellett végigfutó nagyforgalmú rakpart és folytatása.

A szigetet rengetegen használják póráz nélküli sétára, ami kicsit olyan mintha valami szitokszó lenne egy városban, holott ennél is inkább az a probléma, hogy kevés hely van a városban ahol ez engedélyezett lenne, nem pedig az, hogy vannak akik a sziget teljes északi területét erre használják. Nem kijelölt kutyafuttatók és körbezárt területek kialakítása kell, hanem hogy az emberek a különböző igényeikkel emberként meg tudjanak férni egymás mellett. Nem lehet értelmesen akkora futtatót építeni a szigetre ami bármilyen szinten is meg tudná közelíteni a jelenlegi használatot kutyás szempontból. Ma bármikor arrébb tudok menni 50-100 métert ha a kutyám nem jön ki egy másik kutyával és nem vagyok egy sarokba beszorítva. Ezt ugyanúgy meg tudom tenni ha frizbiseket kell kikerülnöm, hogy ne zavarjam őket, vagy egy piknikező családot, vagy pár embert akik fociznak, esetleg napoznak. Kijelölt futtatók esetében a talaj állapota rohamosan romlásnak indulna, ahogy ez minden kiépített futtató esetében megfigyelhető. Aztán meg jön a „kutyások nem vigyáznak a futtatóra mert tönkreteszik a vadiúj gyepet”. Persze. mert ugyanazon a 200 négyzetméteres területen nem reális, hogy bármi is megmarad, ha rendszeresen naponta többszáz kutya töl el órákat játékkal, rohangálással. Természetesen nem azt akarom mondani, hogy ne legyenek az élővilág miatt védett részek a szigeten, kutyával lehessen menni mindenhova, de a kutyasétáltatás keretek közé szorítani egy ilyen helyen ahol ekkora szerencséje van a kilátogatóknak óriási hiba lenne. Kérem ne változtassunk a jelenlegi állapoton.

Megjelent a vörös posztó is a tanulmányban, ezért nem tudom kihagyni, hogy megjegyezzem, hogy a méhlegelő nem attól méhlegelő, hogy a gaz közepére kiteszünk egy táblát, egy vicces kis kétsorossal, aztán oda sem nézünk többet. De szerencsére az is benne volt a tanulmányba, hogy megfelelő növényzet kell ehhez, úgyhogy remélem a 2021-es próbálkozás - amikor civil szervezésben kellett toklászt írtanunk – szintet tud lépni és ha valóban a szigetet ítéljük meg egy méhlegelő kialakítására a legjobb helynek, akkor azt ténylegesen tervezés fogja megelőzni.

Személy szerint jó ötletnek tartanám egy nagyobb BUBI állomás kiépítését a sziget bejáratához (vagy későbbiekben bejárataihoz), ugyanakkor kerékpárút kiépítését nem tartom túl fontosnak, mert a sziget az adottságai alapján azért nem okoz túl nagy örömet azoknak akik kifejezetten kerékpározni szeretnének. Erre sokkal jobb helyek is vannak a városban. A jelenlegi állapotok pedig azoknak megfelelnek akik „csak” a-ból B-be szeretnének eljutni a szigeten bringával. Persze Pumpa és szerelő pontok kialakítása hasznosak lehetnek, de külön kerékpáros útvonalak kialakítását nem látom indokoltnak.

Végül de nem utolsó sorban ami valóban hiányzik az északi részről. Szemetesek. Hívhatjuk kutyapiszok gyűjtőnek is, vagy szelektív gyűjtőnek is, de eleve szemetesből van kevés. A szigeten a kilátogatók nagy része (nem csak kutyások) sokszor járnak olyan részeken is, ahol nincsenek utak. a szemetesek meg mind utak környékén vannak, de ott sem kielégítő mennyiségben. Láttam más országban olyan parkokat ahol nem tartották kellemetlennek a zöld terület kellős közepére kitenni a kukát. Egészen biztos vagyok benne, hogy hozzá lehet szokni. De persze már az is elég lenne ha sokkal sűrűbben lennének rendszeresen ürített szemetesek.
Ivókutak. Tudom, ez is szerepel a dokumentumban, de ezeknek a hálózatának a bővítésére is nagy szükség lenne. Nem kell külön kutya itató, nem kell rögtön szeparálni (a kutyások túlnyomó többsége amúgy is visz vizet magával a kutyájának), egyszerűen hívjuk ivókútnak őket.
K-híd felújítás. Jó ötletnek tartom a csak gyalogos rész bővítését a felújítás keretében. Az autós forgalmat az esetek nagy részében képes ellátni a jelenlegi váltott irányú közlekedés is.

2022/01/21 - 12:50

Köszönjük véleményét. Valóban, ahogy említi, a sziget északi és déli fele eltérő karakterű, és más fejlesztéseket kíván. A stratégia egyik célja, hogy a déli terület tulajdonosa (állam) számára megfogalmazza, hogy a Fővárosi Önkormányzat hogyan képzeli el a déli részek fejlesztését. Az állami területek fejlesztésének koncepcióját a tulajdonos megbízottjai fogják továbbdolgozni, míg az északi parki területeket a Fővárosi Önkormányzat.
A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási (pl. fedett kukák kihelyezését, közvilágítás fejlesztését), zöldfelület fejlesztési munkákat. A fejlesztés kifejezés nem egyenlő a túlépítésével, rekreációs funkciókkal való túlzsúfolásával. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd.
A szigeten kialakult önszabályozó rendszert értéknek tartjuk, ezért szeretnénk szabályozásban megteremteni a lehetőséget, hogy a sziget továbbra is integrált parkként működjön, azaz a visszahívható kutyák póráz nélkül is sétáltathatóak legyenek. Célunk, hogy több fővárosi parkban legyen lehetőség a póráz nélküli sétáltatásra kutyafuttatón kívüli területen.
A stratégia fontos célkitűzése a szigeten a zöldfelület fenntartás színvonalának emelése, különösen odafigyelve a toklászmentesítésre.
A parki fejlesztés keretén belül az alapinfrastruktúrák felújítását tervezzük, azaz a burkolatok, padok felújítását, hulladékgyűjtők, ivókutak, közvilágítás, illemhelyek létesítését.

Válasz

2021/11/29 - 22:01

Csak egyetérteni tudok az előttem szólókkal, a Sziget úgy jó ahogy van! Ebben az állapotában igazán élvezhető mint tiszta természet! Csökken a mi es kiállataink élettere is, ebben a kis kincses dobozban mindenki megtalálja amit keres! A kutyások szabadon sétálhatnak, a bringások bringáznak, a családok nagyokat kiràndulnak ,egymással békében mindenki!
Természetesen kisebb "esztétikai" beavagkozások elférnének pl: kukák

2022/01/21 - 12:51

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen, csak felújítási (pl. fedett kukák kihelyezését, közvilágítás fejlesztését), zöldfelület fejlesztési munkákat. A fejlesztés kifejezés nem egyenlő a túlépítésével, rekreációs funkciókkal való túlzsúfolásával. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd.
A sziget integrált kutyás használatának kialakult rendjét értének tekintjük. Célunk, hogy több fővárosi parkban legyen lehetőség a póráz nélküli sétáltatásra kutyafuttatón kívüli területen.

Válasz

2021/11/30 - 09:11

A 70-es évek közepétől járunk ki (akkor még a XII. kerületből) gyerekként a játszótérre, amit nagyon szerettünk. (A Trabantban ülve a K hídon zötyögve, mindig izgultunk, hogy csak most ne jöjjön szembe egy „Szergej”!)
A 2000-es évek közepétől (a IV. kerületből) már saját gyermekeimmel járunk ki ide – örömmel fedeztük fel, hogy új játszóterek vannak.
2020-tól főleg kutyával járunk a szigetre (heti egy-két alkalommal), mert Magyarországon ez az egyetlen hely, ahol szabadon szaladhat a kutya, nem szól a közteres, mezőőr vagy vadász, hogy tilos póráz nélkül sétálni, kutyát úsztatni.
Ez nem pusztán kutyabarát hely sokkal több annál – emberbarát kutyások találkozóhelye. Ezt tudomásul vette mindenki, aki a szigetre látogat, hogy az északi rész a kutyásoké és a kutyát kedvelőké. Kialakult a szokásjog, amit tudomásul vesz mindenki (bár lehet jobban fel kellene hívni rá a figyelmet) – hogy ez egy kutyás parkrész, aki idegenkedik tőle, hogy odaszalad egy kutyus, az ne itt, hanem a délebbi részeken piknikezzen…
Amíg nem volt kutyánk, mi is így tettünk – nem vittük az északi részre a kis gyerekeket, ahol feldönthetné egy lelkesen ugráló, szaladgáló kutya.
Meglátásom szerint nem szükséges átalakítani a szigetet, megfelelő kihasználtsággal és infrastruktúrával bír. Nem szükséges nagyobb terhelésnek kitenni, azáltal, hogy jelentős beruházásokat és vendégcsalogató attrakciókat kínálunk. A parkolóhelyek számának bővítése lehet, hogy növelné a látogatottságot, de a tumultust is – többen jönnének egyszerre a szigetre… - elveszítené a rekreációs jellegét. Forgalmasabb időszakban gyorsan megtelik a hídnál levő nagy parkoló illetve a belső részek parkolásra alkalmas területei, emiatt sokan parkolnak tilosban – a sok autó miatt a ki és behajtás is sok időt vesz igénybe (emellett környezet szennyező).

A sziget megközelíthetősége valóban nem a legjobb (a látogatók számára az egyedüli bejutási lehetőség a K-híd) és mint sziget egy „zsákutca” – emiatt is őrizte meg eddig az egyediségét, meghittségét.

Ami az én (illetve a családos és kutyát kedvelő közösség) igényem lenne:
gyakoribb kaszálás
Játszótér gyakoribb karbantartása (megrongálódott elemek cseréje)
a parkoló (illetve a sziget látogatottágának publikussá tétele: webkamera, parkolóhely számláló stb.) – jó lenne tudni, hogy érdemes-e behajtani a szigetre (pl egy nyári vasárnap délután) vagy sem.
Biciklivel nehéz bejutni a K hídon (a járdán sok a gyalogos (a szimpla biciklit tolni is nehéz mellettük, nemhogy utánfutóval), az autós rész sem megoldás (vacak burkolat, sínek és rövid áthajtási idő miatt nem jó) – ezzel lehetne foglalkozni.
hajléktalan viskók, a lepusztult gyártelepi részek, régi sportpályák és egyéb építmény maradványok felszámolása, déli rész bejárhatósága jó iránya lehet a fejlesztésnek

2021/11/30 - 12:04

Kedves Bálint! Nagyon tetszett amit írtál, egyetértek egy kivételével. Három helyen laknak hajléktalanok a szigeten. Sok sok éve ott vannak. Ismerjük őket, segítünk beoltatni a kutyjukat és ivartalanítjuk a macskáikat.Az állatainkra nem veszélyesek, nem terjesztenek betegésgeket és kettő szokott közűlük meglógni csak néha, de ők is be vannak oltva. Nincs belük semmi probléma, ők a sziget részei. Ne háborgassuk őket.

2021/11/30 - 20:13

Teljesen igazad van! Én is gondolkodtam, hogy beírjam-e, a hajléktalanság problémáját, végül leírtam, de végül elfelejtettem kifejteni. Méltatlan lenne a hely szelleméhez a kirekesztés. Nem szeretném háborgatni őket, vagy megfosztani attól a kevéstől ami megmaradt nekik. Köszönöm, hogy kiemelted, ezekkel az emberekkel is foglalkozni kell. Utópia lenne azt várni, hogy állami vagy önkományzati szinten megoldás születik. Nagy örömmel olvastam, hogy tesztek értük és van aki segít nekik. Megértem, hogy ők a maguk módján oldják meg a lakhatási problémáikat, a szemétből, hulladékból eszkábálnak fedelet a fejük fölé és (számomra) borzasztó higiénés és egyéb körülmények közt élnek, sajnálom hogy így alakult az életük. A projekt dokumentáció nem foglalkozik emberi sorsokkal, kapcsolatokkal, nem fedi fel a fedél nélküliek jelenlétét, ahogy a kutyások kapcsolatait sem (Facebook közösség, alkalmilag vagy rendszeresen együtt kutyázók csoportjait, vagy az ide kijáró baráti társaságokat). Vajon a közösség erejét nem lehetne felhasználni arra, hogy civilek esztétikusabbá tegyék az ő lakókörnyezetüket. Vajon ők meg tudják fogalmazni, hogy mire lenne szükségük a rendezettebb környezet kialakításához? Vagy mi az ami voltaképp nekik segítség lenne? Hátha akad akinben ötlet, más akinél eszköz, harmadik akinél anyagi erőforrás lenne... Nem a világot kellene megváltani - "csak" ezeknek a konkrét embereknek segíteni...

2022/01/21 - 12:52

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen. Ugyanakkor, ahogy Ön is említi, felújítási munkálatokat szükségesnek tartunk, például a burkolatok felújítását (ahol túlzó, akkor csökkentését), padok és játszószerek karbantartását. Az alapinfrastruktúrák karbantartásán túl igényt látunk a közvilágítás fejlesztésére, hulladékgyűjtők, ivókutak és illemhelyek létesítésére. A fejlesztés kifejezés nem egyenlő a túlépítésével, rekreációs funkciókkal való túlzsúfolásával. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd. A stratégia másik fontos célkitűzése a fenntartás színvonalának emelése, beleérve a kaszálást is.
A sziget integrált kutyás használatának kialakult rendjét értének tekintjük, azaz, hogy a visszahívható kutyákat póráz nélkül is lehessen sétáltatni. Célunk, hogy több fővárosi parkban legyen lehetőség a póráz nélküli sétáltatásra kutyafuttatón kívüli területen.
Valóban, ahogy Ön is említi, a hajléktalanság problémáját nagyobb kontextusban kell értelmezni, és megtalálni rá a lehetséges megoldásokat.

Válasz

2021/11/30 - 14:37

Én szintén az északi részt érintő fejlesztésekhez szeretnék hozzászólni.
Kutyásként heti rendszerességgel járok a szigetre, előfordul, hogy hetente többször is, Remek hangulat, páratlan kutyázási lehetőséggel, nagyon örülnék neki, ha ez így is maradhatna. A kutyafuttatók kialakítását nem tartom jó ötletnek. Egyrészt a városban számtalan kutyafuttató van, viszont olyan lehetőség ahol a kutya szabadon szaladgálhat és játszhat póráz nélkül, nincs. A kutyafuttató közel sem ugyanaz, ahogy az előttem szólók is felhívták erre a figyelmet, most úgy van lehetőség a kutyám szabadon sétáltatására, hogy ha valakivel nem jön ki, vagy kettesben szeretnénk tréningezni, akkor megvan erre a lehetőség, el tudunk vonulni egy kicsit.
A kutyák úsztatása szintén egy olyan dolog, amiért nyáron szinte minden nap kint vagyunk, sok kutyának hoz enyhülést a Duna a meleg nyári napokon.
A méhlegelő - úgy tűnik - elképzelés nélküli "kihelyezését" nem éltem meg egy túl szerencsés lépésként sok gazdatársammal egyetemben, viszont a meghirdetett közösségi toklászirtáson részt vettünk a férjemmel, és ennek létrejötte, sikere ékes bizonyítéka annak, hogy a kijáró kutyások közösséget alkotnak és tesznek a sziget élhetőbbé tételéért.
Aminek -fejlesztés gyanánt- örülnék, az a több szemetes, esetleg nyilvános illemhely kihelyezése.
Én megengedőbb lennék a legutóbb beszüntetett hátsó parkolási lehetőséggel, sajnos sok öreg, rokkant kutyás (akár a kutya, akár a gazdi) kénytelen lemondani a Dunáról emiatt, ugyanakkor megértem, hogy ennek szabályozása talán kevésbé megvalósítható.
A K hídra ráfér egy felújítás, bár lehet, hogy azzal együtt megszűnik külföldi filmforgatások kedvelt színhelyének lenni.
A térkövezett utakat az északi részen teljes mértékben feleslegesnek tartom.
Azt gondolom jelen pillanatban békésen megférnek egymással a piknikezni vágyók, a gyerekes családok, a frizbisek, igazából apróbb változtatások szükségességét érzem.
Szerintem igen sok ember mindennapja változna negatív irányba a tervben említett változtatások bevezetésével. Örüljünk, hogy van egy csepp természet a fővárosban.

2022/01/21 - 12:52

Köszönjük véleményét. A sziget integrált kutyás használatának kialakult rendjét értének tekintjük, azaz, hogy a visszahívható kutyákat póráz nélkül is lehessen sétáltatni. Nem tervezünk zárt kutyafuttatókat kiépíteni. Célunk, hogy több fővárosi parkban legyen lehetőség a póráz nélküli sétáltatásra kutyafuttatón kívüli területen. Félreérthető a 62. ábrán lévő piktogram, nem csak a Nagyrétet gondoljuk erre kijelölni, a jelenlegi területhasználati szokásokból indulunk majd ki a részletes tervezések egyeztetése során (addig nyilván maradnak a jelenlegi használati szokások). A stratégia fontos célkitűzése a fenntartás színvonalának emelése, beleérve a méhlegelők területén a toklászírtást.
Egyetértünk Önnel, a sziget természetessége valóban megőrzendő érték, ezért is a terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. A fejlesztés kifejezés nem egyenlő a túlépítésével, rekreációs funkciókkal való túlzsúfolásával.

Válasz

2021/11/30 - 15:45

A leglényegesebb dolog, hogy minél kevesebb változtatás történjen ezen a Fővárosnak szinte egyedülállóan érintetlen területén.
A főváros és sajnos már a külkerületek is egyre élhetetlenebbek azok számára akik a természet közelségére vágynak és ez az egyetlen hely ahol biztonságosan, viszonylag zárt környezetben, zavartalanul lehet a kutyákkal a törvény által előírt mozgásigényüket is kielégítve mozogni, sétálni, bandázni, közösségi életet élni. A még jelenleg zöldebbnek számító Fővárosi lakóhelyen lakunk, mégis szinte naponta kijárunk a Szigetre, többezer kutyással együtt a közös élményért, amit a zöld, a természet, a kutyázás, a sport és az egészség megőrzése jelent. Családos magánemberként, kutyásként, kinológusként és szociológusként is fontosnak tartom a Sziget mai állapotának megőrzését. Számunkra sajnos 4-5 kutya lévén a BKV egyik formája sem jelent megoldást a kijutáshoz. A kutyafuttató számunkra sem opció, lévén a négylábúaknak otthon van a nagy kert is. Az ide járó kulturált kutyások közössége eddig is vigyázott a Szigetre és interaktív párbeszédeik során számos pozitív eredmény is született már.
A K-híd felújítását és mosdóhelyek létrehozását támogatom.
Lassan már Londonba kell kijárnunk kutyát sétáltatni is, amit minden nap nem szeretnék megtenni, pedig imádok kint is kutyát sétáltatni a megmaradt óriási zöld területek miatt.
Köszönöm ha meghallgatnak bennünket is, mint többezres évek/évtizedek óta aktívan kijáró természetszerető embereket.

2022/01/21 - 12:54

Köszönjük véleményét. A sziget integrált kutyás használatának kialakult rendjét értének tekintjük, azaz, hogy a visszahívható kutyákat póráz nélkül is lehessen sétáltatni. Nem tervezünk zárt kutyafuttatókat kiépíteni. Félreérthető a 62. ábrán lévő piktogram, nem csak a Nagyrétet gondoljuk erre kijelölni, a jelenlegi területhasználati szokásokból indulunk majd ki a részletes tervezések egyeztetése során (addig nyilván maradnak a jelenlegi használati szokások). Célunk, hogy több fővárosi parkban legyen lehetőség a póráz nélküli sétáltatásra kutyafuttatón kívüli területen.

Válasz

2021/11/30 - 23:21

Summa summarum: Végigolvasva a hozzászólásokat (ez akkor is kiderül, ha valaki kijár a szigetre) világosan kiderül, hogy zömében az év minden hónapjában kilátogató kutyások és a tavasztól őszig kilátogató családok látogatják a szigetet. Egyre több a futó (futás közben 5-6 éve még szinte senkivel, mostanra már 3-4 futóval biztosan köszöntjük egymást) a töltésen a futókörön. Beszélgettem velük is, nem, nem szeretnénk rekortán pályát. Imádjuk ősszel a színes szőnyeget, télen a havat, ha van és időnként ugrálva kerülgetjük a csigákat. Bringás edzések is vannak, ezt is leegyeztettük az oktatókkal, hogy hol és mikor nem zavarjuk egymást A Hajógyári-sziget valóban egy kutyaparadicsom évtizedek óta. A sziget csodálatos elosztása miatt a szülők a gyerekekkel keleti irányba, a kutyások pedig északi irányba indulnak a parkolóból. A frizbiversenyről is tudunk minden évben és igyekszünk felhívni a kutyások figyelmét arra, hogy ne zavarjuk őket. Ha veszély van azt megszüntetjük, vagy jelezzük, de olyan is volt olyan, hogy kimentem szombaton 6 kor és a játszótéren a csúszdáról összeszedtem az üvegszilánkokat, mert egy kutyás este jelezte, hogy ebből baj lehet, de már sötét volt, ő nem tudta összeszedni...ha ráznak a villanyoszlopok, akkor a kutyások addig kiabálnak, amíg kijön az RTL és ezért kénytelenek elhárítani a hibát és ha gátat akarnak építeni, akkor ott vagyunk a réten és kérjük a kormányt, hogy ne tegye. Nem tette. Kilenc év alatt sok sok mindent megéltünk már együtt. Egyre több a kutya, de a kutyás konfliktusok száma csökken. Azok, akik tagjai a Hajógyári Kutyások csoportnak, felelős gazdiként viselkednek a szigeten. Soha nem akartunk senkinek rosszat, most sem valaki ellen írogattunk, kizárólag szeretnénk kiállni valamiért, ami az életünk része, egy természetes kis sziget, ami valóban a méhlegelő megjelenéséig a békesség szigete volt. Nem tudom épp ésszel értelmezni ezt a nem reprezentatív 200 oldalas tanulmányt, tele rébuszokkal sajnos. Úgy érzem, hogy miután nincsenek benne konkrétumok, bármi megvalósítható a "rekreációs terület" , "futókör" "parkosítás" "alulhasznosított" .... szavak alatt. A szigetre járók többsége pedig egyáltalán nem szeretné, hogy ez a sziget zsúfoltabb és hangosabb legyen. Nagyon szomorú, hogy nem hitték el, pedig szóltunk, hogy a méhlegelőben lévő toklászok komoly veszélyt jelentenek itt. Nem segítettek, amikor a baj bekövetkezett, pedig kértük többször is és nem tanultak a problémából, mert méhlegelő lesz a jövőben is. Nem kértek elnézést tőlünk, hogy bajt okoztak, a kutyáinknak fájdalmat és ami komoly anyagi kiadást jelentett családoknak. Csak ígértetet kaptunk, hogy majd együtt megbeszéljük. Az ígérettel nem tudtunk kezdeni semmit, ezért összefogtunk és megoldottuk sok sok munkával és pénzből a kaszálást. Azt szeretném kérdezni Önöktől, hogy ezek után hogy bízzunk Önökben és abban, hogy a kétszáz oldalas nem reprezentatív felmérésük alapján összeállított tervezet, amely rébuszokban bárakármiről is szólhat, nem fogja-e tönkretenni annak a rengeteg gyereknek, kutyának, sportolónak a szigeten töltött megszokott idejét. Most, azokban az időkben, amikor minden "beépül" minden teret "hasznosítunk". Tényleg köszönjük szépen, de mi nem szeretnénk méhlegelőt és sok pénzért nagyon hasznossá varázsolt tereket, mert nekünk így a leghasznosabb. Ne vegyék sértésnek, ha veszem a bátorságot és mert oda születtem pont a sziget mellé és mert ott tanultam meg járni és mert ott csúszdáztam, nyaraltam (honvéd üdülő) nyaranta, mert 35 éve odajárok a kutyáimmal és az utóbbi kilenc évben minden hétköznap kint vagyok szinte összefoglalom, hogy szerintem mi az, ami valóban szükséges. 26 kuka és pontosan meg is tudom mutatni, hogy hova kellenének. Olyan, amelyeknek fedele van (már van kint 11 darab belőle, az tökéletes). Fantasztikus lenne az évente kilátogató százezres kutyaszámnak legalább 20 db. kutyakuka, hogy ne a rendes kukába dobáljuk. A keleti oldalon szuper lenne "éppencsak" fény, hogy a madarakat, állatokat ne zavarjuk, de ha valaki futni szeretne, este is lásson. Költséhatékony ha a régi kő alapú retro padok kerülnének felújításra, de ha mindenképp újat szavaznak meg majd az emberek, akkor ne olyat, amire bárki beköltözhet, akik után esetleg az üvegszilánkokat szedegedhetjük. Nagyon fontos, a közbiztonság szempontjából is. A játszótérrel kapcsolatos változtatásokat érdemes kint a helyszínen felmérni és megkérdezni a szülőket, ők naprakészek. Nincs hajógyáris anyukás csoport, de a helyszínen sokminden kiderül. Hasznosabb lett volna, mint egy nem reprezentatív 200 oldal. Toalet és pelenkázó minden évben van tavasztól őszig a játszótérnél, a Sziget jóvoltából. Tiszta, ivókút is van, rendben van tartva, a WC-s néni mindig ott van és felügyeli. Az automata mosdó is üzemel a kosárpályánál. Északon a homokos pályát imádják a kutyák, lehetőleg ne szüntessék meg. A fű lassan évek alatt benövi, sajnos magától meg fog szűnni, de addig legalább örömöt okoz a blökiknek. A Parkoló után klassz lenne egy zebra a családoknak, hogy biztonságosan tudjanak átmenni a másik oldalra a játszótérre, mert itt sajnos sokszor gyorsan megy egy-két autós, lévén jó hosszú belátható útszakasz, de egykisgyerek és egy kutya is kiszaladhat. A fotókon nekem nagyon nem teszett a nagyon körbekövezett ivókút, de érdemes egy kis peremet tenni köréjük, hogy ne a sárban álljanak akik isznak, figyelve arra, hogy pont akkora legyen amire rálépünk és ne egy táncparkett. A K-híd felújítása azt hiszem a legfontosabb. További együttműködés reményében köszönöm, hogy elmondhattam a véleményem. Nem túlterheléses támadásnak szántuk, de szerettük volna, hogy önök, akik nem járnak a szigetre, pontos képet kapjanak arról, hogy hogy vélekednek azok, akiknek az életük része.

2022/01/21 - 13:38

Köszönjük véleményét. A stratégia terv prioritása a természeti, zöldterületi értékek őrzése, a terület biodiverzitásának növelése. Jelentős átalakításokat mi sem tartunk szükségesnek a területen. Ugyanakkor, ahogy Ön is említi, igényt látunk a közvilágítás fejlesztésére, hulladékgyűjtők, ivókutak és további illemhelyek létesítésére. Szükségesnek látunk felújítási munkálatokat, például a burkolatok felújítását (ahol túlzó, akkor csökkentését), padok és játszószerek karbantartását. A természetközeli futókört nem tervezzük rekortán burkolattal ellátni. A fejlesztés kifejezés nem egyenlő a túlépítésével, rekreációs funkciókkal való túlzsúfolásával. A felújítás előkészítése keretében lakossági workshopokat szervezünk majd. A stratégia másik fontos célkitűzése a fenntartás színvonalának emelése, beleérve a toklászírtást is az extenzív gyepek területén.
A sziget integrált kutyás használatának kialakult önszabályozó rendjét értének tekintjük, azaz, hogy a visszahívható kutyákat póráz nélkül is lehessen sétáltatni. Célunk, hogy több fővárosi parkban legyen lehetőség a póráz nélküli sétáltatásra kutyafuttatón kívüli területen. Félreérthető a 62. ábrán lévő piktogram, nem csak a Nagyrétet gondoljuk erre kijelölni, a jelenlegi területhasználati szokásokból indulunk majd ki a részletes tervezések egyeztetése során (addig nyilván maradnak a jelenlegi használati szokások).

Válasz

2021/11/30 - 23:33

A területet jelenleg leginkább használó Hajógyári kutyás csoport képviselőivel remélhetőleg terveznek egyeztetést a tervek részletes megvalósulásának mikéntjéről. Ez részben segíthet eloszlatni félreértéseket, részben lehetőség a tervek finomhangolására, és a projekt megítélését is befolyásolhatja.
Ami a legfontosabb szerintem, hogy a területet jelenleg leginkább használók használati lehetőségei ne csökkenjenek jelentős mértékben. Így például a kutyás fürdési lehetőség maradjon meg, a sziget bejárhatósága kutyával szintén. Ezt össze kell tudni hangolni a rekreációs és egyéb célú használók igényeivel, de ezt nem tiltó táblák és kerítések használatával kellene megtenni, mert az nem nagyon fér össze az ökológiai szemlélettel. Ebben, a megvalósítás módjának kitalálásában például sokat segíthet a napi szinten ide járók véleménye, ötletei. Soha nem célszerű íróasztal mögül gyakorlati kihatású döntéseket hozni. A kutyás csoport képviselői adott esetben éppen azt a gyakorlati tudást, helyismeretet hozhatják be a kivitelezés során, ami a tervekből esetleg hiányzik.
Az a tervek ambiciózus kitűzését olvasva világos, hogy a megvalósítás tekintetében komoly elszántság mutatkozik. Ha már egyszer-elkerülhetetlen a változás, akkor érdemes arra fókuszálni, hogy az a lehető legnagyobb elfogadottság mellett történjen, és lehetőség szerint senki se érezze azt, hogy lenyomták a torkán
Ehhez az online véleményezésnél, kérdőívnél közvetlenebb és szorosabb együttműködésre lenne szükség a civil érintettekkel. Remélem, nem csak üres ígéret maarad a civilekkel történő egyeztetés, és remélem, a Hajógyári kutyás csoport képviselői is beletartoznak majd ebbe a körbe. Az ördög ugyanis mindig a részletekben rejlik, a részletekbe pedig csak azoknak lesz belelátássa, akiket bevonnak az egyeztetésekbe.
Csak remélni tudom, hogy a projekt végén a sziget jobb hely lesz, nem pedig rosszabb...

2022/01/21 - 13:38

Köszönjük véleményét. A sziget integrált kutyás használatának kialakult önszabályozó rendjét értének tekintjük, azaz, hogy a visszahívható kutyákat póráz nélkül is lehessen sétáltatni. Célunk, hogy több fővárosi parkban legyen lehetőség a póráz nélküli sétáltatásra kutyafuttatón kívüli területen. Félreérthető a 62. ábrán lévő piktogram, nem csak a Nagyrétet gondoljuk erre kijelölni, a jelenlegi területhasználati szokásokból indulunk majd ki a részletes tervezések egyeztetése során (addig nyilván maradnak a jelenlegi használati szokások).
A hetekben kerül sor egyeztetésre az Óbudai kutyás csoport képviselőivel. A stratégiai terv az értékeket és a szükséges fejlesztési irányokat hivatott kijelölni (a fejlesztés kifejezés nem egyenlő a túlépítésével, rekreációs funkciókkal való túlzsúfolásával). A parkfelújítási tervezés alkalmával lakossági workshopokat szervezünk majd, ahol pontosítani lehet a tervet az igények alapján.

Válasz

2021/12/01 - 05:44

Köszönjük szépen a stratégai tervvel kapcsolatos sok észrevételt és javaslatot.
Valamennyi november 30-ig (és november 30-án) érkezett véleményt meg fogunk válaszolni és a stratégiai terv módosított változatát fel fogjuk tölteni az oldalra. Kérjük szíves türelmüket.

Válasz

2021/12/01 - 13:38

Ez egy újabb komment lesz, ami a sziget kutyás használóira hívná fel a figyelmet. Az Óbudai-sziget valóban egyedül álló a kutyások szempontjából. Nem csak az természetközeli adottsága, hanem biztonságos kutyázhatósága szempontjából is egyedülálló a Fővárosban, sőt az országban. A Főváros az eddigi integrált parkhasználati elképzeléseiben is igyekezett a jelenlegi szokásokat legalizálni. Ezt ebben az esetben nem látjuk a tervekben. A tervben megjelölt kutyázható terület egy nagymérető futtató, ami természetesen nem tetszik a kutyásoknak, hiszen a jelenlegi szokás a sziget területén való barangolás a kutyákkal. Ez is egy rekreációs tevékenység, amit napi szinten több száz, esetleg ezer kutyás élvez. A másik nagy hiányossága a terveknek az északi csúcsnál lévő terület, ami az egyetlen természetes partszakasz a Fővárosban a kutyusok számára a biztonságos, másokat sem zavaró fürdésre. Egyesületünk emailben elküldte a terv kapcsán az észrevételeit és bízunk benne, hogy mint minden más integrált park fejlesztési terveinél úgy itt az Óbudai-szigeten is közös bejáráson és fórumon, lehetősége lesz a sziget használóinak élőben is véleményezni a terveket. Abban is bízunk, hogy szokásrend, a jelenlegi használók véleménye fontos a Fővárosnak.

2021/12/01 - 14:35

Edina! (Zöldeb) Mi is sok emailt küldtünk... hiába. Pedig szerintem joggal gondolom, hogy a legkompetensebb csoport a Hajógyári Kutyások. Még akkor is, ha nem bejegyzett egyesület. Remélem, hogy lesznek egyeztetések és remélem, hogy a Fővárosnak fontos az emberek véleménye. Eddig sajnos nem ezt tapasztaltuk. A FŐKERT volt egyedül, aki a segítségünkre sietett. Nekik hálás köszönet minden segítségért, amit pl. a toklászírtásban kaptunk. Nagyon pontosan, centiről centire szeretnénk tudni mindenről, amin konkrétan szeretnének változtatni és mevitatni, megbeszélni azt.

2022/01/21 - 13:46

Köszönjük véleményét. A sziget integrált kutyás használatának kialakult önszabályozó rendjét értének tekintjük, nem tervezünk kutyafuttatókat létesíteni. Ahogy Önök is írták, célunk, hogy több fővárosi parkban legyen lehetőség a póráz nélküli sétáltatásra kutyafuttatón kívüli területen. Félreérthető a 62. ábrán lévő piktogram, nem csak a Nagyrétet gondoljuk erre kijelölni, a jelenlegi területhasználati szokásokból indulunk majd ki a részletes tervezések egyeztetése során (addig nyilván maradnak a jelenlegi használati szokások).

Válasz

2021/12/02 - 00:54

Megdöbbenve olvasom a kutyatulajdonosok írásait. Sokukkal ellentétben én rászántam az időt és ténylegesen elolvastam a stratégiai tervet (nem csak leírtam, amit a facebook csoportban mondak). Nem érzem sem eltúlzottnak a konkrét infrastuktúrális fejlesztési terveket sem ördögtől valónak, hogy bizonyos részein a szigetnek ne a kutyatulajdonosok szempontjai legyenek a meghatározóak, hanem pl. Természetvédelmi vagy más egyéb szempontok. Egyetértek, hogy szükség van a jobb feltárására szigetnek közlekedési szempontból.

2022/01/21 - 13:39

Köszönjük véleményét!

2022/01/29 - 12:08

Kedves Szánto Zsolt! A dokumentumok sokszor több fejlesztést és változtatást tartalmaznak, mint egyszerű felújítás illetve nem vesz tudomást olyan meglévő problémákról (pl. toklász/egérárpa a dokumentum szerint nem létezik a szigeten), amik a terület valós, mindennapi használóinak életét az év nagyobb részében megkeserítik. Emiatt érezzük többen úgy, hogy nem a valós problémákat kezelné a BFFH Tájépítészeti Osztály, hanem látszat fejlesztéseket (pl. útburkolatok javítása amikor a látogatók kitaposott ösvényeket használnak) és a jelenlegi használóknak kedvezőtlen változásokat tervez. Egy új híd konkrétan a duplájára tudja növelni annak az esélyét, hogyha egy váratlan hangtól - például az engedély nélkül száguldozó autók kipufogójától - megriad, akkor kijut a szigetről és a közeli forgalmas utakon elütik. Kerékpár útra sincs szükség, hiszen a Duna partjain vezet már kerékpárút, a szigeten a rekreációs célú nyugodt sétát, játszóterezést a gyerekekkel, vagy a kutya sétáltatást nem egészíti ki a sport célú kerékpárosok jelenléte (átmenő forgalom végképp értelmezhetetlen). Az ilyen elemek azt mutatják, hogy a dokumentumok készítői nem ismerik a területet, mindössze tervezet írásban jók, így beleírtak a dokumentumokba mindent ami jól hangzik és elősegíti a megrendelést. Reményünk, hogy a felelős szervek felülvizsgálják a dokumentumokat az itt látható kommentek alapján és módosítják azokat úgy, hogy kikerüljenek belőle a felesleges, "nem is úgy gondoltuk" jellegű elemek.

Válasz

2021/12/04 - 16:21

A stratégiai tervvel kapcsolatban az oldalon legtöbbször ismétlődő kérdéseket, véleményeket és az erre adott válaszainkat itt szerepeltetjük:
https://rdt.budapest.hu/dialogs/obudai-sziget/blog_posts/faq

Válasz

2021/12/04 - 23:29

Stratégiai szinten kihagyhatatlan lehetőség egy gyalogos-kerékpáros híd a Római partról, különösen a tervezett vasúti megállóval.

2022/01/21 - 13:40

Köszönjük véleményét!

Válasz

2022/02/14 - 14:23

Nagyon örültem a februári találkozónak, ugyanakkor vegyes érzelmekkel távoztam. Alapvetően a stratégiai terv főbb irányai nekem rendben vannak, mégis bizonyos dolgok, amik egyik napról a másikra megvalósulnak, valahogy nem életszerűek számomra. Nekem alapvetően 2 dolog kavarog a fejemben: 1. A stratégiai tervről azt hallottuk, és ez nyilván igaz is, hogy óhajok, szándékok, irányok gyűjteménye, amihez akkor nyúlnak, ha lesz rá anyagi fedezet is. Jó példa volt, hogy a K-híd 2 milliárdos felújításához a pénzt az Eurovelo kerékpár-hálózat bővítésével próbálják majd "előteremteni".
A játszótér felújításának 300 milliós költségvetése is valószínűleg magasabb prioritást élvez, mint a padok és kukák telepítése, vagy a világításfejlesztés a stratégiai tervből.
2. A védetté nyilvánítás viszont úgy tűnik, hogy irtó gyorsan megy, hiszen csak határozat és pár tábla kérdése, viszont azonnali korlátozásokat jelent. Ezzel nekem csak annyi a problémám, hogy az infrastruktúra fejlesztés is, (padok, világítás, kukák) ha jól láttam, éppen itt lesz, sőt itt VAN. Minek is? Minek "autópályát" építeni a galéria erdőben, ha aztán kiteszik a 40 -es táblát?
Szóval, ha az fő stratégia, hogy az élőhely védelme érdekében itt kevesebb legyen a zavarás, akkor nem ide kellene kivilágított, padokkal tarkított út, hanem a belső részekre, ahol most korom sötét van. Aztán majd ha lesz sok-sok pénz, akkor világítsunk a denevéreknek és a madárritkaságoknak. Az élőhelyek zavartalanságát lehetne azzal is fokozni, ha MÁSHOL is lehetne sötétben, biztonságosan sétálni, mint a gáton. Márpedig az év egyik felében, amikor korán sötétedik és későn lesz világos, az emberek inkább a lámpás utakat részesítik előnyben. Már csak magamból kiindulva. Arról nem is beszélve, hogy kutyasétáltatóként ha a kutyát sem látom, akkor a végtermékét sem fogom megtalálni.
Az élőhelyvédelem címszó alatt én kicsit túlzónak érzem, hogy akkor oda már be se tegye senki a lábát, a kutya se. Megérteném, az időszakos korlátozásokat, pl. a virágzás idején, vagy a madarak költési időszakában, de azért ez mégsem 365 nap az évből. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az elmúlt 3 évben, a fesztivál volt az egyetlen, ami elmaradt, a többi "használó" mellett viszont boldogan kibújtak a védett növények, és elvoltak a madarak, denevérek is! Valahogy itt azt érzem, hogy a szükséges és az elégséges élőhelyvédelem nincs jól átgondolva.
Ui: szerintem a "hivatalok" részéről nagyon érezhető volt a nyitottság a stratégiai tervvel kapcsolatban. Várták a javaslatokat. Ez mindenképpen pozitívum.
Ugyanakkor a védetté nyilvánított részeknél már úgy érzem, nincs mozgástér, elég határozottan képviselték a "valakinek a védett növényeket is képviselni kell" álláspontot. Nem véletlen, hogy a természetvédelmi hatóságtól is voltak ott jó páran "erősítésnek".

Válasz

2022/02/15 - 13:21

Sajnos nem tudtam kimenni a helyszíni egyeztetésre, így az azonnali cikkéből tudok csak tájékozódni. (Ha valaki ismer más forrást is, kérem ossza meg)

Az ott olvasottakra szeretnék reagálni.
Úgy jön le az egész, hogy a kutyások átvették az irányítást a tervezésben. Nyilván könnyű nekik, hisz nagy a lobbierejük, jól szervezettek, de attól még nem szabad elfelejteni, hogy nem csak az övék a sziget. Mivel kutyások körében nagyon népszerű a hely ezért mindenképp velük is kell egyeztetni. Én most úgy látom, hogy az egyeztetés abból áll, hogy velük egyeztetnek, nem mindenkivel. Ők voltak azok akik felháborodtak, hogy az első tervnél (állítólag) nem vették eléggé figyelembe az ő szempontjaikat, most meg ugyan ezt csinálják ők is, nincs más szempont csak az övék. Az Azonnali cikkben is szinte minden a kutyásokról szól.
Kedvenc érv volt akkor is, meg most is, hogy jól megférnek a kutyások mindenki mással, aztán a cikkben is írják, hogy alig került le valami a földre 5-7 percen belül már két kutya vizelte le. Így persze, hogy nincs konfliktus, ha nekem kell figyelnem arra, hogy a kutya ne tegyen kárt semmiben. Az mellékes, hogy a kutyásoknak nyilván a legszebb, természetileg legértékesebb északi terület kell, miközben egy kutyának édes mindegy, de a gazdája ki akarja sajátítani magának. Mind egy legyen így. Amúgy én azt el tudom fogadni, hogy legyenek olyan részek ahova úgy megy az ember, hogy tudja, hogy ott a kutyásoknak kedveznek, de akkor elvárható, hogy olyan területek is legyenek ahol nem a kutyás érdekek az elsők.

Szerepel a cikkben, hogy már létezik egy frissített stratégiai térkép. Ezt miért nem teszik közzé, hogy véleményezni lehessen? Miért csak az a pár szerencsés láthatta aki február 11.-én munkaidőben ki tudott menni a szigetre?

„A kutyások is elégedettnek tűntek a frissen felvázolt tervekkel, és tetszett nekik, hogy Bardóczi visszavett a szerintük kivagyi stílusából.” Nézzünk már szét itt a kutyás hozzászólások között. A kutyások mikor fognak visszavenni? :D

„...a terveket csak májusban fogják majd véglegesíteni, és bár megígérték nekik azt is, hogy előtte átküldik az Óbudai Kutyás Egyesületnek... ” Itt a bizonyíték, hogy sikerrel bezsebelték a kutyások a terveket. Mégis mi hátránya lenne annak, hogy mindenki számára közzétegyék? Hogy nem kutyás szemmel is véleményezni lehessen?

2022/02/15 - 21:43

Végigolvastam minden hozzászólását a projekthez. Sajnálom, hogy nem-kutyásként nehezen tudja elfogadni a nyilvánvalót, miszerint a legfőbb használói jelenleg, (és már több évtizede) az északi területnek a kutyások. Vannak felmérések arról, hogy ez most nagyságrendileg 100.000 kutyát jelent. Az, hogy szervezett lobbizással kisajátítják a kutyások a tervet és a szigetet nagyon nem fedi a valóságot. Ha értelmezte volna a kutyások hozzászólásait, láthatná, hogy azért küzdenek ilyen vehemensen a szigetért, mert MINDENHONNAN ki lettek már szorítva. Játszótereket, futópályákat, tanösvényeket, kültéri edzőtermeket BÁRMELYIK budapesti parkban lehet csinálni. Ilyen kutyás helyet viszont nem. Meg sem próbálom elmagyarázni, hogy a kutyafuttatók "intézménye" mennyire alkalmatlan egy kutya szellemi, fizikai és szociális igényeinek kielégítésére.
Persze, be lehetne vonni a stratégiai tervezés párbeszédébe a bázisugrók, az origamisok, a gyorskorcsolyázók, a röplabdások csoportjait is, nekik ugyanúgy vannak saját kommunikációs csatornáik, amiken keresztül értesíthetnék egymást. Ki tudja, hogy nem történt e meg? Csak úgy látszik, hogy őket ez a projekt mégsem érinti napi szinten, ezért nem szóltak hozzá.
Elolvastam az Ön által említett cikket is. Úgy látom, sikerült abból is pont a lényeg felett elsiklania.
Sajnálom, hogy Önt bosszantja, hogy vannak olyan önszerveződő csoportok, amik évtizedek alatt alakultak ki, és képesek hatni hivatali szervekre.
Ha egyet ért azzal, hogy NEM kellenek új funkciók, a meglévő "semmi" mekkora érték, amire vigyázni kell, akkor szerintem mindegy, hogy kutyásként vagy nem-kutyásként mondja el mindezt.

2022/02/16 - 10:23

Valószínűleg a késői időpont miatt fáradt volt és nem tudta értelmezni amit leírtam. Kicsit segítek akkor. De tudom, és elfogadom, hogy a szigetet nagyon sok kutyás használja. Ezzel nincs is semmi problémám. A szervezett lobbizás látható, hogy egy bizonyos időpont után ömleni kezdtek a kutyás hsz-.ek. Ami végül is nem baj, de ne állítsuk már be ezt úgy mint nem szervezett lobbizás. De ezzel sincs bajom, mondják el a véleményüket. Viszont amióta ez van, nyitottabb szemmel járom az utcákat, főleg Budán és szembetűnt, hogy a nagy sírás-rívás közepette, a nagy csomópontok kivételével, több póráz nélkül sétáltatott kutya jön velem szemben, mint pórázon! Tehát lehet, hogy nem lenne szabad így sétáltatni és akkor lehetne mondani, hogy csak a szigeten van rá mód, de az élet mégis mást mutat. Az, hogy elvileg nem lehet minden parkban így sétáltatni (de mégis sokszor megteszik) miért is probléma? Én se mehetek be mindenhová ahova akarok. Felhozza a játszótereket, futópályákat stb. Ezzel is bizonyítva, hogy nem olvasta el a hozzászólásaimat hiába állítja az ellenkezőjét, mert szerintem se kell hozzányúlni a szigethez. És igen be kell vonni másokat is a párbeszédbe, csak amikor ez megtörténik egyből jön a kutyás sírás, hogy őket nem hallgatják meg. Érti? Ha nem a kutyások mondják meg, hogy mi legyen az már szerintük azt jelenti, hogy őket nem hallgatják meg. Abszurd. Nem, nem bosszant az önszerveződő csoportok, sőt nagyon hasznosnak tartom. Az bosszant, ha egy ilyen önszerveződő csoport ki akarja sajátítani magának egy egész szigetet, és egyből telesírja a sajtót, ha más érdekek is megjelenhetnének. Igazából ez a hsz. is meg az öné is teljesen felesleges. A lényeg az utolsó mondata: „Ha egyet ért azzal, hogy NEM kellenek új funkciók, a meglévő "semmi" mekkora érték, amire vigyázni kell, akkor szerintem mindegy, hogy kutyásként vagy nem-kutyásként mondja el mindezt. ” Teljes mértékben egyetértek. Épp emiatt született az eredeti hozzászólásom, hogy akkor ugyanmár ne csak a kutyások kapják meg előre a tervezet vázlatát. Ne zárják ki a nem kutyások véleményét is! Miért? Mert lehet, hogy jók a kutyások tervei, de ha nem láthatja más akkor csak bemondásra kell elhinnem, hogy ők védik meg és ráadásul jól a szigetet? A cikk szerint frissített térképvázlat van, amit többé kevésbé elfogadnak. Akkor mégis csak lesz valami változás. Miért is baj ha én is látom azt a tervet, de nincs kutyám?

Egy technikai jellegű információ. Az oldal elég lassan küldi el a hsz.-t Nem kell többször a küldésre kattintani, mert akkor úgy mint most is, négyszer fogja elküldeni.

2022/02/16 - 14:15

Örülök, hogy végül is egyet értünk.

A póráz nélkül látott kutyák és kutyások többsége a nem kijelölt helyeken szabálysértőnek számít, amit adott esetben a közteresek pénzbírsággal büntetnek. Ez a helyzet egyébként állandó feszültséget jelent a városban kutyások és nem kutyások között, mert mindenhol máshol fontosabb, hogy legyen játszótér, futópálya, szabadtéri tornaterem, aztán nem is marad másra hely, és mindenki úgy gondolja, hogy a kutyáknak az a legjobb, ha egész életükben pórázon vannak. (Nem, nem jó, ahogy az állatvédelmi törvény állatkínzásként definiálja a láncon tartást, ez sem jó a kutyának, csak annyiban jobb, hogy nem egyetlen helyhez van kötve) Ezért is olyan értékes a sziget, és az Óbudai Önkormányzat kedvező hozzáállása a kutyásokhoz. Évtizedes tapasztalat eredményezte, hogy 3 évvel ezelőtt itt az Önkormányzat hozzájárult a póráz nélküli sétáltatáshoz.

(Ugyan a budapesti főkertész szerint ez ex-lex helyzet, ezért próbálják most az integrált kutyás park, mint fogalom megteremtésével úgymond legalizálni több helyen is a póráz nélküli sétáltatást, de szerintem azt semmilyen törvény nem tiltja egy önkormányzatnak, hogy úgymond "futtatónak" nevezzen ki egy közparkot, vagy annak egy részét. De ez olyan kérdés, ami nem része ennek a stratégiai tervnek, így nem is vesztegetek rá több szót, csak örülök, hogy a kutyáim és én is büntetlenül élvezhetjük a parkot.)

Az egyéb csoportok ugyanolyan módon jutnak a terv tartalmához, ahogy Ön vagy az itteni hozzászólók. Nincs külön felület, az eddigi 2 egyeztetés nagyjából azt eredményezte, hogy a terv maga nem változott, csak a félrevezető piktogrammokat levették a rajzokról. A természetvédelmi "lobbi" már jóval előrébb jár, mint bárki más, hiszen a védetté nyilvánítás a galériaerdőre és a csillagvirágos mezőkre már megtörtént.

A BHHF továbbra is várja itt a hozzászólásokat, és igyekeznek is (elmondásuk szerint) a használható ötleteket figyelembe venni a terv módosításánál. Én is ezért írtam, amit korábban írtam.

UI: az, hogy elég lassú, azt hiszem nem fejezi ki teljesen, hogy mennyire. Sajnos, nem tudom a felesleges 3 hozzászólást törölni.

2022/02/17 - 09:38

Kedves Enikő! A felesleges három választ töröltük, és igyekszünk gyorsítani a hozzászólások feltöltésén. Köszönjük az észrevételt! Az üzemeltető csapat

2022/02/21 - 16:23

Kedves Nagy István! Az, hogy lát a fővárosban póráz nélkül sétáló kutyákat, nem azt jelenti, hogy szabad. Sőt, ezeket a azdikat bármikor megbüntethetik. Ezért írjuk, hogy a sziget volt az a hely, ahol nem zavarva ezzel másokat, több tíz év alatt kialakult a póráz nélküli sétáltatás, lévén nayon biztonságos. Nincs autóforgalom és körbeveszi a Duna. A kutyáknak pedig lételemük a szabadon szaladgálás. Sajnos máshol nincs erre kijekölt hely, a futtatók kicsik, az erdőben kilőheti a vadász, ott sem szabad elvileg. Három éve engedélyt kaptunk az önkormányzattól, hogy szabadon sétáltathatunk továbbra is a szigeten. Levéve ezzel a terhet Budapestről és az agglomerációról . Nekünk egyelőre ez az egy hely van, ahol nem büntetnek. Tudom, nehéz ezt egy kutya nélkül élőnek megértenie, de tényleg így van. Bárhol máshol bármikor megbüntethetnek bennünket. Az emberek akárhvan mhetnek az ország területén, mi kizárólag ide egyelőre. Vannak szerencsére nyitásai a Fővárosnak, ami szuper, ilyen pl. a Március 15 tér, de az is sajnos még csak csepp a tengerben annyi kutya van. Mi kutyások pedig senkinek nem szeretnénk kellemetlenséget okozni. Én tiszteletben tartom az utcán sétáló embereket és féltem annyira a kutyámat, hogy nem engedem el, de kell egy hely, ahol lemozgathatom. A kisajátítás nagyon negatív jelző az esetünkben, igazából nincs anagyon választásunk. Ha sziklák lennének a sziget helyén, akkor a sziklamászók sajátítanák ki? De esgy siklóernyős starthelen sem kezdek el sütögetni, mert tiszteletben tartom az embereket, akik oda járnak startolni. Rengeteg szituáció van, ahol figylemmel kell lennünk másokra. Mi kutyások, a szigeten is figyelemmel vayunk a kutya nélkül érkezőkre, pedig mi vagyunk azok, akik reggeltől estig, télen, nyáron képviseltejük magunkat a Hajógyárin. Ha leszámítjuk a fesztivált, a szigetre látogatók több mint 80 százaléka kutyás. Ha lenne hely Budapesten, ahol hasonló körülmények között lehetne lemozgatni a kutyákat, feltételezem , hogy a szigetre sem jönnének szentendreiek, kőbányaiak, gödöllőiek, angyalföldiek....Semmit sem szeretnénk kisajátatani!

2022/03/03 - 14:19

Tisztelt Nagy István! Köszönjük véleményét. A módosított terveket ezen a felületen is közzétesszük ismét véleményezésre. A tervezés során törekszünk arra, hogy valamennyi jelenlegi és jövőbeli területhasználó szempontjait lehetőség szerint figyelembe vegyünk, a többség számára elfogadható kompromisszumot találjunk az ellentmondó igények esetén.

Válasz

2022/02/17 - 21:57

Tisztelt Tájépítészi Osztály! A terv legutóbbi egyeztetésén elhangzott, hogy a játszótér területére pórázon se engedik be a kutyákat. Ezzel kapcsolatban lenne egy észrevételem. Két kisgyermek anyukájaként és két kutya gazdájaként hosszú ideje látogatjuk a szigetet, főleg hétvégente. Körülbelül 5 éve járunk játszótérre is, ahol a kutyáink mindig pórázon vannak. Eddig soha, semmilyen negatív megjegyzést nem kaptunk, sőt többségében barátságos mosolyokat, kutyasimogatni érkező gyerekeket tapasztalunk. Van ennek a döntésnek valamilyen megalapozott, számszerűsíthető oka, vagy csak ad has jól hangzik, hogy ha játszótér, akkor oda kutya ne menjen? Megkérdezték az odajáró családokat, hogy kimondottan nem akarnak pórázas kutyákat se látni? Sok hozzánk hasonló gyerekes-kutyás családnak ez volt az egyetlen hely, ahol nem kellett ketté bontani a programot, családot. Ki tudtunk menni sétálni, megállni egyet csúszdázni, játszózni. Ezzel nálunk pl. a gyerekekkel fognak csak kiszúrni, mert azt kell majd mondjam nekik, hogy most nem tudnak oda menni, miközben szerintem nem is volt valós konfliktus szituáció, amit meg próbálnak oldani ezzel a döntéssel. Ténylegesen hosszú évek óta boldogan megfértek ott kutyátlan és kutyás családok. Kérem gondolkodjanak el rajta, hogy tényleg szükséges e ez?

2022/03/03 - 09:45

Köszönjük véleményét! Javaslata alapján a házirend tervezetet pontosítottuk. Itt tekintheti meg:
https://rdt.budapest.hu/dialogs/obudai-sziget/blog_posts/osszefoglalo-es-parkhasznalati-hazirend

Válasz

2022/02/17 - 22:37

Kedves Döntéshozók!

Szeretném jelezni, hogy három kicsi gyerekkel és egy kutyával, gyakorlatilag számunkra látogathatatlanná teszik a szigetet, ha nem vihetjük a csúszdákhoz a kutyát! Mind a három gyerekem óvodás korú, nem a nagyréten sétálgatnak, hanem játszanak. A kutyánkat nem fogjuk a lakásba zárni azért, mert nem mehet oda pórázon sem. Teljesen érthetetlen, szomorú ez a hozzáállás. Pont ez volt ennek a helynek a vonzereje! Soha egyetlen kutyás konfliktusunk nem volt a játszótéren! Kérem ne szúrjanak ennyire ki a kutyás-gyerekes családokkal!

2022/03/03 - 09:43

Köszönjük véleményét! Javaslata alapján a házirend tervezetet pontosítottuk. Itt tekintheti meg:
https://rdt.budapest.hu/dialogs/obudai-sziget/blog_posts/osszefoglalo-es-parkhasznalati-hazirend

Válasz

2022/02/18 - 04:56

2 kisgyermekemmel járok a szigetre. Szeretjük a játszóteret kutyákkal együtt. Sosem okozott gondot még a póráznélküli eb sem. A gyerekek bringáznak, a parton kavicsot dobálnak a kutyák tarsaságában is. Jól megférnek egymás mellett. Ha csodálatos rózsakertet, virágágyásokat, szökőkutat akarunk látni ellátogatunk a Margit szigetre. A Hajógyárin elegendő a pitypangos rét. Ne szórják a pénzt feleslegesen! Több kukára van szükség, és azok megbüntetésére, akik autóval lemennek a szigetcsúcsra. A többi remekül működik hála az Óbudai Kutyás Egyesületnek. 🙏

2022/03/03 - 13:12

Köszönjük véleményét! Javaslata alapján a házirend tervezetet pontosítottuk. Itt tekintheti meg:
https://rdt.budapest.hu/dialogs/obudai-sziget/blog_posts/osszefoglalo-es-parkhasznalati-hazirend

Többi javaslata összhangban van a stratégai tervben írottakkal.

Válasz

2022/02/18 - 14:08

Mi az, hogy a kutyák nem ugathatnak a szigeten?!? A kutyafélék családjába tartozó fajok ugatás révén kommunikálnak vagy adnak jelzést a környezetük számára. Ez a kitétel olyan, mintha azt írnák, hogy az emberek nem beszélgethetnek a szigeten, hanem néma csendben sétálhatnak csak. Ja, és a gyerekek sem hangoskodhatnak játék közben!

2022/03/03 - 13:38

Köszönjük véleményét. A házirendben azt szerepeltetjük, hogy "ne hagyd hogy kutyád hosszan ugasson mert zavarhat másokat".
Ez így talán érthető. Annyival egészítenénk ki, hogy az a kutya amelyik hosszan ugat annak valami problémája van, valami aggasztja, riasztja. Ezért a kutya jóléte miatt is fontos, hogy a gazdája figyeljen ekkor rá, tegyen a diszkonfort érzés ellen.

2022/05/24 - 08:18

Ha láttam volna olyan kiírást bármikor az életemben, hogy ha sír a gyermeked, akkor az valami problémát jelez, akkor sem érteném az ugatós részt, de talán jobban elfogadnám. De nem láttam ilen kiírást. Egy futtatóban kihelyezett táblán van helye, főleg lakóházak közelében. De a szigeten teljesen fölösleges ez a mondat és a tábla egészének húzza le a komolyságát.

2022/05/24 - 12:06

Az én kutyáim örömükben, fogócskázás közben vakkantgatnak. Semmiféle problémájuk nincsen. És mivel így is állandóan túl vannak korlátozva, hiszen gyakorlatilag sehova sem mehetünk szabadon a fővárosban és nem csinálhatunk semmit, ami a jólétüket előmozdítaná, ezért nagyon jó lenne, ha legalább a Hajógyári szigeten megmaradna a jelenlegi szabadságunk.

Válasz

2022/03/03 - 09:41

A 2022. ferbuár 11-i bejárás összefoglalója és a parkhasználati házirend tervezete itt tekinthető meg:
https://rdt.budapest.hu/dialogs/obudai-sziget/blog_posts/osszefoglalo-es-parkhasznalati-hazirend

Válasz

2022/03/05 - 23:15

Nagyon szeretnénk ha a Sziget megmaradna olyannak, mint amilyen most, és amilyen mindig is volt. 10 évesen már ide jártam, most is rendszeres látogatója vagyok Dunakesziről.
A BÉKE a nyugalom Szigete!!! Borzasztóan kell ebbem a stresszes világban! És nekünk kutyásoknak pedig egy óriási játszótér, ahol megannyi kutya boldogan, önfeledten játszik, futkározik egymással. Sokan vagyunk akinek nem lehetett gyermeke, nekünk ők jelentik a pótlékot, a boldogságot! Nagyon nagyon fontos és kérjük, hogy megmaradhasson ez !!
A gáttal kapcsolatban szeretnék hozzászólni. Nyáron a melegben nagyon sok fajta kutyát nem lehet sétálni vinni, csak árnyékban. Ezért mindig a gáton sétálva jutottunk el a "spicc-ig", ahol beszaladhattak a vízbe. Nagy állatvédő lévén sosem engedném meg hogy bármilyen állatfajt veszélyeztessen a kutyám (amúgy imád minden egyéb állatot is), és ez elmondható a sziget kutyás látogatóiról!! Mindenkinek fegyelmezett, tanított kutyái vannak, akinek nem, azok hosszú pórázon tanítgatják a nagyréten. Szóval ha nem szabad lemenni a Duna melletti részre kutyáknak, akkor nem engedjük!!!!! Rászólunk.
Érdemes gyakran kilátogatni és megfigyelni ezt a közösséget!! A hosszú idő alatt ha 2 kutyaveszekedést hallottam maximum, viszont hatalmas játékokat, barátságkötéseket számtalant. Pitbullok, dogok együtt játszanak a tacskókkal, mopszokkal...TÉNYLEG szívet melengető érzés ezt látni!!!
Szeretném kérni a gáton való sétát, szigorúan véve a gáton maradással!!!
Köszönöm hogy elmondhattam, hogy elolvassák!!!
Szép napot mindenkinek!!

2022/08/03 - 09:38

Tisztelt Hrutka Zita!
Köszönjük véleményét. A stratégia megőrzendő értékként kezeli a park integrált használatát. A stratégia tervezés nem érinti közvetlenül a kutyás használatot is magába foglaló parkhasználati házirend kialakítását. A nyugati oldali gát a természetvédelmi terület része. Az itt lévő burkolaton pórázon továbbra is lehet kutyát sétáltatni.

Válasz

2022/05/06 - 10:18

Megjegyzések: Térfigyelőkamerák, Közvilágítás, futókör.

Kikerült a tervből helyesen, miszerint a kamerák hiánya maitt rossz a közbiztonság és nincs biztonságérzet éjszaka. Viszont később, igaz egyes prioritással szerepel a kamerák telepítése. Szerintem ez nem indokolt. Erről bárki meg tud győződni a rendőrség bűnügyi térképén. https://terkep.police.hu/portal/bunugyi

Az elmúlt hatvan napban is csak egy közterületen elkövetett bűncselekmény történt a déli résznél. Nem történt személy elleni erőszak, sem lopás, betörés, gépkocsi feltörés, gépkocsi lopás, rongálás, rablás, garázdaság, tulajdon elleni szabálysértés. Érdemes ránézni más környékre, akár csak a pár száz méterre mennyi dolog történik, itt meg semmi. Indokolatlannak érzem így a kamerákat, pénzkidobás. Ha mégis szükség lenne rá, később bármikor telepíthetőek.

Közvilágításnál az egyik javaslatom, a világítási idősáv bekerült, ennek nagyon örülök, bár pontosabb leírás nincs róla.

A II. kötetnél az első tervvel ellentétben nem találtam, hol tevezik a közvilágítás kiépítését, de gondolom a futókörben. Így sajnos az a javaslatom, hogy maradjon a keleti oldalon olyan rész ami nincs kivilágítva, úgy tűnik nem valósul meg. Csak ismételni tudom magam. A sziget nagy része már körben így is ki van világítva, jó lenne egy olyan rész (az a kis keleti rész ami maradt) ahol úgy lehetne a dunát nézni, sétálgatni, hogy nincs túlvilágítva az egész rész. Budapesten már nem sok ilyen lehetőség van.

Pedig több megoldás is lehetne erre: Az első kötetben van egy térkép a 74.o. ahol mutaják jelenleg hol van világítás. Simán lehetne arra vezetni a futókört. (csatolok képet) Így pénzt is lehetne spórolni, egy kis kivilágítatlan partszakasz is lenne, és a futókör is ki lenne világítva. Ráadásul így több lehetőség lenne. Lenne egy rövid szakaz délen, lenne egy közepes hosszúságú szakasz a sziget közepétől északra, és aki nagy kört akarna futni körbe tudná futni a szigetet. Esetleg megcsinálni emelett az eredeti futókört, de jelezve, hogy ez a szakasz direkt nincs kivilágítva, akinek szüksége van rá az egy úttal feljebb tud világításban futni. És ez csak az este, nappali futást ugye ez nem befolyásolja.

Alternatív futó útvonal: https://i.imgur.com/CB8oJ7j.jpg Így olcsóbb is lenne. Az infrastruktúra egy része már megtalálható ezen az útvonalon.

2022/08/03 - 09:46

Tisztelt Nagy István!
Köszönjük véleményét. A stratégiában szereplő projektelemek csak mint lehetőségek értendők, a közparki rendezés, felújítás részletes tartalmát további tervezés keretében határozzuk meg, melyet egyeztetni fogunk a területhasználókkal. Ez a terv fogja a a javasolt térfigyelő kamerák helyeit is pontosítani. Egyetértünk abban, hogy az Óbudai-szigeten nincs számottevő közbiztonsági probléma, a térfigyelő kamerák jelen élte azonban a területhasználók biztonságérzetét is növelheti.
A terület természeti értékeinek védelme kiemelt prioritás, így a tovább tervezés során a közvilágítás fejlesztés ennek szem előtt tartásával végezzük majd.
Köszönjük javaslatát a futókörre. A továbbtervezés során a tervezők részére továbbítjuk.

Válasz

2022/05/09 - 11:33

Az Óbudai-sziget stratégiával kapcsolatos visszajelzések alapján pontosítottuk, módosítottuk a terveket. A Megalapozó munkarészek csak kisebb mértékben módosultak, elsősorban a galériaerdő és extenzív gyepfelületek 2021. decemberi védetté nyilvánítása miatt. Ezeket az értékes zöldfelületet már mint védett területet mutatjuk be a kötetben. A stratégia javaslati munkarészeit jelentősebb mértékben pontosítottuk az online felületen, illetve e-mailen érkezett visszajelzések, valamint a területen február 11-én történt bejáráson elhangzottak figyelembevételével. A közvélemény kutatással kapcsolatos kötet természetesen változatlan marad. Tájékoztatásul csatoljuk a stratégia kulcsfontosságú elemeit bemutató „infografikai összefoglalót” is.

2022. május 20-ig várjuk a módosított dokumentummal kapcsolatos véleményeket, észrevételeket a projekt kommunikációs felületére. (Ide.)

Válasz

2022/05/11 - 09:54

A Stratégiai Terv több ponton ellentmond az érvényben lévő, területre vonatkozó Természetvédelmi kezelési tervben foglaltaknak. Jelen állapot szerint a Főkert nem tartja be azokat az előírásokat, amelyet megkövetelnek a kezelési terv, 7/a melléklet 4.1/g pontjában megfogalmazottak, illetve a 4.3.1.1/e. pontjában megfogalmazott eljárásrendnek. Az érintett területen történt bejáráson elhangzott, hogy a védett terület szélétől (betonút) 10 méteren belül rendszeresen történik kaszálás és a kutyák azon a részen bemehetnek a területre. Ez úgy oldódott meg, hogy a környezetvédelmi terület táblák így lettek kihelyezve. A Főkert ezt a vállalást nem tartja be, a mai napig az érintett területen maximum 4-5 méteres sávban kaszál, és a többi részen ltejedt az egérárpa. Megkérdőjelezhető maga ennek a kérdőívnek az értelme, ha személyes bejáráson tett ígéreteiket sem tartják be, továbbra is egy 1600 főt elérő kérdőívre hivatkoznak a megalapozó munkarésznél, és a saját maguk által efogadott rendeletet sem tartják be. Úgy gondolom, hogy a civil szervezetekkel további egyztetés szükséges, ahol jegyzőkönyv formájában rögzítésre kerülnek az elfogadott pontok, és a tervezési szakaszban is folyamatos egyeztetés történik, egy-egy munkarész elkészültével.

Válasz

2022/05/11 - 10:15

Annak, akinek nincs kutyája, sajnos nem fogja megérteni, azt a tehetetlenséget, amit most érez az a rengeteg ember, aki mindennap, minden héten kijár, évek óta és a legnagyobb biztonságban tudja elengedni a kutyáját. Amikor rátaláltunk kutyásként, teljesen más világba érkeztünk. Azóta is kijárunk, minden héten. Véleményem szerint, a sziget fesztivál is elég nagy probléma ennek a gyönyörű területnek, mondom ezt úgy, hogy imádom a fesztiválokat. Be kell látnunk, hogy az emberek, fejlesztés alatt, csak a természetet tudják visszaszorítani. Erre pedig egy nagy városban semmi szükség, épp ellenkezőleg. Nagyon csalódottak lennénk az a renegeteg ember és állatka, ha valami nagyon jól hangzatos fejlesztés elvenné tőlünk ezt a csodát, kérem próbálják megérteni a helyzetet. Az előttem szólókkal, azzal viszont rgyetértek, hogy a k-hídat felújítani és több kukát kihelyezni nem volna rossz ötlet. Köszönöm mindenki nevében.

2022/08/03 - 10:04

Tisztelt Botos Barbara!
Köszönjük véleményét. A stratégia megőrzendő értékként kezeli a park integrált használatát. A Sziget Fesztivált ugyancsak fontos kulturális értéknek tekintjük, azzal egyetértve, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani, hogy a fesztivál védett természeti értékeket ne veszélyeztessen. Erre az idei fesztiválon a szervezőkkel együttműködve figyelni fogunk. Tajépítészeti, ökológiai szempontból mi a zöldfelület növelését, biodiverzitás bővítését szintén fejlesztésnek tekintjük. A stratégia elfogadása az alábbi célok megvalósítása miatt is szükséges véleményünk szerint:

1. Közgyűlési határozattal szeretnénk elfogadni a terület átfogó – ökosziget szemléletű – jövőképét és az ehhez illeszkedő fenntartási, fejlesztési feladatokat.
2. A tervvel szeretnénk megalapozni a sziget északi részén tervezett gyalogoshíd elhagyásáról szóló TSZT módosítását.
3. A tervvel kívánjuk megalapozni lobbi tevékenységünket a sziget déli, állami tulajdonban lévő területrészének megnyitására közhasználatra, a K híd felújítására.
4. Célunk a terület beépíthetőségi paramétereinek korlátozó HÉSZ módosítás megalapozása a beépítésre szánt állami területeket érintően.
5. A tervben szeretnénk rögzíteni a sziget egészének körgáttal való bevédésének szükségtelenségét, ellentétességét a stratégia célokkal.
6. Célunk jelezni az integrált kutyás használat értékként való kezelését, annak biztosítását a közparki területeken.
7. Bízunk benne, hogy a terv segíti a közparki területek karbantartásához és fejlesztéséhez (pl. kukák cseréje, játszótér felújítása, öntözőhálózat fejlesztése, burkolt és degradált felületek parkosítása) külső források megszerzését.

Válasz

2022/05/11 - 12:01

Fejlesztés szempontjából a K-hid felújítását és még pár wc elhelyezését látom egyedül jó ötletnek. Nem kéne "okos parkokat" létrehozni a területen. Tekintettel arra, hogy egyedi az élővilága (zöld és hamvas küllök), és nem egy nagy forgalmú terület, így a kutyákat szabadon tudnák engedni a gazdák, nem kéne más fejlesztéseket elindítani a szigeten. Én hetente járok oda futni többször is, és azt mondom, hogy a jelenlegi állapotában kellene megöriznina területet. Különösen, mivel a föváros egy beton dzsungel, és örül az ember, ha ki tud ebből szakadni egy pár órára. Nem lenne jó, ha olyan szinten átalakítanák, mint a városligetet vagy a Margitsziget, mert ott is annyian vannak már az emberek, mint a plázában.

2022/08/03 - 10:26

Tisztelt Ozgyin Olga!
Köszönjük véleményét. A stratégai készítés célja a terület értékeinek őrzése és nem az átalakítása.
Tajépítészeti, ökológiai szempontból mi a zöldfelület növelését, biodiverzitás bővítését szintén fejlesztésnek tekintjük. A stratégia elfogadása az alábbi célok megvalósítása miatt is szükséges véleményünk szerint:

1. Közgyűlési határozattal szeretnénk elfogadni a terület átfogó – ökosziget szemléletű – jövőképét és az ehhez illeszkedő fenntartási, fejlesztési feladatokat.
2. A tervvel szeretnénk megalapozni a sziget északi részén tervezett gyalogoshíd elhagyásáról szóló TSZT módosítását.
3. A tervvel kívánjuk megalapozni lobbi tevékenységünket a sziget déli, állami tulajdonban lévő területrészének megnyitására közhasználatra, a K híd felújítására.
4. Célunk a terület beépíthetőségi paramétereinek korlátozó HÉSZ módosítás megalapozása a beépítésre szánt állami területeket érintően.
5. A tervben szeretnénk rögzíteni a sziget egészének körgáttal való bevédésének szükségtelenségét, ellentétességét a stratégia célokkal.
6. Célunk jelezni az integrált kutyás használat értékként való kezelését, annak biztosítását a közparki területeken.
7. Bízunk benne, hogy a terv segíti a közparki területek karbantartásához és fejlesztéséhez (pl. kukák cseréje, játszótér felújítása, öntözőhálózat fejlesztése, burkolt és degradált felületek parkosítása) külső források megszerzését.

Válasz

2022/05/11 - 13:48

Budapesten nincsen még egy olyan közpark, ahol a kutyákat el lehet engedni és elegendő hely van számukra a mozgásra. Valóban vannak más parkok is a városban, de alapvető tévedésnek tartom, hogy egy 30 m2-es terület, mint kutyafuttató megfelel a rendeltetésének és sajnos a kutyafuttatók ekkorák, ott nem lehet a kutyát lemozgatni, ugyanis vannak olyan kutyák, akik magas energia szintűek és igénylik akár a napi több óra mozgást. Az Óbudai-sziget egyedülálló e tekintetben.
Manapság mindenhol erősíteni próbálják a tudatos kutya tartást, szigorítják az állatvédelmi törvényeket, és azt gondolom, hogy ezzel összhangban az Óbudai-szigetet is meg kell hagyni fő funkciójában kutyás szigetnek, amely ugyan szabadon látogatható mindenki számára, de a kutyán kellene lennie a fő hangsúlynak.
Nem szabad bicikli utat létesíteni az Óbudai-szigetre, mert egyes biciklik hangja megijeszti a kutyákat, vagy épp terelési ösztönt vált ki belőlük. Lehet biciklizni szinte mindenhol, lehessen valahol kutyázni is.
A futás egy remek sport, én is futok, de annyi helyen van kialakítva futó pálya, hogy aki már eljönne az Óbudai-szigetre, az igazán tud futni a Margit szigeten is, ahol remek futó közösség és infrastruktúra van erre kialakítva.
A megközelíthetőség javítása érdekében a K-híd felújítása elengedhetetlen, azonban a gépjárműveket nem szabad kizárni, kutyával nem lehet 30-60 percet tömegközlekedni, pláne nem gyerekkel és kutyával együtt. Inkább megfelelő mennyiségű parkoló kialakítása szükséges.

2022/08/03 - 10:32

Tisztelt dr. Béres Zsuzsanna!
Köszönjük véleményét. A terület integrált használatát védendő értéknek tekintjük, és dolgozunk azon is, hogy több park legyen Budapesten ahol a behívható kutyák póráz nélkül sétáltathatók. A stratégia célja a sziget északi részén lévő híd törlése a település rendezései tervekből ezzel is kizárva a sziget közparki részén átmenő kerékpáros forgalom kialakítását. Az gondoljuk, hogy a sziget elég nagy ahhoz, hogy az is találjon benne helyet aki kutyával és az is a ki kerékpárral látogat ide. Egyik rekreációs használatot, lakossági csoportot sem szeretnénk a másik alá rendelni. Mos is sokan járnak futni a szigetre, ehhez nem kell rekortán futópálya. A K-híd felújítása fontos eleme a stratégiának, a gépjárművek kitiltása nem szerepel a célok között.

Válasz

2022/05/11 - 14:16

Csak ismételni tudom egyik hozzászóló kérését: Nem szeretnénk semmilyen komoly változást a szigeten, úgy jó ahogy van. Nem szeretnénk térkövezett utakat, elkerített területeket. Szeretnénk, ha kutyáink továbbra is szabadon szaladgálhatnának. A K híd felújítása szükséges egyedül, illetve a jelenlegi mezők rendszeres fűnyírása, a kukák cseréje. Más nem kell. Aki magassarkúban akar sétálgatni, az menjen a Margit-szigetre, vagy a Kopaszi-gátra. Rengeteg kutyás van (egy friss kutatás szerint (Magyar Állatorvosok Lapja - 2022.január Vetter-Vizi-Ózsvári cikk) minden második háztartásban van kutya) , mi is szavazunk.. Velünk is "jól" kellene bánni, vagy legalább "élni hagyni" ... Felesleges erre szórni a pénzt, szép és jó ez így! Járunk ki a gyerekekkel - nekik is tökéletes a jelenlegi formában, és a kutyákkal is. Érintetlen szépsége van, kár lenne ezt is "beadrálni". Békésen elvan mindenki, vannak kialakult szokások amik működnek.

2022/08/03 - 10:34

Tisztelt Valló Andrea!
Köszönjük véleményét. Mi is csak ismételni tudjuk a korábban leírtakat.
A stratégai készítés célja a terület értékeinek őrzése és nem az átalakítása. Tajépítészeti, ökológiai szempontból mi a zöldfelület növelését, biodiverzitás bővítését szintén fejlesztésnek tekintjük. A stratégia elfogadása az alábbi célok megvalósítása miatt is szükséges véleményünk szerint:

1. Közgyűlési határozattal szeretnénk elfogadni a terület átfogó – ökosziget szemléletű – jövőképét és az ehhez illeszkedő fenntartási, fejlesztési feladatokat.
2. A tervvel szeretnénk megalapozni a sziget északi részén tervezett gyalogoshíd elhagyásáról szóló TSZT módosítását.
3. A tervvel kívánjuk megalapozni lobbi tevékenységünket a sziget déli, állami tulajdonban lévő területrészének megnyitására közhasználatra, a K híd felújítására.
4. Célunk a terület beépíthetőségi paramétereinek korlátozó HÉSZ módosítás megalapozása a beépítésre szánt állami területeket érintően.
5. A tervben szeretnénk rögzíteni a sziget egészének körgáttal való bevédésének szükségtelenségét, ellentétességét a stratégia célokkal.
6. Célunk jelezni az integrált kutyás használat értékként való kezelését, annak biztosítását a közparki területeken.
7. Bízunk benne, hogy a terv segíti a közparki területek karbantartásához és fejlesztéséhez (pl. kukák cseréje, játszótér felújítása, öntözőhálózat fejlesztése, burkolt és degradált felületek parkosítása) külső források megszerzését.

Válasz

2022/05/12 - 22:42

Egyetértek azzal a megfogalmazott céllal, hogy a zöldterület maradjon amennyire lehet természetes: maradjon az ár erdő, ne legyen több beépítés. Nincs szükség több parkolóra, parkosításra, jatszoterre vagy sport pályára. Jelenleg megfelelő a számuk.
Ami számomra hiányzik az egy gyalogos/biciklis bekoto híd az Árpád hídról, hogy onnan is be lehessen gyalogolni. Ha már biciklizés, a Duna-parti kerékpár út átmenő forgalmát szerintem nem érdemes ide behozni, sok kisgyerekes, kutyás sétáltatóval baleset veszélyes.
Ahogy írták, padokra lenne szükség, illetve ivó víz kutakra is, de remélem büfék stb továbbra sem kerülnek be a Szigetre.
Tomegkozlekedest lehetne javítani, bár nem sokan használják, nem tudom mennyire lehetne kihasználva. Esetleg a HÉV-től indulhatna egy alternatív járat, amire kutyával fel lehet szállni, de az én tapasztalatom szerint a kutyások többsége autóval jár, néhányan vagyunk csak anélkül.
Több szemetesre, és sajnos bizonyos emberek viselkedése miatt több takarításra lenne szükség (különösen a középső rész keleti oldalán látok problémát).
A sziget legnagyobb vonzereje az alacsony beepitettseg, kevés parkositas (ami jelenleg szerintem kiváló egyensúlyban van), mondhatni vadregenyesseg, amit nem kellene elveszteni.

2022/08/03 - 10:49

Tisztelt M Andrea!
Köszönjük véleményét. A stratégia terv 70. oldalán szereplő térkép jelöli az Árpád híd felé vezetett gyalogos, kerékpáros hídfők lehetséges helyeit. A közpark infrastruktúra (padok, kukák, stb) felújítása, fejlesztése szerepel a javaslatok között. Ezek pontos elhelyezését és formáját további tervezés során tudjuk meghatározni. Ezeket a részletes terveket majd ismét véleményezésre bocsátjuk. Egyetértünk a közösségi közlekedés fejlesztésének fotonosságával, ezt a 41. oldalon szereplő javaslat tartalmazza.
Fontos célja a stratégiának az állami tulajdonú bestésre szánt területek intenzív beépítésének megakadályozása.

Válasz

2022/05/13 - 12:15

Óbudai-sziget Stratégiai Terve – II. kötet Stratégiai javaslatok VÉLEMÉNYEZÉSRE – ez a mű címe. „Mindössze” 66 oldal. 15 közreműködő.
Mintha csak egy új stadion…
Volt már egy hasonló, az elolvashatóság határait feszegető terjedelmű anyag, véleményezés, helyszíni egyeztetés. Mintha nem is lett volna… Hátha kifáradunk?
Bizonyára sok zöldséget is összehordtunk mi, civilek, „hozzá-nem-értők”. De mindannyian egyetértettünk a lényegben: nem kell a szigeten változtatni! Azt, ami van, azt kell karbantartani. K-híd, padok, szemetesek, ivókutak. Tokászmentesítés, beteg növények pótlása. A beépített déli területet pedig úgy tekintjük – ez az egyetlen közös a Hajógyári használói és a fővárosi alkalmazottak véleményében -, mintha az egy másik projekt lenne.
Akik használják a szigetet, azok évek alatt sem okoznak annyi kárt a természetes állapotában, mint egyetlen fesztivál.
Hogy a kutyások parciális szempontot képviselnek? Nincs még egy akkora „kisebbség”, mint az ebtulajdonosoké. És talán nem sok olyan van, amelyik ennyire korlátozva lenne a „hobbija” gyakorlásában. A teniszezők teniszpályára járnak, a tekézők tekepályára. A sziklamászók, falmászók nem a tatamit keresik. A kutyások, amikor van rá idejük, kimennek a Hajógyárira. Ha megtehetik, nem a városi nyomor-futtatókat választják. Sokezren. Konfliktus nélkül futókkal, sétálókkal, játszóterezőkkel.
Nincs szükség új funkciókra, újabb korlátozásokra. Tessék felújítani, amit szükséges, békén hagyni a civileket, másutt keresni a „villanyvonatot”!

2022/08/03 - 10:59

Tisztelt Arató András!
Köszönjük véleményét és elnézését kérjük a dokumentum nagy terjedelméért. Háromoldalas infografikai összefoglalót is készítettünk a stratégai céljairól amit itt talál: https://drive.google.com/file/d/1MB2qRTRDU0TYKexhUhCyXBxYeurQoL8E/view
A sziget integrált parki használatát védendő értéknek tekintünk, azt gondoljuk hogy a több mint 80 ha-os közparkban kényelmesen elférnek egymás mellett a kutyás és nem kutyás területhasználók, még úgy is, hogy 4 ha-nyi vadvirágos gyepterületet jelöltünk ki azért, hogy otthont adjuk a szigeten őshonos lágyszárú növény és állatvilág (madarak, rovarok) számára.

A stratégia elfogadása az alábbi célok megvalósítása miatt is szükséges véleményünk szerint:

1. Közgyűlési határozattal szeretnénk elfogadni a terület átfogó – ökosziget szemléletű – jövőképét és az ehhez illeszkedő fenntartási, fejlesztési feladatokat.
2. A tervvel szeretnénk megalapozni a sziget északi részén tervezett gyalogoshíd elhagyásáról szóló TSZT módosítását.
3. A tervvel kívánjuk megalapozni lobbi tevékenységünket a sziget déli, állami tulajdonban lévő területrészének megnyitására közhasználatra, a K híd felújítására.
4. Célunk a terület beépíthetőségi paramétereinek korlátozó HÉSZ módosítás megalapozása a beépítésre szánt állami területeket érintően.
5. A tervben szeretnénk rögzíteni a sziget egészének körgáttal való bevédésének szükségtelenségét, ellentétességét a stratégia célokkal.
6. Célunk jelezni az integrált kutyás használat értékként való kezelését, annak biztosítását a közparki területeken.
7. Bízunk benne, hogy a terv segíti a közparki területek karbantartásához és fejlesztéséhez (pl. kukák cseréje, játszótér felújítása, öntözőhálózat fejlesztése, burkolt és degradált felületek parkosítása) külső források megszerzését.

Válasz

2022/05/16 - 22:19

Nem szeretnénk még egy Margit-szigetet. Ezt úgy mondom, hogy rendszeresen járok oda is. Menjetek ki kérlek egy szép hétvégi napon az Óbudai- szigetre és kérdezzétek meg az ott sétálókat!
Kérjük, hogy maradjon minden úgy, ahogy eddig volt. Akik kijártak rendszeresen azoknak ez a sziget tökéletes, egyedülálló hely. A K-híd felújításán és a rendszeres karbantartásán kívül nincsen másra szükségünk. Nem szeretnénk több méh-legelőt, több embert és kerékpárutat, szeretnénk viszont, hogy a szabad kutyázást meghagyják nekünk. Ellentmondásos, hogy nagyobb embertömeget akartok bevonzani, de kevesebb autós forgalmat. Teljesen életszerűtlen. Nincs szükség több emberre a szigeten, mert akkor minden fog történni, csak nem a zöldterületi értékek és biodiverzitás megőrzése…
Figyeljetek ránk, rendszeres sziget használókra és halljátok meg a kéréseinket!

2022/08/03 - 11:06

Tisztelt Fenyvesi Brigitta!
Köszönjük véleményét. A stratégai készítés célja a terület értékeinek őrzése és nem az átalakítása. A K-híd rekonstrukcója a dokumentum 37. oldalán található. Az extenzív gyepfelületek (méhlegelők) további bővítését nem tervezzük, viszont ezek fontos helyszínei az Ön által is fontosnak tartott biodiverzitás megőrzésének sőt növelésének is. A terület integrált parki használatát védendő értéknek tekintjük. Azt gondoljuk, hogy a sziget kerékpáros elérhetőségének javításával, közösségi közlekedés fejlesztésével van lehetőség, hogy személy-gépkocsival való megközelítésnek vonzó alternatíváit alakítsuk ki. Nem látunk ebben ellentmondást. A stratégai tervet két körben véleményeztetetettük a használókkal. A közparki fejlesztés részletes terveit (pl. a játszótér felújítás kiviteli terveit) szintén lakossági egyeztetés keretében készítjük majd el.

Válasz

2022/05/16 - 23:31

Továbbra sem támogatok semmilyen változtatást/fejlesztést, amely a "K" hídtól északra eső területet érinti, ill. jelentős forgalomnövekedéssel jár!

2022/08/03 - 11:07

Tisztelt Félegyházi Gábor!

Köszönjük véleményét. A stratégai készítés célja a terület értékeinek őrzése és nem az átalakítása. A stratégia elfogadása az alábbi célok megvalósítása miatt is szükséges véleményünk szerint:

1. Közgyűlési határozattal szeretnénk elfogadni a terület átfogó – ökosziget szemléletű – jövőképét és az ehhez illeszkedő fenntartási, fejlesztési feladatokat.
2. A tervvel szeretnénk megalapozni a sziget északi részén tervezett gyalogoshíd elhagyásáról szóló TSZT módosítását.
3. A tervvel kívánjuk megalapozni lobbi tevékenységünket a sziget déli, állami tulajdonban lévő területrészének megnyitására közhasználatra, a K híd felújítására.
4. Célunk a terület beépíthetőségi paramétereinek korlátozó HÉSZ módosítás megalapozása a beépítésre szánt állami területeket érintően.
5. A tervben szeretnénk rögzíteni a sziget egészének körgáttal való bevédésének szükségtelenségét, ellentétességét a stratégia célokkal.
6. Célunk jelezni az integrált kutyás használat értékként való kezelését, annak biztosítását a közparki területeken.
7. Bízunk benne, hogy a terv segíti a közparki területek karbantartásához és fejlesztéséhez (pl. kukák cseréje, játszótér felújítása, öntözőhálózat fejlesztése, burkolt és degradált felületek parkosítása) külső források megszerzését.

Válasz

2022/05/17 - 08:23

Tisztelt Tájépítészeti Osztály!
Nem világos számomra, miért akarnak állandóan változtatásokat az Óbudai-szigeten? A méhlegelők kialakítása is "nagy sikert" aratott. A Sziget jelenlegi formájában is tökéletes. Persze örülnénk neki, ha lenne egy mosdó, új kukák és felújítanák a K-hidat. De mindezek hiánya is jobb, mint bármiféle beavatkozás a Sziget további életébe.

2022/08/03 - 11:10

Tisztelt Magyar Zsóka!
Köszönjük véleményét. A stratégai készítés célja a terület értékeinek őrzése és nem az átalakítása. Bár Ön ezt ironikusan írta, de valóban nagy sikernek tartjuk az extenzív gyepfelületek kialakítását. Vizsgálataink alapján számos értékes - közöttük védett - növényfaj talált bothonra ezen a területen, több rovar és ezekkel táplálkozó madár faj mellett.

A stratégia elfogadása az alábbi célok megvalósítása miatt is szükséges véleményünk szerint:

1. Közgyűlési határozattal szeretnénk elfogadni a terület átfogó – ökosziget szemléletű – jövőképét és az ehhez illeszkedő fenntartási, fejlesztési feladatokat.
2. A tervvel szeretnénk megalapozni a sziget északi részén tervezett gyalogoshíd elhagyásáról szóló TSZT módosítását.
3. A tervvel kívánjuk megalapozni lobbi tevékenységünket a sziget déli, állami tulajdonban lévő területrészének megnyitására közhasználatra, a K híd felújítására.
4. Célunk a terület beépíthetőségi paramétereinek korlátozó HÉSZ módosítás megalapozása a beépítésre szánt állami területeket érintően.
5. A tervben szeretnénk rögzíteni a sziget egészének körgáttal való bevédésének szükségtelenségét, ellentétességét a stratégia célokkal.
6. Célunk jelezni az integrált kutyás használat értékként való kezelését, annak biztosítását a közparki területeken.
7. Bízunk benne, hogy a terv segíti a közparki területek karbantartásához és fejlesztéséhez (pl. kukák cseréje, játszótér felújítása, öntözőhálózat fejlesztése, burkolt és degradált felületek parkosítása) külső források megszerzését.

Válasz

2022/05/17 - 13:45

A K hidat fel kell újítani, de kérem ne nyúljanak a sziget északi részéhez. Van már Margit-szigetünk, éppen most teszik tönkre a Városligetet. Köszönjük, de nem kérünk az értelmetlen, felesleges újítgatásból.

2022/08/03 - 11:12

Tisztelt Mihalics Ilona!
Köszönjük véleményét. A stratégai készítés célja a terület értékeinek őrzése és nem az átalakítása. A stratégia elfogadása az alábbi célok megvalósítása miatt is szükséges véleményünk szerint:

1. Közgyűlési határozattal szeretnénk elfogadni a terület átfogó – ökosziget szemléletű – jövőképét és az ehhez illeszkedő fenntartási, fejlesztési feladatokat.
2. A tervvel szeretnénk megalapozni a sziget északi részén tervezett gyalogoshíd elhagyásáról szóló TSZT módosítását.
3. A tervvel kívánjuk megalapozni lobbi tevékenységünket a sziget déli, állami tulajdonban lévő területrészének megnyitására közhasználatra, a K híd felújítására.
4. Célunk a terület beépíthetőségi paramétereinek korlátozó HÉSZ módosítás megalapozása a beépítésre szánt állami területeket érintően.
5. A tervben szeretnénk rögzíteni a sziget egészének körgáttal való bevédésének szükségtelenségét, ellentétességét a stratégia célokkal.
6. Célunk jelezni az integrált kutyás használat értékként való kezelését, annak biztosítását a közparki területeken.
7. Bízunk benne, hogy a terv segíti a közparki területek karbantartásához és fejlesztéséhez (pl. kukák cseréje, játszótér felújítása, öntözőhálózat fejlesztése, burkolt és degradált felületek parkosítása) külső források megszerzését.

Válasz

2022/05/18 - 19:16

Az Óbudai-sziget jövőképe.
Minél nagyobb része marad a jelenlegi formájában, kerülve a mindenféle építkezéseket - főként a K-hídtól északra fekvő területeken - annál jobb lenne. Nyilván a természetvédelmi területnek nyilvánított galériaerdőben a már kihelyezett padokat és szemeteseket karban kellene tartani, ha szükséges, akkor cserélni is, de semmiféle egyéb funkciót nem lenne célszerű létrehozni.
A szigetre kikapcsolódni mennek az emberek. Gyerekekkel, barátokkal, kutyákkal. Azt gondolom, hogy a sziget elején létrehozott játszó- és sportlétesítmények száma is elegendő, az elhelyezésük megfelelő, hiszen a parkolóból könnyedén elérhetők.
A sziget déli, beépített területei, ahol épületek állaga és funkciója a kérdés, lehetne egy másik projekt, nem kellene összemosni az északi, zöld területekkel kapcsolatos tennivalókkal.
Az északi területek további beépítése nem jó ötlet, hiszen inkább a meglévő zöld felületek megóvása és érintetlenül hagyása szolgálná a környezet és az oda kikapcsolódni járó emberek érdekeit.
Az északi szigetcsúccsal kapcsolatban szeretném kihangsúlyozni, hogy - többek között - a kutyatartók paradicsoma, hiszen a sekély partszakasz alkalmas arra, hogy az állatok ott úszhassanak, játszhassanak, méghozzá korlátozások nélkül. A területnek ezt a funkcióját továbbra is meg kell tartani, hiszen sokan tartunk kutyát, egyre kevesebb az ilyen terület, ráadásul összhangban van az Állatvédelmi Törvény által megfogalmazott "jó gazda gondosságával".
És ha már jövőkép: a Sziget Fesztivál meglátásom szerint rengeteget árt a sziget zöld területeinek és ezt még akkor is így látom, ha a fesztivál szervezői és lebonyolítói a rendezvény után komoly anyagi és egyéb ráfordításokkal próbálják rehabilitálni a környezetet.

2022/08/03 - 11:36

Tisztelt Antal Szilvia!
Köszönjük véleményét. A stratégai egyik fontos célja, az állami tulajdonú beépítésre szánt területek a sziget funkciójával össze nem egyeztettethető beépítésének megakadályozása. Ilyen a K-hídtól északra is található a sziget keleti oldalán. A szigeten elsődleges feladatának a jelenlegi rekreációs szolgáltatások színvonalas fenntartását tekintjük. Ennek kapcsán indítottuk el a játszótér felújításának tervezését. Ezzel kapcsolatban is várjuk a használók véleményét.
https://rdt.budapest.hu/dialogs/obudai-sziget/blog_posts/tervezzuk-meg-egyutt-az-obudai-sziget-csuszdas-jatszoter-felujitasat

A közpark terület déli részén még látunk lehetőséget intenzívebb rekreációs funkciók kialakításának a jelenleg burkolt felületek helyén. Az erre vonatozó elképzelést a stratégia 26. oldalán találja. A terület felújítás részletes terveit itt is lakossági egyeztetés keretében készítjük majd el.
Az északi szigetcsúcs kutyás használatán nem tervezünk változtatni. A Sziget Fesztivál valóban károsítja a sziget zöldfelületeit. Az idei évben a védett területek elkerítésével gondoskodunk a szervezőkkel együttműködésben arról, hogy a védett értékek biztosan ne sérüljenek a fesztivál alatt. A közparki terület öntözőhálózatának kialakításkával a célunk a fesztivál utáni megújítási időszak lerövidítése is.

Válasz

2022/05/19 - 19:32

Köszönöm a véleményezés lehetőségét. A tervben természetesen találtam egy csomó hasznos és jó ötletet is, ugyanakkor a hatékonyság miatt ezúttal csak a kifogásolt részekre szorítkoznék. Így is hosszabb lesz, mint szerettem volna.
- Parkolás: A jelenlegi gyakorlat szerinti (legális) parkolási területek, ezáltal a jelenlegi parkoló-kapacitás megtartását fontosnak gondolom. A parkolókat jelenleg is használók számára a tömegközlekedés bővítése nem jelent majd megoldást (általában több kutyával érkeznek, akik ekkora létszámban tömegközlekedési eszközön nem utazhatnak). A parkolóhelyek fizetőssé tételét pedig határozottan gonosz húzásnak tartom. Aki nem tud máshogy kimenni a szigetre, azt nem fogja eltántorítani a gépjármű-használattól (a jelenleg parkolót használók zöme), viszont megsarcolja az anyagilag már így is kivéreztetett lakosságot.
- Kaszálás: A korábban tett ígéretük, mely szerint a nem védett területeken 2-3 hetente lesz kaszálás, egyelőre nem teljesült. Ennek valódi betartása fontos lenne.
- Padok: Az északi területen nem tartom szükségesnek, sőt, valójában hátrányosnak tartom új padok kihelyezését a sétaútvonalak mentén (vagy bárhol). A természetben sétálás élményét jelentősen rontja az útvonal mellett ücsörgő emberek sorfala, belvárosi főtér hangulatot kölcsönöz a helynek. Helyette a jelenlegi padok állapotának rendezését tartom elképzelhetőnek, változatlan számban. A délebbi területek esetén a funkciónak megfelelő lehet a padok számának bővítése, de csak ott.
- Hulladékgyűjtők: Tapasztalataim szerint a hulladékgűjtők számra alapvetően rendben van. Ami megoldásra szorul, az a hulladékgyűjtők típusának megfelelő megválasztása (fedéllel rendelkező), illetve a hulladékgyűjtők rendszeres (a jelenleginél jóval gyakoribb) ürítése, ami jelen pillanatban egyáltalán nem megoldott.
- Pihenőtér, komfortpontok: Az északi területen a pihenőterek kialakítását kifejezetten károsnak, a terület arculatát és funkcióját romboló megoldásnak gondolom. A terület a jelenlegi formában maga A Pihenőtér.
- Útburkolatok: Az északi területek útburkolatának felújítása kapcsán fontosnak tartom a kerékpáros, görkorcsolyás stb forgalom sebességét erősen korlátozó burkoló felület választást. A nagyobb sebesség ezen a területen a szabadon sétálók, kisgyerekek, illetve a nagy számban jelen lévő kutyák miatt különösen balesetveszélyes lenne, illetve a terület nyugalmát is jelentősen rontaná.
- Illemhelyek: A nyilvános mosdók számának bővítését nem tartom szükségesnek. Különösen az északi területen jelzett mosdó elhelyezését tartom aggályosnak és indokolatlannak, mert szükségtelenül törné meg a zöldterület összhangját és generálna zavaró forgalmat a terület közepén. A jelenleg időszakosan működő mosdók egész évben, minden nap széles idősávban (akár 0-24h) történő elérhetőségét és használhatóságát szerencsésnek tartanám, de újabbak létesítését nem gondolom indokoltnak. A déli területek funkcióbővülése (pl. kávézók, szórakozóhelyek, múzeumok) automatikusan hozza majd magával a mosdók számának növekedését, ami szükségtelenné teszi az északi részek ilyen jellegű terhelését.
- A 4-es számmal jelölt sport- és rendezvényterületen megengedett tevékenységek esetében fontosnak tartom, hogy ne csak jelentősebb gépjármű forgalmat ne generáljanak, de jelentősebb hanghatásokat sem (pl. koncert, hangos sportok, szurkolás, nagy létszámú csapatok kiabálása, visítozása, egyéb ricsaj..) Ez a védett területek élővilága és a nyugalmat kereső sziget-látogatók számára is fontos lenne.
- Táblák, információs pontok: Az északi területen kerülném az interaktív edukációs táblák és hasonló eszközök kihelyezését, hogy minél kevesebb idegen tárgy jelenjen meg a természetes területen. Az északi területre vonatkozó edukációs funkciókat a virtuális tér segítségével tartanám megoldhatónak. A sziget bejáratánál kihelyezett tájékoztató táblára fel lehet tenni egy QR kódot, ami mögött a tartalmat – akár részletes magyarázattal ellátott térképet- könnyű frissíteni és az igényekhez igazítani. Nem zavarja az északi területek nyugalmát és arculatát, ugyanakkor be tudja tölteni edukációs szerepét.
- Fogadótér: A K-hídhoz tervezett fogadótér megújítására javasolt funkciók (főleg a szociális épület, fedett ilyen-olyan területek) jelentősen és hátrányosan befolyásolnák, lényegében megszüntetnék a sziget jelenlegi arculatát. Ezen funkciók elhelyezését (amennyiben feltétlenül szükségesnek gondolják) én egy a jelenlegi terveknél sokkal délebbi területre tenném, leginkább a H-híd hídfőjéhez, vagy maximum a tértképen 5-ös számmal jelzett terület valamely frekventáltabb részéhez. A K-híd hídfője közelében semmilyen arculat-változással járó beavatkozást, speciális fogadótér kialakítást nem tartok jó ötletnek. A K-hidat megtartanám a „természetes bejáratnak”, míg a frissen megnyíló H-hidat a „modern bejáratnak”. Ezzel illeszkednének a környezetük hangulatához és funkciójához. Egy ekkora területen két, azonos funkciókkal járó (funkcióhalmozó) fogadótér kialakítása nem indokolt, fenntartásuk is dupla költséget jelent.
- A kutyaitatós kutak kihelyezését állategészségügyi okokból kifejeztetten károsnak tartom. A kutyák fertőzéseinek számát jelentősen megnövelik az ilyen jellegű kutak.
- Az öntözőrendszer kiépítésekor érdemes figyelembe venni a területhasználat jellegét (rohangászó-ásó-rágcsáló kutyák, sátorvasakat leverő fesztiválozók), vagyis a földbe ásott öntözőrendszer telepítése a meghibásodás folyamatos veszélye miatt szerintem nem javasolt.

Még egyszer köszönöm a lehetőséget.

2022/08/03 - 12:31

Tisztelt Dr. Csomán Éva!
Köszönjük véleményét. Örülünk, hogy az Önök véleménye figyelembe vételével átdolgozott stratégiában sok hasznos ötletet talált.
Parkolás: A jelenleg parkolóként kialakított terület csökkentése nem szerepel a tervek között. A Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010 (VI.4.) Fővárosi Közgyűlési rendeletnek megfelelően az Óbudai-sziget jelzőtáblákkal megjelölt része a behajtási korlátozással érintett ún. védett övezetbe tartozik. Az övezet területére a rendelet értelmében a 7 és 10 óra közötti időszakon kívül a gépjárművel való behajtás és a várakozás feltételekhez kötött, csak hozzájárulás birtokában engedélyezett. A sziget közparki használatának prioritása miatt fontosnak tatjuk a jövőben a szabályok fizikai korlátozással (sorompó, süllyedő poller) való betartatását.
Padok: a pihenőpadok egy park közparki funkcióját segítő alapvető berendezési tárgyak. A parki bútorok fejlesztése, bővítése további tervezés keretében történik majd, ha lesz fejlesztési forrás rá. Ezeket a terveket, a padok telepítési helyeit a használókkal egyeztetjük.
Hullaékgyűjtők: Egyetértünk Önnel, nem tartjuk indokoltan a mennyiségi növelést, csak fedett kukák kihelyezését.
Kaszálás: Ez üzemeltetési kérdés, nem része a stratégai tervnek. Az idei évben a Főkert kiemelt figyelmet fordít az intenzív gyepterületek rendszeres kaszálására.
Pihenőtér, komort pontok: Az északi részen a komfortpont piktogramot javaslatuk alapján töröltük.
Burkolatok: A burkolatok felújítására is csak további tervezést és egyeztetést követően kerül sor. Ennek során a biztonságos használhatóság elsődleges lesz.
Illemhelyek: A játszótér felújításával kapcsolatos egyeztetés során a használók részéről, érthető módon volt igény újabb illemhely telepítésre.
4-es számú rendezvényterület: Ez a terület állami tulajdonban van, hasznosításával kapcsolatban csak korlátozott ráhatásunk van. A stratégával célunk, hogy a terület intenzív beépítése helyet a parki funkciókhoz illeszkedő szabadtéri helyszín maradjon.
Táblák, információs pontok: Ezek helyének tartalmának kijelölése szintén további tervezés keretében pontosítandó. Nyilván a természeti értékeket ott célszerű bemutatni ahol vannak, így nem tartjuk kizártnak hogy tanösvény állomás létesüljön az északi szigetcsúcs közelében.
Fogadó tér: Nem értünk egyet véleményével. Fogadó teret lehet a terület arculatának, zöldfelületeinek védelmével is kialakítani. Mivel a K-híd a sziget főbejárata, így indokolt, hogy a fogadó tér is itt létesüljön. Ehhez nem kell sem több burkolat sem nagyobb építmény. Ennek megtervezése további feladat.
Ivókutak: A kutyaitatós kutakkal kapcsolatos fertőzésveszélyről eddig nem volt tudomásunk. Ezzel kapcsolatban (is) köszönettel esszük egyesületük tapasztalatait, javaslatait.
Öntözőrendszer: Ennek telepítése esetén az üzembiztonságra kiemelt figyelmet fordítunk. Parküzemeltetési tapasztalataink alapján nem látunk ebben számottevő kockázatot.

Az Ön véleményét többen elküldték másolatban, ezért kérem engedje meg, hogy itt is összefoglaljuk miért tartjuk fontosnak a stratégia elfogadását:

1. Közgyűlési határozattal szeretnénk elfogadni a terület átfogó – ökosziget szemléletű – jövőképét és az ehhez illeszkedő fenntartási, fejlesztési feladatokat.
2. A tervvel szeretnénk megalapozni a sziget északi részén tervezett gyalogoshíd elhagyásáról szóló TSZT módosítását.
3. A tervvel kívánjuk megalapozni lobbi tevékenységünket a sziget déli, állami tulajdonban lévő területrészének megnyitására közhasználatra, a K híd felújítására.
4. Célunk a terület beépíthetőségi paramétereinek korlátozó HÉSZ módosítás megalapozása a beépítésre szánt állami területeket érintően.
5. A tervben szeretnénk rögzíteni a sziget egészének körgáttal való bevédésének szükségtelenségét, ellentétességét a stratégia célokkal.
6. Célunk jelezni az integrált kutyás használat értékként való kezelését, annak biztosítását a közparki területeken.
7. Bízunk benne, hogy a terv segíti a közparki területek karbantartásához és fejlesztéséhez (pl. kukák cseréje, játszótér felújítása, öntözőhálózat fejlesztése, burkolt és degradált felületek parkosítása) külső források megszerzését.

Válasz

2022/05/19 - 19:41

Elnézést, az imént egy fontos dolgot kifelejtettem: az északi csúcs kutyaúsztatási lehetőségének megtartása és a védett területen átvezető közlekedési folyosó egyértelmű, jól látható kijelölése kiemelten fontos lenne. A szóbeli megállapodásoknak a hatóságokra nincs hatása (érthető okokból). Ezért a korábban Önök által szóban tett ígéretet, mely szerint a kutyák által póráz-mentesen használható terület és a szigetcsúcs szintén póráz-mentesen használható területe közötti póráz-mentes összekötettést engedélyezik, nos, ezt fontos lenne a hatóságok számára is egyértelműen értelmezhető jelölésekkel biztosítani. Ennek elmaradása esetén az Önök ígérete ellenére a területen áthaladók idővel bírságolhatóakká válnak.

2022/08/03 - 12:14

Tisztelt Dr. Csomán Éva!
Ez nem a stratégia terv tárgyköre. A terület házirendjének és tájékoztató táblájának tervezése során ezt a szempontot is figyelembe vettük. Nincs tudomásuk arról, hogy a szigetspicc póráz nélküli megközelítése kapcsán bírságolt volna akár a 3. kerületi közterület felügyelet akár a FÖRI akár a természetvédelmi őrszolgálat. Ha ilyen eset előfordul kérem jelezzék részünkre.

Válasz

2022/05/20 - 08:36

Az Óbudai-sziget jövőképét a múltjából kiindulva tudjuk a legjobban meghatározni, amiből egyértelműen látszik, hogy nincs szükség semmilyen "arculatváltásra". Pontosan azért járnak oda az emberek, mert olyan, amilyen. Könnyen megközelíthető, mégis természetközeli, nyugodt. Egy olyan terület, amit azok is könnyen elérnek, akik nem rendelkeznek autóval, mégis természetes, erdőszerű környezetre vágynak. Ezt a képet minden fejlesztés veszélyezteti!
Ahogyan erdőben sem vezetnek Euro Velo útvonalak, úgy az Óbudai-szigetre sem ajánlott ezt kihozni, hiszen pont azt a nyugalmat töri meg, amit nagyon sok itt élő ember máshol nem talál meg. Biciklizni, görkorizni, rollerezni bárhol lehet, itt viszont teljesen természetidegen, és fokozottan veszélyes tevékenység lenne!
A város egyetlen helye, ahol szabadon engedhetjük a kutyáinkat, ahol az a - számosságát tekintve egyre jelentősebb - réteg is jogilag rendezetten sétáltathat, akiknek SEHOL MÁSHOL NINCS LEHETŐSÉGÜK!
Az újonnan kialakítandó, déli oldal lehetne a modern oldal, a lényeg, hogy az eddig is használt északi oldalt úgy kell hagyni, ahogyan van.
Érthetetlen számomra, hogy egy ekkora területet miért akarunk ennél is jobban terhelni emberi jelenléttel, beavatkozással!
A méhlegelőknek nem a városban van a helye, főleg úgy, hogy egy darab méhet nem látni ezeken a területeken, hiszen más sem nő ott, mint toklász - ami kifejezetten veszélyes emberre, állatra egyaránt.
Ha pedig megvalósul a méhlegelő, mi történik akkor, ha egy allergiás embert csíp meg? Bárkit, aki eddig békében és biztonságban járhatott a szigetre, de már ott sem lesz helye ezek után.
Ne rontsuk el a maradék természetességet, amit még elérhető közelségben találni lehet, különben az emberi önzőség és rombolás mintapéldája lesz ez a sziget is, ahogyan a Margitszigettel is történt...

2022/05/20 - 10:22

Jól indult a hozzászólás, de utána áttért hazudozásba. Erre komolyan mi szükség?

„A város egyetlen helye, ahol szabadon engedhetjük a kutyáinkat ... ... SEHOL MÁSHOL NINCS LEHETŐSÉGÜK! ” Ez egyszerűen nem igaz. Nem kutyásként is legalább 2-3 ilyet ismerek, ami nem zárt kutyafuttató (azokból pedig még többet)!

Méhlegelők: Az, hogy valaki nem bírja megérteni, hogy a méhlegelő nem annak az egy fajnak (házi méhnek) szól, azzal nem tudok mit kezdeni. Aki fél, hogy allergiás, az végeztessen el magán egy tesztet, ne rettegjen. Főleg úgy ne hergeljünk a rovarok ellen, hogy utána pár mondattal, meg a természetességet akarod védeni. Elárulom, nem a golfpálya gyep a természetes, hanem ahol ezek a kis lények is jelen vannak. Ennyi erővel kutyákat se engedjünk a szigetre, mert akár meg is haraphatnak valakit?

Úgy imádom az ilyen áltermészetvédőket, akiket a természet igazából zavar, neki a fa meg a fű a természet. Ez az emberi önzés mintapéldája.

2022/05/20 - 15:57

Üdvözlöm! Elnézést, hogy belekotyogok. Mindössze azért nem tudom megállni, mert szíven ütött a kérdés. Azt hiszem, én értem, mire gondolt a hölgy a kutyasétáltatás kérdésében. Amit leír, az nem "hazudozás", hanem talán nem elég pontos megfogalmazás. Valóban vannak olyan kijelölt helyek, ahol a kutyák időszakosan vagy állandóan póráz nélkül vezethetőek és vannak a zárt kutyafuttatók. Amire szerintem a hölgy gondolhatott, az a sziget azon két tulajdonsága, ami miatt olyan feltételeket biztosít, amit egyetlen más helyszín sem.

Az egyik a mérete: 50 hektár. Ez a kutyáknak annyit jelent, hogy bár egyszerre nagyon sok kutya tud kint lenni, elég a terük arra, hogy távol maradhassanak azon társaiktól, akiktől mondjuk félnek vagy akiknek a közelsége feszültséget jelentene számukra, míg azokkal a fajtársaikkal nyugodtan tudnak játszani, szocializálódni, akiket szimpatikusnak találnak. Az 50 hektár lehetőséget ad arra, hogy minden kutya békében megférjen egymás mellett (és a nem kutyás egyéb jelenlévők mellett is)

A másik egyedülálló tulajdondsága: a biztonság. A terület körül természetes határ a Duna, kutyaként nagyon nehéz megpattanni a szigetről. (Sajnos még így sem kizárt, de sokkal kisebb a kockázat, mint egy lakótelepi parkban kijelölt terület esetében). Ráadásul elhanyagolható a gépjármű forgalom, illetve az egyéb balesetveszélyes helyzet, pl. hirtelen ijesztő hanghatások, nagy sebességű bringások, szabadon hagyott mérgek, egyebek. Emiatt ez a terület egyedülállóan biztonságos.

A fenti két körülmény miatt itt olyan lehetősége van a kutyáknak, ami máshol (tudomásom szerint) nem adott. És bizony ezek miatt előfordulhat, hogy bizonyos speciális igényű (mentett, terrorizált, korábban megtámadott...) kutya esetében ez az egyetlen hely, ahol a kutyagyerek el tudja magát engedni.

Amennyiben ön ismer olyan helyet, ahol a kb 50 hektáros terület és a szigettel összevethető mértékű biztonság adott, örömmel veszem, ha megosztja.

2022/05/21 - 18:36

Sokan írtak értelmes érveket, amiket Ön írt, teljesen értelmes dolgok. Pont ezért nem értem, miért nem elég leírni az igazságot, minek ferdíteni. Csupán erről szólt a válaszom. Vagy direkt hazudik, és akkor nem kell figyelembe venni a véleményét, vagy pedig csak hiszti, amikor szintén nem kellene figyelembe venni. Hisztivel nem lehet egy problémát megoldani. Én is a ne változzon kb semmi mellett vagyok, de attól még zavar ha valaki ferdít

2022/08/04 - 14:01

Tisztelt Csömör Orsolya!

Köszönjük véleményét. A stratégai készítés célja a terület értékeinek őrzése és nem az átalakítása.
Az jelenleg tervezés alatt álló Euro Velo útvona a Duna budai oldalán biztosít kerékpáros kapcsolatot . A kerékpárút nem érinti a park közparki részét, viszont segíti az Ön által is fontosnak jelzett gépkocsi mentes megközelítést.
A terület integrált kutyás használatát fontos és őrzendő értéknek tekintjük ezt a stratégia is rögzíti. Ezen túlmenően dolgozunk azon, hogy a főváros több parkjában legyen kijelölt terület ahol a behívható kutyák póráz nélkül sétáltathatók.

Főváros szerte közel 300 ha-on jelöltünk ki extenzív gyepfelületeket (méhlegelőket) mert kiemelt célunk a városi biodiverzitás növelése. Amennyiben valóban értéknek tartjuk az Óbudai sziget természetességét, öko-szigetként szeretnénk megőrizni, úgy azt gondoljuk hogy itt is helyet kell biztosítani a természetes lágyszárú növényvilág, rovarvilág és állatvilág számra. Ez mindössze 4 ha-nyi területet foglal el a több mint 80 hat-os közparki területből. Félreértés az, hogy az extenzív gyepfelületek méhek hada lepik el. Ön is írja, hogy nem látott még a területen méhet. Viszont számos egyéb beporzónak otthont termettünk ezzel. Ezek számát, faj-összetételét monitorozzuk. A toklászok a bolygatatlan gyepfelületekről vissza fognak szorulni, ennek már idén is látjuk jelét.

Válasz

2022/05/20 - 09:33

Szeretném kifejezni maximális egyetértésemet Csomán Éva észrevételeivel ezért azokat alább bemásoltam:

Parkolás: A jelenlegi gyakorlat szerinti (legális) parkolási területek, ezáltal a jelenlegi parkoló-kapacitás megtartását fontosnak gondolom. A parkolókat jelenleg is használók számára a tömegközlekedés bővítése nem jelent majd megoldást (általában több kutyával érkeznek, akik ekkora létszámban tömegközlekedési eszközön nem utazhatnak). A parkolóhelyek fizetőssé tételét pedig határozottan gonosz húzásnak tartom. Aki nem tud máshogy kimenni a szigetre, azt nem fogja eltántorítani a gépjármű-használattól (a jelenleg parkolót használók zöme), viszont megsarcolja az anyagilag már így is kivéreztetett lakosságot.
Kaszálás: A korábban tett ígéretük, mely szerint a nem védett területeken 2-3 hetente lesz kaszálás, egyelőre nem teljesült. Ennek valódi betartása fontos lenne.
Padok: Az északi területen nem tartom szükségesnek, sőt, valójában hátrányosnak tartom új padok kihelyezését a sétaútvonalak mentén (vagy bárhol). A természetben sétálás élményét jelentősen rontja az útvonal mellett ücsörgő emberek sorfala, belvárosi főtér hangulatot kölcsönöz a helynek. Helyette a jelenlegi padok állapotának rendezését tartom elképzelhetőnek, változatlan számban. A délebbi területek esetén a funkciónak megfelelő lehet a padok számának bővítése, de csak ott.
Hulladékgyűjtők: Tapasztalataim szerint a hulladékgűjtők számra alapvetően rendben van. Ami megoldásra szorul, az a hulladékgyűjtők típusának megfelelő megválasztása (fedéllel rendelkező), illetve a hulladékgyűjtők rendszeres (a jelenleginél jóval gyakoribb) ürítése, ami jelen pillanatban egyáltalán nem megoldott.
Pihenőtér, komfortpontok: Az északi területen a pihenőterek kialakítását kifejezetten károsnak, a terület arculatát és funkcióját romboló megoldásnak gondolom. A terület a jelenlegi formában maga A Pihenőtér.
Útburkolatok: Az északi területek útburkolatának felújítása kapcsán fontosnak tartom a kerékpáros, görkorcsolyás stb forgalom sebességét erősen korlátozó burkoló felület választást. A nagyobb sebesség ezen a területen a szabadon sétálók, kisgyerekek, illetve a nagy számban jelen lévő kutyák miatt különösen balesetveszélyes lenne, illetve a terület nyugalmát is jelentősen rontaná.
Illemhelyek: A nyilvános mosdók számának bővítését nem tartom szükségesnek. Különösen az északi területen jelzett mosdó elhelyezését tartom aggályosnak és indokolatlannak, mert szükségtelenül törné meg a zöldterület összhangját és generálna zavaró forgalmat a terület közepén. A jelenleg időszakosan működő mosdók egész évben, minden nap széles idősávban (akár 0-24h) történő elérhetőségét és használhatóságát szerencsésnek tartanám, de újabbak létesítését nem gondolom indokoltnak. A déli területek funkcióbővülése (pl. kávézók, szórakozóhelyek, múzeumok) automatikusan hozza majd magával a mosdók számának növekedését, ami szükségtelenné teszi az északi részek ilyen jellegű terhelését.
A 4-es számmal jelölt sport- és rendezvényterületen megengedett tevékenységek esetében fontosnak tartom, hogy ne csak jelentősebb gépjármű forgalmat ne generáljanak, de jelentősebb hanghatásokat sem (pl. koncert, hangos sportok, szurkolás, nagy létszámú csapatok kiabálása, visítozása, egyéb ricsaj..) Ez a védett területek élővilága és a nyugalmat kereső sziget-látogatók számára is fontos lenne.
Táblák, információs pontok: Az északi területen kerülném az interaktív edukációs táblák és hasonló eszközök kihelyezését, hogy minél kevesebb idegen tárgy jelenjen meg a természetes területen. Az északi területre vonatkozó edukációs funkciókat a virtuális tér segítségével tartanám megoldhatónak. A sziget bejáratánál kihelyezett tájékoztató táblára fel lehet tenni egy QR kódot, ami mögött a tartalmat – akár részletes magyarázattal ellátott térképet- könnyű frissíteni és az igényekhez igazítani. Nem zavarja az északi területek nyugalmát és arculatát, ugyanakkor be tudja tölteni edukációs szerepét.
Fogadótér: A K-hídhoz tervezett fogadótér megújítására javasolt funkciók (főleg a szociális épület, fedett ilyen-olyan területek) jelentősen és hátrányosan befolyásolnák, lényegében megszüntetnék a sziget jelenlegi arculatát. Ezen funkciók elhelyezését (amennyiben feltétlenül szükségesnek gondolják) én egy a jelenlegi terveknél sokkal délebbi területre tenném, leginkább a H-híd hídfőjéhez, vagy maximum a tértképen 5-ös számmal jelzett terület valamely frekventáltabb részéhez. A K-híd hídfője közelében semmilyen arculat-változással járó beavatkozást, speciális fogadótér kialakítást nem tartok jó ötletnek. A K-hidat megtartanám a „természetes bejáratnak”, míg a frissen megnyíló H-hidat a „modern bejáratnak”. Ezzel illeszkednének a környezetük hangulatához és funkciójához. Egy ekkora területen két, azonos funkciókkal járó (funkcióhalmozó) fogadótér kialakítása nem indokolt, fenntartásuk is dupla költséget jelent.
A kutyaitatós kutak kihelyezését állategészségügyi okokból kifejeztetten károsnak tartom. A kutyák fertőzéseinek számát jelentősen megnövelik az ilyen jellegű kutak.
Az öntözőrendszer kiépítésekor érdemes figyelembe venni a területhasználat jellegét (rohangászó-ásó-rágcsáló kutyák, sátorvasakat leverő fesztiválozók), vagyis a földbe ásott öntözőrendszer telepítése a meghibásodás folyamatos veszélye miatt szerintem nem javasolt.

2022/08/04 - 14:03

Tisztelt Csányi Bence!
Köszönjük véleményét. Válaszunkat kérem tekintse meg Csomán Éva részére adott válasznál.

Válasz

2022/05/20 - 09:41

7 éve járunk a szigetre, előszőr csak kutyával, aztán kutyával-gyerekkel, mindannyiunk számára így tökéletes, ahogy van.

2022/08/04 - 14:02

Tisztelt Aranyos Zsuzsanna!

Köszönjük véleményét. A stratégai készítés célja a terület értékeinek őrzése és nem az átalakítása. A stratégia elfogadása az alábbi célok megvalósítása miatt is szükséges véleményünk szerint:

1. Közgyűlési határozattal szeretnénk elfogadni a terület átfogó – ökosziget szemléletű – jövőképét és az ehhez illeszkedő fenntartási, fejlesztési feladatokat.
2. A tervvel szeretnénk megalapozni a sziget északi részén tervezett gyalogoshíd elhagyásáról szóló TSZT módosítását.
3. A tervvel kívánjuk megalapozni lobbi tevékenységünket a sziget déli, állami tulajdonban lévő területrészének megnyitására közhasználatra, a K híd felújítására.
4. Célunk a terület beépíthetőségi paramétereinek korlátozó HÉSZ módosítás megalapozása a beépítésre szánt állami területeket érintően.
5. A tervben szeretnénk rögzíteni a sziget egészének körgáttal való bevédésének szükségtelenségét, ellentétességét a stratégia célokkal.
6. Célunk jelezni az integrált kutyás használat értékként való kezelését, annak biztosítását a közparki területeken.
7. Bízunk benne, hogy a terv segíti a közparki területek karbantartásához és fejlesztéséhez (pl. kukák cseréje, játszótér felújítása, öntözőhálózat fejlesztése, burkolt és degradált felületek parkosítása) külső források megszerzését.

Válasz

2022/05/20 - 09:51

Születésem óta a III. kerületben élek, az Óbudai-sziget szívügyem. Meggyőződésem, hogy nem közparkként kellene gondolni rá, hanem mint (egy kisebb csoda folytán) épen maradt természetre, erdősávra, túraútvonalra, ligetekre. Így a fejlesztés sem a modern(nek gondolt) parkosítás, infrastruktúra-bővítés irányába haladhatna, hanem az állagmegőrzés, az ösvények, a partszakasz, az erdősáv, és a zöldterület gondozása válhatna fő szemponttá. Egészen kivételes adottságnak tartom, hogy ilyen természetes állapotában megmaradhatott ez a terület, óriási hiba lenne átépíteni, "vidámparkosítani", hiszen a budai erdőket sem szokás betonutakkal és biciklipályákkal beteríteni. Ráadásul a budai kerületekben itt mozoghatnak a legbiztonságosabban és a legszabadabban a kutyák, "kitiltásuk", azaz a feleősen-tartott szabad mozgásuk megakadályozása súlyosan diszkriminatív ellenük és gazdáik ellen is. Arra kérem a főváros szakembereit, hogy segítsenek nekünk, az itt lakóknak és a szigetet rendszeresen használóknak megőrizni ezt a természeti kincset, és ne telepítsenek ide nagyobb forgalmat generáló fejlesztéseket. Inkább jöjjenek ide és kiránduljanak, sétáljanak velünk együtt a szigeten. Most még lehet.

2022/08/04 - 14:09

Tisztelt Gyüre Kata!
Köszönjük véleményét. A stratégia dokumentum védendő értéknek tekinti a közpark integrált kutyás használatát, valamit félre érthetett a dokumentum olvasása során.

Válasz

2022/05/20 - 10:01

Dr. Csomán Éva által összefoglaltakat én sem tudnám jobban megfogalmazni.
Kérem, ne vegyék el a kutyásoktól ezt a nagyszerű lehetőséget.
A fizetős parkoló lehetőségét teljese értelmetlennek tartom, nagyon sok kutyás lenne "meglőve" ezzel a megoldással, kérem, ne tegyék.
Remek lenne, ha a sziget északi része megmaradhatna ebben a formában a természetnek és a természetkedvelőknek, állattartóknak.
Valóban van egy Margitszigetünk és egy Vársoligetünk, ahova ki lehet járni piknikezni, úgy, hogy szórakozási lehetőséget is bőven talál az ember (hogy a Kopaszi gátról ne is beszéljek), ez egy egyedülálló hely a maga nemében, tartsuk meg így.

2022/08/04 - 14:18

Tisztelt Ambrus Réka!
Köszönjük véleményét. A stratégai készítés célja a terület értékeinek őrzése és nem az átalakítása. A fővárosi parkolási övezetek módosítása nem jelen dokumentum kompetenciája.
Részletes válaszainkat kérem tekintse meg Dr. Csomán Évának adott válaszunknál.

Válasz

2022/05/20 - 10:51

Elsődleges szempontnak a természetes környezet megóvását tartom. Az eddig környezet minden használónak problémamentesen (!) biztosította a természetben való pihenés örömét. Teljesen felesleges hozzányúlni a természetes környezethez. Pl. egy parkerdőben sem telepítenek betonutat, mobil wc-t. A használók eddig jól megfértek egymással függetlenül attól, hogy gyalog vagy autóval érkeztek. Felesleges ezt szabályozni.
A méhlegelő telepítése kisebb (természetvédelmi területen) elképzelhető, de ez nem jelentheti sem a toklászveszély, sem a kullancsveszély növelését. Gondoljunk a kisgyerekekre, kutyákra! Amellett ha egy területet méhlegelőnek jelölünk ki, azzal egyúttal kivonjuk a használatból, hiszen ha azon taposnak, leheverednek rá, a nem pázsitfű jellegű növények elpusztulnak.
A közösségi használatot kevéssé korlátozná méhek által kedvelt fák, bokrok telepítése (pl. akác).

2022/05/21 - 18:45

Ne, csak akácot ne, így is tele van a sziget idegenhonos fajokkal.

Válasz

2022/05/20 - 10:54

Nem szeretnénk semmilyen komoly változást a szigeten, úgy jó ahogy van. Nem szeretnénk térkövezett utakat, elkerített területeket. Szeretnénk, ha kutyáink továbbra is szabadon szaladgálhatnának. A K híd felújítása szükséges egyedül, illetve a jelenlegi mezők rendszeres fűnyírása, toklász tisztítása. Más nem kell.

Válasz

2022/05/20 - 11:08

A szigetre évek óta járunk ki a kutyánkkal és a gyerekeinkkel, az egyetlen hely, ahol szabadon jatszatunk egyutt.
Fontos lenne, hogy meg is maradjon ez a sziget annak, ami most. Ne válljon a sziget Margit-szigetté, vagy Városligetté.
A parkolás szerintem jo, ugy ahogy van, nem gondolom korrektnek a parkolás fizetos parkolássá alakitani. kaszálás: Fontos lenne betartani a nem védett teruletek kaszálását 2-3 hetente.
Padok: Az északi területen nem tartom szükségesnek, sőt, valójában hátrányosnak tartom új padok kihelyezését a sétaútvonalak mentén (vagy bárhol). A természetben sétálás élményét jelentősen rontja az útvonal mellett ücsörgő emberek sorfala, belvárosi főtér hangulatot kölcsönöz a helynek. Helyette a jelenlegi padok állapotának rendezését tartom elképzelhetőnek, változatlan számban. A délebbi területek esetén a funkciónak megfelelő lehet a padok számának bővítése, de csak ott.
Hulladékgyűjtők: Ami megoldásra szorul, az a hulladékgyűjtők típusának, méretének megfelelő megválasztása (fedéllel rendelkező), illetve a hulladékgyűjtők rendszeres (a jelenleginél jóval gyakoribb) ürítése, ami jelen pillanatban egyáltalán nem megoldott.
Pihenőtér, komfortpontok: Az északi területen a pihenőterek kialakítását kifejezetten károsnak, a terület arculatát és funkcióját romboló megoldásnak gondolom. A terület a jelenlegi formában maga A Pihenőtér.
Útburkolatok: Az északi területek útburkolatának felújítása kapcsán fontosnak tartom a kerékpáros, görkorcsolyás stb forgalom sebességét erősen korlátozó burkoló felület választást. A nagyobb sebesség ezen a területen a szabadon sétálók, kisgyerekek, illetve a nagy számban jelen lévő kutyák miatt különösen balesetveszélyes lenne, illetve a terület nyugalmát is jelentősen rontaná.
Az illemhelyek karbantártása fontos lenne.
Táblák, információs pontok: Az északi területen kerülném az interaktív edukációs táblák és hasonló eszközök kihelyezését, hogy minél kevesebb idegen tárgy jelenjen meg a természetes területen. Az északi területre vonatkozó edukációs funkciókat a virtuális tér segítségével tartanám megoldhatónak. A sziget bejáratánál kihelyezett tájékoztató táblára fel lehet tenni egy QR kódot, ami mögött a tartalmat – akár részletes magyarázattal ellátott térképet- könnyű frissíteni és az igényekhez igazítani. Nem zavarja az északi területek nyugalmát és arculatát, ugyanakkor be tudja tölteni edukációs szerepét.
Az öntözőrendszer kiépítésekor érdemes figyelembe venni a területhasználat jellegét (rohangászó-ásó-rágcsáló kutyák, sátorvasakat leverő fesztiválozók), vagyis a földbe ásott öntözőrendszer telepítése a meghibásodás folyamatos veszélye miatt szerintem nem javasolt.
Az északi csúcs kutyaúsztatási lehetőségének megtartása és a védett területen átvezető közlekedési folyosó egyértelmű, jól látható kijelölése kiemelten fontos lenne. A szóbeli megállapodásoknak a hatóságokra nincs hatása (érthető okokból). Ezért a korábban Önök által szóban tett ígéretet, mely szerint a kutyák által póráz-mentesen használható terület és a szigetcsúcs szintén póráz-mentesen használható területe közötti póráz-mentes összekötettést engedélyezik, nos, ezt fontos lenne a hatóságok számára is egyértelműen értelmezhető jelölésekkel biztosítani. Ennek elmaradása esetén az Önök ígérete ellenére a területen áthaladók idővel bírságolhatóakká válnak.

Válasz

2022/05/20 - 12:07

Köszönöm a véleményezés lehetőségét. A tervben természetesen találtam egy csomó hasznos és jó ötletet is, ugyanakkor a hatékonyság miatt ezúttal csak a kifogásolt részekre szorítkoznék.
Valamint, a legfontosabb, hogy a sziget bárminemű fejlesztését kifejezetten kutyabarát módon kellene megvalósítani, hisz ők a leggyakoribb és legnépesebb közösség ott.
* Parkolás: A jelenlegi gyakorlat szerinti (legális) parkolási területek, ezáltal a jelenlegi parkoló-kapacitás megtartását fontosnak gondolom. A parkolókat jelenleg is használók számára a tömegközlekedés bővítése nem jelent majd megoldást (általában több kutyával érkeznek, akik ekkora létszámban tömegközlekedési eszközön nem utazhatnak). A parkolóhelyek fizetőssé tételét pedig határozottan gonosz húzásnak tartom. Aki nem tud máshogy kimenni a szigetre, azt nem fogja eltántorítani a gépjármű-használattól (a jelenleg parkolót használók zöme), viszont megsarcolja az anyagilag már így is kivéreztetett lakosságot.
* Kaszálás: A korábban tett ígéretük, mely szerint a nem védett területeken 2-3 hetente lesz kaszálás, egyelőre nem teljesült. Ennek valódi betartása fontos lenne.
* Padok: Remek ötlet! + a jelenlegi padok állapotának rendezését tartom elképzelhetőnek.
* Hulladékgyűjtők: lehetne picit több + ami megoldásra szorul, az a hulladékgyűjtők típusának megfelelő megválasztása (fedéllel rendelkező), illetve a hulladékgyűjtők rendszeres (a jelenleginél jóval gyakoribb) ürítése, ami jelen pillanatban egyáltalán nem megoldott.
* Pihenőtér, komfortpontok: Az északi területen a pihenőterek kialakítását kifejezetten kutyabarát módon kellene megvalósítani
* Útburkolatok: Az északi területek útburkolatának felújítása kapcsán fontosnak tartom a kerékpáros, görkorcsolyás stb forgalom sebességét erősen korlátozó burkoló felület választást. A nagyobb sebesség ezen a területen a szabadon sétálók, kisgyerekek, illetve a nagy számban jelen lévő kutyák miatt különösen balesetveszélyes lenne, illetve a terület nyugalmát is jelentősen rontaná.
* Illemhelyek: A jelenleg  időszakosan működő mosdók egész évben, minden nap széles idősávban (akár 0-24h) történő elérhetőségét és használhatóságát szerencsésnek tartanám.
* A 4-es számmal jelölt sport- és rendezvényterületen megengedett tevékenységek esetében fontosnak tartom, hogy ne csak jelentősebb gépjármű forgalmat ne generáljanak, de jelentősebb hanghatásokat sem (pl. koncert, hangos sportok, szurkolás, nagy létszámú csapatok kiabálása, visítozása, egyéb ricsaj..) Ez a védett területek élővilága és a nyugalmat kereső sziget-látogatók számára is fontos lenne.
* Táblák, információs pontok: Az északi területen kerülném az interaktív edukációs táblák és hasonló eszközök kihelyezését, hogy minél kevesebb idegen tárgy jelenjen meg a természetes területen. Az északi területre vonatkozó edukációs funkciókat a virtuális tér segítségével tartanám megoldhatónak. A sziget bejáratánál kihelyezett tájékoztató táblára fel lehet tenni egy QR kódot, ami mögött a tartalmat – akár részletes magyarázattal ellátott térképet- könnyű frissíteni és az igényekhez igazítani. Nem zavarja az északi területek nyugalmát és arculatát, ugyanakkor be tudja tölteni edukációs szerepét.
* Fogadótér: A K-hídhoz tervezett fogadótér megújítására javasolt funkciók (főleg a szociális épület, fedett ilyen-olyan területek) jelentősen és hátrányosan befolyásolnák, lényegében megszüntetnék a sziget jelenlegi arculatát. Ezen funkciók elhelyezését (amennyiben feltétlenül szükségesnek gondolják) én egy a jelenlegi terveknél sokkal délebbi területre tenném, leginkább a H-híd hídfőjéhez, vagy maximum a tértképen 5-ös számmal jelzett terület valamely frekventáltabb részéhez. A K-híd hídfője közelében semmilyen arculat-változással járó beavatkozást, speciális fogadótér kialakítást nem tartok jó ötletnek. A K-hidat megtartanám a „természetes bejáratnak”, míg a frissen megnyíló H-hidat a „modern bejáratnak”. Ezzel illeszkednének a környezetük hangulatához és funkciójához. Egy ekkora területen két, azonos funkciókkal járó (funkcióhalmozó) fogadótér kialakítása nem indokolt, fenntartásuk is dupla költséget jelent.
* A kutyaitatós kutak kihelyezését kifejezetten kutyabarát módon kellene megvalósítani.
* Az öntözőrendszer kiépítésekor érdemes figyelembe venni a területhasználat jellegét (rohangászó-ásó-rágcsáló kutyák, sátorvasakat leverő fesztiválozók), vagyis a földbe ásott öntözőrendszer telepítése a meghibásodás folyamatos veszélye miatt szerintem nem javasolt.

Egyik legfontosabb pont: az északi csúcs kutyaúsztatási lehetőségének megtartása és a védett területen átvezető közlekedési folyosó egyértelmű, jól látható kijelölése kiemelten fontos lenne. A szóbeli megállapodásoknak a hatóságokra nincs hatása (érthető okokból). Ezért a korábban Önök által szóban tett ígéretet, mely szerint a kutyák által póráz-mentesen használható terület és a szigetcsúcs szintén póráz-mentesen használható területe közötti póráz-mentes összekötettést engedélyezik, nos, ezt fontos lenne a hatóságok számára is egyértelműen értelmezhető jelölésekkel biztosítani.

Válasz

2022/05/20 - 12:56

Köszönöm a véleményezés lehetőségét. A tervben természetesen találtam egy csomó hasznos és jó ötletet is, ugyanakkor a hatékonyság miatt ezúttal csak a kifogásolt részekre szorítkoznék.
Parkolás: A jelenlegi gyakorlat szerinti (legális) parkolási területek, ezáltal a jelenlegi parkoló-kapacitás megtartását fontosnak gondolom. A parkolókat jelenleg is használók számára a tömegközlekedés bővítése nem jelent majd megoldást (általában több kutyával érkeznek, akik ekkora létszámban tömegközlekedési eszközön nem utazhatnak). A parkolóhelyek fizetőssé tételét pedig határozottan gonosz húzásnak tartom. Aki nem tud máshogy kimenni a szigetre, azt nem fogja eltántorítani a gépjármű-használattól (a jelenleg parkolót használók zöme), viszont megsarcolja az anyagilag már így is kivéreztetett lakosságot.
Kaszálás: A korábban tett ígéretük, mely szerint a nem védett területeken 2-3 hetente lesz kaszálás, egyelőre nem teljesült. Ennek valódi betartása fontos lenne.
Padok: Az északi területen nem tartom szükségesnek, sőt, valójában hátrányosnak tartom új padok kihelyezését a sétaútvonalak mentén (vagy bárhol). A természetben sétálás élményét jelentősen rontja az útvonal mellett ücsörgő emberek sorfala, belvárosi főtér hangulatot kölcsönöz a helynek. Helyette a jelenlegi padok állapotának rendezését tartom elképzelhetőnek, változatlan számban. A délebbi területek esetén a funkciónak megfelelő lehet a padok számának bővítése, de csak ott.
Hulladékgyűjtők: Tapasztalataim szerint a hulladékgűjtők számra alapvetően rendben van. Ami megoldásra szorul, az a hulladékgyűjtők típusának megfelelő megválasztása (fedéllel rendelkező), illetve a hulladékgyűjtők rendszeres (a jelenleginél jóval gyakoribb) ürítése, ami jelen pillanatban egyáltalán nem megoldott.
Pihenőtér, komfortpontok: Az északi területen a pihenőterek kialakítását kifejezetten károsnak, a terület arculatát és funkcióját romboló megoldásnak gondolom. A terület a jelenlegi formában maga A Pihenőtér.
Útburkolatok: Az északi területek útburkolatának felújítása kapcsán fontosnak tartom a kerékpáros, görkorcsolyás stb forgalom sebességét erősen korlátozó burkoló felület választást. A nagyobb sebesség ezen a területen a szabadon sétálók, kisgyerekek, illetve a nagy számban jelen lévő kutyák miatt különösen balesetveszélyes lenne, illetve a terület nyugalmát is jelentősen rontaná.
Illemhelyek: A nyilvános mosdók számának bővítését nem tartom szükségesnek. Különösen az északi területen jelzett mosdó elhelyezését tartom aggályosnak és indokolatlannak, mert szükségtelenül törné meg a zöldterület összhangját és generálna zavaró forgalmat a terület közepén. A jelenleg időszakosan működő mosdók egész évben, minden nap széles idősávban (akár 0-24h) történő elérhetőségét és használhatóságát szerencsésnek tartanám, de újabbak létesítését nem gondolom indokoltnak. A déli területek funkcióbővülése (pl. kávézók, szórakozóhelyek, múzeumok) automatikusan hozza majd magával a mosdók számának növekedését, ami szükségtelenné teszi az északi részek ilyen jellegű terhelését.
A 4-es számmal jelölt sport- és rendezvényterületen megengedett tevékenységek esetében fontosnak tartom, hogy ne csak jelentősebb gépjármű forgalmat ne generáljanak, de jelentősebb hanghatásokat sem (pl. koncert, hangos sportok, szurkolás, nagy létszámú csapatok kiabálása, visítozása, egyéb ricsaj..) Ez a védett területek élővilága és a nyugalmat kereső sziget-látogatók számára is fontos lenne.
Táblák, információs pontok: Az északi területen kerülném az interaktív edukációs táblák és hasonló eszközök kihelyezését, hogy minél kevesebb idegen tárgy jelenjen meg a természetes területen. Az északi területre vonatkozó edukációs funkciókat a virtuális tér segítségével tartanám megoldhatónak. A sziget bejáratánál kihelyezett tájékoztató táblára fel lehet tenni egy QR kódot, ami mögött a tartalmat – akár részletes magyarázattal ellátott térképet- könnyű frissíteni és az igényekhez igazítani. Nem zavarja az északi területek nyugalmát és arculatát, ugyanakkor be tudja tölteni edukációs szerepét.
Fogadótér: A K-hídhoz tervezett fogadótér megújítására javasolt funkciók (főleg a szociális épület, fedett ilyen-olyan területek) jelentősen és hátrányosan befolyásolnák, lényegében megszüntetnék a sziget jelenlegi arculatát. Ezen funkciók elhelyezését (amennyiben feltétlenül szükségesnek gondolják) én egy a jelenlegi terveknél sokkal délebbi területre tenném, leginkább a H-híd hídfőjéhez, vagy maximum a tértképen 5-ös számmal jelzett terület valamely frekventáltabb részéhez. A K-híd hídfője közelében semmilyen arculat-változással járó beavatkozást, speciális fogadótér kialakítást nem tartok jó ötletnek. A K-hidat megtartanám a „természetes bejáratnak”, míg a frissen megnyíló H-hidat a „modern bejáratnak”. Ezzel illeszkednének a környezetük hangulatához és funkciójához. Egy ekkora területen két, azonos funkciókkal járó (funkcióhalmozó) fogadótér kialakítása nem indokolt, fenntartásuk is dupla költséget jelent.
A kutyaitatós kutak kihelyezését állategészségügyi okokból kifejeztetten károsnak tartom. A kutyák fertőzéseinek számát jelentősen megnövelik az ilyen jellegű kutak.
Az öntözőrendszer kiépítésekor érdemes figyelembe venni a területhasználat jellegét (rohangászó-ásó-rágcsáló kutyák, sátorvasakat leverő fesztiválozók), vagyis a földbe ásott öntözőrendszer telepítése a meghibásodás folyamatos veszélye miatt szerintem nem javasolt.

Elnézést, az imént egy fontos dolgot kifelejtettem: az északi csúcs kutyaúsztatási lehetőségének megtartása és a védett területen átvezető közlekedési folyosó egyértelmű, jól látható kijelölése kiemelten fontos lenne. A szóbeli megállapodásoknak a hatóságokra nincs hatása (érthető okokból). Ezért a korábban Önök által szóban tett ígéretet, mely szerint a kutyák által póráz-mentesen használható terület és a szigetcsúcs szintén póráz-mentesen használható területe közötti póráz-mentes összekötettést engedélyezik, nos, ezt fontos lenne a hatóságok számára is egyértelműen értelmezhető jelölésekkel biztosítani. Ennek elmaradása esetén az Önök ígérete ellenére a területen áthaladók idővel bírságolhatóakká válnak.

Válasz

2022/05/20 - 13:06

Köszönöm a véleményezés lehetőségét. A tervben természetesen találtam egy csomó hasznos és jó ötletet is, ugyanakkor a hatékonyság miatt ezúttal csak a kifogásolt részekre szorítkoznék.
Parkolás: A jelenlegi gyakorlat szerinti (legális) parkolási területek, ezáltal a jelenlegi parkoló-kapacitás megtartását fontosnak gondolom. A parkolókat jelenleg is használók számára a tömegközlekedés bővítése nem jelent majd megoldást (általában több kutyával érkeznek, akik ekkora létszámban tömegközlekedési eszközön nem utazhatnak). A parkolóhelyek fizetőssé tételét pedig határozottan gonosz húzásnak tartom. Aki nem tud máshogy kimenni a szigetre, azt nem fogja eltántorítani a gépjármű-használattól (a jelenleg parkolót használók zöme), viszont megsarcolja az anyagilag már így is kivéreztetett lakosságot.
Kaszálás: A korábban tett ígéretük, mely szerint a nem védett területeken 2-3 hetente lesz kaszálás, egyelőre nem teljesült. Ennek valódi betartása fontos lenne.
Padok: Az északi területen nem tartom szükségesnek, sőt, valójában hátrányosnak tartom új padok kihelyezését a sétaútvonalak mentén (vagy bárhol). A természetben sétálás élményét jelentősen rontja az útvonal mellett ücsörgő emberek sorfala, belvárosi főtér hangulatot kölcsönöz a helynek. Helyette a jelenlegi padok állapotának rendezését tartom elképzelhetőnek, változatlan számban. A délebbi területek esetén a funkciónak megfelelő lehet a padok számának bővítése, de csak ott.
Hulladékgyűjtők: Tapasztalataim szerint a hulladékgűjtők számra alapvetően rendben van. Ami megoldásra szorul, az a hulladékgyűjtők típusának megfelelő megválasztása (fedéllel rendelkező), illetve a hulladékgyűjtők rendszeres (a jelenleginél jóval gyakoribb) ürítése, ami jelen pillanatban egyáltalán nem megoldott.
Pihenőtér, komfortpontok: Az északi területen a pihenőterek kialakítását kifejezetten károsnak, a terület arculatát és funkcióját romboló megoldásnak gondolom. A terület a jelenlegi formában maga A Pihenőtér.
Útburkolatok: Az északi területek útburkolatának felújítása kapcsán fontosnak tartom a kerékpáros, görkorcsolyás stb forgalom sebességét erősen korlátozó burkoló felület választást. A nagyobb sebesség ezen a területen a szabadon sétálók, kisgyerekek, illetve a nagy számban jelen lévő kutyák miatt különösen balesetveszélyes lenne, illetve a terület nyugalmát is jelentősen rontaná.
Illemhelyek: A nyilvános mosdók számának bővítését nem tartom szükségesnek. Különösen az északi területen jelzett mosdó elhelyezését tartom aggályosnak és indokolatlannak, mert szükségtelenül törné meg a zöldterület összhangját és generálna zavaró forgalmat a terület közepén. A jelenleg időszakosan működő mosdók egész évben, minden nap széles idősávban (akár 0-24h) történő elérhetőségét és használhatóságát szerencsésnek tartanám, de újabbak létesítését nem gondolom indokoltnak. A déli területek funkcióbővülése (pl. kávézók, szórakozóhelyek, múzeumok) automatikusan hozza majd magával a mosdók számának növekedését, ami szükségtelenné teszi az északi részek ilyen jellegű terhelését.
A 4-es számmal jelölt sport- és rendezvényterületen megengedett tevékenységek esetében fontosnak tartom, hogy ne csak jelentősebb gépjármű forgalmat ne generáljanak, de jelentősebb hanghatásokat sem (pl. koncert, hangos sportok, szurkolás, nagy létszámú csapatok kiabálása, visítozása, egyéb ricsaj..) Ez a védett területek élővilága és a nyugalmat kereső sziget-látogatók számára is fontos lenne.
Táblák, információs pontok: Az északi területen kerülném az interaktív edukációs táblák és hasonló eszközök kihelyezését, hogy minél kevesebb idegen tárgy jelenjen meg a természetes területen. Az északi területre vonatkozó edukációs funkciókat a virtuális tér segítségével tartanám megoldhatónak. A sziget bejáratánál kihelyezett tájékoztató táblára fel lehet tenni egy QR kódot, ami mögött a tartalmat – akár részletes magyarázattal ellátott térképet- könnyű frissíteni és az igényekhez igazítani. Nem zavarja az északi területek nyugalmát és arculatát, ugyanakkor be tudja tölteni edukációs szerepét.
Fogadótér: A K-hídhoz tervezett fogadótér megújítására javasolt funkciók (főleg a szociális épület, fedett ilyen-olyan területek) jelentősen és hátrányosan befolyásolnák, lényegében megszüntetnék a sziget jelenlegi arculatát. Ezen funkciók elhelyezését (amennyiben feltétlenül szükségesnek gondolják) én egy a jelenlegi terveknél sokkal délebbi területre tenném, leginkább a H-híd hídfőjéhez, vagy maximum a tértképen 5-ös számmal jelzett terület valamely frekventáltabb részéhez. A K-híd hídfője közelében semmilyen arculat-változással járó beavatkozást, speciális fogadótér kialakítást nem tartok jó ötletnek. A K-hidat megtartanám a „természetes bejáratnak”, míg a frissen megnyíló H-hidat a „modern bejáratnak”. Ezzel illeszkednének a környezetük hangulatához és funkciójához. Egy ekkora területen két, azonos funkciókkal járó (funkcióhalmozó) fogadótér kialakítása nem indokolt, fenntartásuk is dupla költséget jelent.
A kutyaitatós kutak kihelyezését állategészségügyi okokból kifejeztetten károsnak tartom. A kutyák fertőzéseinek számát jelentősen megnövelik az ilyen jellegű kutak.
Az öntözőrendszer kiépítésekor érdemes figyelembe venni a területhasználat jellegét (rohangászó-ásó-rágcsáló kutyák, sátorvasakat leverő fesztiválozók), vagyis a földbe ásott öntözőrendszer telepítése a meghibásodás folyamatos veszélye miatt szerintem nem javasolt.

Elnézést, az imént egy fontos dolgot kifelejtettem: az északi csúcs kutyaúsztatási lehetőségének megtartása és a védett területen átvezető közlekedési folyosó egyértelmű, jól látható kijelölése kiemelten fontos lenne. A szóbeli megállapodásoknak a hatóságokra nincs hatása (érthető okokból). Ezért a korábban Önök által szóban tett ígéretet, mely szerint a kutyák által póráz-mentesen használható terület és a szigetcsúcs szintén póráz-mentesen használható területe közötti póráz-mentes összekötettést engedélyezik, nos, ezt fontos lenne a hatóságok számára is egyértelműen értelmezhető jelölésekkel biztosítani. Ennek elmaradása esetén az Önök ígérete ellenére a területen áthaladók idővel bírságolhatóakká válnak.

Válasz

2022/05/20 - 13:12

Az Óbudai-szigetből nem kell a Városligethez és a Margitszigethez hasonló parkot csinálni, mert akkor a sziget lényege veszik el. Valamennyi új funkció, építés, betonozás a jelenlegi egyedülálló funkció rovására megy, és nem csak építés, "fejlesztés" tartama alatt, hanem azt követően is.
Padok: Az északi területen nem tartom szükségesnek, sőt, valójában hátrányosnak tartom új padok kihelyezését a sétaútvonalak mentén (vagy bárhol). A természetben sétálás élményét jelentősen rontja az útvonal mellett ücsörgő emberek sorfala, belvárosi főtér hangulatot kölcsönöz a helynek. Helyette a jelenlegi padok állapotának rendezését tartom elképzelhetőnek, változatlan számban. A délebbi területek esetén a funkciónak megfelelő lehet a padok számának bővítése, de csak ott.
Hulladékgyűjtők: Tapasztalataim szerint a hulladékgűjtők számra alapvetően rendben van. Ami megoldásra szorul, az a hulladékgyűjtők típusának megfelelő megválasztása (fedéllel rendelkező), illetve a hulladékgyűjtők rendszeres (a jelenleginél jóval gyakoribb) ürítése, ami jelen pillanatban egyáltalán nem megoldott.
Pihenőtér, komfortpontok: Az északi területen a pihenőterek kialakítását kifejezetten károsnak, a terület arculatát és funkcióját romboló megoldásnak gondolom. A terület a jelenlegi formában maga A Pihenőtér.
Illemhelyek: A nyilvános mosdók számának bővítését nem tartom szükségesnek. Különösen az északi területen jelzett mosdó elhelyezését tartom aggályosnak és indokolatlannak, mert szükségtelenül törné meg a zöldterület összhangját és generálna zavaró forgalmat a terület közepén. A jelenleg időszakosan működő mosdók egész évben, minden nap széles idősávban (akár 0-24h) történő elérhetőségét és használhatóságát szerencsésnek tartanám, de újabbak létesítését nem gondolom indokoltnak. A déli területek funkcióbővülése (pl. kávézók, szórakozóhelyek, múzeumok) automatikusan hozza majd magával a mosdók számának növekedését, ami szükségtelenné teszi az északi részek ilyen jellegű terhelését.
A 4-es számmal jelölt sport- és rendezvényterületen megengedett tevékenységek esetében fontosnak tartom, hogy ne csak jelentősebb gépjármű forgalmat ne generáljanak, de jelentősebb hanghatásokat sem (pl. koncert, hangos sportok, szurkolás, nagy létszámú csapatok kiabálása, visítozása, egyéb ricsaj..) Ez a védett területek élővilága és a nyugalmat kereső sziget-látogatók számára is fontos lenne.
Táblák, információs pontok: Az északi területen kerülném az interaktív edukációs táblák és hasonló eszközök kihelyezését, hogy minél kevesebb idegen tárgy jelenjen meg a természetes területen. Az északi területre vonatkozó edukációs funkciókat a virtuális tér segítségével tartanám megoldhatónak. A sziget bejáratánál kihelyezett tájékoztató táblára fel lehet tenni egy QR kódot, ami mögött a tartalmat – akár részletes magyarázattal ellátott térképet- könnyű frissíteni és az igényekhez igazítani. Nem zavarja az északi területek nyugalmát és arculatát, ugyanakkor be tudja tölteni edukációs szerepét.
Fogadótér: A K-hídhoz tervezett fogadótér megújítására javasolt funkciók (főleg a szociális épület, fedett ilyen-olyan területek) jelentősen és hátrányosan befolyásolnák, lényegében megszüntetnék a sziget jelenlegi arculatát. Ezen funkciók elhelyezését (amennyiben feltétlenül szükségesnek gondolják) én egy a jelenlegi terveknél sokkal délebbi területre tenném, leginkább a H-híd hídfőjéhez, vagy maximum a tértképen 5-ös számmal jelzett terület valamely frekventáltabb részéhez. A K-híd hídfője közelében semmilyen arculat-változással járó beavatkozást, speciális fogadótér kialakítást nem tartok jó ötletnek. A K-hidat megtartanám a „természetes bejáratnak”, míg a frissen megnyíló H-hidat a „modern bejáratnak”. Ezzel illeszkednének a környezetük hangulatához és funkciójához. Egy ekkora területen két, azonos funkciókkal járó (funkcióhalmozó) fogadótér kialakítása nem indokolt, fenntartásuk is dupla költséget jelent.

Válasz

2022/05/20 - 13:25

Nem szeretnénk semmilyen komoly változást a szigeten, úgy jó ahogy van. Nem szeretnénk térkövezett utakat, elkerített területeket. Szeretnénk, ha kutyáink továbbra is szabadon szaladgálhatnának. Nem kell megváltoztatni a Hajógyárit köszönjük.

Válasz

2022/05/20 - 13:26

A sziget nem szorul fejlesztésre vagy átalakításra. Pár szemetes kihelyezése elegendő. Amihez Budapesten hozzányúlnak ott eltűnik a zöld felület. Nagyon jó lenne ha a szigettel ez nem történne meg. Mindegy mit mondonak, hogy milyen fejlesztés, semmi más nem lényeges, csak a haszon. Gondolom a szomszédban épülő giga, szintén a látképet elcsufito lakópark tulajdonosai igyekeznek változtatni a sziget képén. Van épp elég hely olyan embereknek, akik felületesen szeretik a természetet. Egy lakoparknyi emberért és a haszonert ne tegyenek tönkre egy újabb csodás zöld területet. Budapest így is egy beton és aszfalt tenger. Rettenetes a város levegője, rengeteg a por, nincsen zöld, katasztrófa az egész város. Épület épület hátán, borzalmas. A sziget az egyetlen érintetlen terült évek óta a városban, maradjon is így.

Válasz

2022/05/20 - 14:17

Tisztelt Főváros!
Amennyiben valóban mindannyiunk érdeke az, hogy megmaradjon a természetes jellege az északi résznek, akkor semmilyen fejlesztés nem javasolt. Többször találkoztunk és egyeztettünk az Önöket képviselő személyekkel és minden alkalommal megerősödött bennünk az az érzés, hogy sajnos aki nem rendszeres szigethasználó és nem kutyás, a legnagyobb jóindulattal sem érti a problémát. (A probléma a bármilyen feljesztés, beavatkozás) Elképesztő klassz volt a méhlegelő megjelenéséig a szigeten minden. Együtt tudtunk élni a fesztivállal, a bringásokkal, frizbisekkel, gyerekesekkel. A problémák a ránkerőltetett méhlegelővel kezdődtek. A bizalom erősen meggyengült, mert a galériaerdő védelméről volt csak szó. Konkrétan átvert bennünket a Főváros. Ez, a legutolsó beszélgetésen el is hagzott, hogy azt mindenképp keresztül akarták vinni rajtunk. A méhlegelő derült égből rettegés, fájdalom és orvosi költség és még az is lesz sajnos évekig. Most, hogy ez az egész terv arra a pandémia alatt elkészített lakossági kérdőívnek az alapján készült, amiről a valós szigethasználók nem is tudtak, eleve valótlan képet mutat. A szigethasználók több mint nyolcvan százaléka kutyás és a a kutyás csoportba én tettem be a kérdőívet az utolsó pillanatban. Én is véletlen tudtam meg, hogy egyáltalán létezik ilyen. Márpedig manapság nem nehéz megtalálni a célcsoportot az online térben. Mindeyik egyeztetés alkalmával kiderült, hogy valami egész elképesztően más filmet néz a Főváros és a terület mindennapos használói, az odajáró emberek. Már leírtuk, hogy néhány kukán (abban szívesen segítünk, hogy a sokéves tapasztalataink alapján melyik a legtökéletesebb a szigetre) néhány pad felújításán kívül az északi részen nem kell semmilyen változás. Örömmel venném, ha a Fővárosnak is fontos lenne az, hogy megmaradjon olyannak, amilyennek évtizedek óta szeretjük. Bővebben:
- Parkolás: A jelenlegi gyakorlat szerinti (legális) parkolási területek, ezáltal a jelenlegi parkoló-kapacitás megtartását fontosnak gondolom. A parkolókat jelenleg is használók számára a tömegközlekedés bővítése nem jelent majd megoldást (általában több kutyával érkeznek, akik ekkora létszámban tömegközlekedési eszközön nem utazhatnak). A parkolóhelyek fizetőssé tételét pedig határozottan gonosz húzásnak tartom. Aki nem tud máshogy kimenni a szigetre, azt nem fogja eltántorítani a gépjármű-használattól (a jelenleg parkolót használók zöme), viszont megsarcolja az anyagilag már így is kivéreztetett lakosságot.
- Kaszálás: A korábban tett ígéretük, mely szerint a nem védett területeken 2-3 hetente lesz kaszálás, egyelőre nem teljesült. Ennek valódi betartása fontos lenne.
- Padok: Az északi területen nem tartom szükségesnek, sőt, valójában hátrányosnak tartom új padok kihelyezését a sétaútvonalak mentén (vagy bárhol). A természetben sétálás élményét jelentősen rontja az útvonal mellett ücsörgő emberek sorfala, belvárosi főtér hangulatot kölcsönöz a helynek. Helyette a jelenlegi padok állapotának rendezését tartom elképzelhetőnek, változatlan számban. A délebbi területek esetén a funkciónak megfelelő lehet a padok számának bővítése, de csak ott.
- Hulladékgyűjtők: Tapasztalataim szerint a hulladékgűjtők számra alapvetően rendben van. Ami megoldásra szorul, az a hulladékgyűjtők típusának megfelelő megválasztása (fedéllel rendelkező), illetve a hulladékgyűjtők rendszeres (a jelenleginél jóval gyakoribb) ürítése, ami jelen pillanatban egyáltalán nem megoldott.
- Pihenőtér, komfortpontok: Az északi területen a pihenőterek kialakítását kifejezetten károsnak, a terület arculatát és funkcióját romboló megoldásnak gondolom. A terület a jelenlegi formában maga A Pihenőtér.
- Útburkolatok: Az északi területek útburkolatának felújítása kapcsán fontosnak tartom a kerékpáros, görkorcsolyás stb forgalom sebességét erősen korlátozó burkoló felület választást. A nagyobb sebesség ezen a területen a szabadon sétálók, kisgyerekek, illetve a nagy számban jelen lévő kutyák miatt különösen balesetveszélyes lenne, illetve a terület nyugalmát is jelentősen rontaná.
- Illemhelyek: A nyilvános mosdók számának bővítését nem tartom szükségesnek. Különösen az északi területen jelzett mosdó elhelyezését tartom aggályosnak és indokolatlannak, mert szükségtelenül törné meg a zöldterület összhangját és generálna zavaró forgalmat a terület közepén. A jelenleg időszakosan működő mosdók egész évben, minden nap széles idősávban (akár 0-24h) történő elérhetőségét és használhatóságát szerencsésnek tartanám, de újabbak létesítését nem gondolom indokoltnak. A déli területek funkcióbővülése (pl. kávézók, szórakozóhelyek, múzeumok) automatikusan hozza majd magával a mosdók számának növekedését, ami szükségtelenné teszi az északi részek ilyen jellegű terhelését.
- A 4-es számmal jelölt sport- és rendezvényterületen megengedett tevékenységek esetében fontosnak tartom, hogy ne csak jelentősebb gépjármű forgalmat ne generáljanak, de jelentősebb hanghatásokat sem (pl. koncert, hangos sportok, szurkolás, nagy létszámú csapatok kiabálása, visítozása, egyéb ricsaj..) Ez a védett területek élővilága és a nyugalmat kereső sziget-látogatók számára is fontos lenne.
- Táblák, információs pontok: Az északi területen kerülném az interaktív edukációs táblák és hasonló eszközök kihelyezését, hogy minél kevesebb idegen tárgy jelenjen meg a természetes területen. Az északi területre vonatkozó edukációs funkciókat a virtuális tér segítségével tartanám megoldhatónak. A sziget bejáratánál kihelyezett tájékoztató táblára fel lehet tenni egy QR kódot, ami mögött a tartalmat – akár részletes magyarázattal ellátott térképet- könnyű frissíteni és az igényekhez igazítani. Nem zavarja az északi területek nyugalmát és arculatát, ugyanakkor be tudja tölteni edukációs szerepét.
- Fogadótér: A K-hídhoz tervezett fogadótér megújítására javasolt funkciók (főleg a szociális épület, fedett ilyen-olyan területek) jelentősen és hátrányosan befolyásolnák, lényegében megszüntetnék a sziget jelenlegi arculatát. Ezen funkciók elhelyezését (amennyiben feltétlenül szükségesnek gondolják) én egy a jelenlegi terveknél sokkal délebbi területre tenném, leginkább a H-híd hídfőjéhez, vagy maximum a tértképen 5-ös számmal jelzett terület valamely frekventáltabb részéhez. A K-híd hídfője közelében semmilyen arculat-változással járó beavatkozást, speciális fogadótér kialakítást nem tartok jó ötletnek. A K-hidat megtartanám a „természetes bejáratnak”, míg a frissen megnyíló H-hidat a „modern bejáratnak”. Ezzel illeszkednének a környezetük hangulatához és funkciójához. Egy ekkora területen két, azonos funkciókkal járó (funkcióhalmozó) fogadótér kialakítása nem indokolt, fenntartásuk is dupla költséget jelent.
- A kutyaitatós kutak kihelyezését állategészségügyi okokból kifejeztetten károsnak tartom. A kutyák fertőzéseinek számát jelentősen megnövelik az ilyen jellegű kutak.
- Az öntözőrendszer kiépítésekor érdemes figyelembe venni a területhasználat jellegét (rohangászó-ásó-rágcsáló kutyák, sátorvasakat leverő fesztiválozók), vagyis a földbe ásott öntözőrendszer telepítése a meghibásodás folyamatos veszélye miatt szerintem nem javasolt.

Elnézést, az imént egy fontos dolgot kifelejtettem: az északi csúcs kutyaúsztatási lehetőségének megtartása és a védett területen átvezető közlekedési folyosó egyértelmű, jól látható kijelölése kiemelten fontos lenne. A szóbeli megállapodásoknak a hatóságokra nincs hatása (érthető okokból). Ezért a korábban Önök által szóban tett ígéretet, mely szerint a kutyák által póráz-mentesen használható terület és a szigetcsúcs szintén póráz-mentesen használható területe közötti póráz-mentes összekötettést engedélyezik, nos, ezt fontos lenne a hatóságok számára is egyértelműen értelmezhető jelölésekkel biztosítani. Ennek elmaradása esetén az Önök ígérete ellenére a területen áthaladók idővel bírságolhatóakká válnak.
Köszönettel: Gáspár Zsófi (Óbudai Kutyás Egyesület és Hajógyári Kutyások)

Válasz

2022/05/20 - 14:36

Lehet funkcionális analfabéta vagyok, de a javaslat olvasása közben az jutott eszembe, hogy fér össze a funkcióbővítés a természetvédelemmel? Ha beépítünk, fejlesztünk, több ember, nagyobb forgalom, akkor az a hőn imádott méhlegelőknek és toklászmezőknek is kárt okoz ám. Ha sima út lesz, több illemhely, több pad, abban mi a természetvédelem? Ha az északi csúcshoz pihenőket rakunk, az ott megpihenő emberek nem fognak akárcsak véletlenül is kárt okozni a természetvédelmi területen? Biztos velem van a baj, de nem értem a fejlesztés célját. A természetet szeretnénk megóvni, vagy nagyobb tömegeket vonzani a Hajógyári-szigetre?
12 éve járunk oda, eleinte 1 kutyával, majd több kutyával, majd egy gyerekkel, most 2 gyerekkel és egy kutyával. A kutya szaladgál, a nagyobb gyerek biciklizni tanul, a kicsi kismotorozik. Az északi csúcsnál mind pocsolnak a Dunában. Séta után kicsit játszóterezünk. Nem tudok másik olyan helyről Budapesten belül, ahol ez megoldható lenne.
Ha mindenáron fejleszteni szeretnének, a kukák ürítésének gyakoriságát gondolják át, illetve a beígért kaszálásról gondoskodjanak.
Ahogy többen is írták, nem kell még egy Városliget és Margitsziget! Hagyják meg a Hajógyárit a jelenlegi formájában és funkcióiban!

Válasz

2022/05/20 - 14:50

Két dologgal tudok egyetérteni a tervvel. 1. A K-híd felújításával 2. A sziget déli, a közhasználat elől jelenleg elzárt területének feltárását, a közparki térrendszerbe való integrálását. Ez utóbbinál nagyon fontos, hogy ez a terület jelenleg elzárt! Ezen kívüli részeket érintetlenül kellene hagyni!!!! Hiszen pont jó, ahogy van. Mindenki megtalálja a számára megfelelő helyet a kikapcsolódásra, anélkül, hogy zavarnánk egymást. Én három kutyával járok ki és sehol máshol nem tudom elengedni őket a pórázról :( Budapest területén. Kérem, gondolják át a
terveket! Egyébként sem hiszem, hogy pont ennek az egy területnek a fejlesztésével kellene foglalkozni ebben a városban., mikor annyi más,
valós probléma van. Pl. az utak szörnyű állapota, a közterületek gondozatlansága, stb. Nagyon remélem, véleményem meghallgatásra talál. Köszönöm!

Válasz

2022/05/20 - 15:19

Mi kutyákkal minden este, családdal hétvégénkét járunk ki a szigetre, kocsival. A híd utáni hivatalosan kijelölt parkolón kívül legálisan elvileg szinte sehol nem lehetne parkolni. A buszfordulónál jelenleg parkolóként használt területről többször küldtek el a közteresek, még mielőtt az északra vezető útról ki lettek tiltva a kocsik. Ha arra volt tábla, hogy oda behajtani tilos, ide a parkolást megengedő táblát kellene kihelyezni. Ugyan ezt a táblát a déli murvás parkolónál is ki kellene helyezni.
Az északi részen valahol azért elférne egy illemhely. Nagyon sokszor látni az esti félhomályban dolgukat végző sétálókat, akiknek valószínűleg esélyük sincs, hogy szorult helyzetükben eljussanak a sportparki illemhelyig.
A kukák sűrűbb elhelyezése sem okozna akkora esztétikai sérülést, főleg, ha azok varjú biztosak lennének.
Én nem vagyok annyira tájékoztató tábla ellenes. A játszóterektől északra kihelyeznék táblákat, azzal, hogy a ott szabadon sétálhatnak kutyák. Akkor talán nem háborodnának fel az ott piknikező, vagy kisgyereket sétáltatók egy mellettük elrohanó kutya láttán.

Válasz

2022/05/20 - 15:21

Komolyan, nem értem ezt a fejlesztési kényszert. Örülhetne a főváros, hogy van egy terület, amivel a használók majdnem maradéktalanul elégedettek, pár extra kuka meg WC, némi kaszálás, stb pár ilyen apró olcsón megúszható dologgal határtalan boldogságot tudnának egy elég széles közönségnek szerezni, erre mindenképpen ragaszkodnak a felesleges fejlesztésekhez és borzolják a lakosság amúgy is megtépett idegrendszerét. Ez a rész nagyon sok embernek jelent nagyon sokat, a nyugalmat, a kikapcsolódást, a kutyáknak a szabadságot. A múltkori kommentemre azt a választ kaptam, pl. hogy a céljuk "több fővárosi parkban legyen lehetőség a póráz nélküli sétáltatásra kutyafuttatón kívüli területen" hát legyenek szívesek tájákoztatni, melyik fővárosi foghíjtelek parkban van lehetőség erre már, illetve mekkora területük lesz a kutyáknak egy parkban a mindenféle bogár és növény biodiverzifikációkra elkülönített területek mellett? Mert lassan itt sem lesz semmi hely a szigeten. A töltésen már nem mehetünk, lent meg már toklásztengerek hullámzanak, szóval a sziget fele kiesik eleve, és már így is annyian vannak hétvégén, hogy lassan a levegő is kevés lesz. Tessék a szigetre szánt forrásokat a Népligetre átcsoportosítani, úgy látom pont akkora terület, mint a sziget és alacsony a látogatottsága, pont mint a tervezett szerint a szigetnek (??) és csak egy nyamvadt sporttelep fejlesztése van folyamatban. És még egy dolog, hogy az egész város ÚSZIK A TOKLÁSZBAN, miért nem lehet ezt felfogni, és elfogadni, hogy ez nagyon nagy baj és tenni ellene, időben kaszálni? Nem tudom elképzelni, mi az a városkép, amely felé ilyen módon törekedik a főváros. Nem emlékszem ilyen évekre, amikor ennyire elhanyagolt lett volna a város ezen a téren. És nem hinném, hogy lenne még egy kulturált európai főváros, ahol a belvárosi közterületeken gaz és toklászmezők hullámoznának háborítatlanul. A 8. kerület ismételten egy katasztrófa, a sziget szintúgy. Egyébként támogatom Csomán Éva javaslatait, páran már bemásolták, tekintsék nálam is feltüntettetnek.

Válasz

2022/05/20 - 15:26

Azt szeretném ha a Sziget a továbbiakban is maradna szabadon a kisgyermekes és kutyás családoké. Úgy ahogy van. Minden változtatást ellenzek.

Válasz

2022/05/20 - 15:28

Én elolvastam a tervezetet és tetszik. A hidakkal, a parkokkal, az utakkal, a római kori emlékekkel és a természetvédelmi területtel együtt. Azt hiszem ez egy olyan terv aminek senki nem tud tökéletesen örülni, de senki sem tökéletesen csalódott. Ez így működőképes lesz. :) Sok sikert a megvalósításhoz!

Válasz

2022/05/20 - 15:37

Szerintem úgy jó ahogy van. Így szeretjük . A természetessége a vonzereje.

Válasz

2022/05/20 - 15:45

Én már nem a bizalom megrendülésénél, hanem bizalomvesztésnél tartok. Mélyen elkeserítő az a színjáték amit a Fővárosi Önkormányzat pillanatnyi alkalmazottjai velünk adófizetőkkel, rendszeres sziget látogatókkal játszanak. A kezdetektől követem az egyeztetéseket, minden ígéretükre jól emlékszem pl. toklász-ügyben is. Ehhez képest meg kell nézni, hogy néz ki most a sziget nem méhlegelő számára fenntartott része! Drámai a toklász helyzet! Egy vállalás felelősséget is jelent. Hogy nincs pénz? Akkor ne tessék vállalni, ne tessék ígérni, ne tessék terveket elfogadtatni az üres kasszára, a semmire. Ez is a felelős gondolkodás, a felelős városvezetés ismérve.

Válasz

2022/05/20 - 15:59

Én a magam részéről nem értem ezt a rugózás az Óbudai-sziget kapcsán... nincs más terület, mondjuk akár a Népliget, ahova jobban kellene fókuszálni, mint az Óbudai-szigetre, amivel korábban már sokszázan megírtuk a gondolatainkat, erre most megint arra van szükség, hogy "megvédjük" :-(

Én a magam részéről Gáspár Zsófia fentebb írt összefoglalóját szeretném képviselni, be is másolom ide, ezt hangsúlyozván, köszönöm!
Tisztelt Főváros!
Amennyiben valóban mindannyiunk érdeke az, hogy megmaradjon a természetes jellege az északi résznek, akkor semmilyen fejlesztés nem javasolt. Többször találkoztunk és egyeztettünk az Önöket képviselő személyekkel és minden alkalommal megerősödött bennünk az az érzés, hogy sajnos aki nem rendszeres szigethasználó és nem kutyás, a legnagyobb jóindulattal sem érti a problémát. (A probléma a bármilyen feljesztés, beavatkozás) Elképesztő klassz volt a méhlegelő megjelenéséig a szigeten minden. Együtt tudtunk élni a fesztivállal, a bringásokkal, frizbisekkel, gyerekesekkel. A problémák a ránkerőltetett méhlegelővel kezdődtek. A bizalom erősen meggyengült, mert a galériaerdő védelméről volt csak szó. Konkrétan átvert bennünket a Főváros. Ez, a legutolsó beszélgetésen el is hagzott, hogy azt mindenképp keresztül akarták vinni rajtunk. A méhlegelő derült égből rettegés, fájdalom és orvosi költség és még az is lesz sajnos évekig. Most, hogy ez az egész terv arra a pandémia alatt elkészített lakossági kérdőívnek az alapján készült, amiről a valós szigethasználók nem is tudtak, eleve valótlan képet mutat. A szigethasználók több mint nyolcvan százaléka kutyás és a a kutyás csoportba én tettem be a kérdőívet az utolsó pillanatban. Én is véletlen tudtam meg, hogy egyáltalán létezik ilyen. Márpedig manapság nem nehéz megtalálni a célcsoportot az online térben. Mindeyik egyeztetés alkalmával kiderült, hogy valami egész elképesztően más filmet néz a Főváros és a terület mindennapos használói, az odajáró emberek. Már leírtuk, hogy néhány kukán (abban szívesen segítünk, hogy a sokéves tapasztalataink alapján melyik a legtökéletesebb a szigetre) néhány pad felújításán kívül az északi részen nem kell semmilyen változás. Örömmel venném, ha a Fővárosnak is fontos lenne az, hogy megmaradjon olyannak, amilyennek évtizedek óta szeretjük. Bővebben:
- Parkolás: A jelenlegi gyakorlat szerinti (legális) parkolási területek, ezáltal a jelenlegi parkoló-kapacitás megtartását fontosnak gondolom. A parkolókat jelenleg is használók számára a tömegközlekedés bővítése nem jelent majd megoldást (általában több kutyával érkeznek, akik ekkora létszámban tömegközlekedési eszközön nem utazhatnak). A parkolóhelyek fizetőssé tételét pedig határozottan gonosz húzásnak tartom. Aki nem tud máshogy kimenni a szigetre, azt nem fogja eltántorítani a gépjármű-használattól (a jelenleg parkolót használók zöme), viszont megsarcolja az anyagilag már így is kivéreztetett lakosságot.
- Kaszálás: A korábban tett ígéretük, mely szerint a nem védett területeken 2-3 hetente lesz kaszálás, egyelőre nem teljesült. Ennek valódi betartása fontos lenne.
- Padok: Az északi területen nem tartom szükségesnek, sőt, valójában hátrányosnak tartom új padok kihelyezését a sétaútvonalak mentén (vagy bárhol). A természetben sétálás élményét jelentősen rontja az útvonal mellett ücsörgő emberek sorfala, belvárosi főtér hangulatot kölcsönöz a helynek. Helyette a jelenlegi padok állapotának rendezését tartom elképzelhetőnek, változatlan számban. A délebbi területek esetén a funkciónak megfelelő lehet a padok számának bővítése, de csak ott.
- Hulladékgyűjtők: Tapasztalataim szerint a hulladékgűjtők számra alapvetően rendben van. Ami megoldásra szorul, az a hulladékgyűjtők típusának megfelelő megválasztása (fedéllel rendelkező), illetve a hulladékgyűjtők rendszeres (a jelenleginél jóval gyakoribb) ürítése, ami jelen pillanatban egyáltalán nem megoldott.
- Pihenőtér, komfortpontok: Az északi területen a pihenőterek kialakítását kifejezetten károsnak, a terület arculatát és funkcióját romboló megoldásnak gondolom. A terület a jelenlegi formában maga A Pihenőtér.
- Útburkolatok: Az északi területek útburkolatának felújítása kapcsán fontosnak tartom a kerékpáros, görkorcsolyás stb forgalom sebességét erősen korlátozó burkoló felület választást. A nagyobb sebesség ezen a területen a szabadon sétálók, kisgyerekek, illetve a nagy számban jelen lévő kutyák miatt különösen balesetveszélyes lenne, illetve a terület nyugalmát is jelentősen rontaná.
- Illemhelyek: A nyilvános mosdók számának bővítését nem tartom szükségesnek. Különösen az északi területen jelzett mosdó elhelyezését tartom aggályosnak és indokolatlannak, mert szükségtelenül törné meg a zöldterület összhangját és generálna zavaró forgalmat a terület közepén. A jelenleg időszakosan működő mosdók egész évben, minden nap széles idősávban (akár 0-24h) történő elérhetőségét és használhatóságát szerencsésnek tartanám, de újabbak létesítését nem gondolom indokoltnak. A déli területek funkcióbővülése (pl. kávézók, szórakozóhelyek, múzeumok) automatikusan hozza majd magával a mosdók számának növekedését, ami szükségtelenné teszi az északi részek ilyen jellegű terhelését.
- A 4-es számmal jelölt sport- és rendezvényterületen megengedett tevékenységek esetében fontosnak tartom, hogy ne csak jelentősebb gépjármű forgalmat ne generáljanak, de jelentősebb hanghatásokat sem (pl. koncert, hangos sportok, szurkolás, nagy létszámú csapatok kiabálása, visítozása, egyéb ricsaj..) Ez a védett területek élővilága és a nyugalmat kereső sziget-látogatók számára is fontos lenne.
- Táblák, információs pontok: Az északi területen kerülném az interaktív edukációs táblák és hasonló eszközök kihelyezését, hogy minél kevesebb idegen tárgy jelenjen meg a természetes területen. Az északi területre vonatkozó edukációs funkciókat a virtuális tér segítségével tartanám megoldhatónak. A sziget bejáratánál kihelyezett tájékoztató táblára fel lehet tenni egy QR kódot, ami mögött a tartalmat – akár részletes magyarázattal ellátott térképet- könnyű frissíteni és az igényekhez igazítani. Nem zavarja az északi területek nyugalmát és arculatát, ugyanakkor be tudja tölteni edukációs szerepét.
- Fogadótér: A K-hídhoz tervezett fogadótér megújítására javasolt funkciók (főleg a szociális épület, fedett ilyen-olyan területek) jelentősen és hátrányosan befolyásolnák, lényegében megszüntetnék a sziget jelenlegi arculatát. Ezen funkciók elhelyezését (amennyiben feltétlenül szükségesnek gondolják) én egy a jelenlegi terveknél sokkal délebbi területre tenném, leginkább a H-híd hídfőjéhez, vagy maximum a tértképen 5-ös számmal jelzett terület valamely frekventáltabb részéhez. A K-híd hídfője közelében semmilyen arculat-változással járó beavatkozást, speciális fogadótér kialakítást nem tartok jó ötletnek. A K-hidat megtartanám a „természetes bejáratnak”, míg a frissen megnyíló H-hidat a „modern bejáratnak”. Ezzel illeszkednének a környezetük hangulatához és funkciójához. Egy ekkora területen két, azonos funkciókkal járó (funkcióhalmozó) fogadótér kialakítása nem indokolt, fenntartásuk is dupla költséget jelent.
- A kutyaitatós kutak kihelyezését állategészségügyi okokból kifejeztetten károsnak tartom. A kutyák fertőzéseinek számát jelentősen megnövelik az ilyen jellegű kutak.
- Az öntözőrendszer kiépítésekor érdemes figyelembe venni a területhasználat jellegét (rohangászó-ásó-rágcsáló kutyák, sátorvasakat leverő fesztiválozók), vagyis a földbe ásott öntözőrendszer telepítése a meghibásodás folyamatos veszélye miatt szerintem nem javasolt.

Elnézést, az imént egy fontos dolgot kifelejtettem: az északi csúcs kutyaúsztatási lehetőségének megtartása és a védett területen átvezető közlekedési folyosó egyértelmű, jól látható kijelölése kiemelten fontos lenne. A szóbeli megállapodásoknak a hatóságokra nincs hatása (érthető okokból). Ezért a korábban Önök által szóban tett ígéretet, mely szerint a kutyák által póráz-mentesen használható terület és a szigetcsúcs szintén póráz-mentesen használható területe közötti póráz-mentes összekötettést engedélyezik, nos, ezt fontos lenne a hatóságok számára is egyértelműen értelmezhető jelölésekkel biztosítani. Ennek elmaradása esetén az Önök ígérete ellenére a területen áthaladók idővel bírságolhatóakká válnak.
Köszönettel: Gáspár Zsófi (Óbudai Kutyás Egyesület és Hajógyári Kutyások)

Válasz

2022/05/20 - 16:01

Bakos Éva 2022/05/20
Sajnálattal tapasztaléom, hogy a Radó Dezső terv készítői az óbudaiak alább közölt véleményét töredékesen veszik figyelembe, ha és egyáltalán. Sajnálatos továbbá, hogy a tisztelt Bizottságban egy kutyás sem található, mert ez teljesen nyilvánvaló a szövegezésből. Ha a Városligetben komoly kutyafuttatót lehetett létrehozni, miért nem maradhat meg az Óbudai szigetcsúcson a kutyásoknak kijelölt terület és az úsztatásra alkalmas rész? Itt ugyanis a Duna egyre jobban lemossa a sziget csúcsot, a gelériaerdőben nem tesznek kárt a kutyák. Remélhetőleg nem akarják több tonna betonnal megóvni a sziget karakterét! A lakosság véleménye nem tükröződik a tervekben, ezt tartom a legfőbb hiányosságnak. Ezúton fogom felhívni Dr. Kiss László polgármester úr figyelmét a Radó Dezső terv kérdőívére, hogy juttassa el minden óbudai levélszekrénybe és plakátolja ki a rendelkezésre álló helyken, hogy a korábbi, oly kevéssé sikeres figyelemfelhívás valóban elérje a kerületi lakosságot az Óbudai sziget védelme érdekében. Kérdésem: mikor és honnan lesz 1mrd Ft erre a projektre? Eddig még egy rovarhotel helyreállítására sem futotta. Mikor a főváros állandó megszorításokkal küzd. Előző, novemberi észrevételeimet a fentiekkel kiegészítve fenntartom, tájékoztatom Dr. Kiss László 3. kerületi polgármester urat és Gáspár Zsófiát, az Óbudai Kutyás Egylet vezetőjét az eddigi vélemények, észrevételek figyelmen kívül hagyásáról.

Válasz

2022/05/20 - 16:09

Nem is értem, miért kell "fejleszteni". Így jó, ahogy van, semmi változtatást nem támogatok a K-Híd felújításán kívül. Nem szeretnénk egy második Margit szigetet! Az egyetlen hely, ami megmaradt a kutyával szabadon sétálóknak Budapesten és teljesen jól megférnek a gyermekesekkel, sportolókkal. Fontos, hogy lejárható legyen póráz nélkül is az északi csúcs, fontos továbbra is az ingyenes parkolás, fontos lenne a nem védett terület kaszálása - mert ismét egyre több a toklász, és a meglévő szemetesek sűrűbb ürítése jönne jól. Kérem ne itt "fejlesszenek", Budapesten annyi minden vár arra, ez a sziget viszont had maradjon változatlanul a maga természetességében annak a sok embernek, aki jelenleg is használja.

Válasz

2022/05/20 - 16:14

Átfutottam a megújult tervet. Van, amiben úgy tűnik kicsit tényleg meghallották a szigethasználók véleményét, a kutyákra vonatkozó javaslatok önmagukban már kevésbé tűnnek korlátozónak. Viszont néhány pont még mindig átgondolatlan. Ilyen pl. a gépjárműhasználatról leszoktatás/alternatív közlekedési módokra való ösztönzés (a dokumentumban pl. parkolódíjat javasolnak erre a célra). Jó dolog a bicikli, roller stb., de messze nem mindenki tudja megoldani, hogy azzal jöjjön, és ahogy korábban kommenteltük, a BKV sem kutyabarát. Visszatartó hatású intézkedések használata akkor humánus, ha van tényleges alternatíva, jelenleg nincs. Mivel a Margit-szigeten már fizetős a parkoló, kiszámoltam, hogy nekem mekkora kiadás lenne, ha oda járnék annyit, mint jelenleg az Óbudai szigetre járok (séta, testmozgás céljából - ez nekem is fontos, nem csak a kutyáknak). Az eredmény havi 30-40 ezer forint csak parkolódíjban. Ez számomra vállalható kiadás, viszont vannak bőven, akiknek gondot okozna. Mivel, ahogy sokan próbáltuk elmagyarázni, a kutyásoknak nincs alternatívája az Óbudai sziget helyett, és az autót sem tudjuk rollerre cserélni, kitolás lenne a kutyásokkal egy hasonlóan magas parkolási díj bevezetése. (Megjegyezném, hogy igen, pl. a Március 15. téren van egy integrált park, de kérem próbáljanak ott napi 5 km-t sétálni, mielőtt reális alternatívának tekintik. A napi 5 km egyébként nem egy irreálisan magas mozgásigény se embernek, se kutyának, sőt lépésben az embereknek ajánlott érték körül mozog.) Zajérzékeny, reaktív stb. kutyával a messzebbi parkolás és gyalogos besétálás a szigetre sem vállalható, méghozzá nincs is a sziget közelében elég nagy parkoló ennek a tömeges megvalósításához. A méhlegelők által létrehozott toklászprobléma jelentős, a megoldását sajnos úgy tűnik csak félig-meddig veszik komolyan. Emiatt a térképen használható terület kb. fele lesz nyáron ténylegesen járható.Továbbá az Eurovelo bicikliút bevezetése, ha ténylegesen megtörténik, rengeteg konfliktust fog eredményezni, bármennyire figyelünk egymásra. Egy dolog az, ha hobbibiciklisták tekergetnek 15-el a szigeten, őket jelenleg is kikerüljük, megállunk, működik. Viszont ha elkezdenek 40-el száguldozni a biciklisek (mint jelenleg a rakparton), bármennyire figyelünk egymásra, lesznek balesetek. Ezekért feltételezhetően a kutyásokat fugák okolni, büntetni.
Utolsó pontként szeretném hangsúlyozni a szemetelés témakörét. Pl. a május 1-i rendezvények ismét kimutatták, hogy sok emberrel rengeteg szemét jár. Jelképes volt, hogy a szombati rendezvény után vasárnap reggel gyönyörűen kitakarítottak mindent, bemásztak a bokrokba stb., hétfőn meg még délután is minden tele volt szeméttel. A járókelő.hu-n az ezzel kapcsolatos bejelentésemre 2 hét (!!!) után reagáltak. Azóta csak rosszabbodott a helyzet, szinte mindig látok alkoholos hányást, illegális tűzrakóhelyek mellett természetvédelmi területen sörösdobozokat, ételmaradékot (akár pl. színezékekkel, E-számokkal, alkohollal, amik szintén ártalmasak pl. a madarak számára - hogy ne csak a kutyákat említsem). A közterületfelügyelet sajnos rendszeresen ignorálja, ha illegális tűzrakást, bulikat próbálunk bejelenteni. A város többi részének (pl. Margit-sziget) állapotát nézve sajnos nem hiszek benne, hogy a Hajógyárin megmarad a tisztaság ill. napi többször összeszedik majd a szemetet minden egyes bokorban, ha megvalósul a Maguk által vizionált 'kihasználtság'. Ezekre a problémákra egy átfogó tervet kellene létrehozni (komoly büntetés a szemetelőknek, napi többszöri szemétszedés jó időben), mielőtt több embert szeretnének idecsábítani. Jelenleg nagyrészt környezettudatos emberek járnak ki a szigetre, a Maguk tervei viszont azokat a csoportokat vonzanák erősebben, akik jelenleg a hétvégi tervezett rendezvények, privát sütögetések alkalmával valamint minden más parkban bizonyítják, hogy mennyire károsak a környezetükre nézve. Az ember a valódi kártevő, nem a kutya.

Válasz

2022/05/20 - 16:36

Az egyetlen hely, ahol EDDIG kutyás és nemkutyás békében megfért.
Az egyetlen hely, ahol szabadon kutyázhattunk. Budapest 525 km2.
Tényleg nem lehet felfogni, hogy a sziget északi részén kívül BÁRHOL lehet nekutyás közösségi tereket és bármit csinálni? Betonozni, térkövezni, bringautazni, sőt, még stadiont is építeni.
Ha ide bringaút meg görkoribarát betonút meg bármi olyan kerül ami veszélyzteti a póráz nélküli kutyázást, akkor az eddig a szigetet használók nagyrésze nem jön többet. Cserébe nem lesz sokkal több nemkutyás, hisz eddig sem volt tilos nekik, mégsem jöttek. Hány milliárdot ér meg ez és kinek?

A kutyatartás a legdrágább hobbik egyike és minden ráköltött Ft (táp, felszerelés, állatorvos, utazás, szállás pluszköltség, stb) ÁFÁ-ja az államkasszában landol, nem beszélve a keletkezett nyereség utáni adóból és a kereskedésekben , rendelőkben dolgozó emberek SZJA-járól.
Nem lehetne úgy kezelni végre a szemmel jól látható kutyás tömeget, ahogy azt megérdemelnénk?
És még egyszer, nagybetűvel (ha úgy tetszik, kiabálva): A SZIGET AZ EGYETLEN ÉS UTOLSÓ HELYÜNK. NE VEGYÉTEK EL TŐLÜNK, KÖLTÉSTEK EL (vagy lopjátok el) MÁSHOL AZT A PÉNZT.
Köszönöm, sokezer szigethasználó nevében.

Válasz

2022/05/20 - 16:37

Szép napot!
Előző véleményemből kimaradt a játszótérrel kapcsolatos rész. Alapból azért marad ki, mert tegnap a megbeszélésen elmondtam, amit gondolok, de inkább megerősítem itt is. A játszótér területét természetesen az odajáró családokkal kell egyeztetni. Hatalmas segítség lehet ebben az Óbudai Anyukák és Apukák csoport. Fontos, hogy klassz és biztonságos játszótér várja majd a lurkókat. Köszönettel tartozunk Önöknek azért, mert engedélyezték a kutyák pórázon sétáltatását a játszótér területén. Ez remek a kisgyerekes, kutyás családoknak. A homokozóval kapcsolatban pedig fontos figyelni majd arra a kialakításnál,hogy ott időnként vaddisznók, őzikék, rókák, cicák és más kisebb állatok is előfordulhatnak, akik előszeretettel használják a homokot wc-nek.( főleg a cicák) Remélem a játszótér szuper lesz és azt is, hogy az északi terület többi részén nem fogunk észrevenni semmilyen változást a két évvel ezelőtti állapothoz képest. Köszönöm!

Válasz

2022/05/20 - 16:44

A leglényegesebb dolog, hogy minél kevesebb változtatás történjen ezen a Fővárosnak szinte egyedülállóan érintetlen területén.
A főváros és sajnos már a külkerületek is egyre élhetetlenebbek azok számára akik a természet közelségére vágynak és ez az egyetlen hely ahol biztonságosan, viszonylag zárt környezetben, zavartalanul lehet a kutyákkal a törvény által előírt mozgásigényüket is kielégítve mozogni, sétálni, bandázni, közösségi életet élni. A még jelenleg zöldebbnek számító Fővárosi lakóhelyen lakunk, mégis szinte naponta kijárunk a Szigetre, többezer kutyással együtt a közös élményért, amit a zöld, a természet, a kutyázás, a sport és az egészség megőrzése jelent. Családos magánemberként, kutyásként, kinológusként és szociológusként is fontosnak tartom a Sziget mai állapotának megőrzését. Számunkra sajnos 4-5 kutya lévén a BKV egyik formája sem jelent megoldást a kijutáshoz. A kutyafuttató számunkra sem opció, lévén a négylábúaknak otthon van a nagy kert is. Az ide járó kulturált kutyások közössége eddig is vigyázott a Szigetre és interaktív párbeszédeik során számos pozitív eredmény is született már.
A K-híd felújítását és mosdóhelyek létrehozását támogatom.
Lassan már Londonba kell kijárnunk kutyát sétáltatni is, amit minden nap nem szeretnék megtenni, pedig imádok kint is kutyát sétáltatni a megmaradt óriási zöld területek miatt.
Köszönöm ha meghallgatnak bennünket is, mint többezres évek/évtizedek óta aktívan kijáró természetszerető embereket.

Fontosnak tartom a konfliktusos helyzetek megelőzését mindenképpen. Ahol póráz nélkül tudunk kutyázni, babakocsival, gyerekekkel sétálni, oda nem valók a gyors rollerek, gyors biciklik, a gördeszkák. Lehetőleg ne alakítsunk ki olyan helyzeteket, amik magunkban fogják hordani a konfliktushelyzeteket, és a balesetveszély is egyben.
Maximálisan támogatom a "Hajógyári kutyásokat" képviselők beadványát és véleményét, a Sziget jelenlegi állapotának megőrzésével kapcsolatban, a mosdók, a padok, a területek a parkolók, a szemetesek tisztán tartása, megléte szempontjából is és a toklászmentesítés dimenziójából is.

Válasz

2022/05/20 - 17:27

A szigetnek úgy kell maradnia ahogy most van! Nem szeretnénk semmiféle újítást. Inkább az a fontos, hogy megtartsa azt, amiért mindenki odajár nap mint nap. Fontos lenne azonban a sűrűbb fűnyírás, mert a toklász mindenkire veszélyes lehet. Emiatt a gödröket sem látjuk, nagyon balesetveszélyes.

Válasz

2022/05/20 - 17:52

dehát ha végigolvassák, kattingatják a saját maguk által készített kérdőívet, ha csak ránéznek az oszlop diagrammokra is kiderül, hogy a szigetre többségében kutyások járnak, akik szeretnék, hogy megmaradjon ez a fő funkció és a kérdőív kitöltői között sem található olyan csoport, aki ezt vehemensen ellenezné.
Ha járnának ki a tervezők is januártól decemberig, hétfőtől vasárnapig, reggel 4 és este 10 között, időjárástól függetlenül, akkor láthatnák is, kik vannak többségben... nem csak a nyári hétvégékben kellene gondolkodni...
Miért kell mindent egyformára csinálni, miért nem büszkék arra, hogy ilyen hely is van? Kinek akarnak megfelelni? Azoknak, akik mást akarnak, van más hely, akár fejleszthetnének ott is, ha mindenképpen építési, pénzköltési kényszer van.

Válasz

2022/05/20 - 19:30

Határozottan támogatom, hogy az Óbudai-sziget a lehető legnagyobb mértékben megtartsa jelenlegi zöld terület jellegét! Fejlesztéseket kizárólag a jelenleg elzárt déli területen tarok elképzelhetőnek. A jelenlegi legális parkolóhelyek megtartását nagyon fontosnak tartom, mivel túlnyomó részt kutyával (nem egy esetben kettővel) kisgyerekkel esetleg mindkettővel látogatják, látogatjuk a szigetet, és sokaknak a tömegközlekedés megoldhatatlan nehézséget jelenten. A parkolók fizetőssé tétele újfent csak sarc jellegű lenne, semmilyen előre mutató célt nem szolgálna! A sziget élhető barátságos hangulatát teljesen tönkre tenné, folyamatos konfliktusokat, balesetveszélyes helyzeteket, baleseteket generálna ha a szigetre kerékpárutakat (különös tekintettel az EUROVELO 6-ra!) építenének ezzel jelentős forgalmat generálnának gyorsan haladó kerékpárokból, (Elektromos)rollerekből. Fennállna a veszélye, hogy néhány felelőtlen személy versenypályát csinálna a szigetből! (Amennyiben az EUROVELO 6 járhatóságát, sebességét korlátozzák le, az éppen a használhatóságát teszi tönkre! Ld Óbudai főtéren keresztül vezető kerékpárút-életveszély!) A szemetesek számát nem feltétlenül (jelentősen semmi esetre sem) bővíteni kellene, hanem gyakrabban üríteni, átalakítani, mert jelenleg a bennük levő szemetet a szél és a madarak szétszórják, mintha senki nem oda dobná a szemetet. A padok kihelyezése, "pihenőterek" kialakítása az infrastruktúra értelmetlen fejlesztése pont azokat az értékeket tenné tönkre, amiért a szigete szeretjük, urbanizálná akár a Városligetet, illetve a Margitszigetet. ha ilyenhez van kedvünk, mi is szívesen megyünk oda, de ezt a természetközeli kutyás paradicsomot ne vegyék el tőlünk. Nincs már olyan hely, ahol a kutyát szabályosan és biztonságosan(!!!) el lehet engedni. Nagyon sokat javítana a szigeten, ha az invazív, veszélyes növényeket (pl toklász) sikerülne eltávolítani.

Válasz

2022/05/20 - 19:58

Ahogy olvasom, egyeztetést tartott a Hajógyári Szigetet Használók és a Hivatal Semmire Fel Nem Hatalmazott küldöttei. Arról egyeztettek, hogy az Óbudai-sziget Stratégiai (rendezési) Tervét össze lehet-e valamennyire hangolni a szigethasználók igényeivel.
A Hivatal Semmire Fel Nem Hatalmazott küldötteinek a válasza röviden: „Nem lehet. Az lesz, amit mi mondunk, mert mi értünk hozzá.” Sokan és sokféleképpen megírták már eddig is, miért nem lesz ez így jó.
Érdemes végigondolni, mit is akar a Hivatal a Stratégiai Terv alapján: 1. környezetvédeni, 2. rendet rakni, 3. funkciókat bővíteni és 4. mindenkit a neki szánt karámba terelni.
És ez így együtt egy meglehetősen zagyva, valószínűleg eleve kudarcra ítélt kívánság-halmaz.
1. Környezetvédelem: Bardóczi Sándor főtájépítész és csapata a Városliget védelmében még emlékezett azokra a törvényszerűségekre, hogy ez így együtt nem megy. Törvényszerű, hogy amennyiben javítasz az adott környezet infrastruktúráján és még funkciókat is bővítesz, az biztosan növelni fogja az adott környezet terhelését, tehát nem környezetbarát húzás. (Aztán a nevezett úr hatalomra került, és mindezt elfelejtette. Nem kellett volna.)
2. Rendet rakni. Bár valóban vannak bizonyos hiányosságai a Szigetnek, ez önmagában nem igényelne semmilyen komolyabb infrastrukturális beavatkozást. Sajnálatosan más helyzet a Sziget gondozásért felelős szervezetekkel. A mostanában egyre határozottabban kirajzolódó minőségromlásból egyértelműen kiderül, hogy már sem technikai, sem mentális szempontból nem képesek ellátni a feladatukat. A szemétkezelést csak tessék-lássék végzik el, állandósultak a szétdobált szeméthalmok (s ebben nem csak a madarak ludasak). Képtelenek felderíteni és szankcionálni a környezetkárosításokat. Nem csak azért, mert ezek többsége a hétvégén következik be, hanem pél-dául azért is, mert egy közterületes autó képes elmenni 5-6 füvön parkoló autó mellett a focipályánál, anélkül, hogy kiszállnának és szóvá tennék ezt. Képtelenek felderíteni például azt az évtizedek óta folyó mederszennyezést, ami a sporttelepek körül terheli a Dunát. (Egy konkrét eset 2021-ből: 11 telefonba, és 9 hétbe telt, mire eljutottak odáig, hogy eltávolítsák azt a több köbméternyi edző-ruha, törölköző, felmosórongy, edzőcipő halmot, amit „ismeretlen” tettes hordott le a partra.)
Ezzel a mentalitással, ennyi emberrel, ennyi eszközzel ők már a jelenlegi terhelést sem képesek kezelni.
Kinek kellene feltakarítania például azt a néhány ezer csikket, amit a legutóbbi zenés rendezvényen hajigáltak el a látogatók, s máig ott hevernek az úton? S ez minden egyes rendezvény után így van. Erősen meglepődnének a Hivatal illetékesei, ha a szigetszeretők egyszer csak abbahagynák a szemétszedést.
3. Funkciókat bővíteni: Már fentebb leírtam, milyen veszteségekkel is jár a funkcióbővítés. Most konkrétan az EuroVelo átvezetésére reflektálnék. Aki ezt kitalálta, az vagy nem látott még életében EuroVelo-t, vagy rendkívül felelőtlen. Az EuroVelo egy bicikli-sztráda, amelyen kvázi elkülönített környezetben nagy sebességgel közlekedik nagyszámú (már jórészt elektromos) kerékpár – naponta akár több ezer. Ilyen típusú forgalmat csak abban az esetben lehetne bevezetni a Szigetre, ha biztosítanák számukra itt is az elkülönült környezetet (ritka kereszteződések, gyalogosok a közelébe se mehetnek, stb.) Egy ilyen terület van csak: az ártéri erdő a budai oldalon.
4. Karámok: Alapvető törekvése ennek a tervezetnek a szigethasználók csoportosítása, és terelgetése. Ésszerű mértékben ez jelen volt eddig is (játszótér, sportpályák), azt ezt meghaladó mértéket senki nem fogja tolerálni. Ilyen az emberi természet.
+1. A méltatlan eljárásokról: Az egész rendezési terv körül lezajlott eddigi folyamatnak erősen pótcselekvés szaga van. Nagyívű terveket sző valaki arról, hogy mit is kéne itt tenni. De arról nemigen esik szó, hogy a Sziget nagy része felett nincs semmiféle rendelkezési lehetősége, s még az északi résznek is csak egy hányadáról szőhet terveket. Akkor valójában miről beszélünk, miről ál-egyeztetünk? Mindebből úgy tűnik, hogy miután sem forrása, sem lehetősége nincs a Hivatalnak érdemleges munkára, hát pótcselekszik.
Ezzel önmagában még nem is lenne baj, hiszen már az is, hogy egyeztetünk, beszélgetünk a lehetőségeinkről, a demokrácia természetes velejárója. Az egyeztetés elbábozása viszont nem egyeztetés.
Egyeztettünk például a méhlegelőkről is. Kiemelkedően fontos dolog, eleinte mindenki támogatta. A Hivatal pedig megígérte, hogy megtalálja az ellenszerét a méhlegelő-koncepció nyomán jelentkező problémának, a toklászok rohamos térhódításának. Aztán ebből nem lett semmi! Tiétek a hatalom és a dicsőség, nekünk meg maradt itt a toklász.
Nem célravezető stratégia ez, mert ennek következtében lesznek a potenciális szövetségesekből biztosan ellenségek.

Válasz

2022/05/20 - 20:11

Sokan megoszották a véleményüket a tervezettel kapcsolatban, melyet teljes mértékben tamogatok.
A K hid felújításán kívül nincs szükség egyéb módosításra a szigeten.
Nagyon nagy nem a parkolás fizetőssé tételére! Illetve kérem, gondolják végig, hogy a jelenleg abszolút nem jól megoldott hulladékkezelés mellett hogyan nezne ki a sziget megtöbbszörözött forgalom mellett.

Ez az egyetlen kutyás hely szinte az egész országában, ezt szeretnénk ebben a formában megtartani.

Válasz

2022/05/20 - 21:35

Én úgy gondolom, hogy első lépésként ki kellene venni a Hajógyári sziget fejlesztését a Radó Dezső tervből, második lépésként az egész tervezést újra kell kezdeni, egy valódi párbeszéd mentén, ami nem egy 1600 fős, fals felmérés alapján kezdődik, hanem a valódi igények figyelembevételével. Ebben az esetben -és csakis ekkor- lehet beszélni olyan dolgokról, amelyekben kompromisszumok születhetnek. Ebben az esetben szerintem a kevesebb több elve mentén a közösség szempontjából elfogadható értékek valósulhatnának meg a szigeten. Ami most történik az nem nevezhető valódi párbeszédnek.

Válasz

2022/05/20 - 21:40

Az Óbudai sziget jövője szempontjából. Egészen hosszú értekezést lehetne írni arról a mélyen erőltetett tervről, melyet ki tudja milyen szándékkal szeretnének megvalósítani. Az egész stratégiai javaslatról ez az idézett szövegrész mindent elmond "A terület integrált kutyás parkként való kijelölésével és a vonatkozó házirend kialakításával megfelelő keretet kell biztosítani a konfliktusmentes parkhasználatokhoz." TÁJÉKOZTATOM Önöket, Tisztelt Döntéshozók, hogy a házirend a konfliktusmentes együttéléshez alapjaiban kialakult, melyet, mint egy intelligens közösség, folyamatosan fejlesztünk. Személy szerint tiltakozom az ellen, hogy a szigeten "integrált kutyás parkot", meg "integrált gyerek futtatót", meg "integrált költsük-el-az-EUs-pénzt gyors haladásra alkalmas bicikliutakat" és egyéb tájidegen építészeti ötleteket valósítsanak meg. Tisztelettel kérem Önöket, hogy legyenek konstruktívak az emberekkel, akik szólnak, folyamatosan és időben. Ha a tudásom nem csal, arra esküdtek fel, hogy minket képviseljenek. Ebbe egyáltalán nem fér bele az, ami most történik az Önök részéről. Látnak esélyt arra, hogy egy a civilek részéről szerveződő szakmai team-mel hozzanak olyan döntéseket, mely a valós igényekre épül, nem pedig üzleti érdekekre?! Bízom a józan ítélőképességükben!

Válasz

2022/05/20 - 21:41

Köszönöm a véleményezés lehetőségét. A tervben természetesen találtam egy csomó hasznos és jó ötletet is, ugyanakkor a hatékonyság miatt ezúttal csak a kifogásolt részekre szorítkoznék.
Parkolás: A jelenlegi gyakorlat szerinti (legális) parkolási területek, ezáltal a jelenlegi parkoló-kapacitás megtartását fontosnak gondolom. A parkolókat jelenleg is használók számára a tömegközlekedés bővítése nem jelent majd megoldást (általában több kutyával érkeznek, akik ekkora létszámban tömegközlekedési eszközön nem utazhatnak). A parkolóhelyek fizetőssé tételét pedig határozottan gonosz húzásnak tartom. Aki nem tud máshogy kimenni a szigetre, azt nem fogja eltántorítani a gépjármű-használattól (a jelenleg parkolót használók zöme), viszont megsarcolja az anyagilag már így is kivéreztetett lakosságot.
Kaszálás: A korábban tett ígéretük, mely szerint a nem védett területeken 2-3 hetente lesz kaszálás, egyelőre nem teljesült. Ennek valódi betartása fontos lenne.
Padok: Az északi területen nem tartom szükségesnek, sőt, valójában hátrányosnak tartom új padok kihelyezését a sétaútvonalak mentén (vagy bárhol). A természetben sétálás élményét jelentősen rontja az útvonal mellett ücsörgő emberek sorfala, belvárosi főtér hangulatot kölcsönöz a helynek. Helyette a jelenlegi padok állapotának rendezését tartom elképzelhetőnek, változatlan számban. A délebbi területek esetén a funkciónak megfelelő lehet a padok számának bővítése, de csak ott.
Hulladékgyűjtők: Tapasztalataim szerint a hulladékgűjtők számra alapvetően rendben van. Ami megoldásra szorul, az a hulladékgyűjtők típusának megfelelő megválasztása (fedéllel rendelkező), illetve a hulladékgyűjtők rendszeres (a jelenleginél jóval gyakoribb) ürítése, ami jelen pillanatban egyáltalán nem megoldott.
Pihenőtér, komfortpontok: Az északi területen a pihenőterek kialakítását kifejezetten károsnak, a terület arculatát és funkcióját romboló megoldásnak gondolom. A terület a jelenlegi formában maga A Pihenőtér.
Útburkolatok: Az északi területek útburkolatának felújítása kapcsán fontosnak tartom a kerékpáros, görkorcsolyás stb forgalom sebességét erősen korlátozó burkoló felület választást. A nagyobb sebesség ezen a területen a szabadon sétálók, kisgyerekek, illetve a nagy számban jelen lévő kutyák miatt különösen balesetveszélyes lenne, illetve a terület nyugalmát is jelentősen rontaná.
Illemhelyek: A nyilvános mosdók számának bővítését nem tartom szükségesnek. Különösen az északi területen jelzett mosdó elhelyezését tartom aggályosnak és indokolatlannak, mert szükségtelenül törné meg a zöldterület összhangját és generálna zavaró forgalmat a terület közepén. A jelenleg időszakosan működő mosdók egész évben, minden nap széles idősávban (akár 0-24h) történő elérhetőségét és használhatóságát szerencsésnek tartanám, de újabbak létesítését nem gondolom indokoltnak. A déli területek funkcióbővülése (pl. kávézók, szórakozóhelyek, múzeumok) automatikusan hozza majd magával a mosdók számának növekedését, ami szükségtelenné teszi az északi részek ilyen jellegű terhelését.
A 4-es számmal jelölt sport- és rendezvényterületen megengedett tevékenységek esetében fontosnak tartom, hogy ne csak jelentősebb gépjármű forgalmat ne generáljanak, de jelentősebb hanghatásokat sem (pl. koncert, hangos sportok, szurkolás, nagy létszámú csapatok kiabálása, visítozása, egyéb ricsaj..) Ez a védett területek élővilága és a nyugalmat kereső sziget-látogatók számára is fontos lenne.
Táblák, információs pontok: Az északi területen kerülném az interaktív edukációs táblák és hasonló eszközök kihelyezését, hogy minél kevesebb idegen tárgy jelenjen meg a természetes területen. Az északi területre vonatkozó edukációs funkciókat a virtuális tér segítségével tartanám megoldhatónak. A sziget bejáratánál kihelyezett tájékoztató táblára fel lehet tenni egy QR kódot, ami mögött a tartalmat – akár részletes magyarázattal ellátott térképet- könnyű frissíteni és az igényekhez igazítani. Nem zavarja az északi területek nyugalmát és arculatát, ugyanakkor be tudja tölteni edukációs szerepét.
Fogadótér: A K-hídhoz tervezett fogadótér megújítására javasolt funkciók (főleg a szociális épület, fedett ilyen-olyan területek) jelentősen és hátrányosan befolyásolnák, lényegében megszüntetnék a sziget jelenlegi arculatát. Ezen funkciók elhelyezését (amennyiben feltétlenül szükségesnek gondolják) én egy a jelenlegi terveknél sokkal délebbi területre tenném, leginkább a H-híd hídfőjéhez, vagy maximum a tértképen 5-ös számmal jelzett terület valamely frekventáltabb részéhez. A K-híd hídfője közelében semmilyen arculat-változással járó beavatkozást, speciális fogadótér kialakítást nem tartok jó ötletnek. A K-hidat megtartanám a „természetes bejáratnak”, míg a frissen megnyíló H-hidat a „modern bejáratnak”. Ezzel illeszkednének a környezetük hangulatához és funkciójához. Egy ekkora területen két, azonos funkciókkal járó (funkcióhalmozó) fogadótér kialakítása nem indokolt, fenntartásuk is dupla költséget jelent.
A kutyaitatós kutak kihelyezését állategészségügyi okokból kifejeztetten károsnak tartom. A kutyák fertőzéseinek számát jelentősen megnövelik az ilyen jellegű kutak.
Az öntözőrendszer kiépítésekor érdemes figyelembe venni a területhasználat jellegét (rohangászó-ásó-rágcsáló kutyák, sátorvasakat leverő fesztiválozók), vagyis a földbe ásott öntözőrendszer telepítése a meghibásodás folyamatos veszélye miatt szerintem nem javasolt.

Elnézést, az imént egy fontos dolgot kifelejtettem: az északi csúcs kutyaúsztatási lehetőségének megtartása és a védett területen átvezető közlekedési folyosó egyértelmű, jól látható kijelölése kiemelten fontos lenne. A szóbeli megállapodásoknak a hatóságokra nincs hatása (érthető okokból). Ezért a korábban Önök által szóban tett ígéretet, mely szerint a kutyák által póráz-mentesen használható terület és a szigetcsúcs szintén póráz-mentesen használható területe közötti póráz-mentes összekötettést engedélyezik, nos, ezt fontos lenne a hatóságok számára is egyértelműen értelmezhető jelölésekkel biztosítani. Ennek elmaradása esetén az Önök ígérete ellenére a területen áthaladók idővel bírságolhatóakká válnak.

Válasz

2022/05/20 - 21:45

A korábbi hozzászólókhoz hasonlóan véleményemet én is azzal szeretném összegezni, hogy a sziget úgy jó, ahogy van. Azért szeretünk odajárni, mert szabadon, korlátozások nélkül élvezhetjük a füvet, a fákat, a virágokat és a Dunát. Emberek, gyerekek, kutyák. Ha akarunk, akkor piknikezünk egy pokróccal a fűben, ha akarunk sétálunk, ha akarunk focizunk. Nem kellenek ehhez padok, sétányok vagy focipályák. Azokból már éppen elég van. A szigeten a kutyánkkal is biztonságban és felszabadultan jövünk-megyünk, és az odajárók kiválóan együtt tudnak működni minden különösebb házirend vagy fogadó tér nélkül. Önszabályozó közösség van, és jól működik. Nincs szükség további infrastruktúrára, ha valóban a zöld területek nagyságát és szépségét akarják megőrizni. Ennek ellenkezőjére kiváló példa a Városliget, ahol rengeteg manikűrözött zöld teret alakítottak ki, amelyek karbantartása már most, pár hónap elteltével nehézkes. A füvesített területek kiszáradnak, azokat összetapossák az emberek és a fesztiválokra mindefélét odaszállító teherautók. Erre a Hajógyári szigeten semmi szükség. A futók, kutyások, kisgyerekes családok eddig is nagyon jól érezték magukat ott, kérjük, ne vegyék el ezt tőlünk. Köszönjük.

Válasz

2022/05/20 - 22:20

A sziget varázsa a szinte épített környezet mentes érintetlensége. Annak a rétegnek, amely ezt kedveli, meghagyható lenne a sziget közel ezen állapota. Dzsemborizni, halazni, tömegbe menni lehet a Rómaira is. Kényszeres építsünk valamit hatása van egy olyan tervnek, amely szétzilálná ezt az elmondhatatlaaul gyönyörű, vadregényes és hangulatos

Válasz

2022/05/20 - 22:22

Tisztelt BFFH Tájépítészeti Osztály, kedves érdeklődők!

Az Óbudai-sziget Stratégiai Tervét összefoglaló dokumentum véleményem szerint számos olyan javaslatot tartalmaz, melyek egyenként pozitív változtatásnak ítélhetőek meg, ugyanakkor a tervben körvonalazódó egységes koncepció fő irányával semmilyen szinten nem tudok egyetérteni és elfogadni azt. Jelenleg a terv rendkívül megtévesztő módon azt kommunikálja, hogy az elsődleges cél a sziget természeti értékeinek megóvása és fejlesztése. Ugyanakkor a tervben felsorakoztatott fejlesztési célok döntő többsége az Óbudai-sziget (emberi) forgalmának növekedését és ezáltal a természeti területek fokozódó terhelését idézné elő. Ez a jelenlegi területhasználati szokások ellehetetlenülését és a természeti értékek megőrzését (azaz a terv deklarált célját) is nehezítené.

Elkeseredve tapasztaltam a terv tanulmányozása közben, hogy a "kutya" szó mindösszesen 7 alkalommal jelenik meg a szövegben, jellemzően érdektelen, a terv koncepcióját kevéssé érintő kontextusban. Jelenleg (az utóbbi 5-10 évben biztosan) a sziget látogatóinak döntő többségét a kutyások teszik ki. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a Főváros által készített kérdőívet 1600-an töltötték ki, míg az Óbudai-sziget kutyás közössége által (a témában) indított petíciót csaknem 10 000-en. Mindebből az látszik, hogy sikerült egy olyan fejlesztési koncepciót készíteni, amiből teljesen kimaradt az a szempont, hogy a sziget jelenlegi használati szokásai és jelenlegi használói miként viszonyulnak a tervezett változtatásokhoz. Ugyanezt az elutasító, kompromisszum-képtelen hozzáállást érzékelem a Főváros részéről a sziget kutyás közösségével folytatott jelenlegi kommunikációjában is. Feltétlenül kérném annak a magyarázatát, hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen koncepció terv kidolgozásánál (nemhogy hatástanulmány), de még egy épkézláb fejezet sem született arról, miként lehetséges integrálni a szigetet jelenleg használó kutyás közösséget ebbe az új koncepcióba.

Végezetül pár szempont a tervvel kapcsolatban, ami azt hiszem már számtalanszor (és nem csak itt) megfogalmazódott a sziget kutyásai által:

- Nem szeretnénk, hogy növekedjen a sziget látogatóinak a száma, ha sokan elkezdik használni a szigetet olyanok, akik korábban nem, abból rengeteg konfliktus fog származni és végsősoron ellehetetlenül az a típusú területhasználat, ami jelenleg megszokott és harmonikusan működő. Számos olyan közpark van a városban, ahol komfortosabb körülmények között lehet élvezni a zöldet. Had maradjon meg a sziget azoknak, akik az érintetlenebb, "kirándulósabb" természeti területet keresik a városon belül.

- Szeretnénk ha a kutyás közösséggel egyeztetve kidolgozásra kerülne a jogszabályi háttere annak, hogyan használhatjuk póráz nélküli sétáltatásra és a Dunában fürdetésre a szigetet. Budapesten belül egyedülálló adottságokkal rendelkezik az Óbudai-sziget a kutyasétáltatás szempontjából: természetes határ a víz által, nagy nyílt területek, fürdetési lehetőség. Így az egyre növekvő budapesti kutyás közösség számára nélkülözhetetlen ez a terület. Fontosnak tartom megjegyezni itt, hogy a természetvédelmi területek kialakításával és jelenlegi határaival mélységesen egyet értek és csak olyan területhasználatot tartok elfogadhatónak, ami a helyi élővilág védelmét is figyelembe veszi. Ugyanakkor fontos lenne, ha hivatalos módon is lehetőséget biztosítanának a kutyákkal a parthoz való lejutáshoz és egy kijelölt szakaszon a szabad (póráz nélküli) használatához.

- Fontosnak tartom a jelenlegi kukák fedeles verzióra cserélését és lehetőség szerint a számuk növelését is. Jelenleg nagy problémát okoz az, hogy a madarak széthordják belőlük a szemetet. Örömmel láttam ezt az elemet a tervben. Bízom benne, hogy a hulladék elszállítása is sűrűbben és alaposabban valósul meg a jövőben.

- Nem támogatom a kutyás ivókutak kihelyezését, mivel rendkívül fertőzésveszélyesek, főleg ha nem megfelelően vannak használva (itatás után azonnal üríteni kell, hogy ne pangjon benne a víz). Felelős kutya gazda visz magával vizet a kutya számára. Elérhető ivóvízre azonban tényleg nagy szükség van a szigeten, ennek lehetőségét örömmel támogatom.

- Nagyon örülnék a K-híd felújításának, nagyon fontos lenne, mert rendkívül leromlott állapotban van. Ugyanakkor nem pártolnám a parkolási lehetőség korlátozását. Jelenleg a szigetet Budapest egész területéről látogatják a kutyások és az akár 1-1,5 órás bkv-zás nem elvárható minden kutyától, aki esetleg távolabbról jön, főleg nyári melegben és úgy hogy a közösségi közlekedés kultúrája egyáltalán nincs felkészítve a kutyákkal való utazásra. Amíg nem érhető el a szigethez hasonló nagyméretű és szabadon kutyázható terület többfelé a városban, addig se életszerűnek se igazságosnak nem érzem a szigeten lévő parkolási lehetőségek bármilyen korlátozását (pl. parkolási díj).

- A szigetere történő bevezetését az EuroVelo kerékpárútnak csak abban az esetben támogatom, ha megfelelően elkerített módon valósulna meg, a kutya-kerékpár baleseteket megelőzendő.

Üdvözlettel és köszönettel:
Pomsár Miklós

Válasz

2022/05/20 - 22:28

Alapvetően a jelenleg véleményezhető dokumentum jelentős fejlődésen ment keresztül a korábbihoz képest, sok olyan kérdés konkretizálásra került, amitől a szigetet használó közösség kifejezetten félt/fél, hogy elmismásolásra kerül. Azonban továbbra sem bíztató, hogy a dokumentum lakossági véleményezésére egy szinte teljesíthetetlenül rövid időszak áll rendelkezésre.

Üdvözölt az intenzív területek rendszeres kaszálására és a toklászmentesítésre vonatkozó stratégiai cél szerepeltetése. Remélhetőleg az operatív tervben való szerepeltetés mellett tényleges megvalósításra is sor kerül annak érdekében, hogy például a nagyrét megmeneküljön az egérárpától. Szintén jó olvasni az integrált kutyás parkra vonatkozó sorokat (azaz a kutyák és emberek közös térhasználatát). A rekortán burkolat elkerülése szintén nagyon jó ötlet.

Alapvető cél kell legyen a jelenlegi funkciók és használat fenntartása, a lehető legkisebb beavatkozás támogatása az északi részen (a térképen 1-4 jelölt terület).

A dokumentum szerint “A pihenőparki funkciók és szolgáltatások fejlesztésének célja, hogy a városi park látogatottságának szezonalitása csökkenjen, és a városi lakosság széles rétegei számára vonzó, egész évben kellemes kikapcsolódást nyújtó területet biztosítson.” Alapvetően kérdőjelezem meg a fenti célt. A sziget látogatottsága egész évben fix, a kutyások esőben-hónban kint vannak. A kisgyerekesek, piknikezők, frizbi-golfosok is megjelennek amint egy kicsit is kisüt a nap vagy nem zuhog az eső. A két nagyobb nyári fesztivál egyszerűen erősen torzítja a mutatókat, figyelmen kívül hagyásul javasolt a sziget egész éves funkciójának tervezésében. Nem szükséges semmilyen változtatás annak érdekében, hogy a sziget látogatottsága nőjön, hiszen a nyugalom jelenti a hely fő vonzerejét (a pórázmentes kutya sétáltatás mellett). Szintén szükségtelen a lakosság részleges szigethasználatának biztosítása a Sziget fesztivál alatt, ez egy lényegtelen, véleményem szerint teljesen felesleges szempont beépítése az érvelésbe.

A dokumentum szerint “színvonalas kulturális szolgáltatások és programok nyújtása a meglévő természeti és zöldfelületi értékek és az épített örökség védelmével összhangban.” Kulturális szolgáltatások és a két nagyrendezvényen túli (jelenlegi használathoz nem kapcsolódó) rendezvények maximum a hajógyári, romos rész felújításával képzelhetőek el, azon a fenti mondat nem ezt sugallja, hanem kiterjeszti a funkciót a sziget teljes területére. Javasolt a pontosítás.

“A közpark jelenleg elégtelen felszereltsége miatt, a parkhasználat komfortosabbá tétele érdekében bővíteni kell az alapinfrastruktúrát.” A jelenlegi infrastruktúra karbantartásával, megfelelő gondozásával elérhető komfort tökéletesen megfelel a jelenlegi, megtartandó célközönség igényeinek. A kutyaitatós kút kialakítás haszna vitatható, állategészségügyi szempontból a saját itató tál használata támogatott. A K-hídhoz közelebb eső részen nyilvános illemhely működtetése indokolt, kiemelten a játszótér felhasználóinak igényeire igazítva. Azonban a sziget északi része felé haladva ez a funkció teljesen okafogyottá válik, hiszen a látogatók nem egy második Városligetet, hanem a természet nyugalmát keresik.

Az útburkolatok felújításakor fontos szempont kell legyen, hogy ne ösztönözzön a jelenlegi használattól (séta) eltérő használatra (roller, görkorcsolya, bicikli, autó), mivel az említett közlekedési eszközök szigeten belüli használata veszélyessé teszi illetve ellehetetleníti az eredeti funkciót. Ez alapján módosítandó a dokumentum 43. oldalán található táblázat. Görkorcsolyázása, rollerezésre is alkalmas kerékpár út végig vezet a Duna-parton, mindkét oldalon, görkorcsolya park is található a környéken, így ezek a funkciók léteznek a környéken, a szigetre való behozásuk teljesen felesleges.

A 11. oldalon levő térképen a korábbitól északabbra, nem a jelenlegi betonkerítés vonalában, hanem a K-híd vonalában található a fejlesztendő és megőrzendő terület határa. A K-hídnál levő parkoló így a déli részre esik, a nagyrét/játszótér megközelítés így kutyával és kisgyerekkel nehezebbé válhat. Javasolt a választóvonal visszahelyezése a korábbi dokumentumban szereplő, délebbi területre. Két okot látok a vonal jelenlegi helyének indoklására, azonban egyik sem állja meg a helyét. A BKK hajóállomás lehet az egyik. Amíg még üzemelt, a kihasználtsága nem volt jelentős, rendszeresen nem közlekedett meder-állapot problémára hivatkozva, jelenleg pedig egyáltalán nem érinti ezt a megállót. A hajózás nem jelent valós alternatívát az autós megközelítéssel szemben (a környéken lakók a K-híd felől közelítik meg a szigetet, a kutyák hajóra felengedése kérdéses, több kutya esetében pedig kifejezetten abszurd lehetőség. A tipikusan BKK hajót használó turisták, hétvégi látogatók szigetre vonzása pedig kifejezetten nem szabad, hogy cél legyen, hiszen ezt a funkciót már betölti a közeli Margit-sziget. A másik ok lehet a K-hídhoz tervezett fogadóterület építése. Ez szintén szükségtelen, a jelenlegi parkoló és információs tábla jól ellátja a parkba a természetben való feltöltődésért vagy kutyasétáltatás céljával érkezők tájékoztatását. A vázolt fogadótérnek a potenciális főtérrel való összekötés esetén lehet haszna, az 5-ös számmal jelölt déli területen.

A 24. oldal térképén aggályos a szigetcsúcson levő kutya fürdető hely természetvédelmi területként való szerepeltetése, hiszen a tervnek a valós lakossági használat alapján való átalakítási igényt kellene tükröznie. A dokumentumban írásban nem is szereplő, való életben napi szinten problémát jelentő kérdésről van szó. Javasolt egy kutyás folyosó létrehozása annak érdekében, hogy a szabályok betartásával megközelíthető legyen az északi partszakasz.

Válasz

2022/05/20 - 22:29

A sziget varázsa a szinte épített környezet mentes érintetlensége. Annak a rétegnek, amely ezt kedveli, meghagyható lenne a sziget közel ezen állapota. Dzsemborizni, halazni, tömegbe menni lehet a Rómaira is. Kényszeres építsünk valamit hatása van egy olyan tervnek, amely szétzilálná ezt az elmondhatatlanul gyönyörű, vadregényes és hangulatos, egybefüggő zöld területnek. Én is kutyás vagyok. Elmondhatatlan boldogság a kutyáimnak, ha itt kint lehetünk. De ugyanúgy kijárnak gyerekek, bringások, nordic walkingozók, természetjárók. Nem lenne jó átjáróházat csinálni belőle, pl. épített bringa út, kajáldák. Köszönöm, ha nem építik túl és győz a zöld!

Válasz

2022/05/20 - 22:58

Kedves Döntéshozók!
Szeretném ha a parkolás jelenlegi rendje nem változna. 2 kicsi gyerekkel, +1-2 kutyával nem tudok tömegközlekedéssel kijutni. Ha fizetős lesz a parkolás, és ott játszótereznének a gyerekeim, akkor tulajdonképpen fizetős játszótérre viszem őket? Karnyújtásnyira élek egy ilyen csoda helytől, ahol a gyerekeim játszhatnak, bringázhatnak, kavicsot dobálhatnak a dunába és le kell mondanom róla, mert havi sok ezer forint parkolási díj nem fér bele az életünkbe? Ezt nem tehetik.
Kaszálják rendszeresen a területet, (a toklász helyzet siralmas) ürítsék többször a kukákat, csípjék fülön és büntessék meg a szigetcsúcson szemetelő, bulizó, tüzetrakó, autóval odaparkoló szabályszegőket, újítsák fel a K hidat, de a többit hagyják érintetlenül.
Itt Európai módon működik egy közösség. Aki már megalkotta a maga szabályait, óvja a környezetét, figyelemmel van a többi látogatóra és együttműködik a hatóságokkal, hatalmas hibától kímélné meg önöket, ha végre meghallanák a hangjukat.
Vigyék máshova az eurovelot, a fejlesztéseket, mert ezek természetkárosítóak, mi pedig az érintetlen természetben szeretnénk, pihenni, kutyázni, gyerekeket sétáltatni.
Remélem elvetik ezt az egész tervet.

Válasz

2022/05/20 - 23:07

A tanösvény(ek) kialakítása kiépítéssel jár,
ami forgalom növelô, állat & növény világra hatással van.
A K-híd fogadótér kialakítása mit jelent?
Tapasztalatom szerint, a gyereksziget kivételével elbírja a látogatòi forgalmat.
A Sport és rendezvény területnek kijelölt helyen, nem épület létesítése tájkép romboló lenne. Zajos vagy hangos tevékenység pedig a jelenlegi csendes, nyugodt idillt rontaná el. Kérem ennek a helynek a fukcióját újragondolni.
Az északi részen a futókör megoldott és mûködik.
Környezet és zajártalom miatt javaslom az elektromos buszok használatát.

Válasz

2022/05/20 - 23:18

Köszönöm a véleményezés lehetőségét. A tervben természetesen találtam egy csomó hasznos és jó ötletet is, ugyanakkor a hatékonyság miatt ezúttal csak a kifogásolt részekre szorítkoznék.
Parkolás: A jelenlegi gyakorlat szerinti (legális) parkolási területek, ezáltal a jelenlegi parkoló-kapacitás megtartását fontosnak gondolom. A parkolókat jelenleg is használók számára a tömegközlekedés bővítése nem jelent majd megoldást (általában több kutyával érkeznek, akik ekkora létszámban tömegközlekedési eszközön nem utazhatnak). A parkolóhelyek fizetőssé tételét pedig határozottan gonosz húzásnak tartom. Aki nem tud máshogy kimenni a szigetre, azt nem fogja eltántorítani a gépjármű-használattól (a jelenleg parkolót használók zöme), viszont megsarcolja az anyagilag már így is kivéreztetett lakosságot.
Kaszálás: A korábban tett ígéretük, mely szerint a nem védett területeken 2-3 hetente lesz kaszálás, egyelőre nem teljesült. Ennek valódi betartása fontos lenne.
Padok: Az északi területen nem tartom szükségesnek, sőt, valójában hátrányosnak tartom új padok kihelyezését a sétaútvonalak mentén (vagy bárhol). A természetben sétálás élményét jelentősen rontja az útvonal mellett ücsörgő emberek sorfala, belvárosi főtér hangulatot kölcsönöz a helynek. Helyette a jelenlegi padok állapotának rendezését tartom elképzelhetőnek, változatlan számban. A délebbi területek esetén a funkciónak megfelelő lehet a padok számának bővítése, de csak ott.
Hulladékgyűjtők: Tapasztalataim szerint a hulladékgűjtők számra alapvetően rendben van. Ami megoldásra szorul, az a hulladékgyűjtők típusának megfelelő megválasztása (fedéllel rendelkező), illetve a hulladékgyűjtők rendszeres (a jelenleginél jóval gyakoribb) ürítése, ami jelen pillanatban egyáltalán nem megoldott.
Pihenőtér, komfortpontok: Az északi területen a pihenőterek kialakítását kifejezetten károsnak, a terület arculatát és funkcióját romboló megoldásnak gondolom. A terület a jelenlegi formában maga A Pihenőtér.
Útburkolatok: Az északi területek útburkolatának felújítása kapcsán fontosnak tartom a kerékpáros, görkorcsolyás stb forgalom sebességét erősen korlátozó burkoló felület választást. A nagyobb sebesség ezen a területen a szabadon sétálók, kisgyerekek, illetve a nagy számban jelen lévő kutyák miatt különösen balesetveszélyes lenne, illetve a terület nyugalmát is jelentősen rontaná.
Illemhelyek: A nyilvános mosdók számának bővítését nem tartom szükségesnek. Különösen az északi területen jelzett mosdó elhelyezését tartom aggályosnak és indokolatlannak, mert szükségtelenül törné meg a zöldterület összhangját és generálna zavaró forgalmat a terület közepén. A jelenleg időszakosan működő mosdók egész évben, minden nap széles idősávban (akár 0-24h) történő elérhetőségét és használhatóságát szerencsésnek tartanám, de újabbak létesítését nem gondolom indokoltnak. A déli területek funkcióbővülése (pl. kávézók, szórakozóhelyek, múzeumok) automatikusan hozza majd magával a mosdók számának növekedését, ami szükségtelenné teszi az északi részek ilyen jellegű terhelését.
A 4-es számmal jelölt sport- és rendezvényterületen megengedett tevékenységek esetében fontosnak tartom, hogy ne csak jelentősebb gépjármű forgalmat ne generáljanak, de jelentősebb hanghatásokat sem (pl. koncert, hangos sportok, szurkolás, nagy létszámú csapatok kiabálása, visítozása, egyéb ricsaj..) Ez a védett területek élővilága és a nyugalmat kereső sziget-látogatók számára is fontos lenne.
Táblák, információs pontok: Az északi területen kerülném az interaktív edukációs táblák és hasonló eszközök kihelyezését, hogy minél kevesebb idegen tárgy jelenjen meg a természetes területen. Az északi területre vonatkozó edukációs funkciókat a virtuális tér segítségével tartanám megoldhatónak. A sziget bejáratánál kihelyezett tájékoztató táblára fel lehet tenni egy QR kódot, ami mögött a tartalmat – akár részletes magyarázattal ellátott térképet- könnyű frissíteni és az igényekhez igazítani. Nem zavarja az északi területek nyugalmát és arculatát, ugyanakkor be tudja tölteni edukációs szerepét.
Fogadótér: A K-hídhoz tervezett fogadótér megújítására javasolt funkciók (főleg a szociális épület, fedett ilyen-olyan területek) jelentősen és hátrányosan befolyásolnák, lényegében megszüntetnék a sziget jelenlegi arculatát. Ezen funkciók elhelyezését (amennyiben feltétlenül szükségesnek gondolják) én egy a jelenlegi terveknél sokkal délebbi területre tenném, leginkább a H-híd hídfőjéhez, vagy maximum a tértképen 5-ös számmal jelzett terület valamely frekventáltabb részéhez. A K-híd hídfője közelében semmilyen arculat-változással járó beavatkozást, speciális fogadótér kialakítást nem tartok jó ötletnek. A K-hidat megtartanám a „természetes bejáratnak”, míg a frissen megnyíló H-hidat a „modern bejáratnak”. Ezzel illeszkednének a környezetük hangulatához és funkciójához. Egy ekkora területen két, azonos funkciókkal járó (funkcióhalmozó) fogadótér kialakítása nem indokolt, fenntartásuk is dupla költséget jelent.
A kutyaitatós kutak kihelyezését állategészségügyi okokból kifejeztetten károsnak tartom. A kutyák fertőzéseinek számát jelentősen megnövelik az ilyen jellegű kutak.
Az öntözőrendszer kiépítésekor érdemes figyelembe venni a területhasználat jellegét (rohangászó-ásó-rágcsáló kutyák, sátorvasakat leverő fesztiválozók), vagyis a földbe ásott öntözőrendszer telepítése a meghibásodás folyamatos veszélye miatt szerintem nem javasolt.

Elnézést, az imént egy fontos dolgot kifelejtettem: az északi csúcs kutyaúsztatási lehetőségének megtartása és a védett területen átvezető közlekedési folyosó egyértelmű, jól látható kijelölése kiemelten fontos lenne. A szóbeli megállapodásoknak a hatóságokra nincs hatása (érthető okokból). Ezért a korábban Önök által szóban tett ígéretet, mely szerint a kutyák által póráz-mentesen használható terület és a szigetcsúcs szintén póráz-mentesen használható területe közötti póráz-mentes összekötettést engedélyezik, nos, ezt fontos lenne a hatóságok számára is egyértelműen értelmezhető jelölésekkel biztosítani. Ennek elmaradása esetén az Önök ígérete ellenére a területen áthaladók idővel bírságolhatóakká válnak.

Válasz

2022/05/20 - 23:32

A Hajógyári Szieget egy kiemelkedő befeketetés! Tökéletes éttermek, hotelek, nagy tömegeket vonzó rendezvények kialakításahoz!! DE!!!! A Hajógyári Sziget egy kiemelkedő hely, ha bárki is, beleértve az ott aktívan részt vevő csoportosulásokat, venné a fáardságot és kimutatást csinálna, láthatnák Önok is és mindenki más is, hogy a Hajógyásri szigeten napi szinten kb 800-1000 ember fordul meg rekreációs törekvéssel, legyen az kutyázás, nyugdíjjas Nordic walking, versenyszerű frizbizés, családi találkozó, futók és a jövő nemzedékét tanító kerékpáros oktatás, kicsiknek és felnőtteknek. A Hajógyári a különböző érkelődési területtel rendelkező csoportok szimbiotiikus együttélése következtében, az elmúlt 3 éveben egy rendhagyó, magát alakító és kompromisszumképes multifunkcionális rekreációs területté vált. Erre a helyi érdekeltségeknek hihetetlen büszkének kellene lennie! Be kellene látnia, hogy nem 100 ember jár ki napi szinten, hanem több száz, hétvégenként ezres szám fölötti a látogatottsági szám tartózkodik aktívan a területen! Van jóga oktatás, van kutyázás, van sport tevékenyég , de leginkább AZ VAN, AMI MAGYARORSZÁGON NINCS (!) élni és élni hagyni!! A külnöböző éreklődési területek képviselői jelzik egymásnak, ha nagyszabású progaramot tervezenk, megértést és együttműködést kérnek és kapnak!
Van, hogy attól szép valami, hogy nincs túlgondolva, mint ahogy a Central park NY-ban --> természetes park maradt, mint ahogy a Regent's park (London) is park maradt és megannyi más természetes területek világszerete, ami az aszfaltalakók életét teszi elviselhetővé. Sajnálatos módon, csak mi, Magyarok érezzük azt, hogy csak akkor van fejelesztés, ha minimum 60%-a a területnek aszfalt és masszív fizetős épületekkel van telitömve. Van nekünk a túristák számára képzett Margit szigetünk , ami betelt, van nekünk Városligetünk, ami dizájer park és van nekünk egy álom szép a természet kincseit megmutató, gyönyörű szépen ( a méhlegelők koráig) rendben tartott Hajógyári szigetünk, aminek teli a parkolója 12 hónapon kerszetül (hétvégén egész nap, hétköznap este 6tól indiítva, amikor a sportolók és kutyások érkeznek). Legyünk zöldek, legyünk Nyugat-Európa, bírjunk örülni egy kis természetnek a város közepén! A belvárosiaknak csak ennyi maradt, a Népliget és a Hajógyári! A döntéshozók, könnyen terveznek a vidéki villájukból, de inkább próbáljanak rezonálni a budapestiek zöld utáni vágyával, a csenddel, nyugalommal, a kiskapcsolódás megfizethetetlenel élményével, ami a budapesti lakóknak aboszolút nem adataik meg, illetve lehetőségeik erősen limitáltak! Üdvözlettel, Fruzsi, aki néha fut, de minden este 2 kutyával (Borcsa és Babka) az elmúlt 4 évben kint van a szigeten minimum 1-5 órát. Fruzsi és Borcsa, akik a Covid két évben a szigetről home offieoltak egész nap, aki itt tud feltöltődni, aki imádja, hogy séta közben nordic wallkingos nyugdíjjas csoportra bukkan, akikkel elvihognak, a spiccen a Duna mellett jógázókkal és pancsoló kutyákkal találkozik. Látom a nagycsaládosokat sárkányt eregetni, foicizni, kisgyerekeket kacarászva futkorászni és könyörögni, hogy had játszhassanak a kutyákkal. Szurkolok a nemzetközi frizbi verseny résztvevőinek. Terlegetem a kutyáimat, hogy ne szaladjanak be a rögbi csapat edző játékába. Használom a track biciklisiek által hátra hagyott akadálypályát a kutyák agility edzésére és egyedülállóan Budapesten nyáron a tikkasztó kánikulában itt tudom megfürdetni a kutyáimat! Kialakult egy macroközösség, kialakult egy multikulti park és Önök ezt mind le akarják rombolni, azt mondván jobb lesz. Nem lesz, jobb, tudják magukénak a kialakult sikereket és ezzel kampányoljanak!
A méhlegelő nettó baromság, de ha ez kell mindenki öröméhez, hát legyen, de jellemzően a méhek nem legelnek erdőbem ahol a kijelöl portyázó területük vannak. Minegy, marketing és toklász nő virág helyett, de ezt most engedjük el.
Tessék olyan tisztességben megtartani a parkot, ahogy eddig volt! Ami példaértékú volt! Támogassák és promótálják azon csoportok létezését, akik összhangban kialakítottak egy végtelenül egészséges mikroklímát különböző érdekközösségeknek! Büszkének kéne erre lenni, főleg, hogy több ezres létszámról beszélünk és nem több százasról! Ne a kapzsiság határozza meg a döntésüket, hanem a lakosság jóléte! Üdvözlettel, Fruzsi, aki rengeteg barátra talált és Borcsi, Bakbka, akik mégtöbbre! Köszönöm!

Válasz

2022/05/20 - 23:56

Több mint 30 éve élek a kerületben és volt szerencsém végigkövetni a sziget sorsát kisiskolásként, sportolóként, szigetlakóként és aktív kutyatulajdonosként is. Ezek mind különböző szemszögek. A sziget önmagában egy különleges hely. Egy a maga egyszerűségében eddig meghagyott és szerethető terület ahol megállt az idő.
Állagmegóvás az egyetlen dolog, amire szüksége van a szigetnek igazából semmi másra. A "degrowth" mint nem növekedés filozófiája az, ami élteti a szigetet.
K Híd: Felújítása nagyon indokolt. Bár a kis huppanásokat mindenki szereti a családban, amikor áthajtunk rajta. Igen az egysáv forgalmasabb időben kicsit belassítja a forgalmat. De mindig bejutunk a szigetre. Időszaktól függetlenül. Akik képtelenek normálisan közlekedni a rakparti kereszteződésben és várni nincs sok jogalapuk hőzöngeni.
Parkolás: Igen véges a kapacitása. Tudomásul veszed, megállsz messzebb, vagy vársz amíg valaki kiáll és elmegy. Leesik a gyűrű a kezéről az embereknek? Elvégre nem öt percre jöttél a szigetre. Hozni lehet, a családot kirakod őket és leparkolsz. Sose volt még olyan hogy ne tudtam volna megállni. Túlzásokba esünk. Hét közben napközben nincsenek sokan. Hétvégén sokan vannak. Nem látom semmilyen indokát itt sem a bővítésnek. Közterületesek pedig figyelmeztessenek és büntessenek, ha szükséges.
Kaszálás: Ennyire nehéz elfogadni, hogy ekkora probléma a toklász? Kaszálni szükséges. Nemcsak a kutyásoknak/kutyáknak, az embernek is kellemetlenséget tud okozni.
Játszóterek: 30 éve kisgyerekként meglevő játszótér most is betölti funkcióját. Se több se kevesebb. Közben egyéb sportolásra is lett kialakítva már terület.
Padok: Fölösleges többet telepíteni simát vagy okosat. Elegendő, ami van bőven. Hozz egy pokrócot és telepedj le. Sokan csinálják. Egyedül, családostul, idősek, fiatalok. Érezd a füvet a kezeid között. Élj egy kicsit. A többire van rengeteg alternatíva a városban. Ráadásul mindenkinél ott az okos telefon, ha kell, ha nem. Fogadd el ez egy nomád sziget.
Futás: Rendszeresen futok a szigeten körbe 20 éve. Teljesen rendben, így ahogy van. Helyenként megsüllyedt és gödrök vannak. Nincsen szükség és igény a barátaim között sem a rekortán és gumipudingos mesterséges futóutakra amelyek pár év alatt az enyészeté lesznek, mint azt láthatjuk számos egyéb urbanizált Budapesti helyszínen már.
Kutyaitatós kutak nem kellenek. Hozz vizet vagy összecsukható tálkát. Kocsiban, hátizsákban elfér. Használd a rendes ivókutat.
Öntözőrendszer: Pillanatok alatt tönkre fog menni. Fölösleges ekkora területen.
Szemeteskukák: Kutya kaki gyűjtők és zárt szemetesek nagyobb tisztaságot eredményezhetnének. Nem elég sűrűn űritik őket.
Összegezve:
Amire egy nagy büdös NEM: Mindennemű fölösleges és oda nem illő más már urbanizált területeken megtalálható (pl. Margitsziget, Városliget) épület, kávézók, éttermek, okos tárgyak, padok, táblák, és legfőképp az EUROVELO bevezetése. A gazdasági helyzet hamarosan a földdel tesz egyenlővé ezeket a vállalkozásokat is. A pénzt e részét inkább átstrukturálni állagmegóvási konstrukcióra persze ez megint szervezést, időt energiát követel.
Amire igen: K- Híd felújítása, utak, játszóterek parkoló állagának megóvása, karbantartása. Nem újak telepítése és bővítése hangsúlyozottan! Zárt szemeteskukák a tisztaság érdekében.
Feltételezem szomjas optimistaként hogy a vélemények tényleg meghallgatásra találnak, és valaki adatanalitikát ráereszt a véleményekre (ááá én naiv).
Az emberek a természetet szomjazzák nem az urbanizált városi közeget. Meg a józan ész által meghozott döntéseket.

Nem kell mindent homogenizálni fölöslegesen. Hagyják meg az embereknek a választási lehetőséget.

Válasz

2022/05/21 - 01:42

Nem szeretnék változásokat, új beruházásokat!
Rengeteg helyre tényleg kéne a beruházás, de ami gyönyörű és érintetlen, nem azokat a zöld részeket kéne szétbarmolni és parkosítani! :(
15 éve járok rendszeresen (hetente többször) ki a szigetre, az elmúlt 9 évben már nem csak kutyával, hanem 2 gyerekkel is. Rengeteg játszótér, parkosított borzalom van Budapesten, de azért ide jövünk, mert itt még érezheti azt az ember, hogy a természetben van, nem egy mű, épített burokban!
Ennek így kell maradnia! És ezt üzeni Önöknek a 9 éves gyerekem is, mert ő már érti, hogy ez az ő jövője, amiről most szó van.
Budapesten is kell hagyni ilyen területeket, az átlagembernek sajnos nincs pénze, hogy utazzon, ha érintetlen zöldre vágyik. :(
A kukákat lehet sűríteni, gyakran üríteni, a füvet nyírni, szépen karbantartani. Ennyi. Mi ülünk a fűben, a gyerekek labdáznak, ez a kisember kikapcsolódása. <3

Válasz

2022/05/21 - 08:47

A parkolók limitált számának meghatározásánál kérem a teljes északi részen lévő parkolószámot figyelembe venni (Honvéd , kutyasuli stb) , a jelenlegi parkoló kizárólagossága esetén nem elegendő (most sem csúcsidőben) és tényleges parkoló szám csökkenést eredményez. A parkolás fizetőssé tétele nem javasolt.
A 3. ker. gyéren ellátott zárt kutyafuttatókkal, létesítését javaslom a nehezen visszahívható kutyák számára, a szabad póráz nélküli lehetőség fenntartása mellett. Ez zöld célokat is szolgál, mivel hiánya esetén a kutyások kénytelenek autóba ülve keresni ilyen területet., mivel a közösségi közlekedés kutyával, kutyákkal korlátozott.
Egyebekben a sziget zöld és háborítatlan megtartását javaslom, a szociális és higiéniás kiegészítők elegendőek a hídnál a parkoló mellett. Az erdőterületeken sincsenek sűrűn padok, wc-k stb. Kivétel a hulladékgyűjtés, mert azt meg kell oldani.

Válasz

2022/05/21 - 09:25

Tisztel tervezők és döntéshozók!

A csütörtökön megtartott egyeztetésnek kikiáltott bullshiten való részvétel után kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy a “közösségi tervezésben” való részvétel, a tervtervezet-piszkozat - amelyre amúgy sem áll rendelkezésre semmilyen forrás - véleményezése egyszerű parasztvakítás, amivel ki lehet pipálni azt a rubrikát, ami mellett a “hallgassuk meg a közösséget” mondatocska szerepel. Konstruktívan indultam neki ennek az egésznek, meggyőződésem volt, hogy szükség van a helyismeretünkre, a tapasztalatunkra ahhoz, hogy sikeresen lehessen papírra vetni azt, ami egyébként a valóságban már MŰKÖDIK, pontosan azért, mert nem próbálta senki valami íróasztal mögül MEGRENDSZABÁLYOZNI azt.
Alapvetően konstruktív, megoldásra törekvő embernek tartom magam, akivel lehet kompromisszumot is kötni,de a jelen esetben a felsejlő, mögöttes szándékok, a kommunikáció alacsony színvonala, a hazudozás, valamint a töketlenség elérte bennem azt, hogy most már ne akarjak együttműködni egy ilyen társasággal, mert nem vezet sehová. Az Óbudai-sziget látogatóközönsége optimális, nem kell több ember oda, mert a terület ennyit tud optimálisan, a látogatók megelégedésére kiszolgálni. Ha ez a terv a Margit-szigetesedést szolgálja, akkor persze érthető az akarat, ami mindenáron át akarja ezt tolni mindenkin, aki szembejön, de a döntéshozók valahogy mindig elfelejtik, hogy nem urak, hanem megbízottak, akik a mi akaratunkat teljesítendő ülnek ott, ahol.
Mire alapozza a tervet forszírozó társaság, hogy az Óbudai-szigeten növelni kell a látogatószámot? Mire alapozza, hogy a jelenlegi használat nem a legoptimálisabb? Mire alapozza, hogy a budai oldalon most épülő lakópark-förmedvényből kiáramló embereket is figyelembe véve, nem lesz-e már a jelenlegi formájában is túlhasznált? Az önök oldaláról én még nem találkoztam senkivel, aki ezt a területet legalább heti rendszerességgel látogatná, hogy legalább ezáltal rendelkezne életközeli tapasztalatokkal a kihasználtságot illetően! Egy dolgot nem kéne elfelejteni! A csudálatos piktogramm-térkép nem társasjáték-tábla, hanem egy valós helyszín, ami emberek TÍZEZREINEK nyújt kikapcsolódást jelenlegi formájában és a kialakult használati szokások, valamint a statisztikák NEM INDOKOLJÁK mindenféle komfort-pontok, meg ilyen-olyan modernizációs létesítmények kialakítását. Amikor pedig odajutunk, hogy bizonyos dolgokkal viszont kezdeni kellene valamit (játszótér), kiderül, hogy annak még csak az újratervezésére sikerült kiköhögni a lóvét. Magyarul újabb papírokat lehet teleírkálni, de egy kapavágás sem fog történni? Esetleg kivárjuk, amíg egy kisgyerek súlyosabban sérül, hogy onnantól minden ellenérvet életellenesnek is lehessen bélyegezni?
Önöket azért fizetjük MI, hogy azzal foglalkozzanak, amire nekünk nincs időnk, amihez nincs meg a hozzáértésünk. Ezért kapják a fizetésüket, nem azért, hogy súlytalan egyeztetésekkel és közmeghallgatásokkal próbálják befogni a szánkat. Az Óbudai-szigethez értünk, kialakítottuk a közösségi együttélés - jól működő - szabályait, nincsen sembaleset, sem konfliktus, sem kihasználatlanság, így ezen terület nem igényel beavatkozást, lehet továbbhaladni! Ellenben azok a közfenntartási feladatok, amik épp elférnének ott, valahogy mindig késnek. Nem lehet, hogy értelmetlen tervtervezet-piszkozatok gyártása helyett a toklász-tengereket lekaszáló munkás lehetőségeit kellene megteremteni? Sajnálom, hogy a közösségi tervezésnek bélyegzett bullshit-vihar miatt el kellett oda jussak, hogy a legkonstruktívabb hozzáállás az, ha önöket minnél távolabb tartjuk attól, hogy bármilyen - valóságtól messze elrugaszkodott - agymenést véghez tudjanak vinni, tönkretéve ezzel azt, ami véletlenül jól működik ebben az amugy is kifacsart logikájú országban. Részemről innentől semmilyen módosítást nem fogok támogatni és nem azért, mert nem látnám értelmét ennek-annak, hanem azért, mert az azzal megbízottak hozzáértését és kompetenciáját - személyes tapasztalatom alapján - nem tudom elégségesnek minősíteni. A jelenlegi használók hangját nem akarták, nem akarják meghallani, a tervek egyeztetése 0 eredményeket hozó, pofabefogó parasztvakítás, a konkrétumok megvitatásának “most nincs itt az ideje, hisz se pénz, se paripa”. Rendben. Segítek kicsit még most utoljára a konstruktívitás jegyében: a Hajógyárihoz való hozzányúlásnak nincs itt az ideje! Szívesen.

Válasz

2022/05/21 - 11:00

Én 2 kutyával XVI kerületből járok a szigetre, meg a kerületben ahol el lehetne engedni a kutyákat - ott vadász terület van! És sajnos már voltak szomorú történetek, amikor a vadász lelőtte a kutyát, a gazdi 20 méter volt tőle, és vadásznak lett igaza- hivatalosan vadászterület! A kitya futtatók kicsik , piszkosak , barátságtalanok - a fű ki van taposva és ha esik az eső akkor sártenger lesz belőle. A Szigeten nyugodt szívvel tudok elengedni a kutyáimat mert nincs forgalom és főleg nincs vadász! Nagyon szeretünk a szigetet úgy, ahogy van, nagy kar lenne ha ez a helyet is tönkre tesznek!

Válasz

2022/05/21 - 11:05

Sajnos szélmalom harc lesz egész addig amíg legalább egy értelmes,gondolkodó EMBER nem lesz ott köztük. Mióta eszemet tudom ismerem a hajógyárit. Iskolák,óvodák,családok ÉS kutyások kacsalábon forgó palotája a sziget. Ami a politika nélkül képes lenne önmagát fenntartani. Dehát a politika. Nem ismerek még egy ilyen helyet. Pedig laktam sok helyen,jártam még több helyen. De még egy ilyen mint a sziget nem létezik.

Válasz

2022/05/21 - 15:10

Egy olyan terv, amely olyan lakossági kérdőívre alapoz, amire nem lehet azt válaszolni amit valójában szeretnénk mert a felület nem biztosítja, alapjaiban rengeti meg a továbbiakat, de azért folytatom. A pandémia alatt lett kitöltve, fogalmunk sincs, hogy kik töltötték ki, mert a sziget látogatottságának több mint 80 százalékát képviselő kutyások az utolsó pillanatban, teljesen véletlenül tudták meg, hogy létezik. Nem a sziget tényleges használói töltötték ki. Kiderült később, hogy nincs igény a tervben szereplő feljlesztések többségére, de igazából pénz sincs rá. Akkor hova sietünk? Miért kell a júniusi közgyűlésnek elfogadni egy olyan tervet, ami rosszul lett felmérve, nem kompetens személyek által és nincs rá sem pénz és igény! Ráadásul a terv teljesen ellentmodásos, mert az "őrizzük meg a természetes jelleget" és a még több ember, bicikli út bevezetése, funkcióbővítés valahogy nem összeegeztethető. Határozottan ellenezzük, hogy ez a "terv?"- amiről a múltkori megbeszélésen elmondták nekünk, hogy még semmi nem konkrét, mert csak a tervezésre van pénz eddig- bemenjen a közgyűlés elé egyáltalán napirendi pontnak.Nem értjük, hogy hova ez a sietség! Rossz alapok, nem releváns kitöltők, a tényleges használók igényeinek totális elsöprése. Igény sincs, pénz sincs, akkor miért? Annyi, de annyi fontosabb dolog lenne Budapesten, ami valóban megoldásra vár. Vagy elő lesz terjesztve és el lesz fogadva valami a fővárosi közgyűlésen, amit a terület használói nem szeretnének? Kérem, hogy ne tegyék!

2022/05/21 - 20:24

Honnan jön ez a 80%? Az I. kötetben 54% szerepel. Jó lenne ha normálisan fel lenne mérve. Ahogy sejtem egyik sem a valós arány. Amúgy én sem értem mi értelme van egy nem reprezentatív felmérésnek. Csak jó kérdés, hogy hogyan lehetne felmérni normálisan, mert ha lenne egy új kérdőív és szét lenne spammelve a kutyás csoportokban és csak kutyások töltenék ki, az se lenne helyénvaló.

2022/05/22 - 00:57

Kedves István! 80 százaléknál több, mert még a pandémia előtt készítettünk egy felmérést, három és fél évvel ezelőtt. Azóta 30 szézalékkal lett több kutya az országban. Több mint 3 000 000 kutya van, így minden második Magyar családot érint. Ehhez képest Pl. Óbudának a 30 000 kutyához van 11 db. futtatója, ahol elengedhetjük a kutyáinkat és a Hajjógyári-sziget szabad futtatási lehetőséget kapott. A pünkösdfürdői gát Duna felőli szakasza és a Tabán egy részén kívül sehol nem lehet elengedni a kutyákat. Hiába írja azt, Ön, hogy ez nem igaz, sajnos igaz. A Futtatókban és ezen a három helyen tudnak legálisan szaladgálni, bárhol máshol fenn áll a büntetés kockázata. Halljuk a Március 15 téren az integrált parkot, de azt egy kutyás nem veszi egy kalap alá az előbb felsorolt három területtel. Reggeltől estig, télen, tavasszal, nyáron és ősszel a kutyások folyamatosan képviseltetik magukat a szigeten. Szóval a nyolcvan, az inkább több. A kötetet azért nem szabad alapul venni, mert maga a kérdőív is olyan volt, amire nem tudtuk azt válaszolni, amit szerettünk volna, mert nem adott rá lehetőséget a felület. Ráadásul a pandémia alatt ki tudja, hogy ki töltötte ki, mert a kutyások nem nagyon értesültek a felmérésről, úgyhogy simán szerepelhet benne ez a valótlan 54 százalék. Azokkal az emberekkel, akik évtizedek óta kijárnak minden nap, nem érdemes ezen vitázni szerintem. Szeretnénk ha ilyen maradna az északi oldal! Nem szeretnénk látogatószám növekedést, az pusztítással fog járni! Tökéletes a sziget! Május 31-én lesz 54, hogy kijárok! :)

2022/05/23 - 09:15

Majd ha függetlenek mérik a kutyahasználók számát azt talán elhiszem. Jó hogy nem már a kilátogatók 178%-a kutyás. Ne vicceljünk már. Pont erről beszéltem, hogy ha egy kutyás egyesület megkérdi a tagjait, hogy hé ti kutyával jártok ki? Nem csoda, hogy magas lesz a százalék. Erre írtam, hogy kellene egy igazi felmérés. Annyiban korrektebb az itt említett felmérés, hogy ők legalább odaírják, hogy nem reprezentatív volt a kérdőívet kitöltők aránya. Itt meg a 80% szám meg a magasabbat fogadjuk el csak úgy bemondásra. Oké.

Azért durva, hogy számon van kérve a főváros, de itt meg jön a csúsztatás. Eddig az volt, hogy csak a szigeten lehet elengedni a kutyákat, most már Pünkösdfürdő meg Tabán, meg Március 15 tér, de én úgy tudom a Nehru parkban és a Gizella sétányon is. Ennek ellenére továbbra is azt mondjátok, hogy csak ez az egyetlen hely! Nem igaz.

Ennyire kell komolyan venni azt a 80%-ot is. :)
Az a baj, hogy az ilyen ferdítések komolytalanná teszik az embert. A harminc ezer kutya is ilyen „pontos” szám? :)

Válasz

2022/05/21 - 23:12

A május 19-i hajógyári civilekkel törtent “egyeztetésen” a konkrét javaslatainkat azzal az érvvel radírozták le, hogy ez még csak koncepcióterv. Nekünk a koncepcióval kapcsolatban van az alapproblémánk. Mi az Óbudai, (de a használok, és a IIi. kerületben a Kolossy tértől a Flórián téren keresztül a békásmegyeri Templom utcáig csak Hajógyárinak nevezett) sziget északi részét változatlanul szeretnénk megőrizni a használóknak és az utókornak. Nem akarjuk, hogy a szigetünk északi részét az úgynevezett “egységes koncepcióra” hivatkozva felfalja a város ugyanúgy, ahogy a 70-es 80-as években a lakótelepek felfalták Pestlőrinc, Pesterzsébet, Kispest, Óbuda, Békásmegyer értékes, pótolhatatlan épületeggyütteseinek jelentős részét, amikben kicsit gondosabb tervezéssel ma is gyönyörködhetnenk. A HAJÓGYÁRI SZIGET ÉSZAKI RÉSZ ELÉG TERMÉSZETES, NEM KELL “MEGCSINÁLNI” . A TERVEZŐK BECSÜLETESEK, DE ZSOLDOSOK, AZONBAN NEKÜNK OTTHONUNK A SZIGET ÉSZAKI RÉSZE, A családok, sportolók, kutyások, sétálók, pihenők évtizedek óta önszerveződve békében, nyugalomban élnek a szigetünkön ÉS EBBEN A TERMÉSZETES FORMÁBAN KÍVÁNJÁK MEGŐRIZNI EZT A FŐVÁROSI SZINTEN IS KIVÉTELES MEG MEGMARADT OÁZIST!

Válasz

2022/05/22 - 08:20

A Hajógyári sziget mindig is egy különleges hely volt. Tökéletes volt gyerekként, kamaszként a sziget fesztivállal és most felnőttként a kutyákkal, akár gyerekkel is. Mindenki megfér egymás mellett, nincs, vagy alig vannak konfliktusok. Kutyásként fantasztikus látni, hogy ennyi kutya szabadon békésen játszik egymás mellett. Van helyük, van lehetőségük kitombolni magukat és az egész városban ez az egyetlen hely, ahol ez póráz nélkül megtehetik és még fürdeni is tudnak egy szuper természetes helyen, senkit nem zavarva. Ami fontos lenne, hogy a vízhez továbbra is lejussunk, a fű ne legyen veszélyes a kutyák és a gyerekek számára és használhassuk úgy a szigetet, ahogy eddig. Parkolóval, játszótérrel, kutyás hellyel, sétaúttal és fürdetőhellyel. Mindenki megtalálta a maga helyét, ne vegyék ezt el tőlünk. Aki nem erre vágyik úgyse a Szigetre jön.

Válasz

2022/05/22 - 09:41

Megköszönjük, ha a déli részt fejlesztik, az északi részt meghagyják a kutyásoknak. Hogy miért? Itt sokan, sokféleképpen leírták. Érthetően. Élni és élni hagyni.
A mai Világban BŰN egy olyan kincset elvenni az emberektől, ami feltölt, erőt ad, ahol ennyi ember békében megvan egymás mellett.

Miközben írom ezt a rövid üzenetet, potyognak a könnyeim, hogy évente kétszer küzdenünk kell a Szigetért. :(

El a kezekkel a Szigettől. És köszönet azoknak, akik évek óta erőn felül kiállnak a mi Szigetünkért.

I love Hajógyári

Üdvözlettel:

Győrffy Viktória
egy sokkutyás gazdi

2022/05/22 - 11:00

Szeretném, ha a sziget északi része megmaradna pont ilyennek, mint most. Kíváncsi lennék a terv elkészítőinek volt-e már szerencséje egy csendesebb hétköznap délelőtt kimenni és a parkolóból besétálva rácsodálkozni, ahogy a nagyrét kinyitja a szigetet. Kisimul az ember, ahogy végigsétál a szigetcsúcs felé, szeme lesz a csöndre, zöldre, a fák-bokrok nyújtotta harmóniára. Annyi helyen lehet mást csinálni, van nyüzsgés, sok ember. Mindenhonnan ömlik ránk az információ áradat. A pihenőtér, komfort pontok, fogadótér, illemhelyek, információs táblák kialakítása alapvetően változtatná meg azt, ami miatt a sziget most egyedülálló. Ezek a dolgok nem fejlesztést jelentenének a sziget északi részének, hanem átalakítást. Sokunknak egy kis oázis az őrületben, szükségünk van rá. Így van rá szükségünk.

Válasz

2022/05/22 - 11:06

Nekem szimpatikus a terv. Sokan nagyon ellene vannak bárminemű változtatásnak, szerintem azonban tény, hogy vannak dolgok, amikre ráfér a változtatás.

Több pad, több szemetes szerintem abszolút elférne. Valahol egy olyan kommentet olvastam, hogy a padok szinte mindig üresek - hát, akkor nagyon más időpontban járhatunk, mert én nagyon ritkán találok szabad padot. A szemetesek száma egyébként nem rossz, inkább csak néhány csomópontban lehet szükséges a bővítésük (pl. a nagy rét eleje).

Aminek én még kifejezetten örülnék, az egy gyalogosok és biciklisek által használható híd lenne, amelyen az északi oldalról is meg lehetne közelíteni a szigetet.

A mosdókkal is egyetértek. Sokan attól félnek, hogy ezektől a változtatásoktól majd sokkal többen járnak a szigetre. Nem hiszem, hogy a mosdó annyira vonzaná az embereket. Inkább csak segítene abban, hogy ne a szabadban végezzék a dolgukat a látogatók. Sokszor előfordult már, hogy emberi ürülékre akadtunk. (Tudom, hogy az volt, egyszerűen más, mint egy kutyáé. A kutyáink is észrevették a különbséget...)

Mi is két kutyával járunk látogatni, azonban nem gondolom, hogy ez a sziget csak a kutyásoké kellene, hogy legyen. Való igaz, hogy a legfőbb értéke a természetközelisége, az érintetlensége, hogy nem egy második Városliget vagy Margitsziget. Ugyanakkor azt is meg kellene érteni, hogy ez nem egy erdő vagy egy szántó, ez egy fővárosban található közpark. Bizony nagy a látogatók száma, és ezt a közönséget a parknak ki kell szolgálnia. Nem hiszem, hogy a padoktól meg a szemetesektől majd tömegek rohamoznák meg a szigetet.

Amit viszont mindenképpen szorgalmazok: tűzgyújtási tilalom a galériaerdőben (ha van ilyen, akkor szigorúbb ellenőrzése). Ha a kutyák nem mehetnek a védett területekre, akkor azok az emberek, akik szemetet hagynak maguk után (sörösdobozok és társai), valamint ottlétük alatt nyilvános wc-nek használják a galériaerdőt, ők miért? A hangos zenéről és egyéb zajokról, mint negatív környezeti externáliákról, pedig már ne is beszéljünk.

Üdv: egy két kutyás sziget-látogató

Válasz

2022/05/22 - 11:53

Tisztelt BFFH Tájépítészeti Osztály!

Ugyan fővárosi lakos vagyok, de nem a III. kerületben élek. Zuglóból, illetve leginkább Kőbányáról, autóval megyek az Óbudai-szigetre, kifejezetten a kutyám miatt. Azért, mert ez az egyetlen létező hely maradt már csak Budapesten, ahol nyugodtan és ténylegesen lehetséges a kutyákat lefuttatni, lemozgatni sőt, úszni is van lehetősége a kutyáknak. (Ez a mi életünkben nagyon fontos, fizioterápiás kezelés alatt álló kutyáról van szó, akinek a mozgása nagy részét a melegebb hónapokban az úszás jelenti.)
Mivel ekkora távokat nem lehet sem az időbeli hosszúság, sem más okokból tömegközlekedéssel megtenni, ezért mi mindig kocsival megyünk a szigetre. Amennyiben a parkolás fizetős lesz, az esetben azonban ez a minimális lehetőség is megkérdőjeleződik számunkra és biztos vagyok benne, hogy nem csak a magam nevében írom ezt.
Nagyon fontosnak tartom a K-híd felújítását, de semmiképp sem tenném fizetőssé a parkolást, ugyanakkor szerintem nincs is szükség további parkolási területek kialakítására.

Amióta elindult ez a területfejlesztési kálvária és kijelölték a méhlegelőket, folyamatos problémát jelent a toklász jelenléte. Őszintén szólva, azóta tudok ennek a növénynek a problémás oldaláról, mióta kutyám van és én sem hittem volna, hogy ennyire VESZÉLYES!!! Jelenleg, amikor ezt a hozzászólást írom, a szigeten a csúcs felé haladva, a komplett bal oldala használhatatlan bárki számára, mert téridig ér a gaz, a toklásztenger! Nem csak a méhlegelő területen, ráadásul tudtommal a betonút mentén 10 méterig le kellett volna vágniuk a gazt, ez azonban nagyon látványosan nem történt meg! A toklász már most veszélyes, de abban a pillanatban, ahogy elkezd kiszárazni és szállni a növény, azonnal nem "csak" azt kell majd nézni, hogy a kutyák testébe ne álljon bele (konkrétan a bőrük alá tud fúródni tályogos sebet okozva!), ne szippantsa fel, ne nyelje be, stb. DE a GYEREKEKRE is veszélyes, hasonló okokból, valamint bárkinek a ruhájába könnyedén beleáll.

Ami a kukákat illeti. Siralmas. Tetővel fedett kukákra van szükség, mert a varjak kipakolnak mindent.
Mindemellett, valójában nem a kutyások és a kulturált családosok azok, akik veszélyt jelentenek a szigetre és az ottani élővilágra, hanem azok az emberek, akik bulizni, sütögetni, strandolni járnak ki a szigetre! Vasárnaponként már most úszik a szemétben és mindenben főleg a szigetcsúcsnál található kukák és környékük, ugyan ez érvényes a legtöbb kukára a közelben. Emellett FOLYAMATOS probléma a tűzrakás!!! Őszintén szólva ezeket a szigetlátogatókat kellene ellenőrizni és büntetni, akik tüzet raknak és gyakran a szigetcsúcsra lemennek kocsival!!! Ez rendszeres jelenség április–szeptember között, minden évben!

Ami további, bármilyen nemű épületek, sportpályák, túra utak, stb. kiépítését illeti: kifejezetten károsnak tartanám, ha mindez az északi oldalon (K-hídtól balra) megvalósulna. Bármilyen további infrastrukturális beavatkozás tökéletesen szembe megy a természet védelmének logikájával, amely elvileg szerves része ennek a tervezetnek.
Természetes terület ez így, amelyre a rendszeres közössége fokozottan és őszintén szólva példanélküli módon figyel. Tessék rendberakni a sziget másik oldalát, hogy használható legyen az is és kulturáltan nézzen ki!! A valódi problémás helyekkel és dolgokkal kellene foglalkozni!

Gyakorlatilag szinte az egész tervezet nincsen összhangban a területet használó polgárokkal. Hiába volt kérdőív, személy szerint én úgy érzem, nem sok meglátás lett valóban figyelembe véve azokból, amelyeket a szigetet valójában használó emberek felhoztak. Azt gondolom, hogy, ha valóban meghallanák, amit a sziget közössége, azok, akik évtizedek óta, napi szinten járnak oda, tanácsolnak, akkor sokkal kooperatívabban lehetne az egész tervet végrehajtani és fejleszteni a komplett területet. Emellett pedig nyilvánvalóan az is segítene, ha a szóban tett ígéreteket a gyakorlatban tettekre váltanák.

Remélem, hogy nem fog a Margit-sziget, vagy a Városliget sorsára jutni a terület és megmarad a főváros utolsó, valóban természetes tágas, zöld területi bástyájának az Óbudai-sziget, amely példátlanul jó és együttműködő közösséggel rendelkezik, legyen szó családosokról, sportolókról, kutyasétáltatókról, bárkiről.

Válasz

2022/05/22 - 16:44

Tisztelt BFFH Tájépítészeti Osztály!

Amennyiben valóban számít a szigetet használók véleménye, ezúton szeretném kérni, hogy maradjon a sziget olyan, amilyennek eddig megszerettük. Hálás lennék a jelenlegi állapot megőrzéséért, igazából állagmegóvas szükséges csak, leginkább a játszótéren és a "K" hídon illetve a sétálóúton (ahova nem beton vagy aszfalt, inkabb térkő lenne szerencsés a víz elfolyását segítendő). Ezen kívül minden változtatás hátrányosan változtatna a jelenlegi nyugalmas, háborítatlan állapoton. A parkoló mérete is szükséges, nem segítene ha kisebb vagy fizetős lenne, sőt, nagyon nagy terhet jelentene a sziget közönségének. A méhlegelő elméletét értem, de ott és úgy teljesen szerencsétlen megoldásnak tartom. Vannak a szigetnek kevésbé látogatott részei, ahol zavartalanul növeszthetnék a méhlegelőnek csúfolt gazokat, hátha nőne valami virágos gyom a toklász között.
Nagyon régóta látogatjuk a szigetet, régebben gyerekekkel mostanában kutyával, remekül megférnek egymás mellett a funkciók, nincs szükség másra, többre.
Köszönöm, köszönjük, ha meghallják azok véleményét, akik jelenleg is használják a szigetet!

Válasz

2022/05/22 - 16:53

Köszönjük az észrevételezés lehetőségét.
A tömegközlekedéssel kapcsolatban: a szigetre érkezők döntő többsége nem egy kutyával érkezik. Sok köztük a nyugdijas is. Sokan hoztak ki menhelyről második kutyák, a kutyatartási költségek növekedése egyébként is többletterheket ró erre a rétegre. Nem kellene ezt parkolási díjjal is megfejelni. A városban pl. jómagam a tömegközlekedési eszközöket használom, ha azok megfelelőek időben és távolságban. A kutyasétáltatáshoz nem tudnék a két idős, beteg kutyával semmire felszállni. Jó lenne, ha a parkolási lehetőség maradna így, ahogy van. Ellenben a szabálytalankodókat meg lehetne büntetni.
Jómagam nem szeretnék nagy felújításokat a szigeten. Így jó és szép, ahogyan van. Nem sok hely van Budapesten, ahol ilyen szabadon mozoghatnának a kutyusok kedvükre. Megférnek egymás mellett a csak sétára érkezők s a kutyások is. A gyors bringások és görkorisok mozgása ebben a közegben veszélyes lenne. Nem szükséges, hogy minden zöld területen legyen pihenő, kféle étkezési lehetőség... ez máshol már rendelkezésre áll. A karbantartáson kívül maradjon a sziget ilyennek, amilyen. Zöldnek, békésnek... a K-hidra valóban ráfér egy felújítás, de ennyi. Nem kellenek oda épületek. A természetet önmagában is lehet élvezni, értékelni.. ez Budapest utolsó zöld, természetes, csendes parkja. Hagyják meg ilyennek, nagyon kérem!

Válasz

2022/05/22 - 19:40

Én lassan 10 éve járok a szigetre, nyáron kicsit sűrűbben. Kutyával és futni is. Az én kutyám érzékeny a zajokra és nem bírja a tömeget sem, vannak dolgozk amiktől nagyon fél, pl gördeszka, roller, görkori, lovak. A sziget az egyik kedvenc helye, ahol boldogan , felszabadultan rohangálhat, labdázhat és nem kell minden percben attól tartanom, hogy megijed valamitől és esetleg elszalad. Azt gondolom a sziget egyik nagy előnye a többi közparkkal szemben, hogy természetes és a civilizáció még nem avatkozott nagyon be. Jó lenne, ha a fejlesztések olyan mértékűek lennének, hogy inkább a természetes mivoltát őrizné meg a sziget, vagy azt növelné. Én autóval járok ki az I. kerületből, próbáltam hévvel, de sajnos néhányszor majdnem leestem róla olyan magas a lépcső, és a kutyával a kezemben nagyon nehezen boldogultam. A fejlesztések tekintetében több mosdó jobb lenne, olyan is, ami esetleg kártyával is működtethető, mert én pl nagyon ritkán viszek magammal készpénzt. Egy közpark nem attól jó, hogy tömegek járnak oda, hanem attól, hogy aki odamegy az békére lel. Nekem és a kutyámnak ezt adja most a sziget. Természetesen vannak olyan területek, ahol lenne lehetőség fejlesztésre, hogy ne csak parlagon heverjen, de ez nem a nagyrét felé eső oldal vagy a töltések.

Válasz

2022/05/22 - 23:17

Tisztelt Főváros, tisztelt Tervkészítők!

Végig olvasva az eddigi véleményezéseket, észrevételeket számomra egyértelmű, hogy az Óbudai-sziget (a Hajógyári) jelenlegi használói nem akarják az Önök fejlesztését!!! Tessék kérem, ezt tudomásul venni!
A terv véleményezését előttem már rengetegen megtették, mélységesen egyetértek Gáspár Zsófi álláspontjával, maximálisan támogatom azt. A 2022. február 11-én, az Óbudai-szigeten történt helyszíni egyeztetésen magam is ott voltam. Az volt a benyomásom, hogy a tervkészítők úgy készítették azt el, hogy ők maguk valójában nem használói a szigetnek, fogalmuk sincs arról, hogy akik odajárnak miért szeretik. Mesterségesen "belenyúlnak", beleavatkoznak egy mára már egyedülállóvá vált, évtizedekkel ezelőtt kialakított (Május 9. Park) parkosított területbe oly módon, ahogy azt annak használói nem akarják. Kérem ne tegyék! Ez ma Budapesten az egyetlen olyan érintetlen parkterület, ahol ekkora területen családok, kutyások, kutyás családok szabadon szabadidős tevékenységet folytathatnak. 1974 óta vagyok rendszeres látogatója az Óbudai-szigetnek, kezdetben kisgyerekként (itt tanultam meg biciklizni),később kamaszként, majd fiatal felnőttként, közel 23 éve kutyatartóként. Láttam, hogyan tűntek el játszóterek, padok, ivókutak, hogyan szűntek meg az esőbeállók, hogyan amortizálta le korábban éveken keresztül a Szigetfesztivál a Parkot. Most jönnek Önök, ön megvalósítani, megint úgy, hogy azt a többség nem akarja! Miért?
A galériaerdő pusztul, betegek a fák, korhadtak, kidőlnek, helyettük nem ültetnek újakat, a védetté nyilvánítással nem fog megújulni, csak tönkre megy az egész, majd nem lesz. A méhlegelő egy agyrém, nem egy közösségi parkba való. Direkt allergiát okoz az embernek állatnak egyaránt, az okozott sérülésekről (toklász) már nem is beszélve. A legszomorúbb az egészben, hogy ez megint egy erőszakos, "majd mi megmutatjuk" szagú projekt, amelynek megvalósítására valójában semmi szükség.
Összegezve, a maga

Válasz

2022/05/23 - 13:13

Tisztelt Tervezők, tisztelt Fővárosi Önkormányzat!

Budapest belvárosi lakosként és rendszeres szigethasználóként a magam részéről csak olyan fejlesztéseket (nevezzük inkább őket megújításnak, karbantartásnak) támogatok, amelyek nem járnak a sziget jelenlegi használhatóságának, környezetének érdemi változásával, korlátozásával, csökkentésével. Gondolok itt olyan megoldásokra, mint a meglévő padok felújítása, a meglévő szemetesek kicserélése új, fedeles verziókra, a játszótér elemeinek a cseréje, esetleg a világítás mozgásérzékelős kialakítása. Érdemes lehet néhány plusz táblát elhelyezni, hogy pontosabban megismerhesse minden látogató, hol kezdődik a természetvédelmi rész. Illetve a Sziget Iroda melletti korábbi mosdó helyiség visszaállítása remek lenne. Ezen túl egy fontos és költséges fejlesztésre lenne szükség: a K-híd felújítására. Más fejlesztésre véleményem szerint nincs szükség, a sziget éppen a maga természetessége, háborítatlansága miatt szép és különleges, hasonlót nem találni sehol a Fővárosban, őrizzük meg ilyennek saját magunk és a következő generációk számára!

Válasz

2022/05/23 - 16:03

Az Óbudai-sziget különleges adottságú terület. Hetente többször járunk ki a kutyusunkkal sétálni, sportolni, természetben lenni.
Ez a legfontosabb szempont, amit azt gondolom, szeretném ha megtartanának, hogy ne legyen korlátozva a kutyások szabadsága a területen.Ez teszi egyedülállóvá, nélkülözhetetlenné ezt a szigetet.
Amit fontosnak tartok:
- K híd teljeskörű felújítása (1995 óta élünk a környéken, már gyerekkoromban sem volt jó esztétikai állapotban - statikailag feltételezem hogy rendben van)
- mosdó kialakítása (pl. a parkolónál) - akár valamilyen
- hulladékgyűjtő edényzetek mennyiségének/állapotának felülvizsgálata a sziget egész területén
- közvilágítás korszerűsítése a területen (akár mozgásérzékelős rendszerrel)
- a toklászkérdés időbeli rendezése (akár közösségi program keretében, ha máshogy nem lehet megoldani a kaszálást/fűnyírást)
- nem tudom, természetvédelmi területre telepíthetőek-e fák, de ahogy öregszik az ártéri erdő, azt gondolom érdemes lenne az ökológiának megfelelő fatípusokat pótolni

Válasz

2022/05/22 - 23:25

.... a magam részéről mélységesen ellenzem az Önök által tervezett fejlesztést! Ha már mindenáron, akkor legyenek karbantartva a növények, újítsák meg a galériaerdőt, tegyenek ki több padot és oldják meg a szemét kérdést. Végezetül takarítsák el a méhlegelőt, mielőtt valaki megteszi Önök helyett! Helyette, ahol szükséges újítsák meg a gyepet és nyírják a füvet rendszeresen.
Üdvözlettel, egy óbudai

Válasz

2022/06/21 - 07:10

Tisztelt Véleményezők!

Köszönjük a stratégai tervvel kapcsolatos észrevételeket. Az észrevételeket tételesen megválaszoljuk.

A stratégia dokumentumban foglaltakat, a stratégia közgyűlési jóváhagyását továbbra is fontosnak tartjuk az alábbiak miatt:

1. Közgyűlési határozattal szeretnénk elfogadni a terület átfogó – ökosziget szemléletű – jövőképét és az ehhez illeszkedő fenntartási, fejlesztési feladatokat.
2. A tervvel szeretnénk megalapozni a sziget északi részén tervezett gyalogoshíd elhagyásáról szóló TSZT módosítását.
3. A tervvel kívánjuk megalapozni lobbi tevékenységünket a sziget déli, állami tulajdonban lévő területrészének megnyitására közhasználatra, a K híd felújítására.
4. Célunk a terület beépíthetőségi paramétereinek korlátozó HÉSZ módosítás megalapozása a beépítésre szánt állami területeket érintően.
5. A tervben szeretnénk rögzíteni a sziget egészének körgáttal való bevédésének szükségtelenségét, ellentétességét a stratégia célokkal.
6. Célunk jelezni az integrált kutyás használat értékként való kezelését, annak biztosítását a közparki területeken.
7. Bízunk benne, hogy a terv segíti a közparki területek karbantartásához és fejlesztéséhez (pl. kukák cseréje, játszótér felújítása, öntözőhálózat fejlesztése, burkolt és degradált felületek parkosítása) külső források megszerzését.

Válasz

2022/07/26 - 18:24

égiben a biztonsági karbantartásokat javításokat cseréket Természetesen végezzék el. Ellenben egyéb felújításra nincs szükség. Ha ennyire viszket a pályázati pénztárca kérem másképp vakargassák!

Válasz

2022/11/23 - 19:44

Kérlek, a jövőben legyen egy pdf amiben csak a változtatások szerepelnek, vagy valahogy máshogy megjelölve, hogy mi az ami változott mi az ami nem. Nem olyan gyors átnézni 200 oldalt. Nagyjából kigyűjtöttem a változásokat:
------
OST I.
47.o Kiszedték: A legnagyobb sátor mellé hangfogó falat is építenek. (Ez miért került ki?).
bekerült 93.o.
107.o. Más térkép.

OST II.
10.o Térkép plusz infó.
14.o. Térkép plusz infó.

27-28o. Környékén lekerültek a illemhelyjelzők.
36.o. kikerült a mikromobilitási pont.
Ezek után euro velo kikerült.
41.o Burkolat karbantartás prioritás nőtt és nagyobb hangsúly a gyalogos közlekedésre.
42.o Az északi részen illemhely nem javasolt, helyette a jelenleg közhasználat előtt elzárt területekre van tervezve.
45.o. Játszóterek eltérő korosztály számára megfelelővé tétele.
48. Bekerül az északi részen lévő romos épület elbontása.
54.o Gépjárműbehajtás fizikai korlátozása kikerült.
56. Tervezett hidak megvalósíthatóságának biztosítása érdekében értékes faegyd/fasor stb szabályozási elemek felülvizsgálata.
61.o Térkép kisebb módosítások

OST III.
5.o. A felmérés szövegéből kikerült a 2019 jún. - 2021 ápr. parkhasználati felmérés illetve a 2018 nov. reprezentatív felmérés.
---------

Viszont az előző véleményezhető tervbe. Nem kerültek be a visszajelzéseim, és választ sem kaptam rájuk így újra bemásolom. (Keleti oldal közvilágítás minek? Nem lehetne más útvonalra tervezni a futókört? stb)

„Megjegyzések: Térfigyelőkamerák, Közvilágítás, futókör.

Kikerült a tervből helyesen, miszerint a kamerák hiánya miatt rossz a közbiztonság és nincs biztonságérzet éjszaka. Viszont később, igaz egyes prioritással szerepel a kamerák telepítése. Szerintem ez nem indokolt. Erről bárki meg tud győződni a rendőrség bűnügyi térképén. https://terkep.police.hu/portal/bunugyi

Az elmúlt hatvan napban is csak egy közterületen elkövetett bűncselekmény történt a déli résznél. Nem történt személy elleni erőszak, sem lopás, betörés, gépkocsi feltörés, gépkocsi lopás, rongálás, rablás, garázdaság, tulajdon elleni szabálysértés. Érdemes ránézni más környékre, akár csak a pár száz méterre mennyi dolog történik, itt meg semmi. Indokolatlannak érzem így a kamerákat, pénzkidobás. Ha mégis szükség lenne rá, később bármikor telepíthetőek.

Közvilágításnál az egyik javaslatom, a világítási idősáv bekerült, ennek nagyon örülök, bár pontosabb leírás nincs róla.

A II. kötetnél az első tervvel ellentétben nem találtam, hol tervezik a közvilágítás kiépítését, de gondolom a futókörben. Így sajnos az a javaslatom, hogy maradjon a keleti oldalon olyan rész ami nincs kivilágítva, úgy tűnik nem valósul meg. Csak ismételni tudom magam. A sziget nagy része már körben így is ki van világítva, jó lenne egy olyan rész (az a kis keleti rész ami maradt) ahol úgy lehetne a Dunát nézni, sétálgatni, hogy nincs túlvilágítva az egész rész. Budapesten már nem sok ilyen lehetőség van.

Pedig több megoldás is lehetne erre: Az első kötetben van egy térkép a 74.o. ahol mutatják jelenleg hol van világítás. Simán lehetne arra vezetni a futókört. (csatolok képet) Így pénzt is lehetne spórolni, egy kis kivilágítatlan partszakasz is lenne, és a futókör is ki lenne világítva. Ráadásul így több lehetőség lenne. Lenne egy rövid szakasz délen, lenne egy közepes hosszúságú szakasz a sziget közepétől északra, és aki nagy kört akarna futni körbe tudná futni a szigetet. Esetleg megcsinálni emellett az eredeti futókört, de jelezve, hogy ez a szakasz direkt nincs kivilágítva, akinek szüksége van rá az egy úttal feljebb tud világításban futni. És ez csak az este, nappali futást ugye ez nem befolyásolja.

Alternatív futó útvonal: https://i.imgur.com/CB8oJ7j.jpg Így olcsóbb is lenne. Az infrastruktúra egy része már megtalálható ezen az útvonalon.”

Válasz